+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2018. november 24. szombat, 16:14
Megnéztük Kazahsztán szupermodern fővárosát, és kicsit leesett az állunk. Kedves kazahok, akik nem utálnak senkit, de nem hajlandók politizálni, kultúrsokk, hideg, lóhúsleves, vodka! Asztanának a jelenlegi formájában egyszerűen semmi értelme, de pont ettől baromi érdekes.

A tavaly ott szervezett expónak és persze a jó magyar kapcsolatoknak köszönhetően Asztana lett az első közép-ázsiai város, ahova már fapadossal is közvetlenül elrepülhetünk Budapestről, de a távolság miatt persze a leggyakrabban ez az útvonal is zavaróan sokba került volna ahhoz képest, hogy mégis csak Kazahsztánról beszélünk.

 

Óriási mázli, hogy Asztana a világ második leghidegebb fővárosa, ezért novembertől már olyan kurva hideg van, hogy mi például alig több, mint 20 ezer forintért megvehettük az ötórás repülőzésre jegyeinket, és már izgulhattunk is, mit tud adni a Szovjetunió szétesése óta gazdaságilag sokat fejlődő, de azért a diktatúra legfontosabb részeit megtartó Kazahsztán új fővárosa.

 

Asztana tényleg új főváros, az 1960-es években még csak 100 ezren laktak itt, ráadásul Akmolinszknak, később Akmolának hívták.

 

Akkoriban város legnagyobb jellemzője az volt, hogy ehhez közel épült ki az ALZSIR, ami kifejezetten a hazaárulónak tartott emberek feleségei számára létrehozott láger volt.

 

Nagyváros is csak azért lett belőle, mert Hruscsov kitalálta a kazah sztyepp hasznosítását (már azon túl, hogy óriásbörtönöket és nukleáris kísérleti telepeket épít ide). 

 

A fordulatot a Szovjetunió szétesése hozta, 1991-től 1994-ig Almati volt a főváros, de az egyetlen szabad választás óta örökös elnök Nurszultan Nazarbajev úgy döntött, átrakja a fővárost az addig semmit sem mutató Akmolába, ahol egyrészt van sok hely építkezni, másrészt északi elhelyezkedése révén elejét veheti az esetleges orosz irredenta követeléseknek (az ország északi részében főleg oroszok élnek). 

 

 

Nazarbajev ekkor érezhette úgy, hogy végre minden létező álmát megvalósíthatja, és mostanra 800 ezresre hizlalta az 1998-ban Asztanára keresztelt városát, ahova az ország maradék részével annyira nem törődve öntötte a pénzt szupermodern épületekre. Az eredmény jól látszik: először meglátva nekem leesett az állam az ezerféleképp világító és villogó vadiúj épületektől, amik amúgy este még szépek is a maguk módján, de nappal azért csak kiderül, hogy az olajból szerzett pénzből sem lehet ízlést vásárolni. 

 

Ott lenni

 

Aranyozott ablakok és egyéb emberellenes bűntettek támadnak a meghatározhatatlan funkciójú modern toronyházakról, minden sarokról visszaköszön valamilyen formában a puskáspanchoarénai értelemben véve vett megalománia.

 

Ezt a várost egyetlen ember akarta, de az az ember történetesen Kazahsztán teljhatalmú ura, akinek 2010 óta már az a hivatalos titulusa, hogy A Kazah Köztársaság első elnöke, élete végéig a nemzet vezetője.

 

Az ilyen figuráknak pedig valahogy soha nincs visszafogott ízlésük, ezért Asztanában egymást váltja a szokásos klasszicista formákat hozó opera, a felfoghatatlanul nagy elnöki palota és egy olyan foszöld épület, amiről csak megtippelni sem tudtam, mi lehet. 

 

Ha Asztana nem akar akkorát dobni, mint például a tényleg lenyűgöző Béke Piramissal, vagy az expóra épített tökéletes gömbbel, akkor azért látszik a szovjet hatás, hiszen a fényreklámot futtató márványozott lakóházakról az első napsugarak megjelenésekor kiderül, hogy közelebb állnak az új-belgrádi lakótelephez hangulatban, mint a 21. század tökéletes városához.

 

 

Az egész akkor áll végleg össze, amikor meglátja az ember a még most is épülő városrészt: tök jó, hogy így felhúzták, de a világító ablakokon látszik, hogy néhányban konkrétan nem laknak emberek. És itt jön az egész:

 

Asztana egyelőre egy óriási makettnek tűnik, amiben mindent vonalzóval terveztek meg a mérnökök, csak valahogy a lakókat kihagyták belőle.

 

Erre a legjobb példa az úthálózat: az tiszta sor, hogy egy modern igényekre szabott városba nem tesz senki zegzugos kis utcákat, hiszen ekkora utakon biztos nem lesz dugó, de cserébe emiatt lehetetlenül szar dolog gyalogosnak lenni Asztanában, hiszen mindenhez a tippelt idő sokszorosa odaérni. Sőt, tömegközlekedni is csak közepesen lehet, mivel egyelőre se metró, se villamos nem közlekedik.

 

 

Közben tele van a város nagyon fancy helyekkel, amikben jó nagy személyzet dolgozik, de a fancy helyek nagyrésze egyszerűen nem telik meg emberekkel, ami miatt sokszor tényleg az az ember érzése, hogy egy szellemvárosban mászkál. 

 

 

Ha ebből bárki úgy érezné, hogy Kazahsztán fővárosa nem jó vagy érdekes hely, az téved: pontosan attól olyan szórakoztató az egész, hogy

 

Asztanának a jelenlegi formájában egyszerűen semmi értelme.

 

Kísérletként viszont nagyon érdekes, ugyanis felvet egy csomó kérdést. Miért ne lehetne új városokat építeni, ha az eddigiek már nem bírják el a növekedést és az új kihívásokat? Lehet-e pénzért arcot adni valaminek? Egyáltalán lehet-e erővel építeni a sztyepp közepére egy minden igényt kielégítő megapoliszt? Ilyeneken okoskodtam leggyakrabban útitársammal a helyi kocsmában.

 

 

A novemberben már bőven mínusz 10 fokos estéket és stabilan 0 fok alatti nappalokat hozó város pont olyan, mint a kazah tél úgy általában: nem akarnál benne élni, de azért egyszer érdemes látni, hogy néz ez ki közelről azokkal az emberekkel, akiknek ez a fura ország és város nem egy érdekes szócikk Wikipédián, hanem benne élnek. 

 

Ők amúgy nagyon kedves nép, viszont minél részegebbek, annál inkább szeretnének európaiakkal barátkozni – ide tartozik amúgy, hogy a mongol típusú emberekkel teletömött Asztanában elmenni szórakozóhelyre magyarként legalább akkora eseményszámba megy a hely számára, mint nekünk. Én például első este még bőven azt hittem, hogy a helyi meleg körrel találkoztam, amikor már sokadik nekifutásra sem értették meg, hogy nem fogom őket felhívni a szállásomra, hogy megkínáljanak a füvükből, és az is gyanús volt, amikor csak úgy voltak hajlandók elengedni, ha telefonszámot cserélünk, és szólok, ha bármi bajom van. A legtöbbet az mond el a jóindulatukról, hogy több embert is megkérdeztem, de

 

senki nem tudott olyan nemzetet mondani, amit kifejezetten utálnának a kazahok, pedig első tippre minimum egy erősebb oroszozásra vártam volna.

 

Ha sok a barátságuk, akkor egy módszer van: akárhányszor merült fel a politika, mindig nagyon morcosak lettek velünk, akármilyen finoman próbáltunk érdeklődni a helyi dolgokról. Válaszolni nem nagyon akartak a rendszert firtató kérdéseinkre, aztán végül inkább gyorsan el kellett engedni a témát. Nem sztálinista diktatúra ez, de azért mégiscsak diktatúra, megrendezett tárgyalásokkal, az ellenzéki sajtó teljes betiltásával, és hasonló kötelező dolgokkal, amik miatt Európába menekült ellenségeit már nem is adja ki neki egy ország sem. Vagyis egy mégis, Magyarország, mi 2017-ben át is adtuk Nazarbajevnek egyik kegyvesztettjét.

 

 

A kevésbé véres, de azért kemény diktatúrának nem csak az embereken vagy úgy általában Asztana történetén látni a nyomát, hanem mindenen: Nazarbajev képe ott van a tízezresen, róla nevezték el az asztanai repteret, ahol nem mellesleg szinte csak az ő könyveit lehet kapni, van Nazarbajev egyetem, a Bajterek tetején az ő kézlenyomatával lehet fényképezkedni, néha a falakon is el lehet csípni egy-egy fotót róla, a nemzeti múzeumban a független Kazahsztánnak szánt terem pedig csak és kizárólag róla és az idézeteiről szól.

 

Pártja a rendszerváltás óta 90 százalék felett szerepel a választásokon, soha egyetlen szavazást sem tartottak még a nemzetközi szervezetek által elismert demokratikus normáknak megfelelően, de az is igaz, hogy Kazahsztánban Nazarbajev előtt jóval kevesebb esély volt normális életre. Ezért ő egy amolyan népszerű diktátor, akinek az ország elnézi pár tüntetés szétverését, néhány börtönkínzást, esetleg azt, hogy a főváros építésére még a bevallottnál is több pénzt tesz el.

 

 

Létezik azért a kultúrsokkon kívüli része is Asztanának: a Bajterek-torony leszámítva a már említett kézlenyomatot a világ bármelyik városában kötelező látványosság lenne, az este kivilágított Béke Piramisban és a mögötte villogó házakban nagyjából a Szárnyas fejvadász köszön vissza, az expo vége óta pedig csak Jövőmúzeum néven futó gömb olyan hatalmas és olyan baromi jól néz ki, hogy még elsétálva tőle is hátranéztem néha, hogy megbámuljam kicsit.

 

A modernség jegyében még egy plázát is érdemes megnézni, pláne mivel a Khan Shatyr tetején egy mesterséges tengerpart van Beach Club néven importált dubaji homokkal, ami egyszerre prosztó, vicces és igazából a kinti időjárás miatt azért kicsit kellemes is.

 

 

Enni

 

Bár a legtöbbet pizzériából láttunk, nyilván nem az a legizgalmasabb opció, hanem a lóhús, aminek ugyebár elég nagy hagyományai vannak Kazahsztánban. Leveses, tésztás és kolbászba töltött verziót is elég sok helyen lehet szerezni, ezek közül kifejezetten csak a kolbász jó, illetve tökéletes sörkorcsolya a lótepertő. Emellett erős az orosz hatás, tehát mindenben van például kapor és tejföl, a paprikát pedig ők sem ismerik. 2000 forint környékén megvan egy egytálétel, amúgy tengével fizetnek, és 1 tenge nagyjából 0,80 forintot ér, a képen pedig lóhúsleves látható.

 

 

Inni

 

Itt nincs kérdés: a kazah férfiak itala a vodka, a nőké a konyak, és ezt általában elég rossz ízű helyi sörökkel öblítik le. Az árak valamivel olcsóbbak, mint nálunk, viszont vodkában például komoly különbség van, mivel ott

 

sok pénzért nem körömlakkízű szart kapsz, hanem például a világ valószínűleg legjobb vodkájának számító Belugát.

 

Csak javasolni tudom, hogy ameddig még létezik a Wizznek kazah járata, bárki vágjon bele ebbe az egzotikus útba, mert sokkal többet ad, mint amennyi elsőre látszik. Kicsit vicces, kicsit nyomi, de három napig rettentő érdekes tud lenni, milyen is az, ha valakinek nem csak egy falu, hanem egy főváros felcsúszására is van félretett állami pénze.

 

A cikk szándékosan nem tartalmazott egyetlen említést sem Boratról.

 

FOTÓK: Én / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Narendra Modi kormányának csak azt követően tűnt fel, hogy Aatish Taseer nem jogosult az indiai állampolgárságra, hogy az újságíró egy cikkében kemény hangon bírálta a hatalmat.

A Google mesterséges intelligencián alapuló fejlesztése, a FreddieMeter meg is mondja, mennyire érsz fel a legendás énekeshez.

Kövér László szerint az európai integráció tulajdonképpen olyan, mint a nácizmus, a sztálinizmus, és az amerikai imperializmus.

Behrouz Boochani korábban úgy nyert ausztrál irodalmi díjat, hogy egy ausztrál menekülttáborban tartották őrizetben, most Új-Zélandtól kapott ideiglenes vízumot.

Thierry Breton és Adina Vălean is átment a meghallgatáson, csak a magyar biztosjelölt fog kapni még plusz kérdéseket.

A magyar jelölt jó teljesítményt nyújtott, de nem tudta elhitetni, hogy biztosként le tudna szakadni az Orbán-kormányról.

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás