Mi lenne a rémálom-forgatókönyv Orbánnak a szlovákiai választáson?

Nem számít, hány magyar barátom van, jól beszélek-e magyarul, esetleg magyarul álmodom-e. Az Orbán-féle megosztás szerint csak az számít, egyetértek-e azzal, hogy a magyarok érdekében szipolyozza a közpénzt, mondja Balog Beáta, aki felvidéki magyarként lett a legnagyobb szlovák napilap főszerkesztője. Az Azonnalinak azt is elmondja, mi a tétje a szombati szlovákiai választásnak, és várják-e a szlovákok a trianoni évfordulót. Interjú.

Balog Beáta felvidéki magyarként lett a legnagyobb szlovák nyelvű napilap, a SME főszerkesztője. Múlt héten az Azonnali podcastjében, a Helyzetben beszélt karrierje mellett a Fidesz politikájának felvidéki magyarokra gyakorolt hatásáról, valamint a hétvégi szlovákiai választásról. Az interjút most el is olvashatjátok az Azonnalin, a podcastot pedig ide kattintva tudjátok meghallgatni.

+ + +

Hogyan lesz valakiből etnikai magyarként a legnagyobb szlovák napilap főszerkesztője?

Egyszerűen azt mondhatnám, Amerikán keresztül. A Columbia Egyetemen tanultam újságírást, amiben a SME kiadója, a Petit Press főnöke, Alexej Fulmek támogatott. Akkoriban egy angolnyelvű hetilap, a Slovak Spectator főszerkesztője voltam, ami ugyanehhez a kiadóhoz tartozott. Ebben az időben keresett fel a lehetőséggel Alexej, aki tudta, hogy etnikai magyar vagyok, és ebből én sem csináltam sosem titkot, mindig büszkén mutatkoztam be így.

Alexejnek tetszett, hogy a Slovak Spectatort angolszászosan, tisztán újságírói szemlélettel vezetem, szigorúan elválasztva a véleményeket a tényektől. Így aztán amikor 2006-ban elkezdtem a Columbiát, azt ígérte, hogy ha visszatérésem után maradok a kiadónál, anyagilag is támogatja a tanulmányaim. Sokat beszélgettünk akkoriban az újságírásról és az aktivizmusról, hogy helyét látom-e ennek lapban. Ő már akkor tudta, hogy a SME-hez akar átvinni, csak még azt nem, hogy mindezt főszerkesztőként.

Végül Alexej akkor kért fel főszerkesztőnek, amikor a Penta nevű befektetői csoport tulajdonrészt vásárolt a kiadóban. Nem bíztunk meg bennük, nem gondoltuk, hogy felelősségteljes tulajdonosok lennének.

Mi volt velük a probléma?

Nem csináltak titkot abból, hogy oligarchaként azért akarnak befolyást szerezni a médiában, hogy nyomást gyakoroljanak más oligarchacsoportokra és befolyásolják a közvéleményt. A mi kiadónk tulajdonosai viszont tradicionális médiatulajdonosok. Tiszteletben tartották a szabadságunkat, nem kezdtek el sosem telefonálgatni, hogy megmondják, mi jelenhet meg és mi nem.

A Penta megjelenésével 40 ember távozott a laptól és Alexej olyan embert keresett, akiben megbízik, és fenn tudja tartani a lap függetlenségét. Fel is tettem neki a kérdést:

Milyen szempontból volt ez kérdés? Kétkedve fogadta volna a szlovák újságírói közeg?

Nem a szakmáról volt szó, Alexej pedig azt mondta, hogy ez egy liberális, demokratikus lap, számára ilyesmi nem is lehet szempont. Neki az volt a fontos, hogy tudta, mit gondolok az újságírásról.

mondván, ha már váltok az angol nyelvű újságírásról, akkor miért nem egy magyar laphoz megyek.

Tényleg, miért nem inkább a Pátria Rádióhoz ment?

Soha nem zártam ki, hogy egy nap magyarul fogok dolgozni. Viszont miután 13 éve angolul írtam, tartottam tőle, hogy megkopott a magyartudásom. Reménykedtem benne, hogy szakmailag egyszer visszatérek a magyarhoz, de amikor a SME megkeresett, nem gondolkodtam. Ez a lap már alapításakor ellenállás volt a Mečiar-kormány ellen, ami nem tisztelte a média függetlenségét. A SME-nek a DNS-ében van, hogy a sajtószabadság a demokratikus társadalom része. Ezért pedig a SME főszerkesztőjeként nyilvánvalóan többet tudok tenni, mintha az Új Szó publicistája lennék.

Grendel Gábor is erről beszélt nekünk. Egy idő után túl szűk terepnek érezte a szlovákiai magyar közeget. Lehet bizonyos gettósodásról beszélni?

Nem. Nekem például a Spectator és a SME ajánlatáról is nagyon gyorsan kellett döntést hoznom, de egyik lépés sem egy előre kijelölt úton történt. Kaptam egyébként ajánlatot az Új Szótól is. Akkoriban a Spectator főszerkesztője voltam, és nem voltam biztos benne, hogy egy magyar nyelvű lap kommentátoraként el tudom érni ugyanazokat a célokat, amiket a Spectatorral igen.

Ez egy nagy pozitívum: az újságírói körökben nem lehet megosztottságot érezni. Emiatt senkit nem zárnak ki sehonnan, mint ahogy a leereszkedés sem jellemző, hogy csak azért álljanak szóba egy etnikai magyarral, hogy ezzel a nagyvonalúságukat demonstrálják. Persze ez nem érvényes az Orbán Viktor által anyagilag támogatott médiumokra.

De még az előző kérdésre visszatérve: szlovák körökben nagyon ritkán került szóba, hogy én etnikai magyar vagyok. Egyrészt mivel nincs akcentusom és jól tudok szlovákul, ha nem beszélek a származásomról, eszükbe sem jut, hogy etnikai magyar lehetek. A cikkeimben pedig még jól is jön, hogy mindkét oldalt meg tudom világítani.

A legelső mondataiban említette az újságírói hozzáállást az aktivizmushoz. Szükség van ma arra Szlovákiában, hogy egy újságíró politikai aktivista is legyen? Milyen a helyzet Magyarországhoz képest?

A túlságos aktivizmustól próbálom megvédeni a lapot. A Kuciak-gyilkosság után elfogadtam, hogy ha a sajtószabadságról van szó, lehetek „aktivistább”, mintha más témában szólalnék fel. Több tüntetésen is ezért álltam színpadra. De nem pártok ellen szólaltam fel, hanem a gyilkosság alapos kivizsgálásáért. Éreztem, hogy az ország ezzel a gyilkossággal nagyon súlyos helyzetbe került. Sok esetben viszont tudtam, hogy nem szabad túlfeszíteni a húrt.

Több lap átlép bizonyos határokat, amit a demokratikus rendszer védelmével indokolnak. Pedig

Hol lehet meghúzni ezt a határt?

A híreket szigorúan el kell választanunk a véleményektől. A magyar lapoknál is megfigyeltem, hogy miután a Fidesz ennyire eltorzította a médiakörnyezetet, és mert a kormánypárti politikusok nem is nagyon állnak szóba velük, a véleménnyel próbálják ezeket a hiányosságokat kiegyensúlyozni. Így pedig a vélemények túlsúlyban kezdenek lenni a lapoknál. Közben pedig egyre vulgárisabbá is válnak.

Ez kinek a felelőssége? Egyrészt a politikus nem áll szóba az újságíróval, az újságíró viszont valahogy reagál erre a helyzetre, csak lehet, hogy éppen nem jól.

Nem szeretnék ebben igazságot tenni. Már csak azért sem, mert a magyar média környezete tényleg nagyon eltorzult. Itt Szlovákiában

Könnyű lenne így a magyar kollégákat kritizálnom. Én csak félek ettől a helyzettől, amikor a diskurzust egy olyan agresszív irányba visszük, amikor tulajdonképpen mindkét fél csak kiabál, a tények pedig teljesen összemosódnak a véleményekkel. Hogyan tudjuk ezután elmondani az olvasóinknak, hogy mi a vélemény, és mi a hír? És hogy fogjuk tudni majd visszanyomni oda a status quót, ahol – szerintem – kiegyensúlyozott újságírás esetén annak lennie kell?

Én az Aktuality és a Denník N főszerkesztőjével is nagyon komolyan szoktam venni azokat a beszélgetéseket, amikben az újságírói aktivizmus szóba kerül. Alaposan megfontoljuk, felszólaljunk-e tüntetéseken – olyanokon szoktunk, amik apolitikusak. De több, mint háromszáz újságíró által aláírt közleményt is adtunk már ki a sajtószabadság védelméért.

A Kuciak-gyilkosság óta akár egyes témákon is együtt dolgoznak a rivális lapok egymással?

Egy példa: Ján Kuciak oknyomozó csoportja 70 terabájtnyi anyagot szerzett meg a gyilkosság megrendelőjének eszközeiről. Az adatok feldolgozásán hat médium dolgozik. És minden versengés ellenére meg tudunk egyezni, hogy mikortól hozható ki egy sztori, amit találtunk. Mert mindenki magának dolgozik, nem tudjuk, hogy a másik hogyan fogja feldolgozni a témát.

Hetven terabájtnyi anyagot egy szerkesztőség nem tudna alaposan átnézni. Ez nagyobb adatmennyiség, mint amekkora a Panama Papers volt. Nem állítom, hogy ez mindig így fog közöttünk működni, de megértettük, miről szól ez a munka:

Mi ezt a folyamatot azzal tudjuk segíteni, ha a munkánkat rendesen végezzük el. Elfogadtuk, hogy ez csak együtt sikerülhet, erre egy szerkesztőség nem lenne képes. Erre mondják azt bizonyos politikusok, hogy a liberális média összefogott valakinek a politikai megsemmisítéséért. De ezt mondanák amúgy is, szóval nem gátolhat minket.

Mekkora a befolyása a Fidesz által támogatott szlovákiai médiumoknak?

Nehéz megmondani. Ezek többnyire olyan sajtótermékek, amiket a nagyobb szlovák médiumok nem is ismernek. De egy biztos: megosztják a magyar közösséget, mert jó és rossz magyarokra osztják őket.

A Fidesz értelmezése ilyen szempontból pofonegyszerű: ha hajlandó vagy az asszimilációra, rossz magyar vagy, ha nem, akkor jó.

De ennyire leegyszerűsítve ez nem igaz.

A Fidesz szerintem visszaél a nemzetiségi témával a politikai támogatásért. A jó magyar, rossz magyar megosztás pedig nagyon veszélyes. Semmi másról nincs ugyanis szó, mint hogy ki ért egyet Orbán Viktorral, a migránsozással és az identitásépítéssel. Cserébe viszont, ugye hallgatni kell a magyar miniszterelnök korrupciós ügyeiről és azok elsimításáról, illetve arról, hogy a kormányt és az államot ennek elfedésére használja, leépíti a jogállamot és megfojtja a szabad sajtót.

Az egész kérdést alapösztönök szintjére viszi le ezzel. Nem az számít, hogy hány csodálatos magyar szerzőt ismerek, hány magyar barátom van, jól beszélek-e magyarul, esetleg magyarul álmodom-e.

Ez a helyzet káros az etnikai magyaroknak is, és visszaüthet, épp akkor, amikor már visszaszorult a szlovák-magyar ellentét. Ennek egyébként az is az oka, hogy most Szlovákiában inkább a romákból lett közellenség. Itt a migránsozás nem működött, de a cigányságot célkeresztbe lehetett venni. Ez visszaüthet, mert bárki lehet közellenség. A magyarokból is lehet újra az.

A felvidéki magyar közösség megosztottabb lett a Fidesz vs. nem Fidesz határvonalon, mint amilyen törésvonal egyébként lenni szokott etnikai magyarok és szlovákok között?

Azt hiszem, hogy igen. És nagyon aggódom emiatt, mert ez gyengíti a felvidéki magyarság identitástudatát. Mi alapján tudnám definiálni ezután a magyarságom? Hogyan büszkélkedjek vele, ha egyszer kritikus szeretnék lenni a szabad sajtó elfojtásával, a demokratikus intézmények leépítésével és azzal, hogy szitokszót csinálnak a liberálisból?

Mármint a diplomás kommunistából.

Igen, hallottam… Ez az egész sok etnikai magyart ellenséggé tesz. Pedig mi nem akarunk ellenségek lenni. Ha én ezekről a témákról beszélek, csak a munkámat végzem.

Nemrég beszéltem Deutsch Tamással, akinek miután elmondtam, hogy én újságíró vagyok, ő simán leaktivistázott sok más kollégával együtt. Nem lehet őket meggyőzni, meg persze jól felfogott érdekükben tesznek ilyen állításokat a saját táboruknak.

Nemrégiben volt Magyarországon egy misszió, ahol találkoztam Kovács Zoltánnal is. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire fogadja el, hogy a médiának hatalomellenőrző szerepe is van. Abszolút tagadta, hogy lenne ilyen. Márpedig a sajtónak igenis van ilyen szerepe. Amikor már az intézmények sem tudják védeni a demokráciát, akkor a sajtó megteszi.

Na, ezt hívják ők politikai aktivizmusnak!

De ez nem az.

Sajnos nem megyünk sokra azzal, hogy mi itt egy pozsonyi stúdióban egyetértünk. De térjünk át egy másik témára. Júniusban 100 éves lesz a trianoni békeszerződés. Meghatározó téma ez Szlovákiában? Többet foglalkoznak vele a tévék, újságok?

Egyelőre nem. Talán azért sem, mert most folyik a Kuciak-gyilkosság tárgyalása és jönnek a választások is. Feltételezem, hogy ez téma lesz, de egyelőre nincs erről szó.

Nem identitásmeghatározó ez az esemény a mai szlovákoknak? Magyarországon sokaknak az.

A politizált része az. És nagyon remélem, ha Trianon téma is lesz, nem politikai célokra használják majd. Ez a baj a mostani megemlékezésekkel is Magyarországon: masszív politizálásra használják fel, ami nagyon veszélyes.

Nagyon remélem, hogy ez Szlovákiában nem így lesz. A magyarság egyelőre általánosságban nem téma, és ennek meglehetősen paradox oka is van. Például az, hogy a SNS-es Andrej Danko példaképként tekint Orbán Viktorra. Robert Ficóról nem is beszélve. Pedig emlékezhetünk, Ján Slota annak idején még tankokkal akart bevonulni Budapestre.

Valóban elég abszurd, amikor Orbán Viktor Andrej Dankóval fotózkodik.

És ez nagyon szomorú kép. Mert ők nem a tolerancia hirdetése miatt állnak össze egy képre.

Közösen tudnak inkább gyűlölni?

És meg tudnak abban egyezni, hogy ha együtt küldik ugyanazokat a jeleket az Európai Uniónak a más európai identitásról és másfajta demokráciáról, amit építeni akarnak, kiegészítve azzal, hogy hagyjanak csak minket békén, akkor szövetséges tud lenni akár Andrej Danko és Orbán Viktor is. Ez a szomorú alapja az idillinek tűnő kapcsolatnak. Kíváncsi vagyok, hogy fog ez alakulni a választások után és akkor, ha a magyar kormány rákapcsol a trianonozásra. Mindenesetre nagyon nem szeretném, ha ez teljesen felesleges gyűlölettel járna együtt.

Hogyan várják a szlovákok a választásokat? Mennyire feszült a hangulat az országban?

Van pár fontos különbség Szlovákia és Magyarország között: minket véd az arányos választási rendszer. A pártok így együttműködésre vannak ítélve. Valamint a működő kritikus sajtó is vigyázzba tudja még állítani a politikusokat – Magyarországon erről már nem beszélhetünk, de hozzá kell tennem, nagyon sok kiváló oknyomozó magyar újságírót ismerek, akik bár nehéz körülmények között dolgoznak, de a maximumot nyújtják. Ezek a fő különbségek.

Ami viszont aggasztó, hogy a közbeszéd itt is nagyon agresszív lett. A választók legalapvetőbb ösztöneire próbálnak hatni.

Az ĽSNS ugyanis az egyetlen, ami hajlandó lenne együttműködni a Smerrel, ha Andrej Danko pártja nem jut be a parlamentbe. 

Emellett a Kuciak-gyilkosság után annyi szenny került a felszínre, hogy nagyon sok választót protesztindulat, frusztráció hajt. Ebből természetesen profitálnak a nácik és a nem a fősodorhoz tartozó pártok. Ez azonban veszélyes, mert ezek egyikének sincsenek valós megoldási javaslatai, csak szlogeneket tudnak pufogtatni, jelszavak szintjén terjesztik a gyűlöletet.

Tematizálta valamennyire a kampányt, hogy Orbán Viktor tavaly ősszel nyíltan kiállt a Smer mellett?

Amit Orbán Viktor mond, nem releváns a szlovák választónak. Az etnikai magyar választónak lehet, de az itteni magyarok mindig Smer-ellenesek voltak.

Tehát úgyis leszavaznak az MKP-ra vagy a Hídra.

Igen, de azt is hozzá kell tenni, hogy a felvidéki magyarokat a Smer-ellenesség mellett demokráciapártiság is jellemzi. Mindig a nyugati típusú liberális demokrácia felé hajlottak. Ez most megtört az előbb már említett megosztottság miatt, és a számok azt mutatják, hogy ez lehet az első olyan választás, amikor egyik magyar párt sem jut be a parlamentbe.

Erről mondta azt nekünk Mózes Szabolcs, hogy a felvidéki magyarokat egyre kevésbé elégíti ki egy etnikai párt mondanivalója, másfajta képviseletre vágynak, és ezért szlovák pártok felé fordulnak. Valóban van ilyen tendencia?

Ez is a jó magyar-rossz magyar megosztásra vezethető vissza.

Ha pedig egy magyar párt nem képes ilyet nyújtani a választóknak, hanem lavírozik az illiberalizmus és az identitáspolitika vonalán, akkor azt el fogják utasítani.

A végére hoztam egy játékot. Neveket és pártokat fogok sorolni. Mondja el az első szót, ami eszébe jut róluk: Peter Pellegrini.

Bábu.

OĽaNO.

Cirkuszi bohóc.

Bugár Béla.

Elfáradt.

MKP.

Orbán szolgája.

Marian Kotleba.

Fasiszta.

Za Ľudí.

Kicsit csalódás.

Miért?

Nem tudták élni a lehetőségükkel. Későn döntötte el Andrej Kiska, hogy belép-e a politikába, túl sokáig ment a huzavona a PS/Spoluval és elriasztották a választókat.

SNS.

Elvérzés.

És az utolsó: PS/Spolu.

Bizonytalan.

Mit gondol, mi lenne a rémálom-forgatókönyv Orbán Viktornak a szlovák választásokon?

olyan pártokkal, amik elutasítják a migránsozást, a sorosozást, és nyíltan Európa-párti politikát folytatnak.

Van erre reális esély?

Nagyon remélem.

CÍMLAPKÉP: Balog Beáta egy ausztriai díjátadón mond beszédet. Österreichisches Parlament / Facebook