Európára van konzervatív válasz is, és pont, hogy nem nacionalista

Európa egységének vágyában van valami birodalmi, ebben igaza van Orbánnak. De nem csak a nacionalisták, a kozmopoliták is Európa-ellenesek. Köztük viszont ott vannak a konzervatív páneurópaisták.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A hétvégén zajlott a német Páneurópai Unió éves találkozója a festői, mélybajor Straubingban – sok arisztokratával, katolikus pappal, elhízott CSU-s politikussal, Habsburg-történésszel, szudétanémet vagy éppen koszovói muzulmán résztvevőkkel.

Ma, amikor megszoktuk – legalábbis a Magyarország nevű szellemi fekete lyukban – hogy ami jobboldali, az nacionalista és EU-ellenes, ami pedig baloldali vagy liberális, az meg nem; igencsak üdítő volt ezt az amúgy nagyon is régies, sok tekintetben idejétmúlt, bajor zakós és dirndlis társaságot látni, hallgatni.

Európára ugyanis van konzervatív válasz is.

Nem szabad elfelejteni:

Európa egysége ugyanis a római birodalmi és a katolikus univerzalisztikus eszméken képzelhető el leginkább. Ezzel szemben jelentek meg a különféle nacionalizmusok főleg a 19. században, amelyek – Garibalditól Kossuthig – alapvetően baloldali, liberális mozgalmak voltak. A 19. század progresszív, modern eszmeisége volt ugyanis a nacionalizmus, a vele szemben álló imperializmust pedig – és itt most értelemszerűen elsősorban a mi térségünkről beszélek – a katolikus egyház és a birodalmi uralkodó család képviselte, jelenítette meg.

Az első világháború után, amikor a nemzetek megkapták – köztük a magyarok a trianoni békeszerződéssel – a hőn áhított függetlenségüket, szuverenitásukat; monarchista katolikus arisztokraták között – akik von Haus aus nem tudtak otthonra lelni a nemzetállamokra szabdalt, behatárolt szép új világban – jelent meg a páneurópai gondolat.

Richard von Coudenhove-Kalergi – akinek otthonában németül, csehül és japánul, de azért sokszor latinul, olaszul, franciául, részben magyarul folyt a társalgás (szerinte eleve egy igazi európainak legalább tíz nyelven tudnia kell, ami nagyon is igaz, kedves, csak Guardiant olvasó magyar és bármilyen progresszívek) – alapította meg 1922-ben a Páneurópai Uniót, amely egy olyan korban, amikor a nacionalizmus látszott győzni, amikor Prága és Trieszt között három-négy határon is fel kellett mutatni az útlevelet, igencsak anakronisztikusnak és utópikusnak hatott egyszerre: jöjjön létre egy egységes konföderáció az európai kontinensen az USA mintájára.

Coudenhove-Kalerginek is menekülnie kellett Bécsből a Gestapo elől, amikor bevonultak a németek.

A második világháború után aztán ismét katolikus politikusok, Konrad Adenauer, Robert Schumann vagy Alcide de Gasperi álltak az európai egységesülés élére. Ahogy előtte a náci, úgy utána a kommunista totalitarizmussal szemben akarták megvédeni Európát, az európai civilizációt.

A páneurópaisták szerint ma is veszélyben van az európai egység, mert – ahogy több felszólaló is mondta a bajorországi Straubingban a hétvégén, a Páneurópai Unió éves találkozóján – „a pogány nacionalizmus“ fenyeget.

Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne erős nemzeti, regionális, de akár vallási, politikai vagy egyéb identitása – Európa ugyanis ezt nem zárja ki.

A straubingi találkozó ismét bebizonyította: a felhangosított populisták versus progresszívek vitája nem mutatja a politikai válaszok egész terjedelmét. Ma ugyanis úgy nézhet ki: vannak az EU-ellenes populisták, akik bezárkóznának nemzetállami határaik mögé, és ott építenének homogén társadalmakat; mellettük pedig vannak a progresszív kozmopoliták, akik minden határt lebontanának, és számukra igazából Európa is csak az első lépés a világállam, a teljes kozmopolitizmus felé.

Ha jól belegondolunk: mindkét nézet Európa-ellenes.

Ezzel szemben a páneurópaisták elutasítják a nacionalizmust, de világos képük van arról, mi Európa: a zsidó-keresztény-muzulmán értékvilágra, a görög filozófia és a római jog antikvitására és az ezek nélkül elképzelhetetlen felvilágosodásra épülő európai kultúra, amelynek a nyelvi, nemzeti, etnikai sokszínűség is része.

E sokszínűségre ma egyszerre jelent veszélyt szerintük az Orbán-féle nemzetállami nacionalizmus (amely homogén nemzetállamokat akar) és a liberális kozmopolitizmus (ami minden hagyományt felszámolna).

Ha most olvastad ezt a cikket először, az azért lehet, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele, amelynek olvasói ezt a cikket és még sok mást is megkaptak a postafiókjukba már reggel hétkor. Iratkozz fel te is a hírlevélre, hetente háromszor küldjük!