A Fradi a nemzet csapata, csak kérdés, melyik nemzeté

A magyar sport az elmúlt évtizedben történelmi lehetőséget kapott a fejlődésre. A Fradi a támogatásból külföldi játékosokat vásárolt drágán, ha rajtuk múlik, nincs magyar EB-szereplés sem.

A Ferencvárosi Torna Club büszkén mutatta be a csapat friss szerzeményét, a bosnyák válogatott Stjepan Loncart. Ezzel a klubnak megvan a huszadik külföldi labdarúgója is, a teljesség igénye nélkül íme a névsor:

Miha Blazic, Samy Mmaee, Lasha Dvali, Adnan Kovacevic, Eldar Civic, Henry Wingo, Igor Kharatin, Stjepan Loncar, Kristoffer Zachariassen, Somália, Giorgi Kharaishvili, Aïssa Laïdouni, Ammar Ramadan, Myrto Uzoni, Tokmac Chol Nguen, Robert Mak, Oleksandr Zubkov, Franck Boli, Ryan Mmaee, Boko Baturina.

Mi ezzel a gond? Hiszen a Chelsea-ben meg a Manchester Unitedben is vannak légiósok, a Fradiban miért ne lehetnének, teszi fel a kérdést sok fradista.

Egyfelől a nyugati bajnokságok csapatai nem állami (például TAO) támogatásokból élnek, hanem a piacról. Másrészről

amíg a Fradi keretében összesen három saját nevelésű játékos van, akik összesen tizenöt mérkőzésen léptek pályára, addig a Chelsea-nél ugyanez a szám kilenc saját nevelésű játékos 318 mérkőzéssel,

a Manchester Unitednál tizenegy játékos és 835(!) mérkőzéssel. De a nyugati topkluboknál általában is több a saját nevelésű játékos (és gyakrabban vannak foglalkoztatva), mint a közpénzekből derekasan kitömött Fradiban.

A Ferencvárosi Torna Club 2011 és 2019 közötti bevételeinek legalább 80 százalékához, körülbelül 30 milliárd forinthoz jutott közvetlenül vagy közvetve az államnak köszönhetően. De a TAO-ból sem maradtak ki. 2019-2020-as szezonban utánpótlás nevelésre-fejlesztésre 189 127 782 forint támogatást vettek fel, az azt megelőző évben 220 624 117 forintot, 2017-ben 125 010 016 forintot. 

A Fradi, amely elvileg a nemzet csapata (kérdés persze, hogy melyik nemzeté – a szlováké, az ukráné, a norvégé, vagy a bosnyáké) az államtól – tehát a magyar adófizetőktől – kapott pénzből sok mindent csinált, csak éppen játékosokat nem nevelt.

Évről évre több és több külföldi játékos érkezik a klubhoz, és folyamatosan csökken a magyar játékosok aránya a keretben és a pályán. 

Amíg a 2015-2016-os szezonban a pályán töltött idő 61 százalékát magyar játékosok kapták a Fradiban, ez a szám a 2018-2019-es szezonra már 45,3 százalékra redukálódott, tavaly pedig a pályán töltött percek csupán 23,5 százalékát kapták magyar játékosok a klubban – ezzel az egész bajnokságban a legrosszabb arányt produkálva. Elnézve a 2021-es átigazolási szezont, látva az érkező külföldi és távozó magyar játékosokat, aligha fog ez változni.

A kérdés, hogy az önmagukat nemzeti érzelműnek, hazafinak tartó Fradi-szurkolók miképpen tudnak ezzel az egésszel azonosulni.

Milyen kognitív disszonanciára van szükség ahhoz, hogy valaki azt üvöltse egy Fradi-meccsen, hogy „ria-ria, Hungária!”, ahogy tették azt például a Pristina elleni BL-selejtezőn? Kinek szólt ez a rigmus? Annak a Robert Maknak, aki épp a magyar válogatottnak lőtt gólt, és ünnepelte azt a magyar szurkolók előtt?

Nagyon rossz minta az, amit a Fradi bemutat. A magyar sport az elmúlt évtizedben történelmi lehetőséget kapott arra, hogy valóban fejlődni tudjon, hogy megerősödjön, hogy idővel saját lábra álljon. A Ferencváros – hála a kiemelt helyzetének és a népszerűségének – az egész fejlődés zászlóshajója lehetett volna: ennyi állami támogatásból lehetett volna játékosokat kinevelni, akiket idővel értékesíteni tudtak volna (ahogy a régióban teszi azt minden valamire való klub), és amiből a válogatott is profitálhatott volna.

Ezzel szemben nyilvánvalóan nem foglalkoztak az utánpótlással, a magyar adófizetőktől kapott pénzből inkább külföldi futballistákat vásároltak, sok esetben meglehetősen drágán.

Többek között ennek eredménye, hogy a magyar válogatott EB-keretében egyetlen olyan játékos volt csupán, aki utánpótlás korában megfordult a Fradiban: Nagy Ádám.

Tegyük hozzá, ő is csak 18 éves korában érkezett a klubhoz, erős túlzás lenne Fradi-nevelésnek nevezni őt. Ha a zöld-fehéreken múlott volna, akkor bizony nincs nyáron EB-szereplés, Fradi neveléssekkel egy mérkőzésre sem tudott volna kiállni a válogatott.

Azok a Ferencváros-szurkolók, akik még emlékeznek Albertre, Nyilasira, Vargára, Fenyvesire, akik még tudják, mit jelent fradistának lenni, alighanem már réges-rég képtelenek azonosulni a mostani klubmodellel.

Azokat az újfradistákat pedig, akik nemcsak asszisztálnak, hanem egyenesen tapsolnak a Kubatov-féle Fradinak, akik pusztán a sikeresség miatt dobják az elveiket, lehet tippelni, hogy minek is szokták nevezni.