+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. április 28. vasárnap, 07:54
Áprilisban lett 75 éves a német szociáldemokraták eddigi (és vélhetően még hosszú ideig) utolsó kancellárja. A politikus Hannoverben ünnepeltette magát. De van-e oka a német szociáldemokráciának büszkének lennie rá? Mi Schröder öröksége?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Amikor Gerhard Schröder 2005 szeptemberében elvesztette – hajszál híján – a választásokat, a német szociáldemokrata párt (SPD) még egy majdnem harmincöt százalékos párt volt. Schröder után azonban már nem tudott felállni a párt.

 

Ma, 14 évre rá a párt az akkori támogatottságának alig felét éri el, nyolc (!) elnököt fogyasztott el, három szövetségi választást vesztett el.

 

Miközben persze az elmúlt tizennégy évből tizet kormányon tudott mégis tölteni. Az SPD egyetlen eredménye tehát, hogy számos kompromisszum és önfeladás árán 2005 óta többször hatalomba segítette, hatalomban tartja a kereszténydemokrata Angela Merkelt.

 

A mai SPD nyomorúságos állapotát látva Gerhard Schröder volt a párt utolsó sikeres elnöke. 1998-ben neki sikerült megtörnie a kirobbanthatatlannak tűnő, akkor már tizenhat éve kormányzó Helmut Kohlt.

 

Schröderrel 1998-ben egy új politikai generáció, a hatvannyolcasok kerültek hatalomra.

 

Vitathatatlan, hogy a szocdem Gerhard Schröder és a zöld Joseph (Joschka) Fischer duója számos téren modernizálta Németországot (például az állampolgársági törvény megújításával megnyitotta az utat egy igazán multikulturális társadalom felé) – de fő eredménye az, amiért a mai napig neoliberális körökben szokás csak az egekbe dicsérni: a kétezres évek elején megkezdett Agenda 2010 és az azzal összefüggő Hartz IV-reformcsomag. Magyarul: a német jogállam tökön rúgása.

 

A német jóléti állam és szociáldemokrácia vége mint a mai gazdasági lendület alapja

 

Miről van szó? A kilencvenes évek végére, a kétezres évek elejére Németország minden volt, csak nem olyan erős, dinamikus és fejlődő, mint ahogy ma szokás ábrázolni. Az Economist „Európa beteg embereként“ beszélt az országról. Hatalmas munkanélküliség terhelte az államkasszát és blokkolta a gazdasági fejlődést.

 

Schröder pedig, aki 1998-ban a választást az akkor dívó harmadikutas politikával, a „Neue Mitte” („Új Közép”) jelszavával nyerte meg, eleve nem állt messze a neoliberális gazdasági tervektől, a gazdasági körökkel pedig majdnem jobb kapcsolatokat ápolt, mint a jobboldali CDU/CSU vagy a liberális FDP. E körök pedig kezdettől azt súgták a fülébe: kezdjen bele egy bátor, hosszú távban gondolkodó reformtervbe.

 

Ez volt a 2000-es évek elején tíz évre előre gondolkodó Agenda 2010, amely a munkaerőpiacot flexibilissé, a szociális hálót lazábbá, a jóléti államot karcsúbbá tette.

 

Ekkoriban beszéltek úgy Schröderről, mint a „vállalatvezetők elvtársáról”,

 

aki tényleg nem a szakszervezetekre vagy az SPD balszárnyára, hanem a vállalkozókra hallgatva kezdett neki egy olyan neoliberális reformcsomagnak, amit a kereszténydemokrata Helmut Kohl soha nem mert volna bevállalni, és amiről a liberális FDP is csak álmodni merhetett kormányzati részvételei alatt.

 

Persze az SPD is reagált erre.

 

A párt elnöke, egyben Schröder pénzügyminisztere, Oskar Lafontaine lemondott, sőt: ki is lépett a pártból, ami óriási sokk volt akkor. A nyugati pártszervezetekben és szakszervezeti mozgalomban mozgolódás indult, ami igen hamar aztán egy új párt formáját öltötte: létrejött a Munka és Szociális Igazságosság Választási Alternatíva (WASG) párt. Az addig csak keletnémet utódpártként értelmezhető Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) felé pedig elindult a közeledés, aminek eredményeként

 

2005-ben Schröder ellen megszületett az egységes Németország első, immáron egységes baloldali (radikális baloldali) pártja,

 

a kezdetben még Linkspartei.PDS, a 2007 óta mára csak Die Linke (A Baloldal) néven ismert párt. A Die Linke mára több nyugati tartomány parlamentjében is bent van, a nyugati országrészben is teljes jogú tagja a politikai spektrumnak.

 

EGY IGENCSAK IZGALMAS KÉP 1983-BÓL: JOBBRA ERICH HONECKER, AZ NDK ELSŐ EMBERE, KÖZÉPEN GERHARD SCHRÖDER AKKORI ALSÓ-SZÁSZORSZÁGI TARTOMÁNYI SPD-FRAKCIÓVEZETŐ, BALRA OSKAR LAFONTAINE, SAAR-VIDÉK AKKORI MINISZTERELNÖKE. FOTÓ: BUNDESARCHIV, BILD 183-1987-0909-423 / SINDERMANN, JÜRGEN / CC-BY-SA 3.0

 

Lafontaine-nel sokan távoztak – főleg az SPD baloldali lelke –, de a párt Schröder 2003-as választási győzelme után se rokkant bele a formálódó baloldali ellenállásba. Sőt, Schröder természetéhez híven annyira elbizakodott volt, hogy 2005-ben egy előrehozott választásba is belement. Amit amúgy Angela Merkellel szemben tényleg majdnem meg is nyert.

 

Emlékezetes momentum a 2005-ös választás estéje, amikor a német közszolgálati tévé stúdiójában valamennyi párt listavezetője bent ül. Az eredmények már ismertek voltak: a lesajnált, halk szavú, keletnémet nő Angela Merkel legyőzte a nagyképű, nagydumás, nyugatnémet férfi Schrödert. Ám

 

Schröder erről nem vett tudomást, a tévéstúdióban ülő Merkelen is macsó módjára nézett át a nagy nőcsábász hírében álló politikus

 

– és csak azt ordította, kissé spicces állapotban, hogy hiába volt ellene az elit, a sajtó, mindenki, ő igenis megnyerte ezt a választást.

 

Schröder utóélete

 

Másnap persze jött a kijózanodás. Schröder vesztett, ezt már neki is el kellett ismernie, kormányt azonban Merkel nem tudott a természetes szövetséges FDP-vel alakítani. Így az SPD ugrott be juniorpartnernek Merkel mellé.

 

Schröder visszavonult a párt éléről, a német politikának is hátat fordított, ma többek között az orosz állami olajipai cég, a Rosznyeft, valamint az Északi Áramlat 2-t építő vállalat felügyelőbizottsági tagja; Vlagyimir

 

Putyin személyes jó barátja: az orosz elnök Schröder szerint egy „kristálytiszta demokrata”.

 

Schröder politikájának eredménye kettős

 

A neoliberális körök szerint Németország mai gazdasági ereje a schröderi reformok nélkül elképzelhetetlen lenne, azaz bátor lépésével 2003-ban ő alapozta meg Németország exportvilághatalmi státuszát.

 

A baloldali körök szerint viszont Schröder szétverte a német jóléti államot, hétmillió embernek ugyan van ma munkája, azaz drasztikusan csökkent a munkanélküliség, de ez a tömeg nem tud megélni a munkabéréből; százezrek kényszerülnek egyeurós órabérű alkalmi munkákat vállalni, és közben a Hartz IV, azaz a szociális segélyrendszer utolsó lépcsőfoka nem képes felfogni az embereket a teljes nyomortól.

 

Közben pedig Schröder pártja megszenvedte a reformokat és a merkeli kistestvériséget: a párt mára középpártként versenyez a Zöldekkel és a szélsőjobboldallal a húsz százalék alatti mezsgyén.

 

Ha Schrödert kérdezik – bár kérdezni se kell, mert az önimádó politikus magától is néha elmondja a véleményét –, akkor az Agenda 2010 a háború utáni német politika legbátrabb és leghasznosabb húzása volt. És szerinte ma az SPD nem az akkori reformok, hanem éppen a reformlendület feladása és egy őhozzá (azaz Schröderhez) foghatóan nagyszerű, csodálatos, zseniális, karizmatikus, csodaszép és persze szerény vezető hiánya miatt tart ott, ahol: azaz a szakadék mélyén.

 

GERHARD SCHRÖDER ÖTÖDIK FELESÉGÉVEL, KIM SO-YEONNAL A HANNOVERI VÁROSHÁZÁN TARTOTT SZÜLETÉSNAPI ÜNNEPSÉGÉN. FOTÓ: ZDF HEUTE SHOW

 

Van pár tény, ami elvitathatalan. Csak hát persze eltérően értelmezhetőek.

 

Tény, hogy amikor Schröder átvette a kormányzást Helmut Kohltól 1998-ban, Németországban több mint négymillió munkanélküli volt. Azaz valamit lépnie kellett. Ő pedig tényleg lépett, és mára Németországban alig kétmilliós a munkanélküliség.

 

Nagyon szép. De közben az is tény, hogy számos ember,

 

akiket a ridegebbé váló jóléti állam tolt vissza a munkaerőpiacra, nem megélhetést, csak munkaviszonyt nyertek a neoliberális reformokkal.

 

Ma hétmillió olyan német munkavállaló van, akinek van munkája, de a szegénységi küszöb alatt él.

 

Azt is lehet mondani: a schröderi reformok egy statisztikai trükkről szóltak csak. Akiket korábban munkanélküliként kellett számon tartani (és persze ellátni), azoknak a munkaerőpiac flexibilizálása (például a részmunkaidős vagy korlátozott idejű munkajogviszonyok elterjedése) révén valóban tudtak már munkát adni a cégek – de ez a munka már nem nyújtotta azt a létbiztonságot, perspektívát és megélhetést, amit a reformok előtti munkavilága (főleg a teljes munkaidejű és korlátlan időre szóló munkaszerződésekkel) biztosítani tudott. Azaz csökkent a munkanélküliség, de nem csökkent a létbizonytalanság. Sőt.

 

Tény persze, hogy Schrödernek valamit lépnie kellett, mert tényleg égett a ház. Egyszerűen a német állam nem bírta eltartani a munkanélkülijeit. És a németeknél – a weimari történelmi tapasztalat miatt – két dologtól reszket mindenki: az inflációtól és a munkanélküliségtől, mert ezek eredményeznék a szélsőjobboldalt. (Hogy ez persze mennyire nem igaz, mutatja, hogy kétszer jelent meg szélsőjobboldali párt a Bundestagban: az ötvenes években, amikor amúgy az NSZK szintén felfelé ívelő pályán volt, és most, amikor Németországnak ismét igen jól megy.)

 

A gond a schröderi reformokkal azonban az is, hogy az elmúlt tizennégy évben – holott ebből tíz évben a szocdemek is hatalmon voltak, sőt, négy évig baloldali többség is volt a Bundestagban – semmit nem módosítottak, lazítottak a Hartz IV-en és az egész akkori reformokon. Az SPD itt-ott elért picinyke sikereket, mondjuk az időközben 9,19 euróra felemelt 8,50 eurós óránkénti minimálbér bevezetését, de a nagy egészhez nem mertek, nem akartak hozzányúlni. Persze kampányokban, mint 2017-ben a mára vélhetően mindenki által elfelejtett Martin Schulz vagy mostanság a pár év múlva mindenki által majd elfelejtendő Andrea Nahles szájából hallani önkritikus mondatokat.

 

De, kedves elvtársak, ez mit sem ér, ha közben tíz évnyi kormányzati szerepből se tudtatok érdemben javítani a német jóléti államiságon.

 

Schrödernek igaza is van, meg nem is

 

Igaza van, mert reformpolitikája kellett az ország talpra állításához. De nincs igaza, mert nem veszi észre:

 

miközben beindította a német nagyvállalatok növekvő export- és profitszámait, padlóra küldte a német szociáldemokráciát.

 

Igaza van, mert a párt tényleg nem tudott azóta sem olyan karizmatikus embert találni vezetőnek, mint egykoron Schröder. Az SPD utána következő elnökei mind vagy unalmas értelmiségiek (Matthias Platzeck, Martin Schulz) vagy B-kategóriás tartományi politikusok (Kurt Beck) vagy gyenge Schröder-utánzatok (Franz Müntefering, Sigmar Gabriel) voltak – vagy még azok sem. Mint a mostani elnök, Andrea Nahles. Egyikőjükről se süt(ött) annyira a hatalomvágy, egyiküjöket se veti (vetette) szét annyira a tesztoszteron, mint Schrödert. Márpedig anélkül tényleg csak egy 15-20 százalékos párt jöhet össze.

 

Nincs igaza azonban Schrödernek, mert hiába nyert meg ő kétszer választást, már az ő elnöksége is ártott a pártnak.

 

Schröder ugyanis hatalmat akart, de tartalom nélkülivé tette az SPD-t. Igaz, utódai se töltötték meg tartalommal, de ők még a hatalomvágyat is feladták, és megelégednek azzal, hogy Merkel hatalomvágyát elégítsék ki tizennégy éve.

 

A német SPD feleslegessége

 

És persze beszélnünk kell Schröder 2005 utáni ténykedéséről is, ami

 

tényleg egy öregedő, kivagyi, nőcsábász, újgazdag proli története.

 

Schröder, aki nagyon szegény családi háttérből jön, ráérzett már kancellárként a hatalom és a pénz szivarfüstös világának szépségére és előnyeire. Miután német kancellár nem lehetett már, e világot az oroszok kitartottjaként biztosítja magának.

 

BEST FRIENDS FOREVER. FOTÓ: DMITRY AVDEEV

 

Persze az is igaz, az SPD-ben ma is nagyon sok ruszofil, moszkovita politikus van. Egy olyan pártról beszélünk, amely

 

úgy akar baloldali lenni, hogy a kőjobboldali Klaus von Dohnányi vagy a rasszista Thilo Sarrazin (igen, ő is, noha néha kizáratnák) a soraiban van.

 

Az SPD a háború utáni Németországnak három kancellárt adott: Willy Brandtot, Helmut Schmidtet és Gerhard Schrödert. Sok különbség van köztük.

 

Brandt egy nagyvilági ember volt, akinek ellenállói múltja jelentős morális tőkét adott – de rossz emberismeretén és a nők iránti vágyán elcsúszott.

 

A német társadalomnak persze a fülledt ötvenes évek után tényleg kellett valami frissesség, és ezt elhozta Brandt és az akkor még teljesen normálisnak és reálisnak tűnő szocdem-liberális (SPD-FDP) kormány 1969 után. Willy Brandt mindenképpen emblematikus figurája az új NSZK-nak, amely már nem a nácik ötvenes évekbeli bújtatásáról és pozícióba helyezéséről szólt, nem a fülledt társadalmi morált hirdette, ahol a nő például csak akkor dolgozhatott, ha ahhoz előtte a férje írásban hozzájárult, stb. Azaz az a Németország, amelyet ma ismerünk, társadalmilag és intellektuálisan akkor született meg.

 

Helmut Schmidt már egy kimért, hűvös, igazi hamburgi polgárember volt, aki inkább a párt- és hatalompolitikai ügyességével tűnt ki. De mivel eleve az SPD jobboldaláról jött, jelentősen nem tudta, nem akarta módosítani a nyugatnémet utat.

 

Schröder inkább Schmidthez hasonlít: hatalomvágy, pártpolitikai érzék, jobboldali irányultság, opportunizmusig terjedő pragmatizmus. A brandti elemek (nagydumájú macsóság) mellett is inkább a schmidti SPD-t jelenítette meg: Azt, amely pártpolitikailag tudott még egykoron bátor lenni, de baloldaliságát régen feladta.

 

A német szociáldemokráciának nem adatott meg, hogy olyan óriási és tartalmilag is bátor személyiségek vezessék, mint akiket az osztrák szociáldemokráciában találhatunk.

 

Az, hogy az osztrák jóléti állam még most is magasan veri a németet (és az alpesi ország gazdasági teljesítménye se látja ennek kárát), annak köszönhető, hogy Ausztriában Bruno Kreisky-k, Franz Vranitzky-k, s nem Helmut Schmidtek és pláne nem Gerhard Schröderek határozták meg a pártot.

 

És bár ma mindkét párt zuhan, de nagyon nem mindegy, hogy míg az SPÖ büszkén tekinthet vissza múltjára és kancellárjaira, az SPD-nek inkább csak szégyenre van oka múltbeli elmulasztott esélyeit látva. Ahol bátornak kellett volna lennie, nem mert lépni; ahol meg bátor volt, ott brutálisabb neoliberális politikát folytatott, mint amire egy FDP-s legnedvesebb álmaiban is csak gondolni merhetett.

 

Ki kell mondani: nem csak a mai gyenge, de a hajdan erős schröderi SPD-re sincs (se volt) nagy szükség.

 

CÍMLAPFOTÓ: Olaf Kosinsky / Skillshare.eu

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Megszüntette volna a Madrid központjába behajtó autókat büntető intézkedést a város jobboldali polgármestere, civilek szerint emiatt sokat romlott nyáron a levegőminőség.

Ha Trócsányi megbukna az EP-meghallgatáson, és a kormány a helyére egy másik fideszes EP-képviselőt jelölne, azt a momentumosok nem szavaznák meg – mondta Fekete-Győr.

Több utcát is letakarítottak állítólag a Csarnoknegyedben szombaton, legalábbis ezzel dicsekszik a VIII. kerületi önkormányzat. Mutatjuk, mennyi látszik belőle most.

Csak egy kis áramszünet volt a támadás eredménye, de kiderült: valószínűleg nem ez volt a támadók célja.

Minél mérgesebb, annál erősebb: nem épp úgy történik a zöld fordulat a brit miniszterelnöknél, ahogy arra számítanánk.

A hét kérdése

Megjelent a nyomtatott Mandiner, de mellette van még Magyar Hang, Figyelő, Demokrata, és sok minden más is. Te melyikre rabolsz rá az újságosnál? Ez a hét
kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Naná, ahogy azt az ausztrál gyökerű Rumjacks be is fogja mutatni szeptember 25-én a Dürer Kertben. További fellépők: The Crazy Rogues, Loch Nesz.

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás