Az ország, ami még a nevét is feladta az EU-tagságért, de mi mégse tudjuk, kellenek-e

Szerző: Bukovics Martin
2019.10.19. 07:37

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami? Helyszíni riportunk Magyarország leghíresebb menekültjének hazájából.

Az ország, ami még a nevét is feladta az EU-tagságért, de mi mégse tudjuk, kellenek-e

Szkopje felett vagyok épp egy dombon, alattam a város keleti fele, panelek, gyárak, raktárak, a távolban egy autópálya, az megy a reptérre, fizetős, 1 euró vagy 40 dinár, nagyobb autóknak már 50 dinár, de euróban ugyanúgy 1-et kell fizetni. A komplett szőlőhegy egy helyi vállalkozóé, a portaépületre kifüggesztett tábla szerint ő Marokkó tiszteletbeli észak-macedóniai konzulja is egyben, birodalma szépen körbe van kerítve, a kapubejárat mellett rögtön ott a borhotelje, az alsó szint gourmetétterem. A szőlők között aszfaltozott út vezet a dombtetőn lévő újépítésű kastélyig, ami a borászatnak és az emeleti kóstolóhelyiségnek ad helyt. Egy igazi château.

Az út mellett, a szőlősorok elején mozgásérzékelős hangszórók, ahogy mászok felfelé, mindig más és más dallamok szólnak a váltakozó szőlőfajtákhoz. Balra montepulciano, jobbra vranec, az egyik egy olasz szőlőfajta, a másik igazi balkáni, szving, majd valami ingyenes honlapról letöltött, random aláfestő jazz kíséri őket. A hegytetőn egy hanyag eleganciával leparkolt BMW, illetve két csinos hostess, hogy frissen degorzsált nyerspezsgővel kínálva felkísérjenek a teraszra, ahonnan kis túlzással a fél országot belátni, a BMW-vel a középpontban. Napernyő, kellemes októberi 22 fok, a társaságban gyakorlatilag csak exjugoszláv országokból érkező borszakírók. Állításuk szerint kiváló a pezsgő, pont ilyennek kell lennie. Szerintem meg a környezetnek kell pont ilyennek lennie.

A VÖLGYBEN SZKOPJE GAZI BABA NEVŰ KÜLVÁROSA

A megrekedt európai integráció

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnökének szívügye a nyugat-balkáni országok integrációja az Európai Unióba, főleg a most már Észak-Macedónia néven futó volt jugoszláv államé. Bár Jugoszlávia 1991-es széthullását követően a macedónok az elsők egyike voltak az utódállamok közül, akik benyújtották csatlakozási igényüket az unióhoz, érdemi lépések azonban nem történhettek, mert Görögország folyamatosan mindent megvétózott, még a NATO-csatlakozásukat is, mondván Macedónia névvel nem tűrnek meg országot a szomszédjukban, mivel annak területi igényei lehetnek a már EU-tag görögök északi, Szaloniki központú Makedonia nevű tartományára. Földrajzilag ugyanis ezt az egész régiót Makedóniának nevezik, ideértve Bulgária Blagoevgrad központú délnyugati részét is, noha a történelmi, Nagy Sándor vezette ókori makedón királyság a történészek szerint nagyrészt a mai Görögország területén volt.

Jugoszlávia szétesésekor a függetlenné vált macedón állam azonban ókori makedón – görög felfogásban hellenisztikus – szimbólumokat kezdett használni, és az ország első alkotmánya is határmódosításról szóló félreérthető mondatokkal volt tele, nem beszélve a „határokon túl élő macedónok“ védelméről. Innen jönnek a macedónok iránt érzett görög félelmek, amiket a határ másik oldalán az Alekszisz Ciprasz bukása óta ismét kormányzó nacionalista görög jobboldal azóta is aktívan táplál. 1992-re Görögországnak végül sikerült elérnie, hogy bekerüljön a macedón alkotmányba a mondat, hogy Macedóniának nincsenek területi követelései a szomszédjaival szemben, egy kereskedelmi embargót követően 1995-re pedig azt is, hogy az addig használt zászlójukat lecseréljék, ami a görögöknek – akik szerint a szláv macedónoknak a földrajzot leszámítva semmi közük Nagy Sándor örökségéhez – már tényleg az utolsó csepp volt a pohárban.

Azon ugyanis egy híres ókori jelkép, a tizenhat ágú verginai csillag volt látható – ezt használta vélhetően királyi szimbólumként Nagy Sándor és apja, II. Fülöp is. Az új, ma is használt zászló végül annyiban lett más, hogy erősen belezoomoltak a napszimbólum közepébe, picit modernizálták azt, majd megfelezték a napsugarak számát:

így már mindkét félnek oké volt.

AZ ÚN. BARÁTSÁG-AUTÓPÁLYA SZKOPJE FELÉ EU-S ÉS NEMZETI ZÁSZLÓVAL

Ezt csak azért írtam le, mert a szkopjei borászat teraszáról nézve a naplemente konkrétan a macedón zászló formáját vette fel a felhők között. Merthogy annyit okoskodtak az exjugó szakírók, hogy beesteledett közben. Már ezért megérte idejönni, gondolom magamban, aztán mikor elkezdünk borokat kóstolni a pincében, rögtön felfedezem a fahordókra ráaggatott táblákat, miszerint a hordóbeszerzéshez az Európai Unió is hozzájárult pénzzel. Kérdezem a vendéglátómat, mennyivel. „Nem olyan sok pénz ez, de kötelező kiírni a táblára. A többit én álltam. „Jó-jó, de mégis mennyit adott az EU? „Hát a felét.” Tekintve, hogy a pincében csak és kizárólag francia tölgyfahordók voltak, az EU számára itt tényleg minden eurónyi támogatás jó helyre ment. A kóstoló végén a BMW-s vállalkozó aztán kocsival visz le a fullextrás kastélyból az étterembe. Olyan halk a motor, hogy behallatszik a mozgásérzékelők miatt megszólaló szving meg jazz. „Megcsináltuk a házi feladatainkat, várom, mikor lehetünk EU-tagok. Jönne egy csomó beruházás, megállna az elvándorlás.”

Mi legyen az ország új neve?

De láthatóan nem ez foglalkoztatta, sokkal inkább az, amit leérve a borhotelhez a távolban megpillantott. Besötétült, a Szkopje fölötti Vodno-hegy gigantikus, még a repülőről is több percig látható, fehér fénnyel kivilágított óriáskeresztje fölött gyönyörűen fénylett a félhold. „Ilyet is ritkán látni” – magyarázza lelkesen vendéglátóm, majd lefotózza az iPhone-jával. A muzulmán vallás érzékeny téma az országban, az Észak-Macedóniában élő nagyjából 25 százaléknyi (ez a hivatalos adat 2012-ből, de valószínűleg ennél ma már nagyobb az arányuk), többnyire szunnita muzulmán vallású albán és az ország többségét adó ortodox keresztény macedónok viszonya ugyanis nem a legjobb. Jugoszlávia szétesésekor – párhuzamosan azzal, hogy Slobodan Milošević szerb elnök elvette az albán többségű Koszovó területi autonómiáját – Macedóniában is felerősödtek az albánok asszimilációját sürgető hangok, olyannyira, hogy a függetlenné válás alatt megejtett 1990-es alkotmánymódosításban már „a macedón nép nemzetállamáról” volt szó „a macedón nép, valamint az albán és a török nemzetiség állama” helyett.

Egyes albán pártok 1992-re erre válaszul népszavazást hirdettek az albánok lakta részek területi autonómiájáért (ez lett volna az Ilirda Köztársaság) – a választók 99 százaléka igent mondott az ötletre, ám a macedón kormány az egészet törvénytelennek nyilvánította. Az etnikai békétlenség 2001-ben végül háborúba torkollott: a koszovói albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg pár macedóniai albán katonája úgy gondolta, hogy nem volt elég neki Koszovóban küzdeni az albánokért, átterjeszti a tevékenységét Macedóniára is, hetekig működésképtelenné téve az országot. Ezt zárta le 2001-ben az ohridi béke, amellyel erősebb önkormányzatiságot adtak az albán részeknek, és hivatalos nyelvvé tették az albánt az országban.

AHOL NEM LAKIK EGY ALBÁN SE: ÉSZAK-MACEDÓNIA DÉLKELETI RÉSZE

Egy, az országban élő szlovén kutató szerint ma nagyjából az a helyzet, hogy az albán rész állam az államban. „A macedónok nem mennek a Szkopjétől nyugatra fekvő, Tetovo központú albán részre, és vice versa. De az albánok rengeteg gyereket csinálnak, és nyugat-európai vendégmunkásaik hazautalt fizetéséből már macedón területen is vesznek földeket.” Mivel az albán kisebbségnek lényegében mindegy, mi a neve az országnak, ezért ők és pártjaik voltak a leghangosabb támogatói annak, hogy Macedónia átnevezze végre magát a görögöket kibékítendő, csak hadd legyen már tagja a NATO-nak és az EU-nak.

Vardar-menti Köztársaság, Délszlávia, Szlavomacedónia, Macedonoszlávia, Közép-balkáni Köztársaság, Dardánia, Szkopjei Köztársaság, Újmacedónia, Felső-Macedónia, Észak-Macedónia – ilyen névötletek voltak

a görög-macedón tárgyalóasztalon. Alekszisz Ciprasz görög baloldali miniszterelnök 2018 nyarán végül abban állapodott meg az épp Budapesten menekülteskedő Nikola Gruevszkit követő szociáldemokrata macedón kormányfővel, Zoran Zaevvel, hogy Észak-Macedónia lesz az ország neve. Miután 2019 januárjában mind a szkopjei, mind az athéni parlament megszavazta a névvita rendezéséről szóló Preszpesz-egyezményt, a NATO februárban közölte is az országgal: 2020-tól beveszik a katonai szövetségbe.

Nem túlzás azt állítani, hogy Észak-Macedónia népe gyűlöli az új nevet.

Az ország déli részén számos helyiségnévtáblára van ironikusan ráfirkálva az adott település neve fölé a „Severna” (észak) felirat

– a 2019-es elnökválasztáson is azzal kampányolt a magát korábbi vezetőjétől, Nikola Gruevszkitől ugyan elhatárolni igyekvő, de továbbra is keményen nacionalista VMRO-DPMNE elnökjelöltje, hogy neki megvannak azok a jogi érvek a fejében, amivel vissza lehetne csinálni az egészet. (Végül nem ő, hanem a szocdem jelölt győzőtt.)

Épp a főváros, Szkopje belvárosát járom, és nézegetem a Szkopje 2014 projekt keretében giccses-klasszicizáló épületekkel és főleg szobrokkal alaposan megpakolt negyedet. Még van azért pár félkész épület még a főtéren is, de az összhatás így is impresszív, gyakorlatilag nem tudok olyan fotót készíteni, amibe ne lógna bele valahonnan legalább egy lovasszobor, egy oroszlán meg egy többnyire ókori emberalak. A belváros szélén, mondhatni kapujában óriási diadalív áll, ez a Porta Makedonija, mellette egy szocreál bevásárlóközpontot eltakaró közpark, további szobrokkal.

AZ ORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJÁT HIRDETI A PORTA MAKEDONIJA, AMI SZINTÉN A SZKOPJE 2014-PROJEKT RÉSZE. NINCS MÉG MINDEN KÉSZEN

Az egyiken rengeteg tiltakozó felirat: mind kérik vissza az ország eredeti nevét. Inkább ajvárt készítsetek, jön ki belőlem a nyugati kultúrrasszista, majd bevágódom egy taxiba, bemondom a hotelem nevét. A sofőr a taxiórát el nem indítva óriási kerülőúton indul el.

– Honnan is vagy?

– Madjarska.

– Hungary? Azt tudom, hogy nem szeretitek a Hungary-t, mert túl európai. Inkább a magyar szót használom ezért rátok, még ha nem is ismeri itt senki.

– Van ám egy híres macedón Magyarországon...

– Hálás köszönetünk, hogy vigyáztok Nikola Gruevszkire. Remek ember. És remek ember Orbán Viktor is. Példakép. Kibaszik az EU-val. Jól viselkedik, ugye?

– Persze, minden héten van róla valami fotó, hogy épp hol kávézik...

– Jól van, jól van, amint bukik a Zaev, jön ám ide vissza!

– Ebben miért ilyen biztos?

– Mert a Zaev még a nevünket is eladta egy kis pénzért. Ezert utálom az EU-t: dirigálnak pénzért. A macedónok meg olyan emberek, hogy ennek örülnek. Utálom ezt a népet. Én is macedón vagyok, de én a franciákat tisztelem. Mert tudnak forradalmat csinálni. Ha faszfejek vannak hatalmon, leölik őket. Itt meg az ország nevét változtattak meg, és mi lett, forradalom? Nem. Beleegyezés, hátha több pénzünk lesz. De miért is lenne? Undorító emberek! Hogy is hívnak téged?

– Martin.

– Na. Hát én téged így is hívlak mostantól. Nem Észak-Martinnak. Érted, nem nevezed át magad azért, hogy több pénzt kapj, nem? Nővé se operáltatod át magad azért, hogy több pénzt kapj, nem? Csak mi...

Annyi igazság van a sofőr szavaiban, hogy számos helyi vállalkozó beszélgetőpartnerem megerősítette: rühellik az új nevet, de muszáj elfogadniuk, mert az EU-csatlakozás annyi új lehetőséget nyitna meg előttük, hogy arról lemaradniuk óriási mulasztás volna. Ez persze lehet, csak a szokásos stréber udvariasság. Egy, a szkopjei Hilton tetőteraszán tartott fancy buliban egy bortermelő a sokadik pohár után már pesszimistára itta magát a kezdeti optimizmusa után:

„Azért kellett megváltoztatnunk a nevünket, hogy aztán megkaphassunk valamit, amit eleve nem akarnak odaadni nekünk.”

A legfrissebb hírek alapján pedig teljesen igaza van: Emmanuel Macron francia elnök vétója miatt semmiféle egyezségre nem jutottak október 17-én csütörtökön az EU vezetői a nyugat-balkáni bővítés sorsáról, avagy Albánia és Észak-Macedónia csatlakozásának megkezdéséről. Ezen az észak-macedón miniszterek ki is akadtak, mondván akkor legalább azt mondja meg az EU, kellenek-e ők egyáltalán nekik. Vissza a borászhoz: ellenzi-e végül az EU-tagságot, kérdezem. Dehogy, válaszol, és mond egy nagyon is gyakorlatias érvet mellette. „Amíg Jugoszlávia részei voltunk, mi úgy mentünk hozzátok Budapestre várost nézni, hogy egy itteni ebéd árából ott még az aznapi szállás díja is kijött. Most ti jöttök így ide. Ez azért elég jó érv az EU-tagságunk mellett, nem?”

Az EU leendő éléskamrája

Egy szlovén újságíró arról mesélt nekem, hogy ő személyesen is érdekelt a macedónok EU-csatlakozásában, nagyon szeret ugyanis enni, Ljubljanában a boltokban pedig többnyire üvegházas holland vagy spanyol zöldségeket kapni, miközben állítja: a macedónok egész Európa legfinomabb élelmiszereit állítják elő. Az országban rengeteget süt a nap, a jugoszláv időkben kiépítették a csepegtető öntözést, permetezni pedig legfeljebb háromszor-négyszer kell egy évben – ebből okosan még biotömegtermelést is ki lehet hozni.

EZ A KÉP NAPSÜTÉSBEN SE LETT VOLNA VIDÁMABB

Október elején a Vardar-folyó völgyében fekvő dél-északmacedóniai (ugye milyen fura ezt olvasni?) Demir Kapija városa (innen jön a kápia paprika neve, ami ugye az ajvár és a kiváló balkáni köret, a pečenje paprika alapanyaga) és a görög határ közötti országút melletti óriási lakatlan területen lényegében egymást váltották a fóliasátrak, az almafák, a kukoricaültetvények, a karalábé-, a káposzta- és a mákföldek. Erről a környékről származik Zaev kormányfő is. Az ország GDP-jének 11 százaléka még mindig a mezőgazdaságból jön, az agrártermékek feldolgozásából pedig legalább ekkora rész származik.

Dohány, bor, zöldség: erre a szentháromságra épül az Európai Unió potenciális éléskamrája.

Az ország belseje felé haladva, Demir Kapijánál kezdődik a Tikves-borrégió – innen származik a legtöbb macedón bor, meg hát a legismertebbek is. Ez a Balkán legszárazabb borvidéke, köszönhetően annak, hogy itt találkozik a mediterrán és a kontinentális éghajlat. Bár Észak-Macedónia szőlőterülete nem túl nagy, a legfrissebb számok szerint 28 300 hektáron terem borszőlő (itthon több, mint ennek duplája), a termésmennyiség a meleg és a csepegtetéses öntözés miatt óriási. Az egykori Jugoszláviának ugyanis Macedónia volt a borért felelős régiója: a komplett jugoszláv bortermelés kétharmadát itt állították elő – mára ugyan csökkent a hektárszám, ám az ország át tudott állni új szőlőfajtákra és a modern technológiák segítségével a minőségi borkészítésre. Mindezt továbbra is hasonló méretekben, mint Tito alatt – nemhivatalos adat szerint az ország tíz százaléka közvetlen vagy közvetett módon a borágazatból él.

Ez az a vidéke az országnak, ahol a falvak elejére rakott útmenti sebességmérőn nem mosolygós fej jelzi, ha valaki betartotta a 40 km/h-s sebességhatárt, hanem egy vidám szőlőfürt. Gyönyörű a táj: vöröses-sárgás kopár hegyek mindenféle szabálytalan formában, amerre a szem ellát, köztük pedig annyi szőlő, amennyit csak be lehet fogadni. A Microsoft valószínűleg csak azért nem itt fotózott képet tesz be Windows-háttérképnek, mert mindenki azt nézné, nem dolgozna senki. A Szkopjéba vezető autópálya melletti Negotinoba megyünk, az út mellett épp egy olyan bácsit előzünk, aki bal vállára a kapáját, jobb vállára pedig egy komplett kökénybokrot támasztva tart a kisváros felé.

EZT IS LÁTNI A PUKLAVEC BORÁSZAT 360 FOKOS PANORÁMÁS TETŐTERASZÁRÓL

A központban rengeteg a kávézó, a teraszok reggel tízkor természetesen teli, és eleve akkora az élet a városban, hogy nemcsak a szűk utcák miatt kialakuló dugók, hanem az úttesten az ebédhez megtömött zöldségestáskákat cipelő nők sorai miatt is rendkívül hosszú idő kikecmeregni innen. Mi a szőlőhegyre tartunk. A kilátás már útközben annyira szép, hogy muszáj minden kilométernél megállni fotózni. A környék egyik vezető borászata a szlovén a Puklavec-család kezében van – ők például eleve folyóborként viszik ki az országból az itt készített boraikat (még a legdrágábbakat is), hogy a Jeruzalemben található üzemében palackozzák őket. Ez a helyi, macedón piacon ugyan nehezebbé teszi a dolgukat a pluszvámok miatt, az EU-s piacokon azonban sokkal könnyebbé: az itt készített vraneceket és vranec alapú házasításokat főleg odahaza és Hollandiában értékesítik.

Cigánytábor a hightech borászat mellett

Kicsivel arrébb, már a völgyben egy újépítésű, üvegpanelekből kialakított modern borászat fogad. Közelebb érve hozzá kirajzolódik a távolban egy legalább 50-60 ember elszállásolására alkalmas fóliasátor-tábor, amiket az egyes sátrak közé aggatott ruhaszárító kötelek tartanak össze. Előttük fiatalok pihennek a matracokon, körülüttök cigánygyerekek szaladgálnak, és hívnak, hogy menjek fotózni. A borászat tulajdonosa láthatóan nem a legboldogabb attól, hogy engem ez jobban érdekel, mint a frissen vásárolt prése, de azért elmeséli, hogy ezek a cigányok a legjobb munkaerő, akiket csak találhat. Ott, ahonnan hozta őket, ugyanilyen körülmények között laknak, itt legalább a szüret alatt, vagy két hónapig dolgozni tudnak, ezért jönnek ide évről évre: „Már régóta jönnek hozzánk, jól ismerik a környéket, a szőlőfajtákat, bírják a munkát is, jó emberek.”

Bent az irodában már büszkén mutatja, hogy kirakta a polcra a névváltoztatásról szóló, amúgy érvénytelen – mindössze a választók 34 százaléka ment el, noha az érvényességhez legalább 50 százalék kellett volna – népszavazáson az új név támogatására felszólító „Za!” plakátot. „Vagy EU vagy nekünk mint ország annyi” – mondja tömören, utalva arra, hogy közben Bulgária jó ideje elkezdett bolgár (tehát egyben EU-s) állampolgárságot osztogatni az erre fogékony észak-macedón állampolgároknak.

A MACEDÓN BOROK ÁR-ÉRTÉK ARÁNYA LEGENDÁSAN JÓ, A KÉPEN LÁTNI, MIÉRT

Pár kilométerrel arrébb, a nem túl szép blokképületekkel kezdődő Kavadarciban az ország egyik legnagyobb borászatának, a nemzetközi piacokon is látható méretű Tikves borászat vezérigazgatója, Radoš Vukićević a lehető legoptimistább. A céget 1855-ben alapították, ez volt az első modern borászat a mai Észak-Macedónia területén, és az egykori Jugoszlávia legnagyobb borászata. Ma millióliterszámra termelnek bort és rakiját – ekkora mennyiségnél az exportpiacokra többet adnak el, mint otthon.

A versenytársai ezért szerinte nem is a hazai, hanem a hasonlóan jó ár-érték aránnyal dolgozó spanyol, olasz és francia cégek, akikkel az EU-s piacon talán könnyebb lesz majd konkurálniuk, ha az ország EU-tag lesz. „Az országunk minden olyan változtatást és reformot megvalósított, amit az EU feltételként támasztott. Most itt az idő, hogy zöld utat adjanak nekünk, és elkezdhessük a csatlakozási tárgyalásokat, pláne mivel Szlovénia után 2001-ben mi voltunk a második exjugoszláv ország, amely aláírta a társulási szerződést az EU-val. De a görögökkel való névvita miatt azóta egy lépést sem tehettünk előre, de mivel ezt is megoldottuk, optimista vagyok. Készen állunk rá, és meg is érdemeljük.” A Tikves bárhol megállná a helyét az EU-ban már most: magas borminőség, elegáns fine dining étterem, francia borász és tanácsadó, ráadásul ragaszkodnak ahhoz, hogy a borkóstolót minden csoport rendes macedón módra, rakijával kezdje.

Itt a legnagyobb reményeket az európai uniós támogatásokhoz fűzik – egy-egy hordóra vagy tartályra itt is ki van már függesztve, hogy az eszközt EU-s támogatásból szerezték be –, na meg ahhoz, hogy az EU-tagsággal mindenféle korlátozás és kvóták nélkül férhetnek hozzá az uniós piachoz. Vukićević optimizmusát azzal a kérdéssel sem tudom letörni, hogy

akkor mi lesz, ha az EU-csatlakozás miatt az állampolgárok inkább fogják magukat, és elmennek Nyugat-Európába dolgozni, mint ahogy azt Romániában és Horvátországban tették?

Mint mondta, ez a jelenség már most is zajlik: a függetlenné válás óta közel félmilliónyi macedón állampolgár hagyta el az országot, sokan az USA-ba a rákkeltő azbesztet beépíteni az épületekbe, előtte pedig Nyugat-Németországba mentek vendégmunkásnak. „Az EU-csatlakozással ezt megállítani ugyan nem tudjuk, az eseményt arra viszont használhatjuk, hogy visszahívjuk a polgárainkat az országba. Bulgáriában a fejlődő IT- és autóipar rengeteg embert vonz haza Nyugat-Európából.”

A TELEKOM SZKOPJEI KÖZPONTJA A BELVÁROS KELLŐS-KÖZEPÉN

Mint mondja, az EU-csatlakozás nagy esély lehet, hogy fenntartható módon fejlődhessenek bizonyos gazdasági ágazatok a Balkánon – türelmetlenségüket jól jelzi, hogy nem is várják ki az EU-csatlakozást, először kialakítanak egy Schengehez hasonlító rendszert ők maguk. A helyi vállalkozók azt várják, hogy az EU-csatlakozással nyugati cégek jelennek meg az országban az olcsó munkaerőre alapozva. Pont Kavadarciban van már egy 7000 főt foglalkoztó német tulajdonú autóalkatrész-gyártó üzem, aminek köszönhetően a környéken a munkanélküliségi ráta 3-4 százalékosra esett, a munkavállalók bérét pedig rendre emelniük kell. A borászat fiatal CEO-ja szerint ezzel semmi gond nincs:

„Na látod, én pont ilyen problémákkal szeretnék végre szembesülni ebben az országban!”

SZKOPJE ESTE. A VODNO-HEGYRE ÉPÍTETT GIGANTIKUS VILÁGÍTÓ KERESZT A FELSZÁLLÓ REPÜLŐRŐL NÉZVE ÉSZAK FELÉ HALADVA TÖBB, MINT TÍZ PERCIG LÁTSZÓDIK

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek