Átadták az M30-as autópályát Miskolc és Tornyosnémeti között, Pozsonyból Kassára most már tényleg végig autópályán lehet menni

Szerző: Renczes Ágoston
2021.10.26. 15:58

Kassa polgármestere hálás Magyarországnak, egy szlovák tévé szerint a magyarok megcsinálták azt, amire a szlovákok nem voltak képesek.

Átadták az M30-as autópályát Miskolc és Tornyosnémeti között, Pozsonyból Kassára most már tényleg végig autópályán lehet menni

Kedden átadták az M30-as autópályát Miskolc és Tornyosnémeti között, amivel egyszerre több útszakasz is teljessé vált:

  • Miskolcot immár végég autópálya köti össze Kassával (a szlovák oldalon az autópálya a határtól Kassáig már korábban elkészült);
  • sőt Budapestről is végig autópályán lehet menni Kassáig;
  • sőt Pozsonytól is végig autópályán lehet menni Kassáig, Magyarországon keresztül;
  • valamint teljessé válik a Balti-tengert a Fekete- és Égei tengerrel összekötő transznacionális útvonal, a Via Carpatia Magyarországi szakasza is.

Mint arról az Azonnali már korábban írt, Szlovákiában is számon tartják, hogy a fővárost és Kelet-Szlovákia központját hamarabb sikerült Magyarországnak összekötnie, mint Szlovákiának. Ezen még Szijjártó Péter külügyminiszter is szokott poénkodni Andrej Doležal szlovák közlekedési miniszterrel, azt javasolva neki, hogy már ne is fejezzék be a saját autópályájukat, hiszen Magyarország már összekötötte Pozsonyt Kassával.

A magyarok megcsinálták

A szlovák sajtó így az M30-as átadásáról is beszámol, természetesen a Pozsony-Kassa összeköttetést kiemelve. A Markíza kereskedelmi televízió híroldala ezt egyenesen azza a címmel teszi, hogy

„Amire nem voltunk képesek mi, azt megcsinálták mások. A magyarok összekötötték Pozsonyt Kassával”.

Az Észak-Szlovákián keresztül haladó Pozsony-Kassa autópályának ugyan már csak néhány, összesen 36 kilométernyi szakasza hiányzik, amiből az egyik nyolc kilométeres szakaszát át is adjak 2021-ben, azonban a többi szakasz befejezésének még határideje sincs.

Az M30-as átadásával Magyarország elsőként készült el a Via Carpatia transznacionális útvonal rá eső részével is.

Mint az a lentebbi térképen is látszódik, a Via Carpatia a Balti-tengert köti majd össze az Égei-tengerrel és a Fekete-tengerrel Litvánián, Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, Románián, Bulgárián és Görögországon keresztül. A magyarországi szakasz 221 kilométer hosszú, Tornyosnémetinél lép be az országba, érinti Miskolcot, Nyíregyházát és Debrecent, és Nagykerekinél hagyja el az országot Románia felé.

A Balti-tengert a Fekete-tengerrel és az Égei-tengerrel összekötő transznacionális úthálózat, a Via Carpatia terve. 

A Balti-tengert a Fekete-tengerrel és az Égei-tengerrel összekötő transznacionális úthálózat, a Via Carpatia terve. 

Fotó: Via Carpatia / Facebook

Lengyelország a Via Carpatia rá eső szakaszának befejezését 2026-ig vállalta, a szlovák szakasz befejezésének azonban még nincs határideje.

Kassa polgármestere Magyarországnak hálás, Orbán Viktor kampányolt kicsit az átadón

Az M30-as egyébként 57 kilométer hosszú, 2018-ban kezdték el építeni és hónapokkal a 2022 elejére tervezett átadás előtt sikerült befejezni. 180 millió forintba került, amit részben uniós forrásból fedeztek. Az új szakaszt az év végéig a személygépkocsival közlekedők ingyen használhatják.

Az új autópályaszakaszt Orbán Viktor miniszterelnök adta át Tornyosnémetinél. A miniszterelnök a Világgazdaság tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy az autópálya

nemcsak a vidék fejlődése, hanem a közép-európai együttműködés szempontjából is fontos.

Orbán azt is elmondta, hogy 2010 májusa óta összesen 600 kilométernyi autópályát adtak át; akkor még kilenc, ma már csak három megyeszékhely van, ami nem kapcsolódik be közvetlenül a gyorsforgalmi úthálózatba.

A miniszterelnök – ráfordulva a 2022-as választás kampányára – arra is kitért, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe 2014 és 2020 között 700 milliárd forint érkezett, majd azt ígérte, hogy ez a szám el fog törpülni az itt megvalósuló fejlesztések mellett, ha megnyerik a következő választást.

Az átadó ünnepségen részt vett Kassa független főpolgármestere, Jaroslav Polaček is. Mint arról a Kassa város hivatalos oldala beszámol: Polaček beszédében elmondta, nagyon örül neki, hogy

a magyar kormány segítségével sikerült teljesíteni azt, amit több szlovák kormányfő Robert Ficóval az élen csak ígérgetett.

„Noha nem 2010 van, ahogy az a politikusaink terveiben eredetileg szerepelt, de köszönöm a déli szomszédainknak, hogy nekik sikerült Kassát Miskolcon keresztül összekötni Pozsonnyal. Sok východniarnak (Kelet-Szlovákia jellegzetes tájszólásban beszélő szlovák lakosainak – a szerk.) így jelentősen lerövidül az út a fővárosunkba, és nem kell majd hosszú torlódásokban állniuk Rózsahegy környékén vagy Sztrecsnó alatt”

– fogalmazott a polgármester az északi autópálya hiányzó szakaszaira utalva.

Az átadón Forró Krisztán, az új felvidéki magyar egységpárt, a Szövetség elnöke is jelen volt. „Újabb remek példa a jószomszédsági kapcsolatokra. Pozsonyt és Kassát mától végig autópálya köti össze – Magyarországon keresztül. Nagy segítség, és egyben óriási lehetőség ez a kelet-szlovákiai régiónak is” – írta Forró a Facebookon.

NYITÓKÉP: Košice - Mesto Košice / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek