2-3 millió magyar él lakhatási szegénységben, közben a lakhatási támogatások 90 százaléka jómódú családokhoz kerül

Mi az a lakhatási szegénység, és hogyan lehet segíteni azokon, akik ebben élnek? Mennyire dolgozta meg a járvány a magyar ingatlanpiacot? Kik jártak jól a CSOK-kal igazán? Szegfalvi Zsoltot, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatóját kérdeztük. Interjú.

Mit akarnak önök pontosan elérni?

A Habitat egy nemzetközi lakhatással foglalkozó szervezet, a világ 70 országában tevékenykedünk. Az a missziónk, hogy minden ember számára elérhető legyen a megfizethető és biztonságos lakhatás. A Habitat úgy gondolja, hogy a lakhatáson keresztül vezet az út a társadalomba. Működésünk alappillérei a szakpolitikai és terepen végzett programjaink.

A szakpolitikai munkánkban nagyobb változásokra törekszünk – akár társadalmi, akár szakpolitikai szempontból, helyi, önkormányzati, kormányzati és EU-s szinteken. Terepi programjainkban építünk, feljújítunk vagy szociális munkát adunk, tehát közvetlen segítséget adunk az embereknek. Működésünk harmadik alappillére az önkéntesség és a közösségépítés. Főleg terepi tevékenységünket segítik önkéntesek.

A magyar társadalom legnagyobb problémái ma lakhatási problémák?

A lakhatás nagyon jó indikátor: ezen keresztül kerülnek felszínre a különböző társadalmi problémák, illetve összefoglalóan megmutat olyan szegénységi és hozzáférhetőségi mutatókat, amik egy családot vagy egyént többszörösen sújtanak és okoznak neki hátrányt. A lakhatási szegénység vizsgálatakor akkor tekintünk valakit érintettnek, ha a négy fő indikátor közül valaki legalább egyben az átlag alatt teljesít. Azaz:

Ennél a négy aspektusnál nem feltétlenül csak a hajléktalanságra kell gondolni – például amennyiben valaki a jövedelmének több mint 40 százalékát költi a lakhatásra, ő már beleesik a megfizethetőségi kategóriába. Egy alsó-középosztály- vagy középosztálybeli család is bőven bekerülhet ebbe a kategóriába, főleg ha piaci albérletet bérel.

Lakásminőségi és energiahatékonysági szempontból előfordulhat, hogy valakinek az anyagi körülményei nem rosszak, de olyan rossz minőségű épületben lakik, amit nem tud megfelelően kifűteni, vagy nem tudja megakadályozni például, hogy penészesedjen – ilyen módon szintén érintett lehet.

Területi szempontból többek között azt vizsgáljuk, hogy a lakóhelyéről hogyan tudja valaki elérni azokat az intézményeket, amik a normális életvezetéshez szükségesek: egészségügyi és oktatási intézményeket, illetve hogy a munkába járás mennyire könnyen biztosított a lakóhelyéről.

Jogi szempontból pedig vizsgáljuk a lakhatása biztonságát. Ha valaki albérletben lakik, de nincs szerződése, vagy olyan a szerződése, ami nem biztosítja a jogait, akkor jogi szempontból kritikus helyzetben van.

Ha a teljes magyar lakáspiacot nézzük, akkor a lakásoknak nagyjából mekkora része bérelhető ma?

Picit általánosabban fogalmaznék: a magyar lakásállomány 4,4 millió körül van. A magyarok 10 százaléka lakik bérlakásban, 90 százalékuk saját tulajdonába van bejelentve. Ha pedig nyugat felé nézünk: Ausztriában a bérlakásban élők aránya 40 százalék, Németországban 50 százalék körüli.

Más közép-kelet-európai és szomszédos országokhoz viszonyítva hogyan áll Magyarország a bérlakások tekintetében?

Hasonló mutatók vannak a közép-kelet-európai országokban. Talán Lengyelországban picit nagyobb a bérlakásban lakók aránya, de minden országban megvoltak ezek a privatizációs hullámok, így a lakáshasználatot tekintve nagyon hasonló a helyzet. Ami egy szignifikáns különbség, hogy

ami nem segíti a lakáshelyzet és a lakhatási válság javulását, illetve a szociális különbségek csökkenését.

A CSOK elindulása idején lehet, hogy többeknek is segített a lakáshoz jutásban, de a kezdetek után a lakásárak szépen beálltak arra a szintre, hogy most már a CSOK igazából csak a többgyerekes, közép- és felsőosztálybeli családoknak segít, akiknek egyébként van elég pénzük terveik megvalósítására. 

A CSOK hatására lakásárak is elszabadultak, illetve van egy olyan megkötés az új építésű lakásoknál – és főleg a felújítások esetében igénybe vehető támogatásoknál –, hogy az állam csak utólag finanszíroz. Ez pont a rászorulók számára nem teszi lehetővé, hogy ezzel a támogatással éljenek.

Egy átlag magyar jövedelmének mekkora részét költi lakhatásra?

2018-as adatok alapján az alsó jövedelmi ötödbe eső háztartásoknál ez az arány 34 százalék, míg a felső két jövedelmi ötöd esetén ez nem éri el az 1 százalékot. Ez erősíti egyébként azt a logikus következtetést, hogy a legszegényebbeket sújtják leginkább a megfizethetőségi problémák. Ők azok, akik közüzemi hátralékot halmoznak fel, vagy személyi hitel felvételével próbálják költségeiket kiegyenlíteni. Az ő számukra közvetlenül juttatható támogatások aránya nagyon alacsony az állam által lakhatásra fordított összegből.

Van néhány olyan hatás, ami rövid távon pozitívan hatott a piacra. Különböző ingatlanportálok adataiból látható volt, hogy

A vírushelyzetben azonban felértékelődött az otthonnak és az otthon minőségének szerepe is. A védekezés első vonala továbbra is az otthonmaradás. A megnövekedett otthon töltött idő azoknak, akiknek minőségi vagy infrastrukturális szempontból rossz minőségű a lakása, nagyon nagy terhet jelentett – beszélhetünk itt akár a virtuális oktatásról, vagy a home office-ról. Kiemelném azokat, akiknek esélyük sem volt arra, hogy lakásban lakjanak, például a családok átmeneti otthonában lakó, lakhatásukat elvesztő családok vagy a hajléktalanok.

Egy elszalasztott lehetőségnek látjuk jelen pillanatban, hogy erre nem születtek erősebb kormányzati válaszok – pedig a vírus is rávilágított arra, hogy a magyarországi lakáshelyzettel kiemelten kell foglalkozni. De a lakásminőségi kérdésekkel is: az energiahatékonysági és lakásminőségi felújításokat rászorultsági alapon is támogatni kellene.

Csökkent olyan arányban az albérletek és a lakások ára, amilyen arányban elvesztették emberek a jövedelmüket?

Semmiképpen sem. Amiről beszélünk, az főleg egy stagnálás, maximum 10 százalék körüli csökkenés – tehát ha valaki elvesztette a munkahelyét, akkor ez semmiképp nem kompenzálja azt. Ez egy rövid távú trend, ami annak köszönhető, hogy valamennyit megnövekedett a – főleg kisebb területű – bérlakások aránya a piacon. Meglátjuk, hogy ezek a lakások tartósan ottmaradnak-e majd az albérletpiacon. A turistaforgalom megindulásával ez valamennyire visszarendeződhet.

Hogyan látják a rövidtávú lakáskiadás szabályozását? Ebben az ügyben lépett a kormány.

A kormányzat valóban foglalkozik az Airbnb-szabályozással, amennyiben az önkormányzatok számára lehetővé tették a kiadható napok korlátozását. A Habitatnál mi egy sokkal összetettebb szabályozási koncepciót tettünk le az asztalra, a Fekete lakás című tanulmányunkban. Ez a koncepció a jelenlegi szabályozatlan albérletpiaci viszonyokra válaszol, a magánpiaci albérletek rendszerének szabályozási modelljét, valamint az elérhető albérletek számának növelését lehetővé tevő lehetőségeket fejti ki. Ezek között megtalálható az Airbnb-szabályozási javaslatunk is. 

A tanulmányban foglalt javaslatok abban különböznek a kormány terveitől, hogy a kormány nem tervezi jelen pillanatban azt, hogy szabályozza a piaci bérlakások rendszerét. Mi egyrészt a piaci bérlakások szabályozására, másrészt a megfizethető bérlakások számának a növelésére tettünk javaslatot.

Milyen konkrét kormányzati válaszok születtek a járványhelyzet kapcsán lakásügyben?

Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot, amit bevezetése előtt nyilvánosan és a tavaszi megszorítások életbe lépése után elsőként a Habitat artikulált. Üdvözöltük például a rozsdaövezeti bérlakásfejlesztési koncepciót, ami elmozdulás az eddigi szigorúan magántulajdon-központú kormányzati elképzelésekhez képest. A rozsdaövezeti bérlakásfejlesztés főleg gazdasági szereplők bevonásával, a piaci bérlakásszám növelésével számol. Hiányoljuk itt is a szociális, rászorultsági szempontok megjelenését, ugyanis így 

Továbbra is nagyon örülnénk annak, ha a kormányzat kijelölne egy olyan minisztériumot – de legalább egy államtitkárságot –, amelyik összefogná a kormányzat lakhatással kapcsolatos tevékenységet, és segítené a minisztériumok közötti együttműködést. Ez alapja lehetne kormányzati lakhatási stratégia megszületésének is.

Milyen javaslataik vannak Önöknek a lakhatási szegénység megoldására?

Minden évben vannak visszatérő fejezetei a lakhatási jelentésnek. Egyrészt az állam lakhatással kapcsolatos kiadásait és a szakpolitikai változásokat elemezzük, valamint a lakhatás megfizethetőségét is évek óta vizsgáljuk. Minden fejezetünk végén szerepelnek megállapítások és javaslatok is, amelyeket teljes jelentéssel együtt eljuttatjuk a minisztériumok szakértői számára.

Az idei jelentés javaslatai között szerepelt többek között, hogy a koronaívrus-járvány miatt a kormány biztosítson legalább 12 ezer forintos rezsitámogatást minden magyarországi fogyasztónak, nyissanak a CSOK-kal a szegényebb családok irányába is, és legyen átfogó adósságkezelési program. Azt is szeretnénk, ha az önkormányzatok fejlesztenék a bérlakás-állományaikat.

Milyen válaszok szoktak születni a javaslataikra?

Azt látjuk, hogy kormányzati szakértői, helyettes államtitkári, főosztályvezetői szinten ezeket az anyagokat forgatják – ha valamit tudnak, akkor a javaslatokba beépítik azt, de a döntések nem ezeken a szinteken születnek. Itt már csak rendeletek szövegezése történik. Nagyon örülnénk, ha döntéshozói szintre is el tudnának jutni ezek a javaslatok, de ezt az utóbbi időben nem érzékeltük.

Tapasztalatunk, hogy önkormányzati szinten van nyitottság javaslatainkra, itt már közvetlenül a döntéshozókig is eljutunk – de természetesen továbbra is arra törekszünk, hogy ez országos, kormányzati szinten is megtörténjen.

Aki a maradék 10 százalékból szeretne részesülni, annak milyen akadályokkal kell szembenéznie?

Egy része a célzott támogatásoknak a hajléktalanellátás területére jut, illetve a szociális tűzifa programra. A családok számára közvetlenül, szociális alapon nyújtott támogatások elosztása és kigazdálkodása önkormányzati hatáskor. Mivel erre nincs központi iránymutatás, így nagyon eltérő lehet az egyes önkormányzatok szociális programjainak gyakorlata.

Lakhatási támogatást, lakásfenntartási támogatást nagyon sok önkormányzat nyújt, adósságkezelést támogató program és egyéb szociális juttatások is elérhetőek. De akár budapesti önkormányzatonként is annyira eltérő lehet a támogatási rendszer, hogy az utca két oldalán lakó emberek két, egymástól teljesen különböző szociális csomagból tudnak választani.

A szociális tüzelőanyag-elosztási rendszerrel is vannak problémáink.

Mindez hozzájárul a finompor és más egészségkárosító anyagok jelenlétéhez a lakásban, illetve súlyosan rontja a település levegőjének minőségét is.

Ezt osztják ki a támogatást igénybevevőknek, vagy ők dönthetnek úgy, hogy a támogatást erre fordítják?

Az önkormányzattól függ, hogy mit vásárol abból a támogatásból, amit megpályázott. Sok helyen úgy döntenek, hogy ezt választják, és rászorultsági alapon a saját területükön élők számára osztják ki. Ez ellen a gyakorlat ellen többször szót emeltünk, illetve foglalkoztunk vele az Elosztó projektben, amelyet több civil szervezettel együtt közösen viszünk.

És ha a rászoruló család tűzifát szeretne?

Előfordulhat, hogy nem tud mást igénybe venni szociális alapon, csak lignitet.

Az elmúlt két évtizedben a szervezetük épített 150 házat, felújított 720 lakást és legalább 700 családnak adott műszaki tanácsadást a lakhatási körülményeik javításához. Ha valaki segítségre szorulna, és önökhöz szeretne fordulni, mit kell tennie? Mi alapján döntik el, hogy kinek építenek házat, és kinek újítják fel a lakását?

Minden egyes programunkba családi rászorultsági kritériumok alapján választjuk ki a kedvezményezetteket. Fontos, hogy az ügyfeleink motiváltak legyenek a változás elérésében. Minden ügyfelünktől elvárjuk, hogy erejéhez mérten részt vegyen a saját ingatlana és a program más ingatlanainak felújításában, építésében.

A modellprogramok és mintaprogramok megvalósításához támogatóink és partnereink segítsége, adománya járul hozzá. Azért hívom mintaprogramnak, mert ezeknek a felújításoknak, építéseknek a nagyságrendje nem akkora, hogy megoldjuk a jelenlegi problémákat, vagy azt a lakáshiányt, ami az országban van. Azonban tudunk egy olyan, valós adatokkal szolgáló modellt mutatni, amit ha egy önkormányzat vagy a kormányzat szeretne beilleszteni a programjába, akkor könnyen multiplikálható, támogatása esetén pedig akár többezer ember számára nyújthat segítséget.

Terepi programjaink kiegészülnek a szakpolitikai tevékenységgel, amely a döntéshozók felé kommunikálja a terepi eredményeket. Második esély programunkat, amellyel Családok Átmeneti Otthonában élő családokat segítünk önkormányzati bérlakásba, ezeket a lakhatásra alkalmatlan lakásokat felújítjuk a kedvezményezettek és önkéntesek segítségével, majd a család beköltözése után intenzív szociális munkás segítséget kap lakhatásának hosszú távú megtartásának érdekében.

Jelenleg hány ilyen lakásfelújítás van folyamatban?

Második esély programunk keretében Budapesten jelenleg két lakást újítunk fel. Országos hatókörű Támasz programunk segítségével évi 15-20, már lakásban élő családot segítünk a lakásminőség javításban. Ez a segítség sokféle lehet, nyílászáró cserén, villanyvezetékezésen, fürdőszoba-felújításon át. De segítettünk már olyan családnak is, akiknek leégett a házuk. A fentiek mellett pedig két Baranya megyei településen hosszabb ideje segítjük házak felújítását. Komplett tetőcseréket csinálunk, itt is évi 10-15 ház tud megújulni építőanyag-adományaink által.

És a kérelmeknek körülbelül hány százalékát tudják megvalósítani? Az előbb említette, hogy Budapesten két felújítás zajlik jelenleg, de ennél bizonyára többre lenne igény.

Sokkal többre lenne igény, de az önkéntesek fogadásra, foglalkoztatása sem olyan egyszerű ebben az időszakban. Ez is hozzájárult a felújításaink számának csökkenéséhez – kedvező körülmények között egyébként évente 5-6 lakás teljes felújítására van kapacitásunk. Ez abszolút alatta van az igényeknek – ezért is mondtam, hogy ezek olyan programok, amit kormányzati vagy önkormányzati támogatással lehetne multiplikálni.

Egyben egy felújítási program segíthetné az önkormányzatokat is abban, hogy saját, eddig lakhatatlan lakásaikat is bevonhassák a megfizethető albérletek piacára.

Van valami ösztönző programjuk arra vonatkozóan, hogy az önkormányzatokkal minél szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki?

Azt tapasztalom, hogy az önkormányzatok együttműködőek, adnának számunkra több lakást is, inkább nekünk vannak limitált kapacitásaink. Budapesten több önkormányzattal is együttműködünk, jelenleg vannak projektjeink Zuglóban, Újpesten, de konzultálunk nagyon sok nyitott kerülettel, és akár vidéki önkormányzatoknak is segítséget nyújtunk. Ahogy fent említettem, jelen vagyunk például Észak-Baranyában két kis településen, ahol házfelújítási programjaink vannak közösen az önkormányzattal, helyi civil szervezettel.

Az is hátráltatja a kapacitásaikat, hogy elsősorban önkéntesekkel dolgoznak együtt?

Igen, főleg a mostani helyzetben. A terepi programjaink alapját képezik az önkéntesek, ez most egy nehéz helyzet. Azonban nem véletlenül utalok mindig a szakpolitikai munkára.

Ezek közül nagyon sok olyan helyen, olyan állapotban van, hogy egyszerűen nem érdemes rá költeni. Azt gondoljuk azonban, hogy ebből a nagy számból legalább ezres nagyságrendben vannak olyan felújításra érdemes ingatlanok, amiket egy nagyobb szabású programmal hatékonyan lehetne lakhatóvá tenni. Erre nekünk valószínűleg soha nem lesz elég kapacitásunk, viszont tudnánk segíteni egy ilyen program kidolgozásában.

Hogyan finanszírozzzák a tevékenységüket? 

Támogatásunk több lábon áll: vannak magánadományozóink, akik segítik a munkánkat, vannak olyan céges partnereink, akik nemcsak anyagilag segítenek nekünk, hanem nagyon sokszor közösen fejlesztünk ki velük különböző projekteket ,és ezeket az ők segítségükkel valósítjuk meg. Benne vagyunk különböző magánalapítványokban, vagy nagyobb operatív programok pályázataiban is.

Újpesten például egy olyan szociális városrehabilitációs programban veszünk részt, amely a lépcsőzetes lakásmobilizáció segítségével minden érintett lakó lakhatási helyzetét javítani igyekszik. Ebben a programban a 39 lakásfelújítás mellett szerepel egy új, 31 lakásos szociális bérház építése is.

Részt veszünk továbbá a közvetlen EU-s forrásokkal támogatott Több mint lakóház programban, ami teljesen új, energiahatékony, okos berendezésekkel ellátott 27 lakásos szociális bérház építését célozza, amiben a vegyes lakóközösség a co-housing (közösségi lakóhely) modell alapján él és segíti egymást.

Ez egy olyan mintaprogram, ami segíthet megszabadulni attól a beidegződéstől, hogyha megfizethető lakhatásról beszélünk, akkor egy lerobbant épület jelenik meg lelki szemeink előtt. 

Vannak tehát lehetőségeink működésünk finanszírozására, azonban továbbra is számítunk hazai magánemberek és cégek támogatására.

Segíthet a technológia fejlődése a lakhatási válság megoldásában? Dolgoznak önök modern építési technológiákkal?

Igen. Épp benne vagyok egy olyan tervezési folyamatban, amely egy modulház-rendszer megalkotására irányul. Ez a program könnyen elérhető anyagokból egyszerűen és olcsón felépíthető, modulrendszerű lakások előállítását célozza.

Mi az, ami a leginkább hátráltatja a szervezet munkáját, és mi segít önöknek?

Kezdeném azzal, hogy mi erősíti: Magyarországon nem csak a Habitat, hanem nagyon sok olyan szakértő szervezet van, akik a lakhatással foglalkoznak, akik segítik a rászorulókat – elég jó az együttműködésünk ezekkel a szervezetekkel.

Ami negatív, az a koherens, társadalmi különbségeket csökkentő, szociális fókuszú, állami lakhatási stratégia hiánya. Több szomszédos országban kormányzati szereplők részvételével szerveznek olyan lakhatási kerekasztalokat, amelyeken érdemi szakértői beszélgetések folynak. A szakmai szervezetek itthon is készek lennének arra, hogy egy ilyen széleskörű, a társadalmat is és a szakértőket is bevonó párbeszédet kezdjünk arról, hogy mit kezdjünk a lakhatással Magyarországon.

Mi hátráltatta azt, hogy ez a társadalmi párbeszéd eddig még nem indult el?

A társadalmi párbeszéd elindult: már a legutóbbi parlamenti választásoknál is látszott, hogy a lakhatás kiemelt téma. Amelyik párt készített programot, azok közül mindegyik legalább egy fejezetben foglalkozott lakhatással. Amit hiányolunk, az a témát kezelni kívánó magas szintű döntéshozói érzékenység. Ez egyelőre még nem ment át a megfelelő szűrőn.

Mi a legmerészebb projekt, amire mostanában készülnek?

Az említett modulház-projekt véleményem szerint elég merész terv. Sokan foglalkoznak hasonló koncepcióval, legyen ez konténerház, vagy lehet más ilyen előregyártott, elemekből építkező házak. Azt látjuk, hogy ahhoz, hogy ebből valami megvalósuljon, nagyon sok eltökéltség és tőke szükséges, kevés projekt jutott eddig túl a tervezési fázison. Ha ezt megvalósítjuk, akkor ez mindenképpen nagy szervezeti siker lenne, amit tevékenységünk és az emberek szolgálatába tudnánk állítani.

– itt lakhatási kérdésekről tudnánk az emberekkel, újságírókkal, de akár politikai szereplőkkel is beszélni. Ez az említett két dolog terveink szerint 2021-ben, a Habitat for Humanity Magyarország megalakulásának 25. évfordulójára megvalósul.

Mivel kell számolniuk azoknak, akiknek a koronavírus-válság miatt veszélybe került a lakhatásuk? Az elkövetkező időszakban ezek a problémák inkább enyhülni vagy súlyosbodni látszanak?

A tavaszi állapothoz képest most egy köztes állapotban vagyunk, kevésbé zárkózott be az ország – ha megnézzük a környező országokat, láthatjuk, sok helyen szigorúbbak az intézkedések. Ez itthon is bármikor előfordulhat, rengeteg a bizonytalansági tényező. A bizonytalanság mindig azokat érinti a leginkább, akik a legkitettebb helyzetben vannak.

Ha valakinek nincs megtakarítása, minden változás sokkal rosszabbul érinti. A legkiszolgáltatottabb embereknek általában olyan munkahelyük van, ami nem végezhető otthonról, vagy az infrastrukturális lehetőségük nincs meg, hogy a munkájukat otthonról végezzék. Nincs tehát vége a járvány negatív következményeinek, a bizonytalan helyzetben élők terhei nőnek, helyzetük tovább súlyosbodhat.

 

NYITÓKÉP: Szegfalvi Zsolt / Habitat for Humanity Magyarország

FOTÓK: Habitat for Humanity / FB