Hadházy Ákos
Kinek szurkol Hadházy Ákos?
Kinek szurkol Hadházy Ákos?

Az LMP-s képviselő az Azonnalinak elmondta: személyes kapcsolatok kötik ahhoz az országhoz, amelynek válogatottjának szurkol.

Kizárták az LMP-ből Sallai Róbert Benedeket
Kizárták az LMP-ből Sallai Róbert Benedeket

Első fokon úgy döntött az LMP etikai bizottsága, hogy a Hadházy Ákossal történt incidense miatt kizárja a pártból Sallai Róbert Benedeket – értesült az Azonnali. SRB fellebbezni fog a döntés ellen.

Csárdi: Hadházy engem árulózott le, pedig nem vagyok az
Csárdi: Hadházy engem árulózott le, pedig nem vagyok az

Két képviselőre, köztük Csárdi Antalra utalt Hadházy Ákos korábbi LMP-társelnök, mikor azt mondta: az LMP-frakcióban is vannak, akik a Fidesz szekerét tolják. Ezt maga Csárdi Antal mondta el az Azonnalinak, egyben visszautasította a vádat. Csárdi arról is beszélt, mit gondol Schiffer kilépéséről, miért vették be az együttes Szabó Szabolcsot a frakcióba, és megszavazza-e Keresztes László Lórántot társelnöknek.

Hadházy Ákos: Az LMP-frakcióban is vannak, akik a Fideszt segítik
Hadházy Ákos: Az LMP-frakcióban is vannak, akik a Fideszt segítik

A parlamenti mandátumát egyelőre át nem vevő volt LMP-s társelnök, Hadházy Ákos is részt vett a parlament alakuló ülése közbeni tüntetésen. A politikus a kampányban beszélt arról, hogy az ellenzékben többen a Fidesz sikeréért dolgoznak. Arra kértük, igennel vagy nemmel feleljen arra a kérdésre, hogy az LMP-frakcióban is vannak-e olyanok, akik szerinte a Fideszt segítik.

Parlament: négy évig ismét itt a magyar Hawaii!
Parlament: négy évig ismét itt a magyar Hawaii!

Egyharmadnyi ellenzéki képviselő sem lesz az új parlamentben, amely éppen ma tartotta alakuló ülését. Techet Péter azon volt, hogy beszélgetést kezdeményezzen az ülésterembe igyekvő politikusokkal, de a sajtónak fenntartott elzárt rész erre semmi lehetőséget nem adott. Ez persze nem tántorította el semmitől!

Schiffer András most mindent elmond, amit eddig nem akart
Schiffer András most mindent elmond, amit eddig nem akart

Miért ment focimeccsre a jelöltállító kongresszus helyett? Miért nem tud már azonosulni az LMP-vel? Kiknek kellene pártot alapítaniuk? Miért nem lehet más a politika? A választási kampányban tett „némasági fogadalma” lejártával Schiffer András először az Azonnalinak mondja el, mi romlott el az LMP-ben, és hogyan nyerhette meg a párt első egyéni mandátumát egy ismeretlen vásárcsarnoki zöldséges. Nagyon nagy interjú.

LMP-s belharc: Schiffer állítja, nem fenyegetett senkit perrel
LMP-s belharc: Schiffer állítja, nem fenyegetett senkit perrel

A Fidesz kétharmados győzelme után sokan az LMP-t hibáztatják, hogy nem léptek elegen vissza, ezért nyert meg néhány fővárosi körzetet a Fidesz. Hadházy Ákos, az LMP vasárnap este lemondott társelnöke azt nyilatkozta: ebben az is közrejátszott, hogy Schiffer András perrel fenyegette a jelölteket, ha visszalépnek. Schiffer az Azonnalinak cáfol, és azt mondja, Hadházyt viszont beperelné ezen állításáért.

Az LMP és az MSZP-P cicaharca egyetlen képben összefoglalva
Az LMP és az MSZP-P cicaharca egyetlen képben összefoglalva

A IX. kerület anonim népművésze nem találta el a megoldást, V. Naszályi Márta szerdán visszalépett, így az LMP-s Csárdi Antal maradt a Fidesz egyetlen baloldali kihívója a budapesti 1-es választókerületben. Az LMP közben a csepeli jelöltjét léptette vissza az együttes Szabó Szabolcs javára.

Kell-e új alkotmány? Pártok a lényegről
Kell-e új alkotmány? Pártok a lényegről

Melyik ellenzéki párt ígér új alkotmányozást, és ki az, aki ellenne a Fidesz Alaptörvényével is? Hogyan tennék függetlenné az ügyészséget? A korrupción túl miről hoznának még sürgősen törvényt? A lényeg hatodik részében az ellenzéki pártok elmondják, hogyan tennének igazságot.

A Facebook vagy Orbán veszélyesebb a demokráciára? Ellenzéki képviselők megmondják
A Facebook vagy Orbán veszélyesebb a demokráciára? Ellenzéki képviselők megmondják

Soros György múlt héten bejelentette, hogy a Facebook szerinte aláássa a demokráciát, ezért eladja az összes részvényét, amiket korábban birtokolt a gigacégben. Megkérdeztük a képviselőket, mit szólnak ehhez. Soros tőzsdei ügyleteihez hozzá se szagoltak, de azt legalább elárulták: veszélyesnek tartják-e a Facebookot, pláne Orbán Viktorhoz képest.

11 12 13 14