+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Vági Márton
2020. november 15. vasárnap, 09:30
Ilyenkor nem gond, hogy tíz esztendő alatt cirka 400 milliárd forintot költöttünk el stadionokra, a magyar cégek és emberek adóforintjaiból? Ez a fajta irdatlan pénzköltés csak addig zavaró, amíg nincs eredmény, ha van, akkor már rendben van?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A magyar válogatott legyőzte Izlandot, ezzel 2016 után másodjára is kijutott a soron következő Európa-bajnokságra. Eközben a Ferencváros a Bajnokok Ligájában vitézkedik, mondhatni a magyar futball rég nem látott sikereiről szól az ősz. Vitathatatlan: az, amit a válogatott vagy a Fradi a pályán művel, sportszakmailag vitathatatlan, sok esetben magasabban jegyzett ellenfelek ellen is remekül teljesítenek, a játékosok és a szakvezetések előtt is le a kalappal.

 

De ettől még a kérdés jogos: legitimálja-e a siker az esztelen állami költekezést a magyar futballban?

 

Mert könnyű kritikusnak lenni akkor, és felhozni a stadionokat, a TAO-t, a sport közelébe mesterségesen vezényelt államhoz közeli szponzorokat, amikor épp égünk Andorra ellen, amikor oda-vissza kapunk ki a szlovákoktól. Ilyenkor – leszámítva a menthetetlenül elfogult kormányközeli szavazókat és a fanatikus szurkolókat – nagyjából mindenki derekasan kritizálja az állami sportfinanszírozási rendszert és az elmúlt évtized sportpolitikáját. Tegyük hozzá, teljesen jogosan.

 

De mi a helyzet akkor, amikor a Fradi BL-be, a válogatott meg EB-re kvalifikálja magát?

 

Ilyenkor nem gond, hogy tíz esztendő alatt cirka 400 milliárd forintot költöttünk el stadionokra, a magyar cégek és emberek adóforintjaiból? Ez a fajta irdatlan pénzköltés csak addig zavaró, amíg nincs eredmény, ha van, akkor már rendben van?

 

Mert ha ez az elv, akkor felkészülhetünk arra, hogy a következő évtizedben is sorra fognak épülni a stadionok, a pénzek sorra veszítik majd el közpénzjellegüket a sportban, soha meg nem térülő világversenyeket fogunk egymás után rendezni, ömleni fog a TAO. Mindenek gazdasági haszna egészen biztosan nincs, a stadionok amíg állnak, csak vinni fogják a pénzt és nem hozni. Ugyanis elhibázott koncepcióként épültek, leszámítva a debrecenit, az üzemeltetése egy ilyen létesítménynek évente több száz millió forint, sokuknál pedig az egyetlen bevétel a két hetente megrendezésre kerülő bajnoki forduló, nem épültek a stadionok aljába üzletek, e-sportközpontok, éttermek, konditermek.

 

A végén (mert egyszer ennek a rendszernek is vége lesz) a magyar professzionális sport pedig ott fog állni a szakadék szélén, ahol állna az állami dotáció hiányában is. És ahonnan mindannyiunk érdekében el kéne mozdulnia.

 

Hiszen hiába a végtelen állami forrás, a kluboknak láthatóan nincs tartalékuk, nem fenntartható a működésük, állami pénzek hiányában önálló bevételekkel alig rendelkeznek.

 

Ugyanis nincs az a siker, ami miatt érdemes száz és százmilliárdokat fektetni egy olyan szegmensbe, aminek a piacról kellene megélnie, és ami nálunk szerencsésebb országokban onnan is él meg. A focit és a többi látványsportot nem az adófizetőknek kellene eltartaniuk, stadionokat nem az államnak, hanem a sportvállalkozást üzemeltető kft-nek kellene építenie, és az NB I-ben szereplő 130 légiós bérét sem közpénzekből kellene állni. Ha minden más flottul működne az országban, ha miénk lenne a világ legjobb egészségügyi, oktatási, gazdasági rendszere, akkor is felesleges luxusnak gondolnám, a magyar adófizetők pénzét professzionális sportra és az azt kiszolgáló pazarló infrastruktúrára költeni, de nyilvánvalóan nem a miénk a világ legjobb egészségügyi, oktatási és gazdasági rendszere, nem működik minden flottul, sőt az élet több területén is óriási a baj az országban.

 

Pedig lehetne ezt máshogy is, nem csak nyugaton – tehát teljesen más gazdasági és kulturális környezetben – lehet találni követendő példákat, hanem a mi régiónkban is. A délszláv minta egyértelműen ilyen: tőlünk délebbre a klubok óriási hangsúlyt fektetnek az utánpótlásnevelésre, a tehetségeiket pedig óriási haszonnal értékesítik külföldre. A legjobb cseh klubok rendszeres szereplői a Bajnokok Ligájának és az Európa Ligának, amiből szintén komoly bevételeik származnak, illetve ők is jeleskednek játékoseladásokban. A cseh klubok az elmúlt öt esztendőben 88,23 millió eurós pluszba kerültek a játékoseladás-bevétel kérdéskörben, például a Slavia Prága közel 27 millió eurót keresett a piacon.

 

A fent említett délszláv példa pedig még elképesztőbb: a horvát bajnokság csapatai az elmúlt öt esztendőben kishíján 240 millió eurót kerestek játékoseladásból, és bár a torta legnagyobb szelete a Dinamo Zágrábé, de az olyan kisebb klubok, mint például a Gorica (4,86 millió eurónyi tiszta bevétel), Koprivnica (5,73 millió eurónyi bevétel), vagy a Mészáros Lőrinchez köthető Osijek (14 millió eurónyi bevétel) is komoly tőkéhez jutott a játékospiacról.

 

Amíg a cseh, vagy a horvát csapatok rengeteg pénzt kerestek játékosok értékesítéséből, addig a magyar bajnokság klubjai az elmúlt öt évben a játékospiacon 6,23 millió eurós mínuszt termeltek.

 

A Fradi 4,29, a MOL Fehérvár 6,30, a Puskás Akadémia pedig 1,61 millió euróval költött többet játékosokra, mint amennyiért eladott.

 

De hogy megértsük a magyar sportfinanszírozási rendszer anomáliáit, érdemes pár dolgot tisztázni.

 

A sportot több kategóriára kell választani: professzionális sportra, elitsportra, tömegsportra és utánpótlássportra. A négyből három helyen hellyel-közzel elfogadható az állam jelenlétje. Ez a három hely pedig az elitsport, a tömegsport és az utánpótlás sport, melyek nem tudják magukat eltartani, tömeg és utánpótlássportra már csak egészségügyi, gazdasági érdekek miatt is szükség van, az elitsportolók pedig például az olimpikonjaink, úszóink, kenusaink, vívóink, ami – legyünk őszinték – a magyar népléleknek fontos.

 

De az egyikben nem elfogadható, és pont az a szegmens, ahol az a leginkább jelen van: a professzionális részlegben, vagy más néven látványsportokban. Ezek azok a sportágak, amelyeknek ideális körülmények között a piacról kellene élniük, hiszen ehhez alapvetően minden adott: médiaérdeklődés, nézők, játékospiac, merchandising. Ennek ellenére a látványsportok soha nem látott állami támogatásban részesülnek, s a jóhoz könnyű hozzászokni.

 

Ma már ott tartunk, hogy állami pénzek nélkül ezek a csapatok és szövetségek működni se nagyon tudnának. Ugyanis nagyon alacsonyak a nem államtól származó bevételek: mint láthattuk alig van játékoseladás (pontosabban az egy egyértelműen mínuszos történe), alig vannak piaci szponzorok, nincsenek külföldi befektetők a média érdeklődés is főleg a köztévé részéről jelentkezik, alacsonyak a jegy és bérletbevételek, cserébe a jelenlegi rendszerben magas a klubok költségvetése). Pedig előbb vagy utóbb, de az állami pénzek el fognak fogyni. S akkor a látványsportok ott maradnak legatyásodva, szakértelem, fenntarthatóság, valós víziók nélkül.

 

Ebbe a szektorba ugyanis most gyakorlatilag korlátlanul ömlik az állami támogatás, melyhez semmilyen reális elvárást nem támasztottunk. Nincs is igazán minőségi utánpótlásnevelés a legtöbb látványsportban (cserébe van egy rakás légiós mindenhol), a klubok alig foglalkoznak a szurkolóikkal, hiszen a jegy- és bérletbevételek elhalványulnak a MOL- és Strabag-pénzek mellett, játékoseladásokról alig-alig beszélhetünk, hiszen nincs normális utánpótlás. Minek is lenne, ha lassan a legjobb ukrán, szerb, román légiósokat tudja leigazolni bármelyik NB I-es csapat.

 

Holott az elmúlt tíz év lehetőség lett volna a professzionális magyar sportéletnek arra, hogy némi támogatással ugyan, de valóban a saját lábára állhasson. Lett volna pénz arra, hogy minőségi munkát végezzenek az utánpótlásban, és sikerüljön magyar játékosokkal sikert elérni a nemzetközi kupákban, nem hét, nyolc légióssal a kezdőben (a’la Fradi). Lehetőség lett volna ezeket a játékosokat később értékesíteni külföldre, az értük kapott pénzt pedig befektetni, még jobb utánpótlásedzőket alkalmazni, és idővel még jobb játékosokat kinevelni, akiket még több pénzért lehetett volna eladni. A csapatok alkalmazhattak volna magastudású marketingeseket is, akik nézőket vonzottak volna a stadionokba, csarnokokba. Ekkora állami hátszéllel be lehetett volna indítani a merchandisingpiacot.

 

Ehelyett ebből alig valósult meg valami, így hiába ömlik tíz esztendeje a pénz a látványsportok háza tájára, most éppen annyira labilis ez a szektor, mint volt 2010 előtt. Mivel a költségek nőttek, de a piaci bevételek alig, ha az államot kihúzzuk a történetből, a klubok többsége a TAO/állami/önkormányzati pénzek nélkül a csődszélén állna, pont ahogy sok csapat állt 2010 előtt). A különbség, hogy ezernél is több milliárdot költöttünk el rá. Akár akartuk, akár nem.

 

Most, hogy a válogatott újfent kijutott a 24 csapatosra emelt Európa-bajnokságra, miközben a Fradi a Bajnokok Ligájában játszik, a megszokott kritikus hangok el fognak halkulni. Pedig nem szabadna, hiszen nincs az a siker, nincs az a sportszakmai eredmény, ami felülírná a racionalitást: a professzionális sportban az államnak nem lehet helye, és szerepe, a professzionális sportba nem kerülhet közpénz, ennek a piacról kell megélnie, vagy ha nem megy, le kell húzni a rolót.

 

Hozzáteszem: menne állami pénz nélkül is.

 

Talán nem ennyiből, talán nem ennyi légióssal, talán nem ilyen szép stadionokban, de jóval szerethetőbb, mindenki számára jóval elfogadhatóbb és nem utolsósorban jóval inkább pénztárcabarát módon. De menne.

 

A cikk szerzője diplomás spormenedzser, jelenleg a PTE-BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudományi Programjának doktorandusza, kutatási területe a sportpolitika, a sportgazdaság, illetve a sport hatása a politikára és a társadalomra.

 

Olvasnál még véleményeket az Azonnalin a válogatott Eb-kijutásáról? Ide és ide kattints! Ha hozzászólnál, vitatkoznál, írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A közfeladatok ellátását veszélyeztető kormányzati intézkedésekről szóló kampány összesen 22 millió forintjába kerül a budapestieknek.

Korábban António Costa azt nyilatkozta, nem áldozná fel a most tanuló generációt, a katasztrofális járványadatok most más álláspontra terelték.

Az FFP2-szájmaszkok áfáját meg eltörölték.

A kormányinfón megtudtuk azt is, hogy később a háziorvosnál sem lehet majd regisztrálni a koronavírus elleni vakcinára.

A máltai miniszterelnök azt is fontosnak tartja, hogy az új okmány segítse, ne pedig akadályozza a szabad mozgást.

A kutyák ártalmatlannak tűnő területjelölése miatt kiszáradhatnak a fiatal fák a fővárosi főkertész szerint.

A Képzőművészeti Központ épülete hétfőn gyulladt ki, a pár éve felújított orgonát sem biztos, hogy meg lehet-e menteni.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás