+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. február 5. szerda, 14:58
Sneider reméli, hogy „jó lesz ez az újfajta tisztogatás és az újfajta szemléletmód”, amit a Jobbik új elnöksége képvisel.

„Picit meglepett, hogy nem én lettem a pártigazgató, mert az egész tagság ezt kérte az elnökségtől, én pedig egy olyan ötvenoldalas anyaggal pályáztam, ami mint méretében, mint részleteiben tízszerese volt a többi pályázatnak” – erről beszélt Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke az Azonnalinak annak kapcsán, hogy szerdán kiderült, nem ő, hanem Lejer Zoltán kecskeméti politikusuk lesz a pártigazgató a párt új elnökségének döntése alapján. A hírt egyébként maga Sneider jelentette be közösségi oldalán, mielőtt a párt erről bármilyen közleményt adott volna ki.

 

Sneider az Azonnali kérdésére hozzátette: az ő politikai ambícióit bőven kielégíti, hogy a továbbiakban is foglalkozhat a szociális szféra képviseletével a parlamentben, szakmai programokat dolgozhat ki annak fejlesztésére. „Az országgyűlés alelnökeként egyébként is még megvan az a súlyom, amivel megfelelő módon képviselhetem a területet” – mondta. „A meghallgatásomon is elmondtam az elnökség előtt, a pártigazgatói feladat számomra nagy teher lenne, tehát aki a személyemen segíteni akar, az ne válasszon meg. Viszont a Jobbik miatt vállaltam volna a feladatot, hiszen az egész országból erre kértek” – folytatta Sneider Tamás. 

 

Hogy van-e benne nehéz érzés az elnökség felé, arra azt mondta Sneider: nincs.

 

„Ha nincs meg a bizalom felém, és azt gondolták, nem tudtam volna megfelelően irányítani a pártot, akkor százszor jobb, ha én nem vagyok pártigazgató, mert lehet, hogy csak konfliktusok lettek volna ebből.”

 

Így a politikus most úgy érzi, felszabadult: „iszonyú nagy teher esett le a vállamról”.

 

Sneidernek egyébként nem indokolták meg, miért nem őt választották. Hogy ő minek tulajdonította, hogy nincs meg felé a bizalom, arra a kérdésre azt mondta: szerinte teljesen új emberekkel akarja folytatni a politikát az új elnökség, ami nem feltétlenül baj, hiszen a vérfrissítés jó dolog. „Köztudott, hogy nagyon sok embert elbocsátottak most a Jobbikból, akik már 10-15 éve is a pártnál dolgoztak.”

 

Sneider reméli, hogy „jó lesz ez az újfajta tisztogatás és az újfajta szemléletmód”. Egyébként Sneider maga is többeket elküldött volna, ha pártigazgatóvá választják.

 

A Jobbiknak azt követően volt szüksége új pártigazgatóra, hogy az ezt a posztot 16 évig betöltő Szabó Gábor lemondott a tisztségről. Szabó lemondásakor Sneider Tamást jelölte meg utódjaként, ám a párt új, Jakab Péter vezette elnöksége úgy döntött, inkább nyílt pályázatot ír ki a pozíció betöltésére. 

 

Jakab Péter egyébként éppen kedden egy hátérbeszélgetésen mondta: a pártigazgatói pályázatra közel tucatnyian jelentkeztek. Azzal kapcsolatban, hogy Jakab korábban támogatta Sneidert még a Jobbik tisztújítása előtt, az új pártelnök úgy fogalmazott: nem ígért olyat, hogy Sneider lesz a pártigazgató, ezt nem is tehette volna, hiszen ezt az új elnökségnek kell eldöntenie. Akkor csak azért támogatta őt, mert egyedül benne látott ambíciót a feladatra, de most, hogy nyílt pályázatot írtak ki a posztra, látja: ambíció másban is van. A személyi változásokat pedig annak jegyében lépte meg a Jobbik elnöksége, hogy érdemelvű szemléletet szeretnének meghonosítani. 

 

FOTÓ: Sneider Tamás / Facebook, Lejer Zoltán / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Pár napja az LMP, DK, Jobbik és Fidesz képvviselői szavazták meg a momentumos Balogh Csaba jogköreinek megnyirbálását, most Balogh vette vissza az LMP-s és DK-s alpolgármesterek jogosítványait.

A finnek már jóval a nácik előtt is használták a szvasztikát repülőgépeiken, egyenruháikon és zászlóikon, de hiába semmi köze a nácizmushoz: a légierő úgy döntött, megszabadul a kínos szimbólumtól.

A választást szerdán egy csomó helyen meg kellett ismételni Szerbiában, így a monarchisták éppen megugorhatták a 3 százalékos küszöböt.

Ha csak nem változnak nagyot az órákkal az urnazárás előtt lehozott részeredmények, Vlagyimir Putyin élete végéig hatalmon maradhat.

A Facebook és társai vagy elfogadják a nekik megalkotott török szabályokat, vagy elzavarják őket az országból.

Sokan használják már jegyvásárlásra a MÁV-appot, de eddig volt egy nagy hátránya: csak belföldön lehetett vele vonatjegyet váltani.

A hét kérdése

Szeptemberig pihenőre megy a parlament, kell is, mert sok minden történt: összegyűjtöttünk 10+1 emlékezetes pillanatot, te pedig szavazhatsz a kedvencedről!

Azért ide elnéznénk

A túrák csütörtökön 16 órakor és vasárnap 14 órakor indulnak, a félórás körbevezetés rövid koncerttel zárul.

A Magyar Asztronautikai Társaság 1994 óta tartó táborát ezúttal online rendezik meg július 9-én. Jelentkezési határidő: július 3.

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Július 30-án újra vitáznak az újságírók: most Pető Péter, a 24.hu, és Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője fog „összecsapni” a MagNet Közösségi Házban.

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás