Szerbiában mára kialakult egy olyan politikai rendszer, amely saját érdekből ugyanúgy tud a Kelettel barátkozni, mint EU-barát arcot mutatni. Illúziók és vágyálmok a két fél kapcsolatában legfeljebb az EU-nál lehetnek. Vagy már ott sem?
A foci a plebejus rétegek, a társadalom szélére szorultak önfeledt játéka volt. Nem ültek akkoriban még kiváltságos urak páholyokban. Mostanra azonban egyszerre lett üzleti vállalkozás és egy olyan világ példája, ahol – mint a mai fociban – minden pillanatnyi, esetleges, flexibilis, változó. A neoliberális verseny mögött megvan-e még a plebejus játék a fociban?
Nemrég Kásler Miklós az újvidéki egyetem díszdoktora lett. Nem ő az érdekes azonban a történetben, hanem azon kusza lista, amelyen az újvidéki és belgrádi díszdoktorok szerepelnek. Mi lehet közös háborúellenes íróban, az igazságos háborút védelmezőben, feminista filozófusban és katonai diktátorban?
Aleksandar Vučić vasmarokkal fogja Szerbiát, ellenfelei végérvényesen visszaszorultak. Hiába kiüresedett a demokrácia és a parlamentarizmus, Szerbiában a folyamatokat nem csupán támogatja a nyugati elit, sokban ezen jelenségek ki is fejeznek világtendenciákat: a tartalom nélküli politikáét és a részvételről önként lemondó népéét.
Jugoszlávia szétesett, de mégis volt abban az országban egy olyan erő és vibrálás, ami a mai napig össze tudja kötni az ott élő embereket. Ennek megértéséhez azonban ki kell lépni a megszokott nacionalista vagy nyugatias narratívákból.
Ernst Jünger a munkást éltette, a liberalizmust bírálta, szerette a természetet, de a háborút is, örömmel vett részt Párizs német megszállásában, barátja volt Carl Schmitt, nem tagadta meg Adolf Hitlert. A konzervatív Helmut Kohl a legnagyobbnak tartotta, a szocialista François Mitterrand állítólag még a betegágyánál is felkereste. Kibogozható-e egy ilyen bonyolult – ráadásul 103 évig tartó – élet?
Május elseje a nemzetközi munkásmozgalom ünnepe. De felmerül a kérdés, hogy a munka ünneplése nem éppen a mindenkori hatalomnak szolgál-e? Lehet-e valódi felszabadítás ott, ahol a munkás ünneplendő feladata, hogy dolgozzék? Elhozza-e az automatizáció és a feltétel nélküli alapjövedelem a munkásnélküli jövőt, vagy éppen új függéseket eredményez?
A digitális korban nem lehet egyszerűen kizárni vagy figyelmen kívül hagyni az összeesküvés-elméleteket. Nem csak foglalkozni kell velük, esetleg elutasítólag, de láthatjuk: minden bornírtságuk ellenére néha beletalálnak rejtett összefüggésekbe.
Tizennyolc éve lőtték le Zoran Đinđić szerb miniszterelnököt. Ma illik a haladás hősének tartani. De miként lett a jugoszláv újbalos ifjúból Frankfurtban a liberális Jürgen Habermas, majd Belgrádba visszatérve a jobboldali Carl Schmitt híve? Miért kellett jobban tartani tőle, mint Miloševićtől? És mit hagyott hátra a halálával örökségül?
A szép új világ hirdetői még pár éve is a digitalizációtól várták az emberiség szebb korszakát, mostanra éppen ezek a körök akarnának korlátozni és ellenőrizni. A lényeg azonban elsikkad: a digitális konszernek csak utánozzák, ami mindig is a kapitalizmus jellemzője volt, azaz a büntetést és a megfigyelést.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.