Még Észak-Macedónia átnevezése sem ártott meg az EU-párti kormánypártnak

Szorosan bár, de Zoran Zaev miniszterelnök szociáldemokratái nyerték az észak-macedóniai választást, maradhat az euroatlanista irány. Raádásul Szlovénia, Lengyelország és Horvátország mellé szerdán felzárkózott Észak-Macedónia is: a kis balkáni országban is (negyedikként a posztszocialista Kelet-Európában) parlamenti erő lett az újbaloldal. De kik ők? És miért zavarná őket már ezen cikk címe is?

Szerdán előrehozott parlamenti választást tartottak Észak-Macedóniában, miután az eddig szociáldemokrata miniszterelnök, Zoran Zaev már tavaly ősszel – amiért nem sikerült megkezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat – bejelentette lemondását. Erre idén januárban került végül sor, a választásokat eredetileg áprilisban tartották volna – de közbeszólt a kínai koronavírus.

Maradhat az euroatlantista irány

Végül szerdán tartották meg, mindenkinek szájkmaszkban szabadott csak voksolni. A Zoran Zaev vezette baloldali és liberális koalíció szorosan, de megnyerte a választásokat: a szociáldemokrata SDSM-nek és szövetségeseinek 46 képviselője lesz, míg a Magyarországon politikai menekültjogot kapott Nikola Gruevszki egykori pártja – amit Orbán Viktor a mostani kampányban is támogatott –, a VMRO-DPMNE 44 mandátumot szerzett.

A VMRO-DPMNE főtitkára, Igor Janušev azt mondta, hogy ők szeretnének kormányt alakítani – ezt egyrészről azzal indokolta, hogy szerinte eleve szoros az eredmény, azaz pártja ugyanúgy győztesnek érzi magát, másrészről pedig szerinte a választás megmutatta volna, „hogy a nép változást akar”. A választás eredménye persze inkább azt mutatta meg, hogy

ugyanis a párt eddigi koalíciós partnere, az albán Demokratikus Integráció Pártja (BDI/DUI) az eddigi 10 helyett 15 mandátumot szerzett. A pártnak amúgy az volt a választási jelszava, hogy „egy albánt miniszterelnöknek” – de nem valószínű, hogy Ali Ahmeti pártja ezt a kampány után is majd komolyan fogja gondolni. A BDI/DUI mellett még két másik albán párt is bejutott a szkopjei parlamentbe (Észak-Macedónia negyede albán nemzetiségű, az északnyugati régióban ők alkotják a többséget, de Szkopje óvárosa is albán).

Ha Zoran Zaev maradhat albán koalíciós társával a miniszterelnök, akkor bizonyosan folytatódik az euroatlanti integrációs út, a VMRO-DPMNE által favorizált oroszokhoz való fordulással szemben. Zaev győzelme azt is mutatja: a politikusnak nem ártott meg, hogy még az ország nevét is megváltoztatta az EU-tagság érdekében (elvégre Athén Macedónia név alatt még az ország ENSZ-tagságát se volt egykoron elfogadni).

Itt is megjelent az újbaloldal

Ami a választások szempontjából azonban a kelet-európai baloldal számára fontos és érdekes lehet, hogy

A pártot 2015-ben alapította az idén 37 éves Dimitar Apasziev, a štipi egyetem jogászprofesszora, ma is ő vezeti a fiatalokból álló pártot. Szociális egyenlőségért, az etnikai gondolkodás végéért, az ortodox egyház hatalmának csökkentéséért dolgoznak, magukat szocialistának, szekulárisnak, feministának, zöldnek és antiimperialistának tartják.

Ezzel ma Észak-Macedónia a negyedik posztszocialista ország, ahol parlamenti erő lett a posztkommunista balközéppel, a Nyugat-barát liberálisokkal és a nacionalista jobboldallal egyaránt szemben álló újbaloldal. Azonban már ezen a mondaton fennakadnának a levicások, ugyanis ők nem ismerik el az ország új nevét, plakátjaikon is mindenütt azt ígérték:

A napi politikában ott állnak, mint a jobboldali Gruevszki-párt

Ebben az újbalodlali párt teljes mértékben Zaev ellenzékéhez tartozik, mert – hasonlóan a jobboldali VMRO-DPMNE-hez – ők is azt vallják: ha az EU-csatlakozás feltétele a névváltás, akkor köszönik szépen, de kívül maradnának. A NATO-tagság esetében a véleményük még egyértelműbb, mert oda Macedón Köztársaság névvel se léptek volna be (az ország idén tavasszal lett a NATO tagja). A 2018. szeptember végi népszavazáson, ahol a Szkopje és Athén közötti – gyakorlatilag a névváltozást rendező – Prespa-megállapodásról kellett szavazni, a Levica – a VMRO-DPMNE-vel közösen – bojkottra szólított fel.

Nem csak az ország új neve nem tetszik nekik, de a Levica – noha a párt a nevét háromnyelvűen (macedónul, albánul, szerbül) használja – az albán kisebbségnek juttatott jogokat is elutasítja. Ez persze első ránézésre jobbos nacionalizmusnak tűnik (a Macedónia név melletti kiállás, a görögökkel szembeni ellenállás, a NATO-tagság és az EU-csatlakozás elutasítása, az albán kisebbség jogainak bírálata) persze már eszmei alapból fogalmazódik meg, másképp, mint a VMRO-DPMNE hasonló véleménye.

A Levica újbalossága sok tekintetben egy régivágású, jugoszlavista óbalosság – a párt rendezvényein rendszeresen lobog a jugoszláv zászló –, ennyiben

A párt a titói „blokkonkívüliség” eszméjét vallja, azaz egy semleges Észak-Macedóniát (pardon, Macedón Köztársaságot) akarna, amely inkább más, hasonlóan „blokkon kívüli” államokkal (India, Kuba, Venezuela stb.) kéne, hogy együttműködjék. A pártnak nagyon jó kapcsolatai vannak a Maduro-féle venezuelai rezsimmel; az is felháborította őket, amikor a szocialdemokrata Zaev – vélhetően amerikai nyomásra – Juan Guaidot ismerte el Venezuela legitim vezetőjének.

Miért nem kedvelik az albánokat?

A Levica-párt látszólagos „albánellenessége” is ezen antiimperializmussal függ össze. A párt az albán kisebbségben, amely a Balkánon mindenütt nagyon USA-párti, az amerikai imperializmus „ötödik hadoszlopát” látja.

Másrészről viszont – és ez a lényegesebb – a Levica nem macedón etnikai nacionalistaként – mint a VMRO-DPMNE – veti el az albán kisebbség jogait, hanem

így azon 2001-es ohridi megállapodást is, amely a macedón-albán polgárháborút úgy zárta le, hogy gyakorlatilag etnikailag homogén paralleltársadalmakra osztotta a kétmilliós országot. A macedón és albán gyerekek még ugyanabba az osztályba se járhatnak, az intézményhalózat egésze macedónra és albánra van osztva.

Ez persze az albán pártoknak – főleg a legerősebb BDI/DUI-nak – érdekükben áll, mert így kialakíthattak egy olyan etnikai gettót, amelyet politikailag, kulturálisan és gazdaságilag is teljesen uralni tudnak. Gyakorlatilag az etnikai macedón pártok – ide tartozik Zaev pártja is, noha van azért albán politikusa is – ezt a helyzetet cserébe azért, hogy az albán pártok (legalábbis a minden oldalra jó üzletekért cserébe nyitott BDI/DUI) a mindenkori kormányt támogatják.

azaz az etnikai nemzet-koncepció helyett az állampolgári nemzetét. Az albánok szemében persze ez nem más, mint a macedón etnikai nacionalizmus kiterjesztése rájuk. Noha a Levicának is van kevés albán szavazója, a párt a nevét albánul is mindig megadja, az albán közösségen belül nem túl népszerű, ezért a Levica is gyakorlatilag etnikai macedón pártnak tekinthető.

ami mutatja: az albánok között gyakorlatilag a párt még nincs jelen.

Kinek lehet az észak-macedón Levica példakép?

A párt a nagyon éles NATO- és EU-ellenességével, antiimperializmusával és az ezeket magyarázó titoizmusával ideológiailag legközelebb a horvát Munkásfronthoz áll. Az ortodox marxista párt ugyan tagja volt a július 5-i választásokon jól szereplő Zöld-Baloldali Koalíciónak, és a fiumei körzetből be is került az egyik politikusuk, Katarina Peović, a párt inkább ó-, mint újbaloldali.

Ebben az értelemben pedig kérdéses, hogy a hozzájuk hasonló észak-macedón (pardon, macedón) Levica mennyire lehet követendő példa a térségbeli (mondjuk a magyar) újbaloldal számára, és nem inkább egy speciálisan posztjugoszláv jelenségről van-e szó.

Ha érdekel bővebben Észak-Macedónia, olvasd el Bukovics Martin helyszíni riportját az EU-csatlakozás ottani megítéléséről, a fotóriportunkat a helyiek egyik igazán jövedelmező bizniszéről, a borászatról, vagy Illés Gergő cikkét Gruevszki megalomán szkopjei giccséről!

NYITÓKÉP: A Levica elnöksége / Partija Levica, FB