+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. augusztus 1. csütörtök, 07:44
Miközben a német közélet sokkos állapotban reagált a hétfői tragédiára, az AfD angyalszárnyas kisfiús képekkel heccel a bevándorlók ellen. A gyilkos azonban legfeljebb svájci bevándorlónak tekinthető, ugyanis az eritreai férfi végleges tartózkodási engedéllyel rendelkezett az alpesi országban. Ki ő? És mit lép a német közélet?

A magyar sajtón is végigfutott a szörnyű hír: hétfőn Frankfurtban egy negyvenéves anyukát és nyolcéves kisfiát a beérkező gyorsvonat elé lökött egy eritreai férfi. (A Frankfurter Neue Presse helyi napilap az esemény utáni híreket, információkat itt követi azóta percről percre.)

 

Az anyuka még valahogy el tudott kúszni a vonat elől, de a kisfiát nem tudta megmenteni: ő azonnal életét vesztette.

 

A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) tájékoztatása szerint a negyvenéves eritreai férfi egy oszlop mögött bújt el, és onnan lökte először a szintén negyvenéves nőt a vonat elé, aki azonban a sínen előre kúszott gyorsan. A férfi azonban ekkor belökte a kisfiút is, akinek – már csak a közeledő vonat miatt is – nem maradt esélye elkúszni. A támadó férfi ezután egy hetvennyolc éves nőt is vonat elé akart lökni, de ő „csak” a peronra esett, a vállán szenvedett el zúzódásokat.

 

Amint a Bild jobboldali bulvárnapilap megtudta: ausztriai nyaralásba indult az anyuka a kisfiával.

 

A tizenkét éves nővér nem volt ott, mert neki az utolsó percben nem volt kedve mégsem a nyaraláshoz,

 

azaz nem szállt ki a pályaudvaron az autóból. Ezért a család egyik barátja vitte haza, az autóban értesültek mindketten a tragikus hírről.

 

A gyilkos lökés után a férfi elfutott, de – többek között – egy helyszínen tartózkodó, civilruhás rendőr segítségével sikerült fel-, majd letartóztatni. Jelenleg előzetes fogságban ül, a vádhatóság a német sajtóhírek szerint életfogytiglani szabadságvesztést fog rá kérni.

 

Eddig maga a hír, amely sokkolta Németországot.

 

SZERDA ESTE IS A GYÁSZOLÓK VIRÁGAI LEPTÉK EL A FRANKFURTI FŐPÁLYAUDVAR HETES VÁGÁNYÁNAK ELEJÉT, AHOL HÉTFŐN A GYILKOSSÁG TÖRTÉNT. TÖBB UTAS IS PÁR PERCRE MEGÁLL, TÖBBEN IS LÁTHATÓAN IMÁDKOZNAK AZ ELHUNYTÉRT.

 

Svájci bevándorló a gyilkos

 

A frankfurti pályaudvar hetes peronján, ahol a gyilkosság történt, több százan tettek le már virágot. Kedden pedig a főpályaudvar előtt katolikus, evangélikus és eritreai ortodox papok, lelkészek, valamint Frankfurt zsidó vallású főpolgármesterének részvételével tartottak ökumentikus megemlékezést, amelyen több százan jelentek meg.

 

Horst Seehofer, CSU-s bel- és hazaügyi miniszter azonnal megszakította a nyaralását, elvégre nem először fordul elő, hogy a tettes külföldi. Először azt lehetett eleve hinni, hogy esetleg megint egy menekültről van szó, aki 2015 után érkezett az országba.

 

Az eritreai állampolgárságú férfi azonban, ha egyáltalán bevándorlónak tekintendő, akkor legfeljebb svájcinak számíthat. Németországba ugyanis Svájcból, svájci állandó tartózkodási engedély birtokában érkezett.

 

Az alpesi országba 2006-ba jutott be még illegálisan a világ egyik legszigorúbb diktatúrájának számító Eritreából. 2008-ban meg is kapta a svájci menedékjogot, amelynek értelmében jelenleg végső megtelepedést biztosító (gyakorlatilag állampolgársággal felérő) állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

 

A férfi Zürich kanton egyik kisvárosában élt feleségével és három gyerekével. Már csak azért is jól integrálódottnak számított, mert nem volt – egyetlen közlekedési szabálysértést leszámítva – semmilyen konfliktusa a hatóságokkal, és állandó munkahelye volt a zürichi közlekedési vállalatnál.

 

Az idei év kezdete óta azonban – amint szomszédjai is nyilatkozták – egyre furcsábban viselkedett, felesége el is ismerte: pszichiátriai kezelés alatt állt a férje. Nemrég már nem csak a családjával szemben tanúsított durva magatartást, de a feleség és a gyerekek segítségére siető egyik szomszéd idős hölggyel is: őt fojtogatni kezdte, majd bezárta mindannyiukat a lakásba. A múlt csütörtöki erőszakos jelenet után lelépett aztán otthonról, és Baselen keresztül Frankfurtba ment. Hogy a Majna-parti városban mit csinált, kinél szállt meg, arról egyelőre nincs információ.

 

A család rögtön bejelentést tett a zürichi kantonális rendőrségen. Mivel ott nem gondoltak arra, hogy esetleg külföldre távozhat, ezért

 

csak Svájc területére adtak ki körözést,

 

a súlyos hibát többek között azzal indokolták a hétfői sajtótájékoztatón: akár naponta is több hasonló eset is történik.

 

A nemzetközi körözés hiánya miatt tehát gond nélkül be is utazhatott Németországba. Igaz, a német-svájci határon – noha Svájc nem része az EU-nak – nincs határellenőrzés, a vonat Baselből Frankfurtba minden kontroll nélkül suhan át. De ha meg is állították volna őt a német rendőrök valahol, azon túl, hogy svájci állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező eritreai állampolgár, többet nem tudtak volna megállapítani a svájci kollégák hanyagsága miatt.

 

Ideges az ország

 

A hír felbolygatta a német közéletet, amely egyre idegesebben – ki aggódva, ki kárörömmel – reagál a külföldiek által elkövetett bűncselekményekre. Ráadásul nemrég történt egy hasonló eset, amikor egy németországi születésű szerb férfi lökött egy német állampolgárt vonat elé az észak-rajna-vesztfáliai Voerde városkában. A harmincnégy éves áldozat azonnal életét vesztette.

 

VIRÁGOKKAL, PLÜSSMACIKKAL, KÉPESLAPOKKAL BÚCSÚZNAK A FRANKFURTIAK A MEGGYILKOLT KISFIÚTÓL A TETT HELYSZÍNÉN.

 

A svájci Neue Zürcher Zeitungot a mostani frankfurti tragédia kapcsán már az is meglepte, hogy

 

a hír nem a bűnügyi, hanem a belpolitikai rovatban jött lett a német újságokban, és mindegyikben politikai kommentár is született.

 

A jobboldali svájci napilap szerint ez csak azt bizonyítja: Németország „furcsán bizonytalannak és törékenynek hat”. Mindenki azonnal – mint valamiféle pavlovi reakció – a menekültpolitikáról kezdett el beszélni: az AfD természetesen ismét a Willkommenskultur csődjét látja igazolva a mostani esetben is, a többi párt meg a menekültpolitika helyessége mellett állt ki. Horst Seehofer bel- és hazaügyi miniszter kiadta a jelszót: szigorúbban kell kontrollálni a pályaudvarokon tartózkodókat.

 

Az NZZ azonban eleve nem érti a nagy, a menekültpolitikát akár elítélő, akár védelmező szavakat, elvégre – állapítja meg idézett kommentárjában a zürichi konzervatív újság –

 

„egy Svájcban élő eritreai állampolgár halálos támadása egy nyolcéves gyerek ellen nem lehet arra bizonyíték, hogy a német menekült- és biztonságpolitika megbukott.”

 

De a felfokozott reakciók a lap szerint is mutatják: noha az esetnek tényleg vajmi kevés köze van a merkeli menekültpolitikához, az emberek elégedetlenek, és nem érzik magukat biztonságban. A zürichi lap szerzője egyenesen arról ír: a német állam elvesztette a kontrollját a közterek felett. A lap arra figyelmeztet ezért: lehet ezeket a hangokat populistának tartani,

 

„de a problémák nem szűnnek meg azzal, hogy nem tematizálják őket”.

 

A Zöldekhez közelálló Die Tageszeitung (taz) napilapot azonban az zavarja, hogy egy hamis félelemérzet alakult ki Németországban:

 

miközben növekszik a szélsőjobboldali motivációjú erőszakos cselekmények száma, csak a külföldiek által elkövetett bűncselekmények esetén van hatalmas felhorkanás.

 

Terrorturisták Zürichből

 

Az ilyen felhorkanásokért nagyon szorgosan – sokszor már-már a kegyelet határait sértő módon – gondoskodik az EU- és idegenellenes AfD. A párt például – mit sem törődve avval, hogy nem németországi menekült a tettes – kirakott egy olyan képet a Facebook-oldalán,

 

amelyen egy angyalszárnyas kisfiú látható, felette a felirattal: „A kisfiú még élhetne, ha biztosak lennének a határaink.”

 

Nem egészen világos, hogy az AfD eszerint svájci-német határzárat akar? Az eritreai férfi ugyanis nem holmi menekültútvonalon érkezett meg Németországba, hanem teljesen legálisan Svájcból. Egy német-svájci határzár azonban az AfD-nek – legalábbis a párt frakcióvezetőjének, Alice Weidelnek – sem lehetne jó, elvégre a leszbikus Weidel – többek között adóelkerülési okokból – Svájcban él Sri Lankáról bevándorolt partnerével és annak gyerekével.

 

Weidel az újjobboldali Junge Freiheit hetilap internetes kiadásában négy pontban foglalta össze a frankfurti esetből szerinte levonható következtetéseket. Az első csak egy nyelvi finomság: Weidelt felháborítja, hogy a lapok azt írják: az eritreai „meglökte” az anyukát és a kisfiát, szerinte ez relativizálja a tett súlyát.

 

A második következtetés a svájci bevándorláspolitikát illeti: a szintén Svájcban élő Weidel szerint választott hazája túlságosan nagyvonalú az eritreai menekültekkel. A politikus kétségbe vonja azt is, hogy a katonai diktatúra üldöztetést jelent számukra. Harmadrészt Weidel – és itt végre azért megérkezik már a német politikába – problémásnak tartja, hogy Seehofer csak a pályaudvarok biztonságát erősítené meg,

 

a neoliberális politikus szerint ugyanis egy megoldás van a biztonság helyreállítására: „határokat lezárni, illegális [bevándorlókat] és elkövetőket kiutasítani”.

 

Az AfD-s politikus szerint az is feltűnő, hogy mennyi menekült lelki sérült – mint ez a mostani eritreai is. Gunyorosan írja: ezek lennének azok a szakemberek, akikre a német gazdaság is várna.

 

A weideli érvelés elég sok mindent mos össze. Talán legjobban az bizonyítja a kuszaságot, hogy a svájci illetőségű eritreai tettéért a német külügyminisztert, a szocdem Heiko Maast is felelősségre vonja, mondván: az engedné, hogy „terrorturisták Zürichből Németországba jöjjenek”.

 

Hurrá, egy eritreai a tettes!

 

A balliberális Süddeutsche Zeitung hétfő esti kommentárja szerint azonban éppen nem a címkézés segít a bűncselekmények megelőzésében. Az újság szerint, noha a közvéleménynak van joga tudni, milyen nemzetiségű egy elkövető, a veszély fennáll: éppen a külföldi elkövetők esetében az AfD ezt előítéletes általánosításokra használhatja. A lap szerint ezért kell elkerülni, hogy egy-egy tettest a származása alapján ítéljenek meg, elvégre amikor német a tettes, akkor se szokás ebből nagyobb következtetést levonni.

 

A müncheni balliberális napilap ezért

 

olvasói vitát indított arról: Kell-e egy elkövető nemzetiségét feltétlenül említeni a tettéről szóló hírben?

 

Az már most látható: mivel az AfD sikeresen állította a tettes eritreai származását a középpontba, támadásoktól tart a frankfurti eritreai közösség is. Hogy a közösség mennyire elhatárolódik a gyilkos tettől, mutatja egy hatalmas plakát, amit a frankfurti főpályaudvar 7-es peronjánál, azaz a gyilkosság helyénél helyeztek el:

 

„Nem Németországnak kell megváltoznia, hanem nekünk, külföldieknek kell alkalmazkodnunk.”

 

A GYILKOSSÁG SZÍNHELYÉN, A HETES VÁGÁNYNÁL AZ ERITREAI KÖZÖSSÉG IS EMLÉKEZIK: A KÜLFÖLDIEKNEK KELL ALKALMAZKODNIUK, NEM NÉMETORSZÁGNAK VÁLTOZNIA, ÍRJÁK.

 

A tettes Svájcban maradt feleségét és gyerekeit a rendőrség már ismeretlen helyre költöztette, mert hétfő óta több fenyegetés is érte őket. Ez amúgy már csak azért is megdöbbentő, mert a tettes legelőször éppen a saját családjával volt erőszakos. Akik most mégis ő rajtuk akarnak bosszút állni a meghalt kisfiúért, azok egyszerűen az eritreait látják bennük.

 

Márpedig nem csak az AfD, de a szintén idegenellenes, neoliberális Svájci Néppárt (SVP) is felhasználta a frankfurti tragédiát, hogy heccelhessen a világ egyik legelnyomottabb népe ellen. Ahogy a zürichi balliberális Tages-Anzeiger napilap írta: mind az AfD, mind SVP hurrázva örül annak, hogy egy eritreai a tettes, mert így ismét egyetlen ember származása okán egy egész népcsoportot lehet megbélyegezni.

 

FOTÓK: Techet Péter / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Míg a nyolcadik kerületi választási bizottság két, feltételezésen alapuló cikk miatt elmarasztalta Pikó Andrásékat, a Fővárosi Választási Bizottság megváltoztatta a határozatot.

A 2018-ban önmagát feloszlató ETA mai állapotáról sokat elárul, hogy pont azok kötöttek alkut a hatóságokkal, akiknek korábbi feladata ennek a megakadályozása volt.

Migránsozott-e Varga Judit? Megúszhat-e Magyarország bármit is azután, hogy Timmermanstól elveszik a jogállamiság-portfóliót? Nagyon bizalmasak az infók, de elmondjuk, amit tudni lehet.

Még a Wikileaks-alapító Julian Assange adatai is kiszivárogtak, miután korábban menedékjogot kapott a dél-amerikai országtól.

Ha Trócsányi megbukna az EP-meghallgatáson, és a kormány a helyére egy másik fideszes EP-képviselőt jelölne, azt a momentumosok nem szavaznák meg – mondta Fekete-Győr.

A hét kérdése

Megjelent a nyomtatott Mandiner, de mellette van még Magyar Hang, Figyelő, Demokrata, és sok minden más is. Te melyikre rabolsz rá az újságosnál? Ez a hét
kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás