A bíróság szerint visszaélt a hatalmával, a belügyminiszter meg azt mondja: ne a bíróság határozza meg az olasz bevándorláspolitikát.
Huszonöt évvel ezelőtt született meg az olasz politikát megváltoztató Forza Italia párt. Berlusconi huszonöt évvel ezelőtt egy elegáns, ötvenes éveiben járó médiavállalkozó volt: azt ígérte, hogy hasonlóan sikeressé teszi Itáliát, mint ő maga. Balosok és liberálisok is hittek neki.
Roberto Calderoli saját bevallása szerint imádja az állatokat, de a volt szocialista miniszterről csak egy orángutánra tudott gondolni.
A lengyel külügyminiszter megerősítette, hogy az Európai Parlamentről fog beszélgetni szerdán Kaczyński és Salvini.
Meggyűlt Salvini belügyminiszter baja a polgikkal, akik szerint alkotmányellenesek, és az emberi jogokat sértőek az új törvények.
Jarosław Kaczyński, a lengyel kormánypárt vezetője és az olasz belügyminiszter Matteo Salvini európai együttműködésről tárgyalhatnak Varsóban, miközben az Európai Parlamentben pártjaik jelenleg külön frakciókban ülnek.
Az EP-választás előtt az ellenzéknek tényleg illene végre valamit mondani a Fidesz migrációs napirendje kapcsán is. Mondjuk azt, hogy az EU dublini menekültügyi szabályainak megszüntetésével az illegális migráció is megszűnne, Orbán viszont Dublin, tehát az illegális migráció mellett áll. Lebutított duma? Az, de van benne logika. Megmagyarázzuk!
Három jelöltet mutatunk be, mindhárom mellett felsorolunk érveket. A döntést azonban a nép, azaz az Azonnali olvasói hozzák meg. Az Azonnali versenyén a győztes Év Embere egy Azonnali-táskát és egy díszoklevelet fog nyerni, amit szerkesztőségünk – a ti döntésetek értelmében – vagy Berlinbe, vagy Budapestre, vagy Rómába fog kipostázni.
Olaszország ketté, Románia három részre szakadt, bezzeg Magyarország egységes. Legalábbis, ha az európai pártcsaládok támogatottságát nézzük. Mutatunk egy izgalmas infografikát!
A már 82 éves olasz exminiszterelnök emellett megkérte Matteo Salvinit: szálljon ki a jelenlegi kormánykoalícióból, és szövetkezzen inkább vele.