+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Vági Márton
2020. november 15. vasárnap, 09:30
Ilyenkor nem gond, hogy tíz esztendő alatt cirka 400 milliárd forintot költöttünk el stadionokra, a magyar cégek és emberek adóforintjaiból? Ez a fajta irdatlan pénzköltés csak addig zavaró, amíg nincs eredmény, ha van, akkor már rendben van?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A magyar válogatott legyőzte Izlandot, ezzel 2016 után másodjára is kijutott a soron következő Európa-bajnokságra. Eközben a Ferencváros a Bajnokok Ligájában vitézkedik, mondhatni a magyar futball rég nem látott sikereiről szól az ősz. Vitathatatlan: az, amit a válogatott vagy a Fradi a pályán művel, sportszakmailag vitathatatlan, sok esetben magasabban jegyzett ellenfelek ellen is remekül teljesítenek, a játékosok és a szakvezetések előtt is le a kalappal.

 

De ettől még a kérdés jogos: legitimálja-e a siker az esztelen állami költekezést a magyar futballban?

 

Mert könnyű kritikusnak lenni akkor, és felhozni a stadionokat, a TAO-t, a sport közelébe mesterségesen vezényelt államhoz közeli szponzorokat, amikor épp égünk Andorra ellen, amikor oda-vissza kapunk ki a szlovákoktól. Ilyenkor – leszámítva a menthetetlenül elfogult kormányközeli szavazókat és a fanatikus szurkolókat – nagyjából mindenki derekasan kritizálja az állami sportfinanszírozási rendszert és az elmúlt évtized sportpolitikáját. Tegyük hozzá, teljesen jogosan.

 

De mi a helyzet akkor, amikor a Fradi BL-be, a válogatott meg EB-re kvalifikálja magát?

 

Ilyenkor nem gond, hogy tíz esztendő alatt cirka 400 milliárd forintot költöttünk el stadionokra, a magyar cégek és emberek adóforintjaiból? Ez a fajta irdatlan pénzköltés csak addig zavaró, amíg nincs eredmény, ha van, akkor már rendben van?

 

Mert ha ez az elv, akkor felkészülhetünk arra, hogy a következő évtizedben is sorra fognak épülni a stadionok, a pénzek sorra veszítik majd el közpénzjellegüket a sportban, soha meg nem térülő világversenyeket fogunk egymás után rendezni, ömleni fog a TAO. Mindenek gazdasági haszna egészen biztosan nincs, a stadionok amíg állnak, csak vinni fogják a pénzt és nem hozni. Ugyanis elhibázott koncepcióként épültek, leszámítva a debrecenit, az üzemeltetése egy ilyen létesítménynek évente több száz millió forint, sokuknál pedig az egyetlen bevétel a két hetente megrendezésre kerülő bajnoki forduló, nem épültek a stadionok aljába üzletek, e-sportközpontok, éttermek, konditermek.

 

A végén (mert egyszer ennek a rendszernek is vége lesz) a magyar professzionális sport pedig ott fog állni a szakadék szélén, ahol állna az állami dotáció hiányában is. És ahonnan mindannyiunk érdekében el kéne mozdulnia.

 

Hiszen hiába a végtelen állami forrás, a kluboknak láthatóan nincs tartalékuk, nem fenntartható a működésük, állami pénzek hiányában önálló bevételekkel alig rendelkeznek.

 

Ugyanis nincs az a siker, ami miatt érdemes száz és százmilliárdokat fektetni egy olyan szegmensbe, aminek a piacról kellene megélnie, és ami nálunk szerencsésebb országokban onnan is él meg. A focit és a többi látványsportot nem az adófizetőknek kellene eltartaniuk, stadionokat nem az államnak, hanem a sportvállalkozást üzemeltető kft-nek kellene építenie, és az NB I-ben szereplő 130 légiós bérét sem közpénzekből kellene állni. Ha minden más flottul működne az országban, ha miénk lenne a világ legjobb egészségügyi, oktatási, gazdasági rendszere, akkor is felesleges luxusnak gondolnám, a magyar adófizetők pénzét professzionális sportra és az azt kiszolgáló pazarló infrastruktúrára költeni, de nyilvánvalóan nem a miénk a világ legjobb egészségügyi, oktatási és gazdasági rendszere, nem működik minden flottul, sőt az élet több területén is óriási a baj az országban.

 

Pedig lehetne ezt máshogy is, nem csak nyugaton – tehát teljesen más gazdasági és kulturális környezetben – lehet találni követendő példákat, hanem a mi régiónkban is. A délszláv minta egyértelműen ilyen: tőlünk délebbre a klubok óriási hangsúlyt fektetnek az utánpótlásnevelésre, a tehetségeiket pedig óriási haszonnal értékesítik külföldre. A legjobb cseh klubok rendszeres szereplői a Bajnokok Ligájának és az Európa Ligának, amiből szintén komoly bevételeik származnak, illetve ők is jeleskednek játékoseladásokban. A cseh klubok az elmúlt öt esztendőben 88,23 millió eurós pluszba kerültek a játékoseladás-bevétel kérdéskörben, például a Slavia Prága közel 27 millió eurót keresett a piacon.

 

A fent említett délszláv példa pedig még elképesztőbb: a horvát bajnokság csapatai az elmúlt öt esztendőben kishíján 240 millió eurót kerestek játékoseladásból, és bár a torta legnagyobb szelete a Dinamo Zágrábé, de az olyan kisebb klubok, mint például a Gorica (4,86 millió eurónyi tiszta bevétel), Koprivnica (5,73 millió eurónyi bevétel), vagy a Mészáros Lőrinchez köthető Osijek (14 millió eurónyi bevétel) is komoly tőkéhez jutott a játékospiacról.

 

Amíg a cseh, vagy a horvát csapatok rengeteg pénzt kerestek játékosok értékesítéséből, addig a magyar bajnokság klubjai az elmúlt öt évben a játékospiacon 6,23 millió eurós mínuszt termeltek.

 

A Fradi 4,29, a MOL Fehérvár 6,30, a Puskás Akadémia pedig 1,61 millió euróval költött többet játékosokra, mint amennyiért eladott.

 

De hogy megértsük a magyar sportfinanszírozási rendszer anomáliáit, érdemes pár dolgot tisztázni.

 

A sportot több kategóriára kell választani: professzionális sportra, elitsportra, tömegsportra és utánpótlássportra. A négyből három helyen hellyel-közzel elfogadható az állam jelenlétje. Ez a három hely pedig az elitsport, a tömegsport és az utánpótlás sport, melyek nem tudják magukat eltartani, tömeg és utánpótlássportra már csak egészségügyi, gazdasági érdekek miatt is szükség van, az elitsportolók pedig például az olimpikonjaink, úszóink, kenusaink, vívóink, ami – legyünk őszinték – a magyar népléleknek fontos.

 

De az egyikben nem elfogadható, és pont az a szegmens, ahol az a leginkább jelen van: a professzionális részlegben, vagy más néven látványsportokban. Ezek azok a sportágak, amelyeknek ideális körülmények között a piacról kellene élniük, hiszen ehhez alapvetően minden adott: médiaérdeklődés, nézők, játékospiac, merchandising. Ennek ellenére a látványsportok soha nem látott állami támogatásban részesülnek, s a jóhoz könnyű hozzászokni.

 

Ma már ott tartunk, hogy állami pénzek nélkül ezek a csapatok és szövetségek működni se nagyon tudnának. Ugyanis nagyon alacsonyak a nem államtól származó bevételek: mint láthattuk alig van játékoseladás (pontosabban az egy egyértelműen mínuszos történe), alig vannak piaci szponzorok, nincsenek külföldi befektetők a média érdeklődés is főleg a köztévé részéről jelentkezik, alacsonyak a jegy és bérletbevételek, cserébe a jelenlegi rendszerben magas a klubok költségvetése). Pedig előbb vagy utóbb, de az állami pénzek el fognak fogyni. S akkor a látványsportok ott maradnak legatyásodva, szakértelem, fenntarthatóság, valós víziók nélkül.

 

Ebbe a szektorba ugyanis most gyakorlatilag korlátlanul ömlik az állami támogatás, melyhez semmilyen reális elvárást nem támasztottunk. Nincs is igazán minőségi utánpótlásnevelés a legtöbb látványsportban (cserébe van egy rakás légiós mindenhol), a klubok alig foglalkoznak a szurkolóikkal, hiszen a jegy- és bérletbevételek elhalványulnak a MOL- és Strabag-pénzek mellett, játékoseladásokról alig-alig beszélhetünk, hiszen nincs normális utánpótlás. Minek is lenne, ha lassan a legjobb ukrán, szerb, román légiósokat tudja leigazolni bármelyik NB I-es csapat.

 

Holott az elmúlt tíz év lehetőség lett volna a professzionális magyar sportéletnek arra, hogy némi támogatással ugyan, de valóban a saját lábára állhasson. Lett volna pénz arra, hogy minőségi munkát végezzenek az utánpótlásban, és sikerüljön magyar játékosokkal sikert elérni a nemzetközi kupákban, nem hét, nyolc légióssal a kezdőben (a’la Fradi). Lehetőség lett volna ezeket a játékosokat később értékesíteni külföldre, az értük kapott pénzt pedig befektetni, még jobb utánpótlásedzőket alkalmazni, és idővel még jobb játékosokat kinevelni, akiket még több pénzért lehetett volna eladni. A csapatok alkalmazhattak volna magastudású marketingeseket is, akik nézőket vonzottak volna a stadionokba, csarnokokba. Ekkora állami hátszéllel be lehetett volna indítani a merchandisingpiacot.

 

Ehelyett ebből alig valósult meg valami, így hiába ömlik tíz esztendeje a pénz a látványsportok háza tájára, most éppen annyira labilis ez a szektor, mint volt 2010 előtt. Mivel a költségek nőttek, de a piaci bevételek alig, ha az államot kihúzzuk a történetből, a klubok többsége a TAO/állami/önkormányzati pénzek nélkül a csődszélén állna, pont ahogy sok csapat állt 2010 előtt). A különbség, hogy ezernél is több milliárdot költöttünk el rá. Akár akartuk, akár nem.

 

Most, hogy a válogatott újfent kijutott a 24 csapatosra emelt Európa-bajnokságra, miközben a Fradi a Bajnokok Ligájában játszik, a megszokott kritikus hangok el fognak halkulni. Pedig nem szabadna, hiszen nincs az a siker, nincs az a sportszakmai eredmény, ami felülírná a racionalitást: a professzionális sportban az államnak nem lehet helye, és szerepe, a professzionális sportba nem kerülhet közpénz, ennek a piacról kell megélnie, vagy ha nem megy, le kell húzni a rolót.

 

Hozzáteszem: menne állami pénz nélkül is.

 

Talán nem ennyiből, talán nem ennyi légióssal, talán nem ilyen szép stadionokban, de jóval szerethetőbb, mindenki számára jóval elfogadhatóbb és nem utolsósorban jóval inkább pénztárcabarát módon. De menne.

 

A cikk szerzője diplomás spormenedzser, jelenleg a PTE-BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Programjának doktorandusza, kutatási területe a sportpolitika, a sportgazdaság, illetve a sport hatása a politikára és a társadalomra.

 

Olvasnál még véleményeket az Azonnalin a válogatott Eb-kijutásáról? Ide és ide kattints! Ha hozzászólnál, vitatkoznál, írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Száznegyven éve koronázták meg a független Román Királyság első uralkodóját. Ennek apropóján elmeséljük, kik a román monarchisták főhősei.

Hiába tartják a szakértők jó készítménynek a két vakcinát, mivel elegendő mRNS-vakcina érkezik az országba, így szerintük felesleges használni.

A Kappu tulajdonosa szerint méltatlan helyzetbe hozná a vendégeit, ha elfogadná a védettségi igazolványokat. Inkább vállalja a veszteséget.

A korábbi kormányzati kommunikáció szerint május közepére hat, május végére hétmillió ember kaphatja meg az első koronavírus elleni oltását, azonban ezektől a számoktól jócskán elmaradunk.

168 települést ért el a több civil szervezet által lebonyolított kampány, 5 ezren már meg is kaphatták az első oltást. Tabletekkel regisztrálnak, konteókkal küzdenek meg.

1941. május 10-én Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese váratlanul Skóciába repült. Állítólag arra akarta rávenni Churchill ellenzékét: kössenek békét Németországgal, hogy elkerüljék a kétfrontos háborút.

Azt mondják, nemcsak a szavak szintjén foglakoznának velük.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Twitter megosztás Google+ megosztás