Vérfürdőben nőnek az égig Höksring gombái

Sepsi László spekulatív maffiaregényében csak úgy röpködnek a kivájt szemek és a felszakadt belek, de a valódi kérdés az, hogy ki irányít valójában: az emberek, vagy a gomba?

Egy hónapja húzom-halasztom, hogy érdemben írjak Sepsi László új könyvéről: főleg azért, mert nagyon tetszett, de fogalmam sincs, hogyan írjam meg, hogy miért tetszett. Mondjuk így: nehéz rutinból írni ajánlót egy könyvről, ami ilyen lazán, helyenként már-már – jó értelemben véve – flegmán kezeli a mindenféle zsánerirodalmi kódokat és toposzokat, közben a Jelenkornál jelenik meg, ami a párhuzamos irodalmi kánonok és intézményrendszerek világában azt jelzi előre, hogy „szépirodalommal” foglalkozó helyeken is szó fog esni róla.

A Termőtestek ilyen szempontból pont olyan, mint a szerző előző regénye, a Pinky, ami 2016-os megjelenésekor nagy kedvencem volt, és ami ugyanilyen bosszantó, mégis kielégító módon tér ki konvencionális a címkézés elől.

Ráadásul ez már nyilván csak ráerőltetett olvasat, hiszen valójában pont az a lényeg, hogy nem tér ki semmi elől, hanem szimplán mindkét esetben egy jó szövegről van szó, ami első sorban azzal törődik, hogy elmondjon egy bizonyos történetet, nem pedig azzal, hogy mindenféle könyvajánlókat író emberek és kritikusok hova akarják majd sorolni. Egyébként is – merül fel a kérdés – kit érdekel ez a része a dolognak rajtam, és még egy tucat emberen kívül?

Senkit, ugye. Csak valahogy el kellett kezdenem a cikket.

A sebhelyesarcú Aprajafalván

Csakúgy, mint az egy kicsivel vékonyabb Pinkyben – a Termőtestek több, mint 600 oldal –, most is egy képzeletbeli városban járunk, Höksringben, ahol első ránézésre semmi fantasztikus elem nincs, kultúrája érzetre a valódi földrajzunk szerint meghatározhatatlan, a benne mozgó szereplők pedig inkább archetípusok, minthogy bárhová is tudjuk konkrétan kötni őket. Csakúgy, mint a Pinkyben, most is egy drog(ként használt szer) van a főszerepben: ezúttal a Höksringben termő gombafajták, amelyek fogyasztása különféle hatással vannak az emberekre.

Amióta világ a világ, illetve Höksring Höksring, a gomba előállítása az Ergot-család privilégiuma volt,

miközben a városban a bordélyházat a Noplurok, a behajtást pedig a Viskum-család intézte. Ez a törékeny egyensúly remekül szolgálta, hogy mindenki a lehető legtöbb pénzt keresse háborítatlanul a mindenféle törvénytelen üzelmeken.

Az egyensúly azonban felborul, amikor valaki felrobbantja az Ergot-család házát, benne a teljes famíliával. A lecke fel van adva: ki veszi át a gombatermesztést a városban? A pszichopata pénzbehajtó fickó a számszeríjjal? A bordélyházat vezető fiatal, határozott nő, Nesseria Noplur? Esetleg testvére, a gombafüggő, gombamisztcizmusba már félig beleőrült Gris? A polgármester és bandája? A szomszéd városok maffiózói? És van-e hely a hatalmasok játékában a kishalaknak?

Ilyesmik mentén indul el az öldöklés, ami hatszáz oldalon keresztül zajlik, miközben végig sejtjük, hogy bárki is nyer, a valódi urak itt nem az emberek voltak sosem, hanem Höksring gombái – vagy gombája.

A gomba öl, butít, és nyomorba dönt

Amit Sepsi László ebből kibont, az – amennyire az eddigi recepciót figyeltem – vegyes érzéseket válthat ki az olvasókból. Nekem kellett egy kis idő, amíg elkaptam a ritmust, de onnantól kezdve végigzakatoltam a regényen, amelyben egyrészről veszélyes pszichopaták gyilkolják egymást, másrészről végső soron random kisemberek kerülnek bele egy teljesen abszurd maffiafilm közepébe, ahol egy ponton majd a szobatársuk hulláját kell feldarabolniuk egy fürdőkádban.

Az erőszak annyira prevalens ebben a regényben, hogy gyakran már-már paródiának olvasnám

– ezt az értelmezést bőven megengedi a regény egyik első jelenete, amelyben valakinek egy fagyitölcsérrel kaparják ki a szemét –, nevetni azonban mégsem nagyon fogunk, ahogy jönnek sorban a kegyetlenebbnél kegyetlenebb leszámolások, ahol senkin nincs plot armor, és úgy halnak meg olyanok, akikért esetleg valam ifélrement szimpátia miatt szorítottunk, hogy csak pislogunk.

Remek, enyhén, de a végére egyre erősödően spekulatív és weird vonásokkal rendelkező noir maffiakönyvről könyvről van szó, ami kimozdít a komfortzónából az öncélúnak tűnő erőszakkal, ami mégis teljesen helyénvalónak érződik ebben a regényben; és olyan karaktereket mozgat elénk, akiknek kifejezetten érdekes motivációkat ad, azzal is, hogy a pillanatnyi helyzet mellé megismerjük a város történetét, és ezzel azt, hogy pontosan mi forog kockán, milyen ancién regime az, ami most megdől. Nem biztos, hogy baj, hogy megdől.

Mindez persze csak a felszín, amihez erős gombafonalakkal kapcsolódnak mindenféle háttérben lévő dolgok, elszórt kommentárok, szubtextusok és miegyebek, amelyek miatt ez a könyv egyáltalán nem szimpla maffiaregény, thriller, vagy akármi ilyesmi – viszont bőven lehet annak is olvasni.

Ennek nyomán azt érzem, hogy a szerző Termőtestekkel – amelynek mélyebb jelentésrétegeiről reményeim szerint a közeljövőben az enyémnél komolyabb elmezéseket is olvashatunk majd, pl. H. Nagy Péter cikke mentén – ismét bizonyította, hogy a fantasztikum és az ún. szépirodalom közé teoretizált közeg, a slipstream Magyarországon nem csak létezik, de kifejezetten jól is lehet művelni.