Az ellenzék hagyja a fenébe a hajléktalanokat? Ugyan már!

Amint valami értelmeset csinál az ellenzék, például, hogy elkezd a Fidesz aljas, a hajléktalanok elleni hadjáratára fókuszálni, persze, hogy jön valaki, aki cinikusan elmondja, milyen hülyeség ez. Válasz Techet Péternek.

Amint előbújni látszana a mocsárból a társadalmi szolidaritás vékony csírája, és nagyjából konszenzuálisan nőne az elégedetlenség egy kormányzati intézkedéssel szemben, rögtön feltűnnek a cinikus figurák, akik elmondják, micsoda fölösleges, marginális hőbörgés ez az egész, és hogy az ellenzéknek egész mással kellene foglalkoznia, mintsem a hajléktalanok vegzálását tűzni zászlajára.

Az Azonnali főmunkatársa, Techet Péter egy ilyen megszólaló. Cikke hét elején jelent meg, és frappáns, a helyzet súlyához már túlságosan is frappáns stílusban okítja ki a politikumot arról, mekkora pótcselekvést is csinál azzal, hogy a hajléktalanok mellett lép föl.

Techet úgy véli, ezzel a témával nem lehet választást nyerni, és mivel végső soron a hatalom megszerzése a politikusok dolga, illene olyan témákat keresniük, amik segítik őket ebben.

Más kérdés, hogy Ada Colau sikerült házfoglalóból megválasztatnia magát a barcelonai polgármesteri tisztségbe. Kampányának egyik legfontosabb eleme az üresen álló lakások szociális bérlakássá való alakítása volt, amit aztán be is váltott.

Persze a spanyol demokrácia Franco félfasiszta rendszere, a magyar illiberális demokrácia meg Kádár után alakult ki. Az egyik helyen a baloldalnak erős hagyományai és kontinuitása van, a másik helyen meg mindenki azt hiszi, hogy itt kommunizmus volt, nem pedig egy sztálinista, később mérsékeltebb államkapitalista berendezkedés. A szocializmus mint hívószó ezért nagyon nehéz dolog itthon.

Techet cinizmusa illeszkedik az egyre ijesztőbb, Ungár Pétertől a Jobbik bizonyos élharcosain át a megmondóemberek tömkelegéig terjedő trendbe, miszerint fel kell hagyni a morális alapokra helyezett politikai gyakorlatokkal, és el kell kezdeni megszerezni a hatalmat, olyan áron is, ha ehhez át kell venni a Fidesz rasszizmusát, kisebbségellenességét. Amikor ezeket olvasom, az az érzésem, hogy egyszerű szurkoló vagyok, aki elhiszi, hogy minél inkább kiabál a pálya széléről, annál gyorsabban fog az ő lova befutni. De ellene vagyok az efajta lóversenyeknek, számomra

Rövidebben: az államnak be kell tartania bizonyos normákat – rendszerint ezért is tűrjük meg, mert nem enged megtörténni bizonyos dolgokat, megvédi polgárait, tiszteletben tartja az emberi méltóságot. A magyar állam jelenleg ezt nem teszi. Bizonyítja ezt a tegnapi kunyhórombolás, a „hajléktalanperekben” tanúsított megalázó és dehumanizáló eljárás, hogy nem lehetnek a kijelölt jogi eljárókkal egy teremben a „hajléktalanbűnözők”. A dehumanizáció fennáll akkor is, amikor a hajléktalanokat az alkotmányban rögzített alapjoguktól, a magántulajdonhoz való jogtól is megfosztják.

Tetszik vagy sem, az állam nem csak a fehér felső-középosztály és az oligarchák meg azok klientúráinak érdekérvényesítő szervezete. Tulajdonképpen egyszerű a dolog.

Mert lehet hibáztatni a hajléktalanokat azért, amiért hajléktalanná váltak, ahogyan azt Techet teszi egy duplacsavarral (előre kijelenti, hogy áldozathibáztatni fog, hogy elvegye ennek élét). Cikke azt üzeni, hogy hagyjuk a hajléktalanokat a fenébe, és foglalkozzunk értelmes dolgokkal, mint például, hogy van-e rendezett park a kerületben, vagy nincs, ne csináljunk ebből politikai kérdést.

Akkor sem kardinális politikai kérdés ez, ha a Magyar Szociális Fórum évről évre olyan jelentéseket tesz közzé, hogy egyre többen szenvednek el fagyhalált? A magyar kormány legnagyobb aljassága, hogy még csak nem is március közepétől foglalja alkotmányba a hajléktalanság kriminalizálását, hanem az ősz közepétől, amikor éjszakánként már fagypont közeli a hőmérséklet. Ugyanis a hajléktalanok továbbra sem hajlandóak a szállókra menni, így viszont, hogy a rendőrök elől kell bujkálniuk, nehezebben érik el őket azok a szociális munkások, akik eddig megelőzhették a bajt.

A kormány, vagy jót akart, vagy cinikus, mindenesetre esze ágában sem volt szakértőkkel konzultálni az ügyben. No persze mit várjunk azoktól, akik olyan embert tesznek az Emmi élére, aki szerint a tízparancsolat megvéd a betegségektől.

Nem teljesen értem, miért ne férhetne bele a szociális háló szétbarmolásának számonkérése az ellenzéki politizálásba, amellett, hogy javaslatokat tegyenek ennek a hálónak az újjáépítésére. És miért ne lehetne az ellenzék válasza a kormány által festett fiktív migránsveszélyre egy egyenlő, méltányosságon alapuló társadalom építésének ígérete?

A morális politizálás ellen ágáló, az ideológiai alapú politizálást elvető megmondóemberek nem hiszik el, hogy ezzel a morálmentes politikával még kevésbé lehet tömegeket megszólítani.

A szerencsétlen Momentum még mindig azt hiszi, hogy nem ideológiai kérdés, ha töménytelen mennyiségű közpénzt öntenek bele abba az olimpiába, amit a többség úgyis a kétszobás panel 15 éves képernyőjén fog követni. A budapestiek a Nolimpia-aláírásgyűjtéskor fenyegetően léptek fel a hatalommal szemben, egy konkrét ügy mentén ugyan, de a mozgatórugó mégiscsak a részvételiség volt, a budapestiek szerették volna maguk eldönteni, hová menjen a pénzük. A részvétel, az elosztásba való beleszólás pedig hagyományosan a baloldalhoz kapcsolható. Jobb helyeken a városvezetések felismerik ezt a veszélyt, és azzal oldják meg, hogy a költségvetés egy bizonyos százalékáról megengedik a lakosokat dönteni. Kolozsvárt, ahonnan jövök, például csodálatosan progresszívnek gondolják emiatt, holott csak magát a gesztust biztosítja, és tulajdonképpen esze ágában sincs betartani a népakaratot.

Amikor mellére tűzve reklámozza a devizahiteleket, amikor engedélyt ad a bankoknak arra, hogy minimális tájékoztatással és minimális feltételek mellett adjanak hitelt az embereknek, amikor nincs arra politikai elképzelése, hogyan tartsa szinten a lakásárakat, akkor felelőssége van a helyzet megoldásában is. Ilyenkor nagyon nehéz azt mondani, hogy valaki „önhibájából lesz alkoholista” (amikor az alkoholhoz könnnyeb hozzájutni, mint jó minőségű élelmiszerhez az országban, és a reklámkultúra folyton azt dübörgi, hogy az alkoholfogyasztás a nagyvilági életmóddal függ össze, no meg a vagyonnal, nőkkel, luxussal).

míg az ellenzék íróasztalok mögött körmöli a stratégiát, ötször beadja azt a parlamentben, a Fidesz ötször visszadobja, ahogyan tették háromszor már, amikor az LMP segített volna A Város Mindenkié csoportnak benyújtani egy törvénymódosító javaslatot, amelynek a gyerekes családok kilakoltatásának megakadályozása lett volna a célja.

A politika fogalmát nem pusztán az fedi le, hogy kosztümös nők és zakós férfiak (utóbbiak aránytalanul többen persze) a bársony- és aranyfüstdíszletek között üzengetnek egymásnak a padsorokban. Politizálni lehet az utcán is, sőt, a parlamenti politzálás ellenzéki szempontból eléggé meddő mostanság.

És különben sincs idő, a szociális munkások már most arról számoltak be, hogy nem találják az általuk ismert hajléktalanokat, és félő, hogy az időjárás egyre hidegebbre fordultával sokkal többen fognak megfagyni az utcán, mint az elmúlt években.

Persze az utcai politizálás alatt nem Gyurcsány akcióját értem, aki hajlandó volt egy éjszakát hajléktalankodni a parlament előtt. Gyurcsány egy politikai pióca, aki mindenre rátelepszik, ahonnan csöppnyi szimpátiát is ki tud sajtolni, hogy növelgesse a dédelgetett, parlamenti küszöbön döglődő politikai tőkéjét.

A Fidesz néhány éve adott egy történetet a választóinak, nem egy új szerepet, régi már, kissé kopott, de kiporolták és büszkén viselik: Európa határán védjük azt a kultúrát, amiről mi azt mondjuk, hogy kultúra, védjük a hagyományokat, az értékeket, és aki ebben nem partner, azt egyszerű ellenségnek kikiáltani.

És azzal, amit most az ellenzék csinál, hogy a társadalmi szolidaritás fontosságát hangsúlyozza, és hogy az emberi méltóságot védi, tulajdonképpen szabadulásra teremt alapot abból a csapdából, amiben Techet helyesen látja őket, amikor baloldali buborékról beszél. Én inkább a biopolitikai baloldal kifejezést használnám rájuk.

A jellemzőjük valóban az, hogy csak azokban az esetekben állnak ki, amikor az állam éppen egy társadalmi, biológiai, etnikai kisebbséget vegzál: nők, romák, zsidók, melegek. A baloldaltól való elfordulás azonban nem abban lelhető fel, mint ahogy Techet sugallja, hogy megszűntek volna a rasszista és szexista vicce. A baloldal problémája pont az, hogy nem meri felvállalni, hogy tulajdonképpen az újraelosztásért kell harcolni. Nem tud megszervezni ennek mentén csoportokat, szakszervezeteket, és nem tud közöttük szolidaritási viszonyt kialakítani, mint ahogyan az a munkásmozgalmi időkben egyetemisták, munkások, agrárproletárok között ki tudott alakulni.

A Fidesz választótábora az akkor még létező menekültválság idején azt szajkózta, hogy ne jöjjön ide senki, van nekünk hajléktalanunk elég, akiknek a helyzetét meg kell oldani. Ez a megoldás a jobboldal válasza. A baloldalé az lenne, amit Marx is mondott: nincs különbség hajléktalan, bevándorló, lecsúszó munkanélküli között, ugyanis mind egy hatalmi és vagyonos elit alatt sínylődnek. Hogy a kerítés egyik oldalán, vagy a másikon, hogy havi 40 ezerből, vagy a semmiből, alig van különbség. Össze kell fogni őket egy frontba, hogy meglétükkel fenyegetést jelentsenek azokra, akik megvonják tőlük a jóléthez vezető lehetőségeiket.

De miről beszélünk, még egy nyamvadt szociáldemokrata pártunk sincs, aki legalább a nagytőke megregulázását jelölné ki, nemhogy a teljes, a társadalmi szakadék mélyebbik felén létharcot vívó emberek egészét.

Utaltam már rá, 900 ezer devizahitelt vettek fel az országban. Tényleg

Hátha most abban a helyzetben vagyunk, amikor egy csecsemő (értsd: balra induló párt) éppen megtenné első lépéseit. Ilyenkor az a legjobb, ha felrúgjuk a csecsemőt, feküdjön csak, és szopjon a bölcsőben egy életen át?