Ne az állam definiálja, mi a család!

2021.03.07. 09:10

A kormánynak nem kellene társadalmi mérnökösködést folytatni például azzal, hogy Alaptörvényben határozza meg, mi a család. Inkább hagyni kellene, hogy az egyéni felelősségvállalás szem előtt tartásával a társadalom szervesen fejlődjön.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A különböző cégek, szervezetek „a család az család” kampány mellett kiálló, minden ezzel kapcsolatos jogos fenntartás mellett is kedves gesztusai alá érkezett kommentek sok szemponból tanulságosak. Érdekes szociológiai tanulmányokat lehetne írni az ott hozzászóló emberek lélektanáról. De talán még inkább az egyébként orosz hátterű, leginkább fundamentalista petíciók.com-ként jellemezhető CitizenGo posztja alá érkezőkről.

A bejegyzés készítői azzal igyekeznek ezekre a kritikákra válaszolni hogy csak a férfi plusz nő plusz gyerek felosztás a család. Azonban a kommentekben a saját követőtáboruk siet hozzátenni, hogy azért a férfi plusz nő „simán” is az, valaki azt is odaírta, hogy a képlet bizony több gyerekkel is működik.

Pont ez a kommentszekció mutatja meg gyönyörűen azt, miért nincs semmi értelme az ilyen típusú kultúrharcos kiszorítósdinak.

 

Még azok is, akik ugyan támogatják azt az elképzelést, amely szerint csak egyféle, gyermeteg módon leszűkített családmodell „a” család, minden más csalás, ámítás és sorosista nemzetvesztő propaganda, nos még ők is ösztönösen találnak 2-3 kategóriát, amellyel ki lehetne egészíteni vagy módosítani lehetne azt, hogy ő személyesen, egyénileg mit tekint annak. Nem kell itt melegekre, de még elváltakra sem gondolni, csak mondjuk arra, hogy valakik együtt élnek az egyik nagymamával, másoknál meg ott lakik az unokatesó.

Papír

Nincs is azzal semmi baj, hogy mindenki mást ért egy olyan alapvetően fontos és érzelmileg túlfűtött szó alatt, mint a család. És most ne is beszéljünk arról, hogy sajnos a fogalom érzelmi vonulata nem mindenkinek olyan pozitív:

van bizony, akinek az otthoni erőszak, a gyerekkori traumák, stb. jutnak róla eszébe.

Alapvetően a család, mint személyes közösség, a társadalom legalapvetőbb szervezési egysége. Ebből adódóan szervesen fejlődik, változik és nagyon sokféle tud lenni. Az idő előrehaladtával is változnak az egyes, legjellemzőbb családmodellek, de például földrajzilag, településtípus szerint is – a társadalomtudósok szuper tanulmányokat tudnak ezekről a kérdésekről készíteni.

De ami fontos: ez az egyetlen helyes módja annak, hogy a család fogalma papírra kerüljön. Hagyjuk az embereket szabadon élni békében és tudományos érdeklődéssel megnézzük, hogyan élnek. Ettől jobbak lehetnek a települések döntései, de ehhez igazítva lehet elképzelni olyan kormányzati ösztönzést is, amely mondjuk segíti a családokat például a népességfogyás megállítása érdekében.

Viszont ami nagyon nincs rendben, az az, amikor a képlet megfordul,

és jogszabályokban, törvényekben bürokraták és politikusok elkezdik meghatározni, hogy milyenek is legyenek a családok.

Miért?

Persze vannak olyan állami intézmények, amelyeknek a szóhasználatát értelemszerűen kell definiálni. Tehát annak van létjogosultsága, amikor egy konkrét dologra meghatározott kör – például akik jelentkezhetnek egy támogatásra – kap egy definíciót, ellenkező esetben bárki igénybe vehetné az összes támogatást és adókedvezményt. Persze ezekről lehet és kell vitázni, például a polgári házasságból az azonos nemű párok kizárása teljes nonszensz, de itt legalább konkrét céllal vannak egyes csoportok körülhatárolva.

Az igazi öncélú, és egyszerűen gonosz kiszorítósdi viszont ott kezdődik, amikor az állam, illetve annak aktuális vezetői konkrét cél nélkül, egyszerűen saját kultúrharcos narratívájuk pillanatnyi erősítése és a progresszív értelmiség felhördülésének saját oldalon politikai aprópénzre váltható mozgósító hatása érdekében kezdi el megmondani, hogy mondjuk kik a család és kik nem.

Például beleírják az Alaptörvénybe, hogy főszabály szerint kit tekint rendes családnak az elvileg egyenjogú, egyaránt adófizető magyar közösségek közül és kit nem.

Aztán pedig politikai kampányba kezd annak érdekében, hogy a közgondolkodás tényleg közösítse is ki azt, aki a gyermeteg módon leegyszerűsítő világképükbe nem fér bele. (Ilyen téren az LMBT szervezetek kampánya már csak reakció, ahogyan a szexualitást magát is az állam tette közüggyé azzal, hogy az azonos nemű párokat a házasságból, mint nagy presztízsű közintézményből kirekeszti.)

Csak azért is!

Persze ezek minden igyekezet ellenére sem működnek igazán. Az emberi közösségek organikus módon szerveződnek, senki nem a Magyar Közlönyt bújja, amikor családot akar alapítani és pont a fenti példák mutatják, hogy még a magukat konzervatívnak tartók családképe is sokrétű. De van azért az államnak néhány módszere arra, hogy megpróbálja mégis beleerőltetni az életünket az ő safe space-ét biztosító, szűkre szabott keretekbe.

Például ahogyan már említettem, a politikai propaganda. A kormánypárti médiumok rendszeresen hangolják olvasóikat és nézőiket a melegek ellen, ennek eredménye pedig az, hogy akárhányszor is mondják el kormányzati politikusok, hogy idehaza egy meleget sem ér hátrányos megkülönböztetés, sajnos a mai napig indokolt a gyomorgörcse egy átlagos azonos nemű párnak, akik mondjuk (nem pandémia alatt) megcsókolnák egymást egy tetszőleges magyar város főterén.

Ha pedig még ez sem elég, jönnek a korlátozó, kirekesztő törvények, mint a melegek kizárása a házasságból, az örökbefogadásból, a névfelvételből, az öröklés rendezetlensége, vagy az olyan abszurditások, mint amit a személyi igazolvánnyal és a születéskori nemmel műveltek. Látjuk tehát, hogy amikor az állam öncélúan, alanyi jogon igényt formál arra, hogy általánosan és egyre kiterjedtebben keretezze az életünket, akkor az nem csak azért baj, mert a magamfajta finnyás polgári liberálisok ettől kellemetlenül érzik magukat. Hanem mert ha az emberek maguktól nem idomulnak az elefántcsonttoronyban élő bürokraták életszerűtlen elvárásaihoz,

majd jön a törvényi erő, amely megpróbál minket erre rákényszeríteni.

Anarchia?

Akkor legyen anarchia? – kérdezhetnék páran. Nos, ez a szó csúnyán hangzik, de alapvetően, ha belegondolunk,

az élet nagyon sok területén anarchiára van szükség, azaz éppen arra, hogy az emberek a másik szabadságjogait tiszteletben tartva, szabadon éljenek.

Ha mondjuk holnap valaki beterjesztene egy törvényt, amely előírja, hogy csak ötféleképpen lehet kezet fogni, érvelhetne a patkóban azzal, hogy bizony ezen a területen eddig anarchia uralkodott és ha a kedves képviselőtársai nem szavazzák meg az előterjesztést, akkor ez tovább fog dúlni.

Néhány nagyon indokolt, célhoz szükséges esetet leszámítva tehát nem kell, hogy az állam definiálja a család fogalmát. Mi legyen akkor? Semmi. Hagyják az embereket békében élni családban, szingliként, párban, nagymamival, kiscicával, uncsitesóval.

Pont az lenne a kultúra és a társadalom fejlődésének a normális folyománya, hogy organikusan, szervesen haladnak a dolgok előre,

nem pedig kockás papíron megtervezett, nagyon felületes modelleket akarnak ránk erőltetni a politikai vezetők.

Érdekes, hogy a magukat konzervatívnak tartó közszereplők gyakran vádolják a „progresszív” oldalt társadalommérnökösködéssel, amely szerintük egy rossz dolog, és közben nem veszik észre, hogy amikor beleírják az Alaptörvénybe, mi a rendes család és mi nem, maguk is ezt csinálják. Na, meg safe space-t követelnek, mert egyszerűen nem sikerült még feldolgozniuk, hogy a világban sokféle ember él. Igen, melegek is. Nem fognak bántani, túléled majd valahogy.

Persze nagy optimizmusra nincs ok. Szép gesztus ugyanis az úgynevezett „progresszív” tábor részéről kiállni a politikai kommunikációban meghurcolt kisebbségek, mondjuk az LMBT+ személyek mellett, de vajmi kevés. Kellene egy olyan, komoly politikai erő, amely ezen túlmegy és azt képviseli, hogy az állam vonuljon vissza az életünkből, hagyja szervesen fejlődni a közösségeinket, a társadalom jövőjét végre kezdjük el rábízni az egyéni felelősségvállalásra, kezeljük egymást felnőttként – ahogyan azt már annyi oldalról nekifutva leírtam. De mivel ilyen erőt nemigen látok, egyáltalán nem tudom, hogy lesz-e majd egyszer idehaza egy – nem politikai termékként eladott – polgári Magyarország. Mert abban szerintem pont így mennének a dolgok.

Olvass még Tarnay Kristóf Ábeltől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

FACEBOOK
WEBLAP

olvass még a szerzőtől
Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

FACEBOOK
WEBLAP

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek