Az Európai Parlament leverte a telekomcégek lobbiját, és 60 forint körüli percdíjban korlátozta az egyes EU-országok közötti telefonálásért felszámolható összeget.
Egy havi napidíját vonták meg, és tíz napra az EP munkájából is kizárták Korwin-Mikkét, de az Európai Törvényszék szerint jogellenesen csorbították a szólásszabadsághoz való jogát.
Két feltételt szabtak a németek: ha Orbán ezeket betartja, a Fidesz maradhat az Európai Néppártban. Nekünk van még pár ötletünk. Szavazz róluk!
Egyre pozitívabban viszonyulnak az európaiak az EU-hoz, kétharmaduk szerint kifejezetten hasznos országuk számára a tagság, ami 1983 óta a legmagasabb arány. A magyarok 61 százaléka válaszolt úgy, hogy az EU-tagság jó Magyarországnak, ami 5 százalékponttal magasabb, mint 2017-ben.
Május 13-án, vasárnap, az Európa-nap alkalmából rendezett fesztiválon idén is számos program közül lehet választani. A már hagyománnyá vált EU-s futóverseny mellett a szervezők rengeteg családi és gyermekprogrammal, valamint koncertekkel is készülnek vasárnap a Szabadság téren.
Bárki is lesz ma a Jobbik elnöke, nem várható sem pártszakadás, sem komolyabb kilépéshullám, mondja az Azonnalinak Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője. A politikus beszélt nekünk a választási eredményről, az EP-ben kapott gratulációkról, valamint arról is, beszélget-e oroszul Kovács Bélával, kémkedéssel vádolt képviselőtársával.
A kétharmados többség kísértésbe visz, és az különben is kompromisszumokra való, nem arra, hogy egy párt azt csináljon vele, amit akar – mondja az Azonnalinak Elmar Brok, a német kereszténydemokrata CDU külpolitikusa, aki immár 38 éve európai parlamenti képviselő. Brok szerint ha Magyarországot a hetes cikkel fenyegetik, ezt kellene tenni Romániával is. Azt is elmondja, tényleg Putyin érdekeit hajtja-e végre Orbán az EU-ban, és még Sztálintól is idéz. Interjú.
Egységes EU-s menekültügyi eljárásrendet akar az Európai Parlament, de nyugi: ettől nem kell új jogszabályokat alkotni Magyarországon, elég lenne visszatérni a hiszti előtti állapothoz. Orbánék megint arra játszanak, hogy az utolsó pillanatig nem állnak be a sorba, közben a háttérben előkészítik a beállást, hogy a végén – a hiszti fenntartása mellett – szépen engedelmeskedjenek.
Az a célja az Európai Parlament által frissen elfogadott javaslatnak, hogy a demokrácia, jogállamiság és szabadság uniós védelmet élvezzenek, és hogy legyen az e célból nyújtott támogatás külön költségvetési tétel a 2020 utáni büdzsében. A fideszesek nemmel szavaztak erre, szembemenve az Európai Néppárttal és a határon túli magyar képviselőkkel is.
Hetek óta azon háborog az Európai Parlament, hogy Juncker bizottsági elnök nyílt pályáztatás nélkül egy közeli munkatársát, Martin Selmayrt teszi a Bizottság főtitkári posztjára. Szerdai állásfoglalásában az EP szolidan éreztette, hogy ejnye-bejnye, de nem írta elő az újrapályáztatást: az erről szóló módosítót teljes egyetértésben szavazták le a magyarok közül a szocialista és a fideszes EP-képviselők is, akik nemrég még hangosan tiltakoztak Selmayr ellen.