A DK a hozzájuk átlépett MSZP-sekről: Miért éreznénk elégtételt?

Szerző: Hutter Marianna
2020.02.20. 15:53

Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester átlépett a DK-ba, így Gyurcsányéknak nagyobb lesz a frakciója a fővárosi közgyűlésben, mint az MSZP-é. A DK szóvivőjét kérdeztük a háttérről.

A DK a hozzájuk átlépett MSZP-sekről: Miért éreznénk elégtételt?

Úgy gondolták, hogy a Demokratikus Koalíció európai politikai programja az, ami számukra biztos hátteret ad ahhoz, hogy a saját programjukat megvalósítsák – így nyilatkozott Barkóczi Balázs, a DK szóvivője az Azonnalinak arról, hogy mivel csábítottak át két szocialista polgármestert – a Budapest III. kerületét vezető Kiss Lászlót és a XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándort is – a pártjukhoz. A két politikus pártváltásáról az Index számolt be csütörtökön. 

Az ügy pikantériája, hogy 2011-ben épp Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hagyta ott az MSZP-t, hogy megalapíthassa DK-t. Jelen állás szerint pedig bejött Gyurcsány számítása: nemcsak, hogy a tavalyi EP-választáson nagy meglepetésre négy képviselőt is sikerült Brüsszelbe kijuttatniuk, a közvélemény-kutatások szerint ők lettek a legerősebb ellenzéki párt, hanem ezzel párhuzamosan az MSZP is csúnyán meggyengült: mindössze egy EP-képviselőjük lett. Azóta a DK annak is örülhetett, hogy Trippon Norbert volt szocialista politikus, ősz óta újpesti alpolgármester átlépett hozzájuk, ám az még komolyabb érvágás az MSZP-nek, hogy két fővárosi polgármesterük hagyta őket faképnél.

Már csak azért is, mert így már a DK-nak van nagyobb frakciója a fővárosi közgyűlésben, mint az MSZP-nek, ugyanis eddig 7-4 volt az MSZP-s vs. DK-s politikusi arány, ám ez most 5-6-ra módosult.

Nem tudja megmondani, lesz-e még átlépő

Hogy a polgármesterek vagy a DK kezdeményezte-e a kapcsolatfelvételt, arra Barkóczi azt mondta: ez egy hosszan tartó folyamat volt. Szerinte nyilvánvaló, hogy a DK majd' minden önkormányzatban jelen van, „és sokaknak impozáns az, ahogy a DK egyre csak növekszik, és ahogy politizál”. Azzal kapcsolatban, hogy kiket vár még a DK a szocialista pártból, arra Barkóczi azt mondta: ő nem szűkítené ezt az MSZP-re, minden új belépőnek örülnek (legutóbb a Momentum győri elnöke lépett át a DK-ba). Arra viszont nem tudott válaszolni, hogy van-e még olyan polgármester, aki várhatóan átlép a DK-ba.

A felvetésre, hogy az MSZP feltehetően nem boldog, hogy most már a DK-nak van nagyobb frakciója a fővárosi közgyűlésben, így akadályozhatja-e ez az ellenzéki együttműködést, Barkóczi azt mondta: szerinte ez nem befolyásolja a két párt jó kapcsolatát.

Magasztos érdekek

És hogy érez-e most elégtételt a DK amiatt, hogy sikerült gyengíteni az MSZP-t?

„Miért kéne, hogy elégtételt érezzünk?” – kérdezett erre vissza Barkóczi.

Szerinte értékekben sincs kimagasló különbség a demokratikus ellenzéki pártok és a DK programja között, van viszont egy érdek, ami mindent felülír: megszabadítani az országot a NER-től. Felvetésünkre, hogy azért vannak pártérdekek is, így lesz-e pezsgőzés, koccintás az igazolás miatt a párton belül, azt mondta: nem is tagadják, hogy örülnek, hogy a DK erősödik, de igenis létezik egy magasztosabb érdek, az ország érdeke. És hogy akkor már nincs-e feszültség a régmúlt sérelmeiért a DK és az MSZP között, arra pedig azt mondta: ez egy majd tíz évvel ezelőtti történet, így semmiféleképpen.

De mit mond az MSZP?

A párt cikkünk megjelenése után pár perccel, közleményben reagált:

„Szaniszló Sándor és Kiss László polgármesterek az MSZP-ből történő kilépésükkel komoly csalódást okoztak, cserbenhagyták ezt a közösséget.”

Döntésüket „tudomásul veszik”, munkájukhoz sok sikert kívánnak.

FOTÓ: Kiss László / Facebook, Szaniszló Sándor / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek