Hadházy Ákos
Kardos Gábor
Most az LMP szavazói indíthatnának etikai eljárást a párt ellen

Az LMP történelme legjobb választási eredményét érte el, ezután azonban nem közös ünneplés jött, hanem a teljes szétesés.

Mit szólnak Szél Bernadett távozásához az LMP vezetői?
Mit szólnak Szél Bernadett távozásához az LMP vezetői?

Elhagyta az LMP-t a párt legismertebb arca. Hadházy Ákos szerint az LMP-ben a józan ész és az indulatok harcában nem a józan ész döntött, Ungár Péter úgy gondolja, hogy Szél Bernadett továbbra is harcostársa marad. Az Új Kezdetet erősítő, de az LMP-frakcióban ülő Hohn Krisztina pedig elmondta: pártja fog majd dönteni arról, hogy maradnak-e a frakcióban.

Ki segít az ellenzékből Hadházynak?
Ki segít az ellenzékből Hadházynak?

Volt pártja, az LMP még nem döntött, hogy segít-e Hadházy Ákosnak egymillió aláírást összegyűjteni az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, viszont az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja azt. Elviekben a Jobbik is, de ők aláírásgyűjtés helyett inkább az országgyűlési határozatok erejében hisznek. Körkérdésünkből az is kiderül, bevennék-e Hadházyt a Momentumba.

Miért gyűjt aláírásokat Hadházy?
Miért gyűjt aláírásokat Hadházy?

Mire lesz jó, ha Hadházy Ákos összegyűjt egymillió aláírást? Hogyan segít neki a Momentum? Alapít-e saját mozgalmat? Elköltözik-e Szekszárdól? Videóinterjú.

Hogyan fogja az ellenzék megdönteni a kormányt?
Hogyan fogja az ellenzék megdönteni a kormányt?

Hosszadalmas munkával, vagy Gyurcsánnyal tüntetve fogják megbuktatni a kormányt? És vajon a fideszesek gratuláltak-e már Orbán Viktornak az újabb kétharmadhoz? Az Azonnali az őszi parlamenti szezon első napján kérdezte a képviselőket.

Ungár Péter
Orbán ellenzéki statisztái most kezdik megnyerni a Fidesznek az EP-választást

A cikkemre érkezett reakciók megmutatják, kik azok, akik erős ellenzéket akarnak, és kik azok, akik inkább tovább ássák a lövészárkot. Ők fogják megnyerni a Fidesznek az EP-választást is.

Hadházy Ákos
Az ellenzéknek egy egyszerű nyelvtani problémát kell megoldania – válasz Ungár Péternek

Az ellenzék évtizedek óta farkast kiabált, amikor az sehol sem volt. De miért jelentené ez azt, hogy amikor a farkas már felzabálta a fél nyájat, akkor a legjobb taktika csendben maradni?

Isztin Péter
Most akkor utolérjük az osztrákokat, vagy nem?

A rendszerváltozás óta vágyott álom, hogy utolérjük Ausztriát. Orbán Viktor miniszterelnök szerint ez 2030-ra sikerülhet, Róna Péter közgazdász szerint viszont most is csak távolodunk, pedig a magyar gazdaság gyorsabban növekedik. Mi az igazság?

Tóth Bertalan az Azonnalinak: Az okozta a kétharmadot, hogy az emberek összezavarodtak
Tóth Bertalan az Azonnalinak: Az okozta a kétharmadot, hogy az emberek összezavarodtak

A jövő évi önkormányzati választás az EP-választással együtt létkérdés lesz az MSZP-nek. A szocialisták pártelnökének választott Tóth Bertalan az Azonnalinak elmondta: az MSZP nagyrészt visszafizette az adósságait, feladataik elvégzését stabilan finanszírozni tudják. Interjú.

Hadházy: Az LMP lépett ki belőlem
Hadházy: Az LMP lépett ki belőlem

Hadházy Ákos szerint a parlamenti munka kiüresedett, az ország problémáira pedig a parlamenten kívül van a válasz, de azért pártból történő kilépése után is megtartja az LMP listájáról szerzett mandátumát. Szerinte dolgozott annyit, hogy megérdemli ezt a mandátumot, ráadásul így foglalkoztathatja például Horváth András korábbi NAV-dolgozót. Interjú.

10 11 12 13 14