Kik ülhetnek be az Európai Parlamentbe a britek miatt?

Pénteken kilép az Egyesült Királyság az EU-ból, ezzel csomagolhatnak az EP-képviselőik is: képviselői helyeik egy részét viszont újraosztják. Kik járnak jól, és kik a nagy vesztesek? Utánajártunk.

Február 1-jétől papíron 751 helyett már csak 705 képviselője lesz az Európai Parlamentnek, ugyanis január végével az Egyesült Királyság hivatalosan is elhagyja az Európai Uniót: ez azt jelenti, hogy nem vehetnek részt az európai intézmények, így az EP munkájában sem.

De miért van az, hogy a képviselői helyek csak 46-tal csökkennek, míg a briteknek 73 EP-képviselője van?

míg a maradék 46 a tagjelölt országoknak, valamint egy esetlegesen létrehozandó transznacionális választókörzet részére van fenntartva, áll egy európai parlamenti dokumentumban.

Kik járnak jól az újraosztással?

Van tehát 27 olyan képviselői hely, amiket már a meglévő tagok között osztanak el, de mely tagállamok lesznek ennek a rendszernek a nagy nyertesei, és miért? Kezdjük a miértekkel: az EP-be az egyes tagállamokból nagyjából népességarányosan kerülnek be a képviselők, a népes tagállamok sok, a kicsik pedig ennél jóval kevesebb képviselőt delegálhatnak. Azonban

egy teljesen arányos elosztás estén a félmilliós Máltának, a hatszázezres Luxemburgnak, vagy az 1,2 milliós Ciprusnak alig jutna levegő a 83 milliós Németország vagy a 67 milliós Franciaország mellett. Ez az európai zsargonban csak „degresszív arányosságnak” nevezett módszer.

A jelenlegi rendszerben még a legkisebbeknek is jár legalább 6 képviselő, így lehet az, hogy míg egy máltai EP-képviselő „csak” 82 ezer embert képvisel, míg egy francia több, mint 900 ezret. Vagyis a rendszer a kicsik javára torzít, de a britek távozásával ez csak fokozódott volna, ha nem osztanak ki pár helyet a nagyoknak is.

Főleg a franciák és a spanyolok örülhetnek, ők öt-öt plusz képviselőt kapnak, az olaszok és a hollandok hármat-hármat, az írek kettőt, a lengyelek, románok, svédek, osztrákok, dánok, szlovákok, finnek, horvátok és észtek mind egyet. Mindezt úgy, hogy rosszabbul senki nem jár, vagyis kevesebb képviselői helye senkinek nem lesz. Legfeljebb több sem, a magyarok például ugyanúgy 21 képviselői hellyel maradtak.

De kik is lesznek az új képviselők?

Egyáltalán hogyan döntik el, hogy melyik tagállam melyik pártjából kiknek osszanak újra helyeket? Azon pártok listája, akik plusz képviselőket szereznek az újraosztással, már ismert, azt viszont a nemzeti választási bizottságokkal való egyeztetések után dönti el az EP, hogy kik lesznek azok az új arcok, akik beülhetnek a parlamentbe. Mindenesetre

Vannak nevek, akiket már hivatalosan el is fogadtak, míg vannak, akik személye még továbbra is megerősítésre vár: úgy tudjuk például Dánia még csak a jövő héten jelöli ki, ki is lesz az az egy ember a liberális frakcióban ülő Venstre pártból, aki felveheti parlamenti mandátumát.

És mit fog jelenteni ez az EP-frakcióknál?

Azok a parlamenti frakciók járnak jól természetesen, akiknek nincsen brit képviselőjük. Például az Európai Néppártban nem ülnek britek, ahogyan a Salvini-féle Identitás és Demokráciában sem, ők tehát annak ellenére is többen lesznek az újraelosztások miatt, hogy maga a parlament jóval kisebb lett. A legrosszabbul pedig nyilván azok, akiknél sok brit ült: a liberális Renew Europe például tizenhét, a Zöldek tizenegy, a szocialista frakció tíz, a konzervatív ECR nyolc (ide sok brexitpárti átült), a szélsőbalos GUE/NGL pedig egy brit képviselőt bukik.

A Salvini-féle Identitás és Demokrácia is nyer egy francia lepenistát, egy legást, valamint egy holland szabadságpártit magának. Mindez lefordítva azt fogja jelenteni, hogy a Zöldek frakciójának még az újraelosztások mellett is hétfős csökkenésével és az ID növekedésével Salviniék átveszik a negyedik helyet a Zöldektől a frakciók sorában.

A különösen sok britet vesztő Renew Europe kapja a legtöbb kompenzációt, várhatóan hat új képviselőt, de még így is 11 fős mínuszban lesznek. A szocik, a zöldek és a konzervatívok négy újraosztott képviselővel vigasztalódhatnak, de még így is mínuszban lesznek a jelenlegi helyzethez képest, a frakció nélküli képviselők pedig egy függetlenségpárti katalánt nyernek a távozó Nigel Farage-ék helyett.

Mit kap a szélsőjobb a negyedik hellyel?

Főképp procedurális jelentősége van annak, hogy ezentúl Salviniék, és nem a Zöldek állnak a negyedik helyen. Például a brexittel újraosztják majd az egyes frakciók közti felszólalási időt: a hatályos szabályok szerint a parlamenti viták első részében minden frakció ugyanannyi felszólalási időt kap, de a második részben a frakció mérete szerint alakítják ki azt: vagyis a Néppárt beszélhet a legtöbbet, ráadásul ő nyithatja a sort, míg a frakció nélküliek jönnek utoljára, s rájuk már nem is igazán kíváncsi senki. Így az ID ezzel eggyel előbb, még a Zöldek előtt szólalhat majd fel ezentúl.

a jogi és a halászati szakbizottságokat brit liberális demokraták adják, az emberi jogi, környezetvédelmi és kulturális/oktatási bizottságokban pedig alelnököket adnak a brit képviselők, a helyükre új embereket kell majd találni. Hogy ebben mennyire tudnak majd profitálni Salviniék, erősen kérdéses, de egy biztos, a szakbizottságok elnökségében jelenleg egyáltalán nem ülnek benn a szélsőjobbosok, nemhogy elnököt is adjanak.

Elférnek-e majd a tagjelöltek az EP-ben?

Ez várhatóan nem jelent majd problémát. Ha még egyszerre csatlakozna is a négy, a tagságra rövid távon esélyes nyugat-balkáni ország, akkor is elférnének a jelenlegi elosztás szerint: a hatszázezres Montenegró körülbelül hat, a kétmilliós Észak-Macedónia nyolc, a 2,9 milliós Albánia tizenegy, a hétmilliós Szerbia pedig tizenhét képviselőt kaphatna, ez a 705 képviselőhöz hozzátéve 747, vagyis néggyel kevesebb a maximális 751-nél.

A parlament ilyesmit már régóta szeretne, hiszen hiába nem nemzeti delegációk, hanem ideológiák alapján szerveződnek egybe az európai pártcsaládok és frakciók, a választásokon továbbra is csak tagállami listákra, tagállami pártokra lehet szavazni. Nincs arra például lehetőség, hogy valaki a Néppártra, vagy az európai szocialisták pártcsaládjára szavazzon, így többnyire még mindig belpolitikai témák határozzák meg az EP-választásokat.

Egy transznacionális kerülettel viszont az európaiaknak lehetősége nyílna arra, hogy közvetlenül európai pártokat, és ne csak azok nemzetállami tagpártjait válasszák meg. Hogy a transznacionális rendszer miért tűnik reménytelenül macerásnak, arról korábban itt írtunk az Azonnalin.

KÉPEK ÉS INFOGRAFIKÁK FORRÁSA: Európai Parlament