Míg Skóciában a nacionalizmus a befogadással jár együtt, a magának elismerést követelő székely nacionalizmus most üldözött el sikeresen két péket.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Christian Allard, a Skót Nemzeti Párt EP-képviselője adott interjút az Azonnalinak. Ebben olyan állítások kerülnek egymás mellé, amelyeken a magyar frontvonalakhoz szokott olvasó elsőre meghökkenhet – mintha nem is egyetlen ember szavait olvasná.
Allard magát skót nacionalistaként definiálja. A kelet-európai etnonacionalizmuson edződött fantázia rögtön el is képzel valakit, akinek minden őse kelta volt – vagy legalábbis ezt próbálná magáról bizonygatni. Allard azonban francia állampolgár, Dijonban született, kelta vér legfeljebb annyi csörgedezhet benne, amennyi bármennyi északfranciában. De mivel évtizedek óta Skóciában él, nem tartja se ő, se nacionalista pártja felháborítónak vagy ellentmondásosnak, hogy skótnak – ráadásul skót nacionalistának – érezze magát.
De ha még el is fogadjuk, hogy ő akkor innentől egy skót nacionalista, a magyar nacionalizmust ismerő fantáziánk ekkor is egy idegenellenes, bezárkózó, „Skócia a skótoké” feliratú pólót viselő embert képzel el. Ezzel szemben Allard elmondja: éppen, mert ő egy skót nacionalista, a saját példája miatt is csak üdvözli,
ha minél több külföldi jön, majd ők is megszeretik Skóciát, és ők is skót nacionalisták lesznek.
Tehát kiderült az interjú végére: egy skót nacionalistának nem kell se fajtiszta skótnak, se idegenellenesnek, se bevándorlásellenesnek lennie. Örül, ha országába sok külföldi jön, és azt szeretné, ha nemzete az Európai Unió tagja maradna.
Aki ismeri a Skót Nemzeti Pártot, tudhatja: egy nacionalista, balközép, progresszív erőről van szó (igen, ezen jelzők nem zárják ki egymást, sőt), amely nemcsak a skót önrendelkezésért, de a jóléti államért, a menekültbarát politikáért, a liberális bevándorláspolitikáért vagy a melegjogokért is kiáll.
Ez megfigyelhető számos más európai szeparatista, nacionalista mozgalomnál. A Sinn Féin ír nacionalizmusa vagy az ERC katalán nacionalizmusa szintén egy balos-progresszív narratívában fogalmazódik meg, amelyből a szeparatizmus ugyanúgy következik, mint a helyi Pride-on való felvonulás. Én is ismerek olyan franciát vagy olaszt, aki Barcelonában él, és magát katalán nacionalistának tartva vesz részt a helyi szeparatista mozgalomban.
És akkor nézzünk most egy kicsit keletebbre, a mentálisan és földrajzilag is messze fekvő Gyergyóditróba. Ide érkezett meg két Srí Lanka-i pék – nem elvenni akarták a helyiek kenyerét, hanem sütni akartak nekik kenyeret. Nem menekültek voltak, nem szociális segélyért jöttek, nem akartak párhuzamos társadalmat – egyszerűen munkát vállaltak egy székely faluban. Akár ki is alakulhatott volna bennük egyszer, ha szeretettel fogadták volna őket, ugyanolyan székely öntudat, amilyen skót öntudattal mára a francia Allard rendelkezik.
Csak hogy a székely nacionalizmus se nem befogadó, se nem progresszív. A két pék ellen hecckampány indult, és mostanra el is kellett már költözniük egy másik faluba.
A székely nacionalizmus nem a szabad választáson alapuló állampolgári nemzeteszményt jeleníti meg – mint a skót vagy a katalán –, hanem a törzsi gondolkodásét:
a két Srí Lanka-i ezért akkor sem lehetett volna soha székely, ha megtanul magyarul és székely nadrágot húz. A velük szembeni gyűlöletben éppen mindannak az ellenkezője fejeződött ki, ami a skót nacionalizmust jelenti.
Egy ilyen bezárkózó, törzsi, etnicista székely nacionalizmus valóban nem tudja a román társadalmat megszólítani, nem tud olyan pozitív képet magáról kialakítani, amit számos nyugat-európai szeparatista mozgalom élvez a baloldaliak között. A nacionalizmus egyáltalán nem idegen a baloldaltól, nem véletlen, hogy a nacionalista és szeparatista pártok többsége az európai zöldekkel ül egy frakcióban, ide vette fel Daniel Cohn-Bendit is 2007-ben Tőkés Lászlót. De ahogy
Tőkés se maradt meg azon zöld és baloldali közegben, amely egy progresszív nacionalizmus természetes szövetségese,
hanem a román nemzetállami gondolkodás ellenfeleként és áldozataként is átment a nemzetállami szuverenitás elsődlegességét hirdető Néppártba és Fideszbe, úgy a székely autonómia ügye se talál szimpátiára Nyugaton, ha kirekesztő-bezárkozó nyelvezettel fogalmazódik meg.
De mit lehet olyanoktól várni, akik egyszer elutasítják a román nemzetállamot és szeretnének multikulturalizmust, autonómiát, majd utána leszavaznak a nemzetállamiság kizárólagosságát és a homogén társadalom megteremtését hirdető Fideszre?
Az, hogy a székely autonómia ügye Nyugaton kevésbé támogatott, mint mondjuk a skót elszakadásé, éppen azzal függ össze, hogy a skót nacionalizmus hiteles, amikor elveti a homogén nemzetállamiságot – mert így tenne egy önálló Skóciában is.
Egy székely autonómia azonban jelenleg nem a befogadó, nyitott sokszínűségről, hanem egy etnikai gettó megteremtésének vágyáról szól
– amely nem csak a román nemzetállamban lát (jogosan) ellenséget, de az odaköltöző, ott dolgozó Srí Lanka-iakban is.
A két péknek bizonyosan Skóciába kellett volna mennie. Ott még nacionalisták is lehettek volna, maguk és a skót nemzeti ügy nagyobb hasznára. A székely nacionalizmus viszont, úgy látszik, nem akar híveket, barátokat szerezni, ha azoknak a helyi átlagnál kicsit sötétebb a bőrszíne. Így nehéz megszerettetni magukat.
Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
