A magyar polgárság a saját polgári világának szentélyében megnyugszik, hogy itt még minden rendben, ide lehet járni. A Művész pedig kikacsint, odamond: egymásra hangolódhat a művész és a közönség, hogy bár kívül vihar van és farkasok ordítanak, ezt, az értelmiségi-polgári létet tőlünk elvenni nem lehet.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
(Falra mászok a természetellenes hanghordozástól, nem affektáló magyar színész meg nincs, ezért akármilyen jó a darab vagy a rendezés, nekem ott vége van, amikor meghallom, ahogy beszélnek. Egyéni probléma, megtanultam elfogadni, hogy másokat nem zavar a ripacsos hanghordozás. Időről időre megpróbálnak meggyőzni arról, hogy van olyan magyar színész, aki tudat alatt nem folyton Kukorica Jánost alakítja egy alföldi kisváros falunapján, azt megnézem, megállapítom, hogy de, aztán újabb 5-6 évig elbúcsúzunk egymástól, én és a magyar színjátszás. Nekem nem hiányzik ő, a színházak pedig nélkülem is teltházzal mennek.)
A magyar filmekről régóta tudjuk, hogy vagy jók, de akkor valami olyan dologról szólnak, hogy egy alom fonalgombolyaggal játszó aranyos kiscicát is az öngyilkosságba kergetnek a témájukkal, vagy megpróbálnak valami kevésbé depresszív dologról szólni, viszont akkor nagyon rosszak. (A Csinibaba- és Üvegtigris-térítők kíméljenek. Köszönöm.)
A magyar értelmiség (vagy magát annak tartó urbánus réteg) viszont szeret színházba járni, szeret legendás rendezésekért és színészóriásokért rajongani. De nem ez a lényeg.
Magyarországon (szerintem érdemeiken felül) menő emberek a színészek. Még a másod-harmadvonallal is rendszeresen foglalkozik a sajtó, nevük nézőtereket tölt meg és ezreket ültet tévé elé. A legtöbb magyar vegyes érzelmekkel fogadná, ha a gyereke színésznek állna, de színházba járni, színészekért rajongani szeret.
Ez a színházrajongás annak ellenére megvan, hogy mindenki tudja, hogy a színházak világa nem a legjobb személyiségfejlesztő. Régóta nyílt titok az, ami mostanában kapott csak nyilvánosságot, hogy egy-egy „színészóriás” vagy rendező nem nagy barátja a szexuális autonómiának, viszont ő a színészóriás, és egész a közelmúltig büntetlenül tehette, amit tett. A közvélemény egy jelentős része meg úgy áll a vészharangot megkongató színésznőhöz, hogy na ja, aki kovácsnak áll, ne sírjon, ha lovat kell patkolni. Illetve egy másik szakmát vesznek a hasonlathoz, de az most nem jut eszembe.
Mindez azonban elfelejtődik, ha a magyar polgárság, ami ilyen sajátos polgárság, bemegy a saját polgári világának szentélyébe, a színházba. Körülnéz, és megnyugszik, hogy itt még minden rendben, ide lehet járni. A Művész pedig, noha természetesen ő most Anyegint fogja alakítani a Puskinból, majd
És aki nem teljesen hülye, nem is akarja ezt elvenni. Egy idő után már a kommunisták sem akarták. Kádár belátta, hogy a rendszer alapja, a nyugodt középszer nincs meg színház nélkül. A színház rétegbuli, de egy fontos réteget hangol a rendszer ellen, ha nincs színház. És sokkal jobb az, ha a színház a színházban történik, nem pedig lakások mélyén, pincékben, félreeső üdülőkben, olyan dolgokat kimondva, amelyeket jobb lenne nem kimondani. Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére – tartja a mondás, így a mainstream színházat Kádár békén hagyta, a Tűrt té-betűjét kapta meg a színház, meg persze a Tiltottat a mindenféle alternatíva.
Generációk szocializálódtak úgy, hogy színház van, a színház jó és a színházat nem veszik el. Az, hogy most kiderült, hogy mégis volt próbálkozás az elvételére, hiba. Valaki túl messzire ment, és a Fidesz szokatlan gyorsasággal korrigált. Valaki észnél volt és leállította a dolgot, mielőtt megint bemegy 5-6 színész egy esti műsorba és évekig nézettségi rekordokat dönt azzal, amihez a legjobban ért: kifigurázza a bugrisokat.
Persze nincsenek illúzióim, hogy valami kis térfoglalás biztosan lesz, hiszen megszokott módszer, hogy bejelentenek valami nagyon rosszat, majd a tiltakozások hatására bevezetnek valami kicsit rosszat. Nem az első eset lenne.
Az meg már csak költői kérdés, hogy mi lenne, ha másért is ilyen egységesen tudna a magyar értelmiség kiállni.
Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.