Kis ember, nagy bot, még nagyobb történelem

Szerző: Járvás Péter
2022.06.18. 08:14

Cserna-Szabó András történelmi regényének főszereplője egy törpe, akinek nagy a farka. A szerző friss könyve azonban nem csupán bő lére eresztett vicc, hanem remekmű.

Kis ember, nagy bot, még nagyobb történelem

Nem tudom, Cserna-Szabó András erre rábólintana-e, de szerintem ő nem is annyira író, mint inkább különálló ökológiai fülke. Regényei egy igen karakteres szeletét jelentik a kortárs prózának, nehéz dolog irodalmi előzményeit megragadni – őriz némi andekdotázó kedvet, ami Mikszáthtal rokonítja, van benne egy kis Hamvas-i termékeny káosz, valami ördöngős vitalitás. Vérbő, talán ez a jó szó arra, amit csinál. A kifejezés tágabbik értelmében – vagyis nemcsak vérben, hanem egyéb testnedvekben is bővelkedik.

A Cserna-szövegek mindazonáltal olyanok, mintha a nyakukba lenne akasztva egy tábla: „NE ÚGY OLVASS, MINTHA IRODALOM LENNÉK!”

Van ugyanis az a fajta irodalom, ami egyfajta oroszlánycsont-toronyba képzeli magát, dohos fóliánsok meg girhes macskák közé. Ettől az eszménytől Cserna-Szabó tüntetően távol tartja magát. Azzal kecsegtet, hogy annál igazabbat ad: olyasmit, ami tele van élettel. És mivel tele van élettel, ezért tele van erőszakkal, játékkal és abszurddal is. Egy megveszekedett keringő az egész a profánnal meg a szenttel, ahol a kettő gyakran felcserélődik a nagy pörgésben-forgásban: történelmi nagyjaink szánalmas bohócok, véres, kegyetlen haláluk nevetséges komédia – de egy tányér tárkonyos birkaleves olümposzi magasságokba emelhet, egy pohár jó bor pedig Isten baljára repít.

Ez a fajta vitalitás persze gyakran a regényszerűség ellen dolgozik. A hosszabb lélegzetű Cserna-Szabó könyvek gyakran olyanok, mintha vasvillával egybehányt, lazán összekapcsolódó elbeszélések lennének. Ez leginkább Az abbé a fejével játszik c. opuszt fémjelezte – ott a szerző konkrétan leütötte egy serpenyővel a lineáris történetmesélést, és utána kozáktáncot járt gyenge testén. De hát Cserna-Szabó ilyen, ezt megszokhattuk. Még bólogattam is, emlékszem, hogy: persze, csibész ez a Cserna-Szabó, külön sértésnek venné, ha „fegyelmezett író”-nak titulálnám.

Kiüresedés helyett remekmű

Ugyanakkor a fegyelmezettség hiánya néha kiüresedéshez vezet. A szerző elérhet egy pontot, ahol a saját maga által felépített rutin – legyen az bármilyen izgalmas és eredeti – elveszíti belső tartalmát, és puszta állványzattá válik egy nem létező épület körül. Mert a stílus ugye megkövesedett, de melyik író vallaná be szívesen, hogy már nem tudja megtölteni történettel?

Úgyhogy a puszta stílus lesz a regény, olyan mint a gólem: jár-kel, de nem él. No most mindezt csak azért mondom, mert az Extra Dry-nál meglegyintett annak a szele, hogy Cserna-Szabó eljutott erre a pontra, és innentől kezdve lehet, akkor járnánk a legjobban, ha végleg átnyergelne a regényírásról a kreatív szakácskönyvek és gasztrofilozófiák vonalára. Mert ugye abban mindig hozza a tutit.

De aztán jött Zerkó, és orrba nyeste a pesszimizmusomat.

Mert a Zerkó – remekmű. Mondhatni, a Cserna-Szabó-i életmű koronaékszere. Egyfajta kreatív megújulás: a szerző jellegzetes stílusa frigyre lép a történelmi regény hagyományával, új minőséget hozva létre. (Hogy mennyire újat, azon persze lehet vitatkozni. Nyilván nem Cserna-Szabó találta fel a profán, metszően szarkasztikus történelmi tablókat.)

Zerkó amúgy egy törpe. Az alcím szerint Attiláé, de hát ugye addig el kell jutni. Mégpedig nem is akárhonnan: konkrétan a szemétdombról, ahová kihajították, mert kinek kell egy púpos, torz újszülött. Azért a szerencse rámosolyog, mert egy koldusasszony kiguberálja, és magához veszi. Mondjuk itt elmélkedhetünk egy sort a szerencse relatív természetéről, mert ugye innentől a legnagyobb nyomorban tengődik - erről elég annyit, hogy nevelőapja, a Félszemű Datolyaárus annyira szegény, hogy még neve sincs, csak az, hogy Félszemű Datolyaárus.

Ám Zerkónak van valamije, ami másnak nincs – és bizony ez megágyaz egyfajta karriernek. Ez a valami pedig egy méretes, csodaszámba menő lőcs.

Az „egyfajta karrier” pedig az, hogy eladják rabszolgának egy gazdag, perverz rómainak, aki Priapus isten földi reinkarnációjaként kezdni el imádni. No most innentől nem követném a történetet, mert minek. Egy fékevesztett hullámvasút az egész, vandálokkal, bizánciakkal, hunokkal, rómaiakkal: Zerkó Észak-Afrikából kiindulva bejárja gyakorlatilag az egész ismert ókori világot (bár néha inkább csak úgy viszik, többek között ketrecben), miközben premier plánból követheti a Nagy Emberek felemelkedését és a birodalmak bukását.

Cserna-Szabó András: Zerkó. Helikon, 2022.

Cserna-Szabó András: Zerkó. Helikon, 2022.

Nem nehéz észrevenni ebben a szinopszisban az olyan klasszikus történelmi regények mintázatát, mint amelyek mondjuk Waltarit naggyá tették. Van egy darab fiatalember, aki a semmiből érkezik, de bizonyos tulajdonságai a hatalom magasába katapultálják – kis ember lesz a nagy dolgok között, egy eleven kontraszt. Az egész drámai gépezet erre van felépítve, a felemelkedésre, ami egyben a Sorssal való birkózás is, ahol a delikvenst az a veszély fenyegeti, hogy ha túl magasra szárnyal, lángra kapnak a szárnytollai.

Ez a séma elevenedik meg Cserna-Szabó szövegszerkesztőjében is, de kifordítva, gúnyos fintorral az arcán. Mert amíg az átlag történelmi regényben a főhős eleven intellektusával, amíciózusságával, vagy esetleg vitézségével alapozva hág fel a politika hófödte és rideg hegycsúcsára, addig Zerkónak mije van? Borzadályos méretű hímvesszeje.

Nem pusztán egy bő lére eresztett vicc

Persze a kötet ettől még nem pusztán egy bő lére eresztett vicc a „kis ember nagy bottal” témájára. Mint ahogy maga Zerkó sem egyszerűen toldalékja a gigászi férfiszerszámnak, hanem autonóm egyéniség, aki képes reflektálni az őt körülvevő történésekre. Hangja egy olyan emberé, aki a vályogviskók közt szocializálódott, de szivacsként szívja magába az őt érő benyomásokat: filozófiát, vallási tanokat, no és persze a nyelveket. Ez az autodidakta elbeszélői típus pedig – megkockáztatom – igen közel áll a Cserna-Szabó-i szövegeszményhez: ezer szállal kapcsolódik a tudáshoz, a kultúrához, ugyanakkor nem veszíti el a kapcsolatot a pórnép autentikus nyelvével sem.

Tagadja, hogy a magas- és a népi kultúra különálló valamik lennének, inkább a köztük lévő szintézis létrehozására törekszik. És Zerkó ennek tökéletes illusztrációja: társalog a túlfinomult hippói patríciussal, vallástörténeti vitába bonyolódik a vén zsidó mágussal, de megtalálja a hangot a vandál gyilkológéppel meg az osztrogót zsoldossal is. Nyelvén a trágárság ugyanúgy otthon van, mint Szapphó versei – semmi sem idegen tőle, ami emberi.

Ez a sokrétűség teszi lehetővé, hogy Zerkón keresztül a maga teljességében áramoljon át az a történelmi atmoszféra, amit Cserna-Szabó megteremtett.

Ez a világ a Krisztus utáni 5. század – a Nyugat-Római Birodalom egyre inkább eljelentéktelenedik, azt se tudja senki, hogy akkor most Rómában vagy Ravennában van éppen a fővárosa. Bizánc ugyan lenyűgöző metropolis, de uralkodói béna kacsák, akik ki vannak szolgáltatva a barbároknak. És hát barbárokból van bőven. Keletről például özönlenek a legyőzhetetlen hunok, Nyugaton meg ott vannak a vandálok, a vízigótok, az osztrogótok, már abba is beleszédül az ember, ha megpróbálja felsorolni mindet. Igazából egyet akarnak: jól belakni a döglődő Róma testéből, pukkadásig.

Ez tehát a háttér, ahol Zerkó megpróbál boldogulni, vagy inkább életben maradni. Egyfajta civilizációs apokalipszis, ahol a régi kor emberei, a fácánnyelvet és fülemülehasnyált falatozó római ínyencek lassak eltűnnek, és átadják a helyüket az erdőmélyből előszakadt bunkóknak, akik a levágott fejeddel akarnak röplabdázni. Nem szaval többé senki Catullust, helyette az visszhangzik az oszlopcsarnokokban, hogy „ROÁÁÁRRR”. Ami amúgy egy vandál kifejezés azokra a dolgokra, amelyek ölési szándékot váltanak ki belőlünk. Vagyis kábé mindenre.

A Zerkó tehát egy világvége dokumentálása – bár az igazság kedvéért jegyezzük meg, ez a világvége is, mint az összes eddigi, valójában csak valaki világának a végét jelenti.

Igaz, ennek a valakinek ettől nem kevésbé fájdalmas és erőszakos az ügy, szóval ne próbáljuk ezzel nyugtatgatni. Szegény rómaiak ugyan mennek a lecsóba, de jönnek helyettük a barbárok, hogy belakják a hűlt helyüket. És hát ezek a barbárok ugyan karcos egy arcok, de azért emberek ők is. Ha például túléled az első indulatrohamukat (ami mondjuk nem egyszerű), akkor akár még élni is lehet köztük. Megszokod a szagukat, a hülye nyelvüket, az agresszív hagyományaikat, ad absurdum te is egy leszel közöttük. Mert ez az élet.

Mert Zerkó túlél. Miközben halomba halnak körülötte, ő megéri, hogy kalandjai a cipriótáknak mesélhesse, egy jó pohár helyi bort kortyolgatva. De hogy lehet, hogy egy púpos gnóm sikert aratott abban a játszmában, ahol véresen hult porba a történelem összes úgynevezett „Nagy Neve”? Attila, a hun, Aetius, az utolsó római, Markionisz, a bizánci császár – mind Zerkó személyes ismerősei. Csupa „jelentős geci”, ahogy Cserna-Szabó plasztikusan megfogalmazza. És egyik se érte meg, hogy nyugodt öregségében bort szürcsölgessen, miközben a tenger odaadón törleszkedik a lábához.

Egyedül Zerkó él, a törpe. Talán pont azért, mert Zerkó törpe. Mert lehet, hogy a törpék nem olyan nagyok. Észre se vesszük őket a hatalmasok gigantikus árnyékában. De ez egyben az erejük is: amíg az óriásoknak a vágyai is óriásak, addig a törpe megtanul örülni annak, hogy él. Élvezni, ami adatott: az ételt, az italt, a törleszkedő tengert. Köpik a hírnévre, neki a történelem csak koszlott ribanc, akiben nem lehet megbízni, akiért nem érdemes harcolni.

A hatalmasok viszont nem tudnak leállni – mennek előre hősiesen, férfiasan, bele a késbe. Ezért fulladnak meg a saját vérükben ők, és ezért tud mesélni róluk Zerkó.

Ha pedig van tanulság, amit az olvasó magával vihet, hát az csak ez lehet:

„Csak tartsd nyitva a szemed. És ne baszd el a dolgot. Az életben egy titok van. Nem szabad elbaszni.”

Így, pontosan így.

Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!

Járvás Péter
Járvás Péter Vendégszerző

Többnyire épp olvasok valamit. Sorvezetőm az élethez: ha valamit bóknak lehet venni, akkor azt bóknak kell venni.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek