+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bukovics Martin
2019. április 13. szombat, 07:50
Miért nem iszunk aszút, holott tudjuk, hogy a világ legjobb bora? Miért fájó seb ma is a szlovák Tokaj? Miért nem éleszti fel a tokaji borvidék a világ legrégebbi dűlőbesorolási rendszerét? Lesznek-e még asszonyok, akik húsz-harminc év múlva is aszúszemeket szüretelnek? Az Azonnali a Tokaj Kalauz szerzőjével, Ripka Gergellyel beszélgetett a leghíresebb magyar borvidékről.

Mi vesz rá egy fiatalt arra, hogy elkezdjen foglalkozni Tokaj-Hegyaljával? És ha már, miért épp Tokajjal, miért nem egy menő külföldi borvidékkel?

 

Elsősorban az, hogy Magyarországon születtem, így Burgundiát vagy Toszkánát nehezebb nyomonkövetni. Tokaj-Hegyalja pedig olyan borvidék, – és ezt elég sokan elmondták már elég sok helyen – ahol minden megvan: a nagyszerűség, az eredetiség, az egyéniség. Ha valaki itthon elkezd borokkal foglalkozni, ahogy én is elkezdtem tíz éve, gyorsan rájön arra, hogy

 

Tokaj mindent tud ahhoz, hogy a világ egyik meghatározó borvidéke legyen.

 

Meghatározó borvidék pedig nincs kalauz nélkül.

 

Bármiről lehet idealizált képet festeni, ahogy én is teszem ezt kicsit a Tokaj Kalauzzal – és nem mondom, hogy ez a mozaikkockákból összerakott kép tökéletes, vagy hogy teljesen éles. Viszont bemutatja, hogy meg lehet tölteni egy teljes kiadványt a borvidékkel, izgalmas sztorikkal, életutakkal, borminőségekkel. Ebből születetett meg a harmadik kiadás is.

 

Valahol mégis érdekes, hogy ennyire átfogó kiadványt mégsem Villány, hanem Tokaj kapott, holott Villány az, ami leginkább vonzza a hazai borturistákat. Mi ennek az oka?

 

A villányi borvidék előbb kapott észbe a rendszerváltás után, hamarabb robbantak be a köztudatba. Az embernek valóban az az érzése, mintha Villány folyton orrhosszal a többiek előtt járna – ez annak tudható be, hogy a munkát, az építkezést hamarabb elkezdték. A programokat, a bortúrákat is, autópályán közelebb is van Budapesthez, mint Tokaj-Hegyalja. És persze vörösbort is szívesebben ajándékoznak egymásnak az emberek: egy csúcs villányiért hamar elkezdtek magas összeget kérni. Tokajnak borturizmus terén valóban van lemaradása – de ezért dolgozni kell. Ahogy a borok piacán és a borvidék megítélésén is. Ez kultúrmisszió.

 

EZT A KÖNYVET KELL KERESNI, HA ÉRDEKEL VALAKIT MA TOKAJ-HEGYALJA

 

Hogyan látod, milyen utat járt be a rendszerváltás óta Tokaj-Hegyalja?

 

Harminc év, súlyos idő. Történtek is dolgok, meg nem is.

 

Minek kellett volna megtörténnie?

 

Ha a borvidék egyik Achilles-inára kéne rátapintanom, akkor az például a tokaji aszú lenne, amivel szomorú, hogy alig történt valami.

 

Azért a borminőség jelentősen javult.

 

A minőségét tíz év alatt sikerült kimaxolni, valóban a világ egyik legkomolyabb bora. Mégis küszködünk azzal, hogy az emberek nem nyitnak ki csak úgy egy üveg édes bort, legfeljebb karácsonykor, vagy ha egy Tokaj-mániás családtag lenyomja a torkukon.

 

Mi ennek az oka? Túl drága?

 

Az emberek eleve nem isznak már édes bort: a cukor az aszú fénykorában ritkaság volt, a mai étkezési szokások mellett inkább ellenség.

 

Az aszúval meg különösen sok piacépítési és marketingmunka lenne, amivel a mai napig adósok vagyunk. Zárványszerűen látszanak már sikerek: díjakkal, jó pontszámokkal, részsikerekkel. A tokaji száraz bor közben új lehetőségeket nyitott meg – a dűlők, a termőhelyek kommunikálását, kedvezőbb piaci rezgéseket. Sajnos a dűlőklasszifikáció rendszerét nem sikerült mellétenni. Alkonyi László, a borvidék egyik meghatározó krónikása próbálkozott vele utoljára...

 

Ez azért furcsa nekem, mert az 1730-as években Bél Mátyás által megalkotott tokaji dűlőbesorolási rendszer mégiscsak a világ legelső klasszifikációs rendszere – egy ilyet veszni hagyni óriási kihagyott lehetőség. Kin csúszott ez el? A termelőkön? A piacon? A jogalkotón?

 

Ha nincs működő, döntéseket hozni tudó közösség, aki képes meghatározni az identitását, rendszerbe foglalni a dűlőit és a borminőséget, addig nem fog működni a dűlőklasszifikáció. Wachauban és Burgundiában is úgy jött létre a helyi rendszer, hogy mindenki akarta azt. Amíg csak egy-egy ember akarja, akiket ráadásul messziről jött emberként kezelnek és kivéreztetnek, addig nem fog menni.

 

Mi venné rá az embereket arra, hogy édes tokajit kezdjenek el inni?

 

Három bortípust különböztetek meg és tárgyalok a kalauzban: I. Tokaj Dry, II. Tokaj Sweet és III. Tokaji Aszút. A középső lehetne egy olyan szoktatóbor, ami gyümölcsös, fiatalos, jól iható és nagyon tokaji – én erősebb koncepciót fűznék erre a kategóriára, mert lassan a tokaji pezsgőkről is több szó esik, mint az édesekről. Ez is jól jelzi, hogy – különböző közösségi, termékleírásbeli, szabályozásbeli, piac- és imázsépítésbeli hiányosságokból adódóan – a rendszerváltás óta eltelt harminc évben még mindig nem tudtuk helyzetbe hozni Tokajt. A borminőségi robbanás, az újonnan megjelenő borászatok persze nagyon izgalmasak, de számomra például még mindig

 

nem teljesen világos, hogy mi a szándék az állami tulajdonú borászattal, a Grand Tokajjal.

 

Nem kéne azt feldarabolni, és eladni?

 

Vannak szóbeszédek, hogy ez is egy forgatókönyv lehet. Az egyértelmű, hogy a lassan mozgó óriás nem igazán tölti be azt a szerepet, amit kellene neki. Nem érzek következetes stratégiát: elkészült egy brand, van jó borászuk, de vajon eljutnak-e a borok azokra a piacokra, amelyek megtámogatnák alulról mind mennyiségben, mind minőségben a tokaji borvidéket? Néhány éve mindenki erre számított, hogy erre is lehet majd építeni.

 

PÁR ÉRV A TOKAJI ASZÚ MELLETT

 

Mit mondanak a tokaji termelők arra a helyzetre, hogy lényegében az a magyar állam támaszt nekik konkurenciát egy borászattal, akiknek ők amúgy adót fizetnek?

 

Az aszún is lemérhető ez a kérdés. Két vélekedés mentén oszlik meg a termelők véleménye: egyik részük azt mondja legyen kevés és drága az aszú, a másik hogy legyen belőle tényleg annyi, hogy építhessünk vele piacot. Aki a kevés és drága aszú elvét vallja, láthatóan nagyon rosszul éli meg, hogy párezer forintért már aszúkat lehet kapni a boltok polcain. Zavaros tehát ez a kép, ami stratégia nélkül nehezen tehető helyre.

 

Nemrég egy diszkontban 1999 forintért láttam egy 2013-as ötputtonyos aszút egy neves pincészettől.

 

Sajnos van ilyen, és sok esetben vagy évjáratot váltó tételekről van szó, vagy pár utolsó beragadt palackról, a borászat pedig tehetetlen. Ugyanis ezeket ilyenkor kőkeményen akciózzák a hiperek, nem állhat hónapokig, évekig a polcon. A romboló az, amikor így se visznek el egy bort, és ezzel találkozik a vásárló.

 

Hogyan teljesítettek a külföldi tulajdonú tokaji nagybirtokok az elmúlt harminc évben? Jót tettek végül a borvidéknek?

 

Az idő és a borok tükrében pozitív a hatásuk. Nem is nagyon volt más választás akkor: ellentétben a mai helyzettel, a privatizáció idején még nem volt olyan tőkeerős befektetői réteg Magyarországon, aki a központi a borkombinát romjait átformálta volna modern borászattá – éppen ezért

 

szükség volt arra, hogy bevonják a külföldi tőkét. Az így létrejött birtokok szerepe azért volt pozitív a borvidék életében, mert előzmények nélkül (kicsit naivan) álltak bele abba, ami ma már magától értetődő,

 

hogy a tokaji ne egy barna, keserű, oxidált bor, hanem egy jól iható, friss borkülönlegesség legyen.

 

Az elején rendre ellenállásba is ütköztek, de a lassú víz partot mos elvén az aszút zászlajukra tűző pionír nagybirtokok, a Disznókő, a Hétszőlő, a Royal Tokaji, az Oremus keményen beleálltak abba a ma már forradalminak tűnő küzdelembe, miszerint a tokaji aszúnak és szamorodninak elsősorban finomnak, citrusosnak, gyümölcsösnek kell lennie, hogy piacot lehessen építeni vele. Közben munkahelyet teremtettek, technológiát és nemzetközi szemléletet hoztak ide, mindezt a hagyományokra építve.

 

Egy másik interjúban érdekes lenne megkérdezni ezeket a pincéket, hogy mennyiben élték meg sikersztoriként az elmúlt harminc évet. Aztán azóta sokat fordult a világ, ma a magyar erők kezdenek el intenzívebben manifesztálódni Tokaj-Hegyalján. De közben nagyon fontos lenne, hogy a családi pincészeteknek lehetővé tegyék, hogy rentábilisan működhessenek.

 

Hány hektár teszi ezt lehetővé?

 

Ez több tényezőtől is függ: most már közösségi szőlőfeldolgozók is vannak a borvidéken, ami ma szintén segítséget jelent az újonnan induló, technológiába kevésbé invesztáló borászatoknak. Ha ez bejön, kis túlzással ma egy budapesti befektető, ha azt szeretné, hogy legyen tokaji bora, távolról szinte minden munkafázist ki tud adni a permetezéstől a préselésen át a palackozásig. A közösségi infrastruktúra ezt lehetővé teszi.

 

És el is tudja adni ezt a bort?

 

Hogy hogyan talál piacot, hogyan lesz rentábilis, az már nagyon specifikus birtokonként, bortípusonként, hazai, illetve külföldi piaconként. Ezeket fel kell mérni alaposan, ha valaki ilyesmibe belefog.

 

Mit a legkönnyebb eladni?

 

Tokaj-Hegyalján is megjelentek már a cashflow-borok: a könnyebb, reduktív, csavarzáras száraz borok. Ezek működni látszanak, jóval több is készül belőlük, mint kései szüretből vagy aszúból. Nyilván mindenki megfejti most ehhez hasonló interjúkban Tokaj-Hegyalját, és hangsúlyozza a sokszínűséget mint erényt vagy épp a száraz borban rejlő potenciált, ami jelzi, hogy

 

Tokaj sokakat érdekel, de a zsebkendőnyi területtől a százhektáros nagybirtokig mindenki másképp képzeli el a borvidéket a világ borpiacán

 

– épp ezért fontos, hogy az alapszabályok rendben legyenek, amiből ésszerűen lehet dolgozni, ezt senki sem kerülheti ki. Egyetlenegy nagy borvidék sem kerülheti ki, hogy beazonosítható stílusa legyen: a rheingaui riesling, a wachaui borok, az új-zélandi sauvignon blanc, a bordeaux-i vörösök ilyenek, alájuk téve a megfelelő játékszabályokat. Ehhez együtt kóstoló, együtt gondolkodó közösség kell – ennek megformálását egy borvidék sem kerülheti el.

 

Most nincs ilyen Tokaj-Hegyalján? A dűlőklasszifikáció elutasítása nekem azt mondja, leginkább valami ellen könnyű ma a borvidéken közösséget szervezni.

 

Borvidéki szinten leginkább szekértáborok vannak.

 

Településszinten, például Tarcalon és Erdőbényén, de másutt is formálódnak a közösségek. Csak ez valamiért nagyon lassú.

 

 

Egy 10-es skálán mennyire szívesen költöznél Tokaj-Hegyaljára?

 

Ez érdekes, pár napja épp eljátszottam a gondolattal (talán most először). Az elmúlt tíz évben sem Tokajért, sem Csopakért, sem Somlóért nem tudtam végleg itthagyni Budapestet, pedig most minden napom Tokajról szól. A mostani szabadúszó létemben, szabad és független szakíróként már inkább vonz. Tizes skálán egy hatost mondanék: jó hely, hihetetlenül diverz és sokszínű Hegyalja. Megrögzött idealistaként és optimistaként nagyon hiszek Tokajban. Rengeteg szuper egyéniség él ma a borvidéken, és inspirál a velük eltöltött idő.

 

Van ki dolgozzon nekik? Mennyire érinti a borvidéket a munkaerőhiány?

 

Nagyon is érinti.

 

Van annyira siralmas a helyzet, hogy akár már középtávon is veszélyeztesse a borvidéket?

 

Most azt látom, hogy országszerte elég sokan elkezdték gépesíteni a szőlőművelést. Az aszúszüretet viszont nem lehet gépesíteni,

 

a novemberi hidegben az aszúszemeket szemenként csipegető 70 éves asszonyokat nem lehet kiváltani gépekkel. Jó kérdés, ki fogja ezt húsz-harminc év múlva csinálni.

 

Emiatt is fontos lenne vigyázni az itt élő, alkotó emberek egzisztenciájára. Mikor megkérdezték, hogy min múlik a borvidék jövője: több pénzen, több befektetőn vagy több szőlőterületen, Alkonyi László is azt mondta egyszer, hogy azon, hogy hány gyerek játszik az árokpartokon. Hogy aki itt felnő, lássa a helyét később a borvidéken, akár vállalkozóként, akár pékként, akár traktorosként.

 

A szlovák Tokaj benne van a kalauzban?

 

Nincs, úgy érzem, ez még mindig sikamlós téma. Egyfelől

 

Tokaj-Hegyalja perifériára kerülése, Erdélytől és Felvidéktől való elzártsága a mai napig nagyon mély seb sokakban száz év után is.

 

Másfelől ez annak idején óriási érvágás és piacvesztés volt a borvidék számára. Bár a szlovák Tokajon is valójában több magyar befektető kezdett el birtokot építeni, és a borok is egyre inkább figyelemreméltóak, még mindig annyira sokféleképpen kezelik ezt a kérdést, hogy nem akartam, hogy ez alapján ítélje meg valaki az egész kiadványt. Egyelőre a határokon belül maradtam, noha van több biztató borászat azon túl is.

 

Pár év múlva ez akár meg is változhat akkor?

 

Nem kizárt. És valahol egyet is értek Roland Velichhel, a burgenlandi Moric borászat tulajdonosával, miszerint termőhelyi oldalról nézve a Kárpát-medence egy entitás. Franz Weninger is hasonlóképp dolgozik a határ mindkét oldalán. Burgenlandról nézve persze az ott egy másfajta kontextus, de elgondolkodtató, és valahol szép is. Talán egyszer eljutunk oda, hogy ezt tisztán terroirirányból tudjuk nézni, feszültségek nélkül. Illetve, ha például lábra tudnánk állítani a Bél Mátyás-féle klasszifikációt, akkor elég lenne rápillantani messziről Hegyalja dűlőtérképére: hol vannak a legjobb területek mind a mai napig? Délen: Tarcal, Tokaj, Mád, Tállya... Nem is kérdés.

 

Ha mondani kellene az interjú olvasóinak öt olyan borászatot, akinek a boraival érdemes megismerkedniük ahhoz, hogy átfogóan megismerje Tokaj-Hegyalja sokszínűségét, melyik lenne az az öt név?

 

A Tokaj Kalauzban csillagos borászatként olyanokat emeltem ki, akik már több évjáraton keresztül bizonyították, hogy meghatározóak – őket most szándékosan nem sorolnám föl, pedig pont öten vannak. De nem csak a legjobbakról szól ez a kiadvány. Nehéz kiragadni a könyvben szereplő 120 pincéből ötöt, de ha ki kéne emelnem olyan pincéket, akiken keresztül Tokajnak izgalmas és érdekes aspektusait meg lehet ismerni, akkor ilyen lenne a tállyai Szóló, Tokajban Szilágyi László, Balassa István, Sárospatakon Vincze Tomi, aki egy igazi beleérzős tehetség, vagy Erdőbényén az Ábrahám pince (tégláról téglára építkező garázsborászat), abszolút think outside the box felfogással, de pont az ilyen kreatív figurák teszik szerethetővé és izgalmassá Hegyalját. Az ő sztorijukat szeretném elmesélni.

 

A Tokaj Kalauzt itt lehet megrendelni, Ripka Gergely borblogját, a Táncoló Medvét pedig itt lehet olvasni.

 

FOTÓK: Bakó Bea / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy kabinettag már így is lemondott, mivel például egy új népszavazás lehetősége is szóba került. Azt ígérik, Donald Trump londoni látogatása alatt még May lesz a miniszterelnök.

Természetesen a kiesések számára gondolok: 2010 óta harmadszorra kényszerül másodosztályba a focicsapat.

Migránsozás és sorosozás helyett kivételesen a fenntartható fejlődésért aggódnak a még néppárti kereszténydemokraták.

Állítólag az úzvölgyi katonatemető miatt rágott be az RMDSZ, de amúgy is kínos lehet nekik a kampányfinisben a PSD.

Farkas Flóriánék attól tartanak, beilleszkedni képtelen, idegen kultúrájú milliók fenntartására kellene költeni az állami pénzt.

A hét kérdése

Az osztrákok Habonya? Sebastian Kurz? Egy titkosszolgálat? Egy művészcsoport? Néha az élet egészen egyszerű válaszokat ad: itt vannak az Azonnali tippjei!

Azért ide elnéznénk

Újabb globális klímasztrájkot hirdet a Fridays For Future mozgalom. Május 24-én Budapest belvárosában is!

A Tanácstalan Köztársaság friss eseményének témája, hogy hogyan építették le itthon a környezetvédelmet.

Frissiben kielemzi az EP-választási eredményeket Deutsch Tamás, Donáth Anna meg egy csomó politológus.

A MoMe hallgatói értelmezik újra a stílust mindenféle formában a plakáttól a webdesignig. Május 31-től.

A Piacok Napján, az Erzsébet tér, egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án vasárnap.

Ezt is szerettétek

Hallottad, hogy lesz már megint valami választás, de azt már nem tudod, hogy pontosan miről meg minek meg mikor?

Vajon csak az etnikai alapú szavazást tudják elképzelni a székelyek? Az Azonnali Székelyföldön járt, és megkérdezte a járókelőket.

Volt, aki szerint a klímaváltozás ellen könnyebb tenni, hiszen ha meleg van, akkor nem kell kabátot venni, és kész. Videó!

Strache politikai pályájának ugyan vége, de ez nem jelenti azt, hogy a zeneit is fel kell adja. Mutatjuk a legjobb számait!

Twitter megosztás Google+ megosztás