Aki Gulácsit ütögeti, az a válogatott egységét rombolja

Böcskei Balázs

Szerző:
Böcskei Balázs

2021.04.12. 08:41

Nem lennék meglepődve, ha Gulácsi az EB után megköszönné ezt a miniszterelnöki fogadtatást, és elköszönne egy időre a válogatottól.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Annyi, szinte megszámlálhatatlan évet követően, amikor a magyar válogatottat már gombfoci-csapatként sem volt értelme forgalomban hozni, 2016-ban ismét lehettek olyan kis(ebb)fiúk és lányok, akik Dzsudzsákok és Gerák akartak lenni. Akik talán éppen a megtapasztalt EB-kijutás és az ottani vállalható helytállás miatt akarnak focisták lenni. Akiknek szinte természetes, hogy ismét kint vagyunk a kontinensviadalon. (Lehet vitatkozni a fellazított versenyrendszeren, de most minek.) Gondolhat bárki bármit egyenként a játékosokról, az a csapat kiérdemelte a „szerethető” jelzőt.

Aki szereti a focit, de magyarként őket nem szerette, az valószínűleg saját magát se nagyon szeretheti.

A mostani válogatott számos tekintetben – játékosállománya és stílusa, vezéralakok, csapaton belüli szerep- és munkamegosztás, egy máshogy profi szövetségi kapitány – eltér a 2016-ostól, de nehezen tudom elképzelni, hogy a tavaly novemberben Izland ellen felálló brigád és stábja ne szolgált volna rá a szimpátiára. Ez a csapat ma – nekünk az öltözőtől távollévőknek, de meccseket nézőknek – az egységes csapatként gondolkodók és játszók képét mutatja, ezt bizonyítják a Nemzetek Ligája-mérkőzések is.

Ha bárkinek kétsége van ezt illetően, nézze meg Szalai Ádám beszédét az izlandi meccs előtt. Azzal nyitott, hogy felhívja a figyelmet: este 8 után mindenki otthon ül, csak az egészségügyben dolgozók vannak talpon, „emberek veszítik el a munkájukat 2020-ban”, „emberek kevesebbet keresnek 2020-ban”. Ebből a szociális értelemben vett mélységből indított a 17 éves kora óta leginkább a német labdarúgásban és annak normái között szocializálódó Szalai. Ha tovább nézzük, úgy libaőr rendel, hiszen úgy folytatja, hogy ez a csapat ezt a 2020-as évet most megváltoztathatja. Egy olyan csapatkapitány beszél, aki érti a kort, amiben él, és egy olyan csapat figyel, ami érti kapitányát. És megcsinálták: kint vagyunk az EB-n, köszönet érte nekik, nektek!

Viszont aligha elég, ha egy csapat belül egységes. A sikerhez kell az is, hogy a tábor – jelen esetben a nemzet – egyként legyen mögötte. Lehet Sallait technikásabbnak tartani, mint Fiolát, Sigért későn érőnek tartani, Szoboszlait koránérőnek, és ezért félteni, de ha magyarként választani kell, hogy melyiket szeretem jobban a másiknál, akkor nem szabad priorizálni. A válogatott ugyanis egy. Ahogyan a második gól sem magától került be a kapuba Izland ellen, hanem a Szoboszlai nagy lövéséhez kellett Sigér felpassza, illetve hogy Könyves elvigyen egy védőt, folyosót csináljon a Lipcse játékosának. Nem egy játékos örült a fotókon, hanem egy csapat.

Ez a közösség ma jobban megtestesíti a nemzet egészét, mint Áder János bármikor is tudná.

Ehhez képest Orbán Viktor péntek reggel Gulácsi Péter kapcsán úgy foglalt állást: „az ellenkező irányba tett nyilatkozatot”. Miután Orbán ismeri ezt a sportágat és annak közösségteremtő erejét – szemben kamarillapolitikájának épp aktuális nyerteseivel, akik egy jó része azután lett focibolond, mert az osztályfőnök is az –, nyilatkozata tiszteletlenség nem csak Gulácsival, hanem azzal az Orbánnal szemben is, aki bármikor magára húzta a focicsukát. Ugyanis ha valamit még tisztán lehet tartani ma a magyar politikától, akkor az az, hogy beengedjük a pártos logikát a válogatott játékosainak megítélésébe.

Ugyanis amikor Orbán – akinek táborán és sajtóján belüli integratív ereje korlátlan – szájára vesz támadóan valakit, az onnantól kapja. Az akkor már nem a „mi fiúnk”, a nemzeti csapat első számú hálóőre, akinek szerencsétlenül bekapott gólja után egy egész csapat küzdött érte is –, hanem „az” LMBTQ-pártoló.

A kormánypárti sajtóban megszámolni sem érdemes, hányan szólítják fel Gulácsit, korholják, vádolják, kérdezik fel olyanok, akik a sporttáskáját se vihetik. Nem tesznek mást, minthogy különbséget tesznek magyar és magyar között immáron a nemzeti válogatott berkein belül is. Ennyire erővel megkérhetnék a külföldi szövetségi kapitányt, hogy a válogatott behívója előtt töltessen ki mindenkivel egy tesztet, ki hol is áll az emberi jogok, Európa, a másság, a családpolitika, a kedvenc NER-csapat dolgában, de minek is ezek, rögtön inkább a pártpreferenciáról nyilatkozzanak.

Tényleg van ember, aki komolyan gondolja még egyes KESMA-szerkesztőség zászlóshajós szerzőin kívül, hogy a magyar válogatott tagjai ne lennének plurális gondolkodásúak?

Van közöttük minden bizonnyal, aki balos, jobbos, aki melegpárti, aki Alaptörvény-hívő, aki apolitikus. És nehezen tudom elképzelni azt is, hogy amikor a hazai és külföldi ligákban játszó magyarok olvassák az általuk nem ismert tartalomfejlesztők Gulácsi-ütögetését, akkor ne Gulácsival lennének. Nem azért, mert egyetértenek vele, hanem mert „ilyet még nem láttunk, kik ezek?!”

Az ember némi öltözőszaggal az orrában pontosan tudhatja, hogy ha ma úgy döntene Gulácsi, hogy ha ő ennek a nemzetnek nem elég jó (lévén a miniszterelnök beszél róla úgy, ahogy), és most percemberkék támadják be, mert egy másik futballkultúrában és normarendszerben Petry Zsoltot elbocsátották, és neki nem is kötelező olvasnia, hogy most akkor micsoda ő „valójában”, és ezzel így együtt lemondja a válogatottságot, akkor valószínűleg együtt érezne vele a futballtársadalom – és Magyarország – nem kis része.

Húsz éven át voltam működő játékvezető, ebből tíz évet az Orbán-rendszer sportpolitikájának intézményi környezetében az első- és másodosztályban. Bőven nem elég rá a két kezem, hogy megszámoljam, hogy játékosok, csapatvezetők és egyéb futballban dolgozók hányszor fogalmaztak meg pályán kívül négy- vagy többszemközti véleményt arról, amit a rendszerről gondolnak. Beszélgetéseink – melyek többségében mindig hallgató és vevő, nem pedig beszélő és adó voltam – arctalanok és névtelenek maradnak, a lényeg, hogy a sport világának finanszírozása mögött is emberek vannak, akik éreznek, gondolkodnak magukról és másokról is. Álljanak bármelyik oldalon is.

Magyarországon nem norma egy klubnál, hogy elismerés- vagy befogadópárti legyen, az annál inkább, hogy ha kell a „taomogatás” (© egy vidéki labdarúgó csapat elnöke), akkor kövesd a NER-normát – legalábbis nyilvánosan ne nyilvánulj meg ellene. Gulácsi nem így járt el, mert neki nem kell tartania itthon retorziótól. Ha már ’taomogatás”, úgy ehelyütt meg kell jegyeznem, hogy a taora tapadó „irányított sportfinanszírozás” (ellenzéki) toposzát nagyon leegyszerűsítettnek és szakmaiatlannak tartom. Ez az érvrendszer ugyanis a pénzek tetejének a tetejét nézi, de a Puskás Akadémián és az NBI-NBII-NBIII-on kívül is van futball – és ha nem lenne, akkor is –, számos okot lehetne mondani a taorendszer átgondolt reformok melletti megtartására. Lehet benne ugyanis rendszer.

Mindenesetre nem lennék meglepődve, ha Gulácsi az EB után megköszönné ezt a miniszterelnöki fogadtatást, és elköszönne egy időre a válogatottól.

Ez utóbbi csak rémálmaiban jön fel, de mégiscsak unikális, hogy egy csapat egységét így törje meg valaki saját szavazótáborának hangulatát fokozva. Gondolom, hogyan örülhet ennek a pártos politikába történő beforgatásnak Marco Rossi szövetségi kapitány (korábban tett reagálásának iránya ugyanis egyértelműen ellentéte Orbánénak).

Egy gondolat erejéig vissza a Petry-ügyhöz, és csak kissé ismételve a korábban írottakat. Navracsics Tibor többek között így reagált az ügyre: „Vicc, hogy egy labdarúgóklub úgy gondolja, politikai ideológia mentén szelektálnia kell az edzőket.” Holott ez nagyon is jellemző, különösen Németországban. Ott ugyanis a csapat – Orbán Viktor is így vizionálja a sportot – közösség(teremtő).

És ez így van rendjén, a futball a folyamatos üzletiesedése ellenére kultúra is egyben. Ennek vannak lokális megnyilvánulásai, például Angliában a szurkolótáborok kevéssé politikai, mintsem lokálpatrióta alapon mozgolódnak. Azaz nem azért utálják egymást, mert a másik balos vagy jobbos, hanem mert pl. nem kelet-londoni vagy nem manchesteri (lásd: itthon mit jelent diósgyőrinek lenni).

Németországban vagy Olaszországban a táborok inkább politikai szubkultúrák, jobb- és baloldal ütközetei. A Hertha – mely tábora korábban nem éppen a született baloldaliság és liberalizmus világa volt, ma is az Union Berlin „a” balos csapat – e téren azokat az elveket vallja, amivel Petry Zsolt is tisztában volt, hiszen szignózta az etikai rovatot is. Szóval ez nem vicc, hanem futball és szubkultúra együttállása. Van, ahol ez nem lehetett volna gond, a Herthánál az.

Vagy ahogyan Pető Péter fogalmaz véleményírásában: „Kizárt lenne egy román játékos eltanácsolása a csíkszeredai hokicsapatból, ha az erdélyiek jogfosztását hirdetné? Tényleg indokolhatatlan lenne Szerhij Rebrov kirúgása az FTC-nél, ha az ukrán edző egyszer csak arról beszélne, többet kellene zaklatni a kárpátaljai magyarokat?”

Gondolom, ez esetben Navracsics Tibor is azt mondaná: ez így helyénvaló. És ebben egyet is értenénk.

Van az a pont, ahol még megállhatunk a válogatottat illetően. EB-re megy a csapat, mindannyiunkat képviselik. Ne teremtse meg a politika azt a helyzetet, amikor Gulácsi mellett akár csapaton belül kiállnak többen is nyilvánosan, és

azok aztán egy szeretett válogatott tagjaiból az ország egyik fele számára akár „oltásellenes” játékosokká válnak.

Elég nehéz a csoportbeosztásunk az EB-n, a csapatunknak most nyugalomra lenne szüksége. Meg persze nekünk is. De az úgysem lesz, legalább akkor nekik legyen.

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó, a cikk a magánvéleménye. Olvass még tőle az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

Böcskei Balázs

Politológus, elemző, tanácsadó. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. És korábbi NBI-es, NBII-es játékvezető, a focipálya illata még mindig az orrában.

olvass még a szerzőtől
Böcskei Balázs

Politológus, elemző, tanácsadó. Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. És korábbi NBI-es, NBII-es játékvezető, a focipálya illata még mindig az orrában.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek