Az ellenzéknek csak statisztaszerep jut Orbán Viktor vásári komédiájában

Nehéz nem belátni, hogy minden, ami az elmúlt időszakban történt, a kormányt erősítette, az ellenzék pedig kiszámítható módon viselkedett. Orbán Viktor módfelett élvezi a színdarabot, ahol minden szereplő pontosan azt a szerepet játssza el, amit ráosztottak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Szerdán nagy port kavart a Semjén Zsolt által benyújtott salátatörvény, amely katonarendészeti gyámság alá helyezte volna a polgármestereket (ezt végül kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt visszavonták), továbbá nagy felháborodást kiváltó javaslatokat tartalmazott. Többek között

+ eltörölnék az építési tilalmat a Városligetben, így elhárulna az akadály a további beépítés előtt;

+ ingyenes állami vagyonjuttatás címen Schmidt Mária alapítványa két új budai ingatlannal gazdagodna;

+ politikai komisszárok felügyelnék a színházakat;

+ egy transzszexuálisokat hátrányosan érintő passzus pedig tiltaná a nemváltoztatást a hatósági okiratokban.

Szinte meg sem száradt a tinta a salátatörvényen, amikor aznap délután újabb hírek érkeztek, miszerint:

+ tíz évre titkosítják a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának részleteit;

+ 12 milliárd forintból készül állami megemlékezés a rendszerváltozás évfordulójára;

+ Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös cége kétmilliárd forintból építhet 170 vitorlásnak helyet biztosító kikötőt Balatonfüreden.

Húzós nap volt. Mindenki jól kidühöngte magát? Megosztottuk és kommentáltuk az összes erről szóló cikket? Nyomtunk legalább tíz mérges fejet az erről szóló posztokra? Remek. Akkor most lépjünk egyet hátra, és nézzük meg, miről is szól ez az egész!

Ha a felhatalmazási törvény körüli cirkusz volt a nyitány, akkor most a színházi darab első felvonását látjuk. A rendező Orbán Viktor, a színészek a kormánypárti politikusok, a statiszták az ellenzéki képviselők és újságírók fősodra. A kormány ugyanis szándékosan olyan ügyeket rángat most elő, amelyek érthető módon kiverik a biztosítékot a jogállami normákra és korrupcióra érzékeny közvéleményben. „Tényleg ez most a legfontosabb?” „Erre van most ideje a kormánynak?” – olvashatjuk sok helyen.

Igen, Orbán Viktornak ez most mindennél fontosabb. Mert

Hogy milyen kihívásokkal küzdenek az egészségügyi dolgozók. Hogy miért nincs elég védőfelszerelés. Hogy miért titkolóznak és trükköznek a statisztikákkal. Hogy miért nem születnek a hitelfizetési moratóriumon túl olyan intézkedések, amelyekkel felkészülnénk a vállalkozások bedőlésére és a tömeges munkanélküliségre.

Mert ezek az igazán húsbavágó problémák, ezek fogják alapjaiban meghatározni az emberek mindennapjait, nem pedig a nemváltoztatás lehetősége a személyi igazolványban, vagy hogy épül-e Új Nemzeti Galéria a ligetvédők tiltakozása ellenére. Ellenzéki képviselőtársaim és a média fősodra ennek ellenére esztelenül rohan a vesztébe, diktatúrát kiált, és beleáll azokba az ideológiai töltetű vitákba, amelyek most, a veszélyhelyzet idején senkit nem érdekelnek – leszámítva az ehhez idomított szekértáborharcosokat.

Orbán Viktor eközben csak egy kávét kér a somlói galuska mellé a Karmelita büféből, felteszi lábát a tömörfa íróasztalra, és módfelett élvezi a színdarabot, ahol minden szereplő pontosan azt a szerepet játssza el, amit ráosztottak. Nehéz nem belátni, hogy minden, ami az elmúlt időszakban történt, a kormányt erősítette, az ellenzék pedig kiszámítható módon viselkedett. Az események utólagos megmagyarázása pedig Rodney Dangerfield amerikai humorista történetére emlékeztet: „A múltkor elmentem verekedni, de hokimeccs lett belőle.”

Ha valamint megtanulhattunk (volna) az elmúlt tíz évben, az az, hogy Orbán Viktor kormányán nem hagynak nyomot azok az ütések, amiket „korrupciót” és „fasizmust” kiáltva próbálnak bevinni az ellenfelek. Ez neki hazai pálya, a felvásárolt és kézivezérelt propagandamédia pedig sosem tudósít, csupán kontextusba helyez. Így azok a választók, akik békeidőben közélettel alig foglalkoznak, de most információéhségük miatt nem tudják kizárni a politikát, egy dolgot látnak: az ellenzék megint veszekszik valamin, a kormány pedig csinálja a dolgokat. Jól vagy rosszul, de csinál valamit. Lehet ezt tagadni, de egy Széchenyi-klasszikust idézve: „az öncsalás eszetlenség”.

Lássuk be: a de facto diktatúra nem érdeke a kormányfőnek. Miután túl leszünk a járvány tetőzésén, szépen el fogják engedni a legrázósabb témákat. A felhatalmazási törvény érvényét veszti, és

Nagy tétben fogadnék rá, hogy Karácsony Gergely is visszakapja a Városligetet. Talán a transzneműek sanyarú sorsán cikkezik majd a Washington Post, a Politico, meg néhány párbeszédes és DK-s politikus. Aztán ráfordulunk a 2022-es választási kampányra, amikor a biztos választók körében a Fidesz-KDNP-t 60 százalék fölé mérik a közvélemény-kutatások. Taps, függöny lehull.

Mit tehet az, akinek nincs kedve végignézni harmadjára ezt az ócska vásári komédiát? Hol lehet visszaváltani a jegyet?

A legfontosabb, hogy nem ülünk fel a provokációnak. Bármennyire csábító, nem osztjuk meg ezeket a cikkeket, nem kommentelünk, nem háborgunk. Pontosabban nem_ezeken_a cikkeken. Mert ha levesszük a politikai VR-szemüveget, meglátjuk, hogy

Ezekről kéne beszélgetnünk egymással.

A politikusoknak ilyen javaslatokat benyújtani, az újságíróknak erről címlapon értekezni. Ha mind így teszünk, statiszták helyett felelősen viselkedő állampolgárok leszünk. És ha ennek az egész őrületnek vége, a romok tetején állva talán megkapjuk az esélyt egy igazságosabb, fenntarthatóbb világ építésére.

A szerző történész, történelemtanár, független országgyűlési képviselő