A Fidesz a héten eljutott oda, hogy rendszerváltó politikai erőként echte kommunista retorikát hangoztat a külügyminiszter a Kazahsztánban történtek miatt. Na hát így van pártunk és kormányunk a szabad piaccal és a polgárosodással is: időközben belátták, hogy az adott pillanatban mind a kettő jó ötletnek tűnt, de az a pillanat már rég elmúlt.

A holokausztot ma kizárólagosan zsidó népirtásként tárgyalják, miközben a társadalom egésze szempontjából a közép-kelet-európaiságot végleg megsemmisítő csapás volt. Kulturális genocídium.

A magyar polgárság a saját polgári világának szentélyében megnyugszik, hogy itt még minden rendben, ide lehet járni. A Művész pedig kikacsint, odamond: egymásra hangolódhat a művész és a közönség, hogy bár kívül vihar van és farkasok ordítanak, ezt, az értelmiségi-polgári létet tőlünk elvenni nem lehet.

A politikusok látják, hogy a középkorról jobban tudnak beszélni az embereknek, mint arról, hogy mi lesz négy év múlva. Nemzetállamok vagy föderáció – ki tudja? Inkább megvédjük magunkat, mint Hunyadi János tette.

Keresve sem találhatnánk aktuálisabb témát május elsejére, mint azt, hogy megpróbáljuk diagnosztizálni a középosztály, a polgárság és a proletariátus drámai összecsúszását a mai Magyarországon. Emiatt lett kétharmada a Fidesznek, a gond azonban mélyebben van. Egy kormányt le lehet váltani, végső esetben el lehet kergetni, de mit kezdünk ezzel a néppel; a pártpolitikai kétharmad mögé tömörült társadalmi kétharmaddal?