+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Zuzana Kepplová
2020. augusztus 29. szombat, 08:01
Mint egykoron Mečiar Szlovákiára, úgy telepszik rá Orbán a romantikus hazugságaival Magyarországra. Szlovákiából azonban senki nem irigyli ezért a magyarokat, az életszínvonalért a csehekre szokás felnézni.

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. A vita zárásaként Zuzana Kepplová, a jobboldali liberális SME pozsonyi napilap publicistája mondja el véleményét.

 

+ + +

 

Előre borítékolható, hogy

 

egy napjaink Magyarországáról szóló vita Szlovákiában könnyen redukálódik arra a kérdésre, hogy a megkérdezetteknek tetszik-e Orbán vagy sem.

 

Nem a küllem értelmében – hiszen elveszítette focistaszerű alakját, másfelől viszont javult az angoltudása –, hanem a politikája megítélésének értelmében.

 

Orbán mára olyannyira rátelepedett a közgondolkodásra, hogy nehéz nem zaklatott állapotba kerülni, ahogy elsétálok a környékünk Orbán névre keresztelt hentesboltja előtt.

 

A kolbászra vagy a marhahátszínre kellene asszociálnom, mégis a politika jut eszembe.

 

Manapság az életszínvonal terén a szlovákok többsége számára leginkább Csehország jelenti az összehasonlítási alapot. Folyamatosan a Morva folyó túloldalára tekintenek – nem pedig a Duna túloldalára –, és azon lamentálnak, hogy a szlovák diákokat a brünni és prágai iskolák jobban vonzzák, az egészségügy különb helyzetben van, a műemlékek rendezettek, a pincérek kedvesebbek, a kocsmák pedig meghittebbek.

 

Nem, Orbán a szlovákok számára nem életszínvonalat jelent, sem valamiféle mércét, amelyre hivatkozási alapként tekintenének. Orbán neve nem hívja elő a nemzeteink közötti viszonyról szóló képzeteket sem, amely a kilencvenes évek során, majd azt követően még néhány évig problémát jelentett számunkra. Orbán nevének hallatán a politikai mítoszok birodalma jut eszünkbe.

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy

 

Orbán megváltoztatta a szlovákok képét arról a Magyarországról, amelyet személyes tapasztalataikból ismertek.

 

Azon tapasztalataikból, amelyek a mosonmagyaróvári akvaparkból, a győri bevásárlásokból, a budapesti karácsonyokból és a balatoni üdülésekből származtak. Esetleg Esterházy könyveiből vagy a nagymama receptjeiből. Mindez a háttérbe szorul, amikor Magyarország egy tehetséges politikai mesélő országává vált.

 

Különös az a történet, amelyet Orbán mesél. Részben a főváros lakóinak megalázottságérzéséből táplálkozik, akiknek trolibuszos utazását vidáman sörbicikliző külföldi turisták állják el. Egy olyan város lakóinak megalázottságából, amelyben a külföldi hallgatók ösztöndíja magasabb, mint a magyar egyetemeken oktató professzorok fizetése.

 

Arról a városról van szó, amely vonzza a fehér európai városok iránti nosztalgiát keresőket. „Fehér” abban az értelemben, hogy a fehér lakosság van túlsúlyban – az érintett utazók ezt a beszélgetések során be is vallják. Azt, hogy egy olyan országot akartak meglátogatni, amely még egészen hasonló a 20. század első felének európai metropoliszaihoz. Mindezt szégyen nélkül megvallják abban a hitben, hogy a közép-európaiak között minderre lehetőség van.

 

Mintha errefelé a rasszizmus nem bűn, hanem életmód lenne.

 

Az Oktogonon történt, hogy életemben először megéreztem a könnygáz szagát, a parlament előtt pedig kordonokat láttam. Budapest akkor a politikában tapasztalt hazugságok ellen tüntetett.

 

Ugyanott, az Erzsébet téren és a Hősök terén történt, hogy egyenruhás gárdisták alakzatban álltak. Srácok és lányok sorakoztak házilag varrt uniformisban. A gyűlések résztvevői – amelyeken az európai szélsőjobb vendégként vett részt – a Deák Ferenc téri boltban apró turulszobrokat és lóhátról nyilazó harcost ábrázoló pólókat vásároltak. Utóbbi figura azokra a jelmezekre emlékeztetett, amelyeket a jugoszláv színészek viseltek, amikor keletnémet produkciókban indiánosdit játszottak.

 

Magyar osztálytársaim (a CEU-n – a szerk.) mesélték, hogy a templomokban Orbán javára prédikáltak. A húsvéti vásárokon a kézműves termékek mellé a Nagy-Magyarországnak nevezett történelmi Magyarország térképeit is áruba bocsátották. Meg lehetett őket vásárolni, majd kifüggeszteni a kanapé vagy a konyhaasztal fölé. 

 

Mindezen jelenségek egy olyan légkört formáltak, amelyet csak a politikusok képesek a maguk javára fordítani. Valahogy így láttam Orbánt. Mint politikust, aki képes egybegyúrni ezt az iszapot és kovászt. És összedolgozni őket egyetlen nagy domináns politikai narratívába. Egy narratívába, amely aztán meghatározza Magyarországot a külső szemlélők szemében.

 

Tehát nekem ma, amikor elsétáltam az Orbán-hentesbolt cégére előtt a szétvert pozsonyi autóbusz-pályaudvar közelében, erre az Orbánra kell gondolnom. Aki ezt a nevet kisajátította, miként kisajátította az országot is. Egyetlen másik európai politikus sem határozza meg úgy az országát, ahogyan ő. Lásd: egyik ismerősöm kirándulást tervez Horvátországba, megkerülve Ausztriát, ezért azt mondja, hogy Orbanlandon keresztül fog utazni.

 

A miniszterelnök tulajdonképpen rátenyerelt erre az országra. És kísértetiessé tette.

 

A politikai fantáziák délibábjává, amely így szól: „Mi voltunk azok, akik vágtattunk a sztyeppei kánok vezetése alatt; mi harcoltunk a törökkel Bécsnél; mi emeltünk erődítményeket a keresztény civilizáció megtartására; mi lázadtunk fel Bécs ellen fegyverrel, de költészettel is. Ők viszont darabokra szaggattak bennünket, mint a közel-keleti vagy afrikai országokat; mi mégis fellázadtunk 1956-ban, hogy aztán lámpavasakra húzzanak bennünket; mi voltunk azok, akiket a kommunista rendőrség letartóztatott és mi harcoltuk a szabadságért. Ma pedig itt állunk, élünkön a törzsfőnökkel és törünk előre az általa kijelölt úton. Ezek vagyunk mi.”

 

Ezek az összefüggéstelen, de széles tablón egymás mellé festett hősi motívumok

 

olyan romantikus hazugságok, amelyekből egykor a nemzetek is létrejöttek.

 

Galériákban és kastélyokban kifüggesztett tablók kelnek Orbán történeteiben új életre, hogy kísértsék a modern, szekuláris, polgári európai társadalmakat.

 

Ismerjük ezt a helyzetet a Csehszlovákia felosztása utáni időszakból. Tudtuk, hogy a politika nem a legjobb megoldásokról, a lehetőségek kihasználásáról és a szabadság minél teljesebb kiterjedéséről szól. Hanem arról, hogy egyesek számára csoportos terápia, míg mások számára új traumák forrása. Hogy görcsök és ambíciók szeánsza, és aki ezek éltetésében a legjobb, az lesz végül képes a leginkább az akaratával formálni az ország politikai életét.

 

Ezt éltük meg Mečiar alatt mi is,

 

akiről a maga idejében minden szólt. Olyannyira, hogy amikor a szomszéd kislánya meglátta az akváriumukból kiugrott és a szőnyegen ficánkoló halat, így kiáltott szüleihez: „Mečiar a szőnyegen! Mečiar a szőnyegen!” (Szójáték: Vladimír Mečiar egykori miniszterelnök vezetékneve a szlovák nyelvben megegyezik a kardhal megnevezésével, a politikus maga pedig egykoron birkózó volt – a szerk.)

 

Szlovákból fordította Kovács Balázs. Olvasd vissza itt a vitasorozat többi cikkét!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Cambridge Egyetem kutatása szerint egy generáció sem ábrándult még ki annyira a demokráciából, mint a mai fiatal felnőtteké. Az Orbán Viktorhoz hasonló populista politikusok azonban visszaadhatják a demokráciába vetett hitüket.

Olaszországban is folyamatosan növekszik a fertőzésszám. Noha a kormány azt ígéri: sem az iskolákat nem fogja bezárni, sem kijárási tilalmat nem fog bevezetni, egyes régiók megtették ezeket a lépéseket.

Egy tiroli szállodatulajdonos felvetette: ha novemberben nem jön részleges lockdown a nyugat-ausztriai tartományban, a fertőzések növekedése nem állítható meg, ami a téli síszezon teljes összeomlását jelentené.

A Politico által megszerzett felmérés az Európai Parlament megrendelésére készült, a jogállamisági feltételt az egész EU lakossága is inkább támogatja, mint ellenzi.

Mivel Szlovéniában mostanra csak a tengerparti régiói lakosai utazhatnak szabadon, az ország elhagyása is csak kivételes esetekben lehetséges.

A WHO szerint akkor lehet nyomon követni a járvány alakulását, ha a tesztek pozitivitási rátájának a hétnapos átlaga 5 százalék alatt van. Ez utoljára Magyarországon szeptember 3-án teljesült.

A bevándorlásellenes Heinz-Christian Strache sajnálhatja, hogy nincs több szerb bevándorló Bécsben, mert köztük már most is megugrotta volna a parlamenti küszöböt. A bécsi szerbség között a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) is jobban szerepelt.

A hét kérdése

Európa egyre több országában vezetnek be korlátozásokat a növekvő esetszámok miatt, emiatt elképzelhető, hogy lassan Magyarország is szigorítani fog. Te milyen korlátozásokat vállalnál be?

Azért ide elnéznénk

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Twitter megosztás Google+ megosztás