+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Hutter Marianna
2020. május 2. szombat, 20:45
Hogyan lett egy újabb felháborodás főszereplője Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere, akivel kapcsolatban tavaly korrupció gyanúja merült fel? Miért gondolták a szocialisták, hogy ilyen előzménnyel jó ötlet lesz pont Gajdát javasolni az egyik fővárosi bizottság elnökének? Az érintettek mondják el az Azonnalinak!

Bár a koronavírus-járvány közepette a szokásosnál kevesebb figyelem irányul a pártok közötti feszültségekre, kínos ügyekre, az MSZP elérte, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljön a korrupciós vádakkal illetett kispesti polgármesterük, Gajda Péter. Ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy

 

pont őt tegyék meg a fővárosi közgyűlés egyik bizottságának az elnökévé, még hozzá annak a testületnek az élére, amelyik pont az összeférhetetlenség, illetve a vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséért felel.

 

Ez nemcsak a Fidesz-KDNP-nél szült felháborodást, még a Momentum is arra kérte Karácsony Gergelyt, vonja vissza a jelölést. De hogyan látják az ügyet az érintettek, köztük az MSZP, Gajda Péter és a Momentum? És mi lesz a kispesti korrupciós ügyeket vizsgáló önkormányzati bizottsággal? Az Azonnali megkereste az érintetteket.

 

Na de mi a baj Gajda Péterrel?

 

Bár a tavaly őszi önkormányzati választási kampány alatt elvitte a show-t Borkai Zsoltnak, a Fidesz egykori győri polgármesterének szexbotránya, azért az MSZP-nek is volt miért izgulnia. Előkerült egy felvétel, amin a párt egyik kispesti önkormányzati képviselője, Lackner Csaba korrupciógyanús ügyekről beszél (Lackner előbb tagadta, hogy ő szerepelne a felvételen, majd törölte az erről szóló posztját), mindeközben pedig egy zacskó fehér port lóbál, később pedig hasonló tartalmú hangfelvételek is előkerültek, amik felvetették Gajda Péter szerepét is az ügyben. Ám a szocialista polgármester határozottan cáfolta, hogy bármi rosszat tett volna, és ősszel újra is választották, akárcsak Lacknert.

 

Míg Lackner Csabát végül az MSZP kizárta a pártból, Gajda ártatlansága mellett továbbra is kitartottak és kitartanak a mai napig is.

 

Bár az ellenzéki pártok országszerte szövetségre léptek az önkormányzati választáson, Gajda ügye nem tetszett például sem az LMP-nek, sem pedig a Momentumnak, így az LMP önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a kérdések tisztázására. Ám mint a kormánypárti Hír TV a napokban megírta, a bizottság mandátuma április 27-én lejárt, Gajda Péter pedig úgy nyilatkozott nekik, nem tartja szükségesnek annak meghosszabbítását. A bizottság LMP-s elnöke, Ferenczi István szerint viszont a koronavírus miatt csak most tudták volna megkezdeni az érdemi munkát, most értek volna abba a szakaszba, hogy meghallgatták volna az érintetteket. 

 

Ilyen előzmények után derült ki a héten: az MSZP jelölésére Karácsony Gergely főpolgármester – aki egyben a szocialistákkal szövetséges Párbeszéd társelnöke – elfogadta, hogy Gajda Péter legyen az ügyrendi, nemzetiségi, összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-ellenőrző fővárosi bizottság elnöke.

 

Miért kellett pont most bizottsági elnököt váltani?

 

Az mindenképpen érthető, hogy az MSZP visszahívta a bizottság éléről korábbi delegáltjukat, Szaniszló Sándor 18. kerületi polgármestert. Ugyanis Szaniszló – az óbudai polgármesterrel, Kiss Lászlóval együtt – még februárban átlépett az MSZP-ből a DK-ba.

 

Így a DK fővárosi közgyűlésbeli frakciójának 4 helyett már 6 tagja lett, míg az MSZP-nek a korábbi 7 helyett már csak 5, vagyis nyilván azóta még érzékenyebben érinti őket, ha megmaradt polgármestereik bármelyike botrányba keveredik.

 

Vagyis az egyértelmű volt, hogy miután az MSZP kapta a jogot arra, hogy elnököt delegáljon a bizottságba, Szaniszlót le fogják váltani, de az már nem, hogy pont Gajdára.

 

Ami Szaniszló Sándort illeti, szerettük volna megtudni, mit gondol arról, hogy Gajda lesz az utódja, ám ő azt üzente, már egy hónapja nem elnöke a bizottságnak, vagyis „miért kéne neki ebben az ügyben állást foglalni”.

 

Nem tetszik a kinevezés a Momentumnak

 

Az biztos, hogy a Momentumnak nem tetszett Gajda kinevezése, és odáig mentek, hogy elnökségi tagjuk, Buzinkay György arra kérte a nyilvánosság előtt Karácsonyt, „hogy ameddig nem tisztázódik minden tekintetben kielégítően a kispesti önkormányzat körüli korrupciós helyzet, addig vonja vissza Gajda Péter kinevezését a bizottság éléről”.

 

„Beszéltem Karácsony Gergellyel pénteken, és azt kértem tőle, a jövő héten közösen ülésezzenek a szövetséges pártok – a Momentum, az MSZP, a DK és a Párbeszéd – frakcióvezetői. Erre jövő héten fog sor kerülni” – ezt már Soproni Tamás, a Momentum hatodik kerületi polgármestere, egyben a párt fővárosi frakciójának vezetője nyilatkozta az Azonnalinak.

 

Elmondta, a héten kérte Horváth Csabától, az MSZP fővárosi frakciójának vezetőjétől is, hogy ha egy mód van rá, egyeztessék a bizottsági kinevezéseket, különösen, ha olyan emberről van szó, akinek személye problémás lehet egy-egy pártnak. Ez viszont még nem történt meg eddig, ezért fognak leülni és átbeszélni a kérdést. 

 

A felvetésre, hogy mit lép a Momentum, ha az egyeztetést követően is Gajda Péter marad a bizottság elnöke, úgy válaszolt: erre még nem tud válaszolni, a saját pártján belül is egyeztetéseket folytatnak erről. „Azt gondolom, az lett volna a korrekt eljárás, ha a kispesti vizsgálóbizottság munkájának a lezárultáig nem hozzák meg ezt a döntést” – mondta Soproni Tamás hangsúlyozva: az MSZP bármelyik más polgármesterét is jelölhette volna a bizottság élére.

 

A felvetésre, hogy az MSZP azt mondja, még semmi sem bizonyosodott be Gajda bűnösségével kapcsolatban, és ott az ártatlanság vélelme, úgy válaszolt a momentumos polgármester: mivel egyetért azzal, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, nem is tesz állítást Gajdával kapcsolatban.

 

Azzal kapcsolatban viszont igen, hogy a szövetséges pártok törekedjenek arra, ne csak tisztességesek legyenek, de látsszanak is annak, hiszen Kispestről azért készültek magyarázatra szoruló videók.

 

Hogy Gajda Péter ügye veszélyeztetheti-e a jövőbeli ellenzéki együttműködést, úgy reagált Soproni Tamás: nem, ha a jövő heti frakcióvezetők közti megbeszélésen megnyugtató válaszokat kapnak. „Bízom abban is, az MSZP még revideálja álláspontját, hiszen bármikor jelölhetnek új polgármestert a posztra”.

 

Szimbolikus ügy a szocialistáknak

 

„Tény, hogy Horváth Csabáék – aki az MSZP frakcióját vezeti a fővárosi közgyűlésben  –  baromi kellemetlen helyzetbe hozták Karácsony Gergőt, minket, mindenkit” – ezt már egy a fővárosi közgyűlés működésére rálátó forrásunk mondta, aki nem volt elragadtatva Gajda kinevezésétől. Ő azt jegyezte meg: a bizottsági elnöki poszt nem jár pénzzel, az éves keretösszege sem túl sok, tehát „tényleg nem arról van szó, hogy bármit is el lehetne lopni”.

 

Vagyis szerinte ez leginkább szimbolikus kérdés az MSZP-nek, akik úgy vannak vele, Gajda ártatlan és bele kell állni az ügybe, pedig maga Gajda forrásunk információi szerint nem is akarta ezt a posztot.

 

BALOLDALT GAJDA PÉTER KISPESTI SZOCIALISTA POLGÁRMESTER, MELLETTE JOBBRA HORVÁTH CSABA, AZ MSZP FŐVÁROSI FRAKCIÓJÁNAK VEZETŐJE MOSOLYOG. FOTÓ: GAJDA PÉTER / FACEBOOK

 

MSZP: Gajda Péter köztiszteletben áll

 

Az MSZP-nek az Azonnali több kérdést is küldött Gajda kinevezése kapcsán, például azt, hogy miért őt tartják a legalkalmasabbnak a bizottság elnöki posztjára, a Momentum fellépése a kinevezés ellen befolyásolja-e az ellenzéki együttműködést, illetve hogy mi a véleményük arról, hogy Gajda Péter szerint nem kell a kispesti vizsgálóbizottság mandátumát meghosszabbítani.

 

A szocialisták ezekre mindössze az alábbiakat válaszolták:

 

„A pártok közötti koalíciós megállapodás eredményeképpen Szaniszló Sándor bizottsági elnöki helyére az MSZP-nek van joga jelöltet állítani.

 

Gajda Péterrel szemben semmiféle ténybeli, megalapozott vád nem áll rendelkezésre. Gajda Péter Kispest köztiszteletben álló polgármestere, aki 2006 óta élvezi a kerület választóinak bizalmát.

 

A sajtóban megjelent vádakra az önkormányzat eddig minden esetben tételes választ adott.”

 

Az Azonnali Karácsony Gergelyt is kereste az ügyben szombaton reggel, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ: ha a főpolgármester stábjából válaszolnak, álláspontjukkal frissítjük a cikkünket.

 

FRISSÍTÉS (2020.05.04.11:07): Hétfőn válaszolt Karácsony Gergely főpolgármester stábja is. Tőlük arra voltunk kíváncsiak, Karácsony Gergely megfontolja-e a Momentum kérését a jelölés visszavonásáról, mennyire tartja hitelesnek Gajdát a bizottság élén, illetve tart-e feszültségtől az ő, az MSZP és a Momentum közös munkája során az ügy miatt. Ugyan konkrét kérdéseinkre nem kaptunk választ, de azt megtudtuk, a közgyűlés a járványhelyzet miatt nem tartott hagyományos ülést, a főpolgármester az előterjesztésekről a frakciókkal történt egyeztetés után döntött. Hangsúlyozták, az érintett  bizottsági hely a korábbi megállapodások alapján az MSZP frakcióé, akik erre Gajda Pétert jelölték.

 

„A főpolgármester, ahogyan más pártok fővárosi frakciói esetében sem, nem szól bele ebbe a döntésbe, elfogadja a frakciók jelölését.”

 

És mit gondol a főszereplő, Gajda Péter?

 

„A bizottság vezetésére az MSZP frakcióvezetőjétől kaptam felkérést, nem ácsingóztam semmilyen elnöki posztra. Tudtam, hogy én vagyok a frakció »nemecsekernője«, akinek eddig nem volt jelentősebb pozíciója a fővárosban, így ezzel a vállalással azokat kellett tehermentesíteni, akik MSZP-s képviselőként több más feladatot is kaptak a főváros életében” – válaszolt az Azonnali megkeresésére Gajda Péter.

 

Hangsúlyozta: 

 

„A bizottsági elnöki feladat semmilyen juttatással nem jár, csak pluszmunkával, ezért nem vállaltam kitörő lelkesedéssel,

 

hiszen a polgármesteri munka, kiváltképp most a vészhelyzet idején így is elég leterheltséget jelent számomra. Azonban ha a közösség, amelyhez tartozom felkér egy munkára, ha erőm engedi, elvállalom.”

 

Szerinte egyébként miután a bizottsági elnök csak fővárosi képviselő lehet, így más már nem nagyon jöhetett szóba az MSZP-s képviselők közül. Utóbbi kapcsán viszont volt olyan forrásunk, aki arról beszélt, szerinte a szocialisták a másodi kerületi polgármesterüket, Őrsi Gergelyt is kinevezhették volna, arra senkinek nem lett volna egy szava se.

 

Gajda Péter egyébként hangsúlyozta: a főváros vezetésével és valamennyi kerületi polgármesterrel a veszélyhelyzet alatt naponta tartanak online értekezleteket. „Ezek egyikén sem kaptam semmilyen negatív jelzést egyik párt polgármesterétől, képviselőjétől sem.”

 

Hitelesnek tartja-e, hogy pont ő feleljen a vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséért?

 

„Nem én felelek ezekért, hanem a bizottság, melyben ugyan úgy egy szavazatom van, mint másoknak” – válaszolta erre a kérdésre Gajda Péter az Azonnalinak. „Hónapok óta egy durva, személyemet és az önkormányzatot érintő lejárató kampány folyik, amely nyilvánvalóan el fog tartani 2022-ig, mert a kormánypártok és az azokhoz tartozó sajtóbirodalomnak ez az érdeke” – mondta. Ő viszont biztos abban, hogy 2006 óta betöltött polgármestersége alatt semmilyen törvénytelenséget nem követett el.

 

„Sajnálom, hogy ebben a sárdobálásban időnként a politikai térszerzés és pozícióharc miatt az ellenzéki pártok egy része is részt vesz.”

 

A korrupciógyanút vizsgáló bizottság nem ülésezett egy hónapig, pedig lehetett volna

 

Gajda Pétert arról is kérdeztük, miért nem tartja szükségesnek a kispesti korrupcióvizsgáló bizottság mandátumának meghosszabbítását, mikor a járványhelyzet akadályozta a munkájukat. Gajda válaszát azzal kezdte, a bizottság felállítása előtt is hangot adott félelmeinek, miszerint ez a bizottság csupán arra lesz jó, hogy médiafigyelmet biztosítson néhány közszereplőnek és további lehetőséget az őt és az önkormányzatot ért lejárató kampány folytatására. „Sajnos ezek a félelmeim beigazolódtak”. 


Mint emlékeztetett, a bizottságot a testület a baloldali képviselők szavazataival állította fel, az eredeti két hónap helyett három hónapot biztosítva a munkára annak ellenére, hogy szerinte ezeket a vizsgálatokat bizottság felállítása nélkül is bármely képviselő el tudja végezni. Emellett a kormánysajtóból azt is megtudták, a feljelentéseiről híres Tényi István feljelentése alapján valamiféle eljárás zajlik az említett ügyekben.

 

„Éppen ezért a bizottság felállításának indoka nem volt megalapozott, hiszen a hivatalos szerveknek sokkal szélesebb körben van lehetősége bármiféle vizsgálat lebonyolítására”, de így is megszavazták a felállítását

 

– panaszolta Gajda az Azonnalinak.

 

A polgármester azzal is érvelt: a bizottság több ülést is tartott, ezeken érdemi megállapításokra nem került sor. „Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a Magyar Nemzet megjelent munkatársa megtagadta az állítása szerint birtokában lévő hangfelvételek bizottság részére történő átadását, mert „sok fals információt is tartalmaz a felvétel”. Ezzel megítélése szerint az újságíró elismerte, hogy ő sem tartja hitelesnek az általa nyilvánosságra hozott anyagot.

 

A kispesti polgármester megjegyezte azt is, hogy a testület elnöke egy hónapon keresztül nem hívta össze az bizottság üléseit, pedig a veszélyhelyzet alatt meghozott új kormányrendeletek figyelembe vételével – más önkormányzati bizottságokhoz hasonlóan – lett volna lehetőség a munka folytatására. 

 

Végül arról is kérdeztük Gajda Pétert, hogy ha állításának megfelelően nem vett részt semmilyen korrupciós ügyletben, akkor nem gondolja-e, hogy ha több időt ad a bizottság működésére, azzal csak saját magát segítene tisztázni. „Mint ahogy már fent említettem pontosan ezért támogattuk a bizottság felállítását, annak ellenére, hogy az igazság kiderítésére ez a bizottság kevésbé volt alkalmas” – mondta.

 

Miért nem ülésezett a kispesti vizsgálóbizottság?

 

Ferenczi István, az LMP kispesti önkormányzati képviselője – egyben a korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság elnöke – arról beszélt az Azonnalinak: április 27-én valóban lejárt a bizottság létrehozásától számított három hónapos határidő. Mint elmondta, határozati javaslatban fogja kérni, folytathassák a munkát, ha ennek nem lesz a testületben többsége, akkor képviselői jogosítványaival élve továbbra is mindent meg fog tenni, hogy feltárja a kétes ügyeket.

 

Hogy miért nem ülésezett egy hónapon át a bizottság, arra úgy válaszolt: a járványügyi helyzet miatt, ő pedig biztosra vette, hogy erre tekintettel a bizottság mandátuma is meg lesz hosszabbítva. Hogy online nem lehetett-e volna folytatni a munkát, azzal kapcsolatban arról beszélt: még március 10-én hozták három határozatot azzal kapcsolatban, merre haladjon a vizsgálatok iránya. Ebből az egyik arról szólt, szerettek volna meghallgatásra hívni tizenkét személyt, ám erre nyilvánvalóan nem volt lehetőség.

 

„Megkérdezhetem egy Zoom-konferenciahívásban Lackner Csabát, csak az nem ugyanaz, mintha ott ül a sarokban”.

 

Magasabb morális feltételek legyenek, mint a Fidesznél

 

Emellett Ferencziék kikérték az elmúlt tíz év önkormányzati ingatlanjaira vonatkozó adásvételi szerződések adatait és az építőipari szerződéseked, de ezeket nem kapták meg. „Ha ezeket odaadták volna, lett volna mivel dolgozni, ez viszont nem történt meg, tehát náluk pattogott a labda végig.” Egyébként arra is kérték a polgármestert határozatban, hogy két személy esetén indítson vagyonnyilatkozat-tételi vizsgálatot, ám ennek sincs se híre, se hamva.

 

Vagyis Ferenczi szerint itt például ha szimbolikusan is, de összeérnek a kispesti ügyek Gajda fővárosi kinevezésével, mert előbbi esetben pontosan olyan kompetenciákat kellett volna gyakorolnia, amiket a fővárosi bizottság élén is gyakorolhat.

 

A momentumos Soproni Tamás pedig azt mondta a kispesti testületről: a Momentumnak több kritikája is van azzal kapcsolatban, a vizsgálóbizottság milyen lehetőségeket kapott a működésre a kispesti önkormányzattól. Példaként említette, hogy nemcsak, hogy nem kaptak arra keretösszeget, hogy szakértőket kérjenek fel, de még a pro bono, vagyis ingyen dolgozni kívánó revizorokat is leszavazták.

 

„Én azt javasolnám mindenkinek, hogy legyünk együttműködőek, és zárjuk le az ügyet megnyugtatóan. Nekünk magasabb morális feltételeknek kell megfelelnünk, mint amit a Fidesz felé elvárunk” – zárta Soproni.

 

FRISSÍTÉS (május 3. 12:09): Cikkünk megjelenése után megkeresett bennünket Bácskai Balázs, a Magyar Nemzet érintett újságírója, aki azt írta: visszautasítja Gajda azon állítását, miszerint ő maga sem tartaná hitelesnek az általa nyilvánosságra hozott anyagot. Bácskai szerint azért nem adták át a teljes, mintegy ötven órányi hanganyagot a kispesti korrupcióvizsgáló bizottságnak, mert azokat vizsgálják a hatóságok.

 

NYITÓKÉP: Gajda Péter / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A tengerpart idén kilőve, a Balatont pedig már unod? Ne aggódj, egy csomó jó hely van még Magyarországon, ahol kényelmesen eltölthetsz egy hetet. Például Kecskeméten!

Az Azonnali mindenajánlója végre kicsit kinyílhat a világra, és az otthon fogyasztható termékek mellett már kicsit azt is javasolhatjuk, hogy menj ki a lakásból, és nézd meg, mit csinál a többi ember!

Harminc év után először fordul elő, hogy az emberek nem gyűlhetnek össze Hongkongban a közös virrasztásra. De miért olyan érzékeny téma ez most?

Miután a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a turisták, több állat is úgy döntött, a híres kőtömbök közé költözik be.

Fókuszban a születésnapos, de azt sem hallgatjuk el, hogy közben Soros György már a HBO-ba is bevásárolta magát!

Az ír énekes már korábban is gondolkozott az egészségügyi pályán, a koronavírus-járvány pedig végképp meggyőzte.

Indiában növekszik ugyan a koronavírus-fertőzések száma, mégis a szigorú intézkedések enyhítése mellett döntöttek.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás