Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.
Megnéztük Kazahsztán szupermodern fővárosát, és kicsit leesett az állunk. Kedves kazahok, akik nem utálnak senkit, de nem hajlandók politizálni, kultúrsokk, hideg, lóhúsleves, vodka! Asztanának a jelenlegi formájában egyszerűen semmi értelme, de pont ettől baromi érdekes.
Az egykori elnökjelölt szerint a migráció erősítette meg az európai szélsőjobbot, úgyhogy lépnie kell az EU-nak.
2018-ban ritkán van értelme cikket írni mozgóképről, de néha vannak kivételek: a Fülledt utcák ugyanis nem csak sorozat, hanem fejtágítás is. Még feminista szemszögből is bárki sarokba térdepeltetése nélkül be tudja mutatni, hogyan futott be az utcáról indult New York-i pornóipar.
A macedón exminiszterelnök autózása után érdemes megnézni, milyen emberek vendégeskedtek nálunk az elmúlt években. Itt az Azonnali-lista, a végén pedig szavazhatsz, hogy kik jöjjenek még!
Jönnek a fapadosok téli akciói, úgyhogy mindenki vegyen jó vastag kabátot! Pár óra kínszenvedés után már meg is léptünk az országból egy kicsit.
A macedón exminiszterelnök budapesti nyaralása a legjobb, de azért ezen kívül is történtek dolgok ma Magyarországon.
Sőt, még csak nem is érzi úgy, hogy ez probléma lenne, hiszen a japán politikus beosztottai épp eleget számítóznak helyette!
Mi történik akkor, ha valami fontosról kell beszélniük a celebritásoknak? Az Azonnali elment az RTL Klub sajtótájékoztatóra, és kipróbálta! Vajon ki állt ki a hajléktalanság betiltása ellen, és kit zavar a túlzott húsevés? Videó!
Valóban teremt pár új munkahelyet a kilépés, hiszen évente többmillió vámmegállapodást kell majd összehozni.
Olyan trükkel próbálkoznak Székesfehérváron, amivel szórakozóhelyeknek már rég nem szabad.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.