+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Alpár
2020. április 27. hétfő, 09:09
A koronavírus felvette a kapitalizmus jelenéhez idomuló pusztító, elmagányosító létformát. Kérdéses azonban, hogy meg tudjuk-e haladni a vírus mögötti mélyebb okokat. A spanyolnáthát például forradalmak és sztrájkok kísérték.

A mostani járvány rámutat az egészségügy, a gazdaság sebezhetőségére; a meghozott intézkedések kritizálhatóak jogi vagy közgazdasági alapokon; és eleve kérdéses, tanulhatunk-e, kell-e tanulnunk egy ilyen válságból? Az Azonnali vitasorozatának legújabb részében ezúttal Losoncz Alpár filozófus, az újvidéki egyetem tanára, a Szerb Tudományos Akadémia tagja fejti ki véleményét.

 

+++

 

Régi emlékek:

 

az egykori Jugoszlávia lakójaként megtapasztaltam, ahogyan 1972-ben felütötte a fejét a fekete himlő.

 

Ám a variola vera a jelenhez képest másfajta távlatban sújtott bennünket: a szocialista biopolitika amúgy is a kollektív szintek artikulációjára összpontosult, ráadásul az ellenszer birtokában meglehetősen gyorsan szervezkedett.

 

És a roncsoló fekete himlőnek volt valami középkori-archaikus jelentésrétege, egyúttal orientális aspektusa is, hiszen a magyarázat szerint mekkai zarándokok hurcolták be az országba.

 

A Covid-19 viszont a későkapitalizmus szülötte, világszintű, mozgékony replikáló-kószáló, amely virtuálissá teszi a határokat;

 

gyakorta látjuk a reprezentációját, a misztikus „korona” csillogó-fénylő alakját a képernyőkön, de azt nehéz megállapítani, hogy hogyan is mozog, és hol lokalizálódik; azt sem tudjuk pontosan, hogy egyes vagy többes számban kell-e szólni róla; a vélelem úgy tartja, hogy létrejöttének forrásvidéke a feltörekvő-versengő, önmagát a tőkés világ vágányáira erőszakosan átterelő Kína, ám akadnak olyan értelmezések is, amelyek több forrásról is beszélnek.

 

Ha most parafrazálhatom az örökösen a túlzással párosuló cinizmus határán mozgó Jean Baudrillard vonatkozó gondolatait, akkor azt mondom, hogy

 

mindenkinek olyan vírus jár, amilyent megérdemel.

 

A francia filozófus már két évtizeddel ezelőtt azt sugallta, hogy a vírushoz kapcsolódó láncreakció egyszerűen alkalmazkodik a kapitalizmus mozgásformáihoz (azaz hálózatszerű), és nem utolsósorban funkcionális a rendszer szempontjából, méghozzá azért, mert a túltelített, mindent ellenőrző, túlszervezett, túlbiztosított rendszerek másképp nem tudnak megtisztulni és újrateremtődni.

 

Nem szükséges elfogadni az örökösen izgató-provokáló Baudrillard minden egyes gesztusát, ám tagadhatatlan, hogy eszmefuttatásaiban akadnak elgondolkodtató dimenziók.

 

Amit a vírusról ír, az az agyonkonszolidálódott, mindent a biztonság perspektívájából szemlélő, az ellenfelét (a „szocializmust”) lehengerlő „tiszta” kapitalizmusra ugyanis illik.

 

A rendszer egészét megkérdőjelező politikai-gazdasági erő és a tényleges ütközőpontok nélküli, túlirányított szociális világ előrenyomulása számára már-már nincsenek határok, pontosabban ezen világ számára a határ nem más, mint önmaga. Mértéke sem más, mint a mértéktelenség.

 

Mármost, hosszú ideje pergő viták tárgya, hogy összemosódott-e a természet és a társadalom vonatkozásrendszere; hogy halványulnak-e a különbségek a természeti és a társadalmi tárgyak között. Az élősködő vírus orgiája újabb lökést ad a vitának, amely nem elméleti jellegű. Nemcsak arra a mostanában újra feltett kérdésre gondolok, amely a vírus vitalitásának mibenlétére (élőlény-e?) vonatkozik, hanem arra a tényre, hogy a vírus a belsővé vált külső jelensége. Külső, mert kívülről érkezik hozzánk, mint egy betolakodó, ám ténykedése belül történik, társadalmiasult formában.

 

A vírus léte bonyolult kérdés, de a járvány megnyilvánulása egy vérbő társadalmi jelenség.

 

A tomboló járvány ránk borítja természeti meghatározottságainkat, ismételten fényt vet testi egzisztenciánk esendő mivoltára. Ám nem a társadalmi meghatározottságoktól független balszerencsét kell itt kivetíteni, hanem az igába hajtott természet képletét, és az árumércékhez már-már hézagtalanul hozzáidomított életformáinkat kell vizsgálat alá vonni.

 

A betegségek, járványok ugyanis mindig kifejezik a hatalmi összefüggéseket,

 

ha mégoly nehéz is felfedezni a mélyben rejlő tendenciákat. Példának okáért, bizonyítható, hogy az AIDS felszínre kerülése kapcsolódik a gyarmatosítás által dirigált erőszakos urbanizáció erővonalaihoz. És nincs ebola a nyugat-afrikai pálmaolaj világpiaci kiaknázása és az ennek érdekében történő kiterjedt erdőtlenítés nélkül.

 

Ilyenkor kísérteties módon egybejátszanak a sohasem egyensúlyban lévő természet latens tendenciái, és a sohasem semleges társadalmi dinamika elemei: ezek együtt hozzák a sötét fejleményeket, a pusztító jellegű koevoluciót.

 

Nem hiszem azt, hogy fennáll egy eredendően barátságos, bukolikus természet, amelyet megront az idilli rendjébe betörő emberi létező. Ám azt mégiscsak gondolom, hogy

 

az egzisztáló társadalom cél- és eszközmechanizmusai nem vétlenek abban, hogy patogén lények törnek elő és nyomulnak be a társadalmiasult élet legrejtettebb pórusaiba.

 

Az uralmon lévő világ a zavartalan mega-árucirkuláció érdekében feloldotta az emberi és az állati betegségek közötti választóvonalakat; világszerte a tőke szolgálatába állított árunak a földteke egyik részéről a másikba való forgása mozgatta a rákkeltő anyagokat; meggyengültek azok a politikai erők, amelyek eltökélten munkálkodtak a közegészségügy bővítésén.

 

A különféle gazdaságokat, Nyugattól Keletig terjedően, belehajszolták az erőltetett takarékosság rendszerébe, szétzilálva a közjavakon álló nem-privát egészségügyet, amelynek most rendkívüli állapotban kell cselekednie, méghozzá a kollektivitás érdekében. Aztán, a radikálisnak ritkán mondható emberjogi aktivisták nem véletlenül jelezték, hogy parasztok tömegeit fosztották meg földjeiktől: társadalomtudósok kongatták a vészharangot, hogy a földtulajdon szerkezetének átrajzolása és a felpörgetett urbanizáció olyan módon rendeli alá a mezőgazdaságot a tőkés jeggyel ellátott gazdálkodásnak, hogy az élelmezési láncok kerülnek végveszélybe. És

 

mintha lényegtelen tény lenne, hogy a Big Pharma és a tizennyolc legnagyobb gyógyszergyártó cég közül tizenöt, kalkulatív megfontolások okán, háttérbe szorította az újfajta antibiotikumokra és antivirális gyógyszerekre vonatkozó kutatást!

 

A tőkés világ járványdinamikája előbb-utóbb felszínre löki a megbúvó szociális-darwinizmust. Sokatmondóak már a járvány kezdetén lángra gyúlt fantáziák is: Donald Trump, Boris Johnson vagy a szemérmetlenül cinikus Jair Bolsonaro agyát megkísértette a szociális-darwinizmus, a társadalmi szelekció gondolatvilága. Még az sem véletlen, hogy az idősek otthona, amely a tőke megtermékenyülése szempontjából kihelyezett teret, azaz heterotópiát jelent, időről időre homloktérbe kerül; több, mint tünet, hogy a Covid-19 amerikai terjedését befolyásolta az idősek otthonában tapasztalható feltételrendszer.

 

Bejárta a világot a hír, hogy a megfertőződött iráni egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a vírus nem válogat. Halálosztó tevékenysége demokratikus jellegű, áldozatául esik nemcsak az utcai árus, de a miniszter is. Ez a középkori halálgondolatot idézi, miszerint a halál egyenlősít, kaszájának suhintása alól senki sem vonhatja ki magát. Egalitarizmus-pártolóként erre csak bólogathatok. Ám a helyzet bonyolult:

 

a járvány, a társadalom hatalmi övezeteiben horgonyozva, újraerősíti az emberek közé ékelődő egyenlőtlenséget.

 

A testek elrendezésének, a társadalmi distancia kijelölésének, az elválasztó vonalaknak megvan a hatalmi logikájuk; nem véletlen, hogy a tehetős rétegek testőrök által védett, hermetikusan elzárt helyeken gondozhatják pánikérzéseiket. És amennyiben a különböző kommentárok folyton-folyvást visszatérnek 1919-hez és a spanyolnáthához mint vonatkoztatási ponthoz, akkor azt is érdemes elmondani, hogy az akkori halálesetek 60 százaléka az angolok által uralt Indiához köthető.

 

Nem felel meg a valóságnak, hogy a járvány meglepetésként csapódott be az életünkbe.

 

Megelőlegezéséhez szibillai jóslatok sem kellettek. Sőt ezt még a rendkívüli állapotra utaló kortárs elméletek is igazolhatják: hiszen már régóta állítják, hogy azonosul a rendkívüli és a normális állapot, hogy folyamatosan rendkívüli állapotban élünk. Eszerint

 

a jelenlegi rendkívüli állapot csak egy újabb állomása a normalizált rendkívüliségnek.

 

A várt meglepetés ellentmondásos fogalmával élek itt: hiszen a tömegkultúra a vírusok által elpusztított virtuális világ képeivel már régóta éppen ezt a helyzetet varázsolja elénk. És ha tovább szőjük gondolataink fonalát, akkor azt látjuk, hogy a SARS óta se szeri, se száma a figyelmeztetéseknek, hovatovább a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) jelentései szinte évente pengettek ilyen húrokat.

 

Egymást keresztező-ellentételező lehetőségek tartományában vagyunk. Egyes helyeken kórházakat vonnak köztulajdonba, Trump például olyan lépéseket helyezett kilátásba, amelyek magukban foglalnák a mindenkinek alanyi jogon járó jövedelmet, valamint az egészségügyi biztosítást is azon 30 millió amerikai számára, akik eleddig kívül rekedtek az egészségügyi hálón. Aztán megvonja a pénzügyi támogatást a WHO-tól, kizárólagos jellegű tőkepárti kijelentéseket tesz, és megengedi a tőkéseknek, hogy a járvány idején fittyet hányjanak a levegőszennyezést tiltó törvényre.

 

A politikai eredmények kialakulása még várat magára: az értelmezők egy része hangot ad félelmének, hogy az elkülönítés rezsimje fölött őrködő, a testek mozgásrendjét korlátozó hatalom mechanizmusain új biopolitikai leviatánok termelődnek ki, amelyek az ellenőrzés maximális kiterjesztését juttathatják érvényre. A fegyelmezés soha nem látott lehetőségei rajzolódnak ki, és nem lesz olyan hatalom, amely nem él majd a lehetőséggel. Mások – így a híres család sarja, a nagytőkés Jacob Wallenberg a Financial Times-ban – viszont sürgetik az ügyintézőket, hogy tegyenek valamit a fuldokló tőkés gazdaság érdekében, hiszen a járvány leküzdésére foganatosított intézkedések túl jól sikerülhetnek; kiveszik majd a fegyelem, és bekövetkeznek a rettegett zavargások, a nyugtalanság, amely fenyegeti a tőkés logika érvényesülését.

 

Okfejtését aligha lehet figyelmen kívül hagyni:

 

a már szóba hozott 1919-es járványt a történelem egyik legnagyobb sztrájkhulláma kísérte.

 

A Covid-19 új megvilágításba helyezi a kollektivitás értelmét. A rezervátumszerű életmódra való kényszerítettség paradoxális módon az egymástól való mérhetetlen függésre irányítja a figyelmet, minthogy a bennünket elválasztó terek egyszerre összekötő jellegűek is. Roberto Esposito úgy találta, hogy az egész modernség arra van beállítva, hogy immunitást kölcsönözzön az egyénnek a közösséggel szemben (tulajdon, egyéni jogok). Aztán

 

az (emberi jogokkal) agyonvédelmezett, közös céloktól megfosztott egyén létformája az autoimmunitásba, az önmaga ellen forduló létezésbe torkollik.

 

Nem ugyanígy nyilvánul meg a „korona” is? Nem hasonul az autoimmunitáshoz?

 

És nincs még vége: a tanulságok levonása hosszú ideig fog tartani. Nem tudjuk, milyen kimenetellel. 1919 mellett a másik gyakori vonatkoztatási pont 2007, de ez félrevezető, ugyanis a „korona” mélyebbre nyúl, mint a vonatkozó válság, és

 

ezúttal aligha lehet gazdaságpolitikai könnyítésekkel, pénzbefecskendezésekkel visszajutni az eredeti állapotba.

 

A sokszor emlegetett, ám el nem vethető bölcsesség szerint csak az ínség, avagy a katasztrófa tapasztalata kényszeríti az embert, hogy felülvizsgálja életének irányát. A másik bölcsesség szerint viszont az ember soha nem tanul semmit, vagy amit kínkeservesen meg is tanul, azt is gyorsan elfelejti.

 

Még nem tudjuk, hogy mennyi ideig szedi áldozatait körülöttünk a Covid-19, megtörténhet az is, hogy ciklikusan újraindítja haláltáncát. Egy csapással átvágni mindezt nem lehet. Vannak, akik azt remélik, hogy mindez csak azért történt, hogy az „ugyanaz” folytatódjon. Vannak viszont, akik úgy vélik, hogy mindez nemcsak torzulás, hanem tartós szerkezeti rövidzárlat, hiszen már régen megmondták nekünk, hogy a rendszer fenntarthatatlan. Ám

 

félünk a változástól, félünk boldogságot keresni a tőke által biztosított korlátlan vágymegvalósítás helyett, félünk az önkorlátozástól,

 

és félünk magunkra maradni, inkább az árukábulatra bízzuk magunkat. Bárhogy is legyen, a kényelem odalett.

 

Olvasd el a sorozat többi vitacikkét is!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete megvizsgálta, mi pedig mutatjuk a nagy riasztóteszt eredményét.

Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy az USA és az EU is engedélyezze a subunit-vakcináját.

A BBC újságírója az elfogott Nexta-blogger és aktivista állapotát látva azonnal kivonult a minszki sajtótájékoztatóról.

A Jobbik ezzel eddig egyedül van az ellenzéki térfélen a törvényjavaslat elfogadásával. Azt mondják: ha kormányra kerülnek, kiveszik a törvényből a problémás részeket.

Az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáción szavazó budapestiek 99 százaléka nem akarja a kínai egyetemet.

Orbán Pekinggel szembeni politikájának támogatottsága Magyarországon nagyon alacsony, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami az utóbbi vereségével végződött, és az osztrákok rászánták magukat a kiegyezésre a magyarokkal.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás