Mire jó a Néppárt három bölcse?

Szerző: Bakó Bea
2019.03.22. 07:12

Nem most találták ki az EU-ban, hogy afféle bölcsek tanácsával vizsgáltassák ki a gázos ügyeket. Csakhogy amikor a múltkor ezt csinálták, méghozzá az osztrák kormánnyal, nagyon más volt a helyzet. Az ügy most jóval macerásabb, úgyhogy a három bölcs felkötheti a gatyáját. Vagyis felköthetné, ha nem csak az európai parlamenti erőviszonyok kivárásáról szólna ez az egész.

Mire jó a Néppárt három bölcse?

Herman Van Rompuy, Hans-Gert Pöttering és Wolfgang Schüssel fogják kivizsgálni, hogy most akkor elég jól viselkedik-e a Fidesz ahhoz, hogy a jobbközép pártcsaládban, az Európai Néppártban maradjon. Van Rompuy leginkább arról híres, hogy Európai Tanács-elnökként feledhetetlen múzsául szolgált a brexit szebb napokat látott atyjának, Nigel Farage-nek a mosogatórongy-hasonlatához, Pöttering pedig arról, hogy a közvetlen európai parlamenti választások bevezetése óta, 1979-től kezdve egészen 2014-ig folyamatosan EP-képviselő volt – és EP-elnök is egy darabig. (A legutóbbi ciklussal egyébként egy másik német veterán, az Azonnali által is meginterjúvolt Elmar Brok lepipálta őt.)

A három bölcs felállásban viszont kétségkívül az osztrák ÖVP-s exkancellár, Wolfgang Schüssel a legérdekesebb, mégpedig azért, mert tizenkilenc évvel ezelőtt neki is a nyakára küldtek három bölcset. No nem a Néppárt, hanem a többi tizennégy (akkor még csak ennyi volt) EU-tagállam. 

Mégis mit csinált Schüssel, hogy ezt érdemelte?

1999-ben 

elveszített egy választást, aztán a győztes szocdemeket megkerülve harmadik helyezettként kormányt alakított a második helyre bejött szélsőjobbal, és kancellár lett. Ezt igazából politikai bravúrnak is lehetett volna tekinteni, de akkoriban még más idők jártak, más ingerküszöbökkel,

szóval a maradék tizennégy tagállam egy emberként hördült fel, hogy mégis mit keres az FPÖ az osztrák kormányban!? (2017 októbere óta amúgy megint kormányon van az FPÖ, de hát ki aggódik már ilyen piszlicsáré dolgok miatt manapság, mikor Orbánok, Salvinik és Kaczyńskik uralkodnak szegény, populizmus által hanyatló Európa államaiban, ugye.)

Az FPÖ-t akkor még Jörg Haider vezette, aki nem csak énekelni tudott jobban, mint a mostani pártelnök Heinz-Christian Strache, de provokálni is. A kampányban sikerült többek közt olyan jó kis migránsozást tolni (before it was cool), hogy a többi tizennégy toleráns és demokrata tagállam nevében az Európai Unió Tanácsa rögtön be is jelentett egy szép kis szankciós csomagot, miszerint felfüggesztik a kétoldalú kapcsolatokat, az osztrák nagyköveteket csak technikai szinten fogadják, és nem támogatnak osztrák jelölteket nemzetközi szervezetekbe. A stréberebb tagállamok, Portugália, Franciaország és Belgium ehhez hozzácsapták az oktatási csereprogramok felfüggesztését is (mintha a cserediákok tehettek volna arról, hogy az FPÖ megerősödött).

A szankciókat ráadásul még azelőtt ígérték be, hogy egyáltalán a kifogásolt FPÖ-s miniszterekkel akkor még fel sem állt kormányból bárki egyáltalán annyit mondhatott volna, hogy „gonosz migránsok”, vagy hogy „Soros György”.

Ilyet mondjuk a kormányalakítás után se mondtak, és ez csak az első különbség az Orbán-kormányhoz képest. Az FPÖ-s miniszterek ugyanis miniszterként már jócskán visszafogták a retorikájukat. Amúgy meg persze kit érdekel a retorika, szóval nézzük a tetteket! Az a helyzet viszont, hogy az Orbán-kormány dicsőséges cselekedeteihez mérhető intézkedések, mint az Alkotmánybíróság, a média vagy épp az egyetemi autonómia bedarálása is hiányoztak az oly nagy felháborodást kiváltott akkori osztrák kormánykoalíció repertoárjából. Ennek ellenére

hosszú hónapokig szívatta őket a többi tagállam az európai alapértékek nevében,

és csak 2000 júniusában, mikor a szankciók már fél éve hatályban voltak, jutottak arra, hogy kineveztek „három bölcset” – egy német jogtudóst, illetve egy finn és egy spanyol jogász-politikust – annak kivizsgálására, hogy tényleg akkora tragédia-e az FPÖ részvétele a kormányban, mint amilyennek tűnt. Röpke három hónap alatt kiderült, hogy nem (itt lehet a jelentést angolul elolvasni), úgyhogy a szankciókat gyorsan megszüntették, a tanulságokat pedig kodifikálták az EU alapító szerződésének következő módosításában.

Naná, hogy ehhez is köze van a hetes cikknek!

Az egész sztori amúgy azért nagyon vicces, mert az úgynevezett európai alapértékek (jogállamiság, demokrácia, alapvető jogok és ilyesmi) kikényszerítésére szolgáló hírhedt hetes cikket azért írták bele az Európai Unióról Szóló Szerződésbe 1997-ben, mert látták, hogy közeleg a keleti bővítés, és ha a sok bárdolatlan kelet-európait ne adj' Isten meg kell regulázni, akkor legyen hogyan.

Az eredeti verzió viszont nem lacafacázott annyit: mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül ki lehetett volna mondani (az Európai Tanácsnak egyhangúan) az értékek megsértésének a tényét (nem csak a veszélyét), aztán jöhettek volna a szankciók. 

Aztán mielőtt még a bárdolatlan kelet-európaiak feltették volna a csizmát az asztalra, Schüssel lejátszotta a fenti sztorit az FPÖ-vel, a többiek meg rájöttek, hogy bármennyire is gáz az FPÖ, emiatt nem lehet ledobni a hetes cikkes atombombát,

pláne az akkori, figyelmeztetés nélküli formájában. Ezért sült ki a felemás, és biztosan nem túl jogállami bilaterális szankciósdi az egészből, viszont annyit legalább tanultak belőle, hogy a hetes cikkes eljárás elé odabiggyesztették a mostani első bekezdést, ami kvázi egy figyelmeztetés.

Ennek köszönhető, hogy Magyarország és Lengyelország esetében az Európai Unió Tanácsa – ha az időhúzás végeztével valaha eljut a szavazásig – először csak az európai értékek megsértésének a veszélyét mondhatja legfeljebb ki. Ezt a lépcsőt nem lehet átugorni, utána egy másik szerv, a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács szavaz külön az értékek tényleges megsértéséről, és csak aztán jöhetnek a szankciók egy harmadik szavazás után.

Minek a bölcsek tanácsa a hetes cikk mellé?

A 2000-es osztrák sztoriból tehát világos, hogy a bölcsek tanácsát anno egyfajta tűzoltásként vetették be: nyilvánvaló volt, hogy a hetes cikk nem erre való, és az első dühből bejelentett szankciókból is valahogy arcvesztés nélkül kellett kimászni. Erre volt jó a három bölcs jelentése, ami – ez fontos különbség – a tagállamok indítványára állt fel, és nem egy pártcsalád belső viszályait kellett, hogy kivizsgálja.

Most viszont az a helyzet, hogy a Fidesz-vezette Magyarország már most hetes cikkes eljárás alatt van, amit ráadásul nem a tagállami kormányok által delegált politikusok alkotta Bizottság, hanem a közvetlen demokratikus felhatalmazással rendelkező Európai Parlament indított.

Vajon a Néppártnak miért nem elég a folyamatban lévő hetes cikkes eljárás, és az annak alapjául szolgáló Sargentini-jelentés (amit jórészt a néppártiak is megszavaztak), és miért kell nekik külön a három bölcs jelentése is?

A válasz erre lehetne az is, hogy azért, mert a Sargentini-jelentés tele van hülyeségekkel, és Néppárt bölcsei majd kiküszöbölik ezeket. Az EP-választás előtt két hónappal viszont van egy valószínűbb ötletem is, pláne, hogy belsős, veterán néppártiak a testület tagjai: szépen kivárják az EP-választást, és miután a mandátumarányok tekintetében nyilvánvaló lesz a matek, majd eldöntik, hogy megéri-e a Fideszt benntartani-e vagy sem – ennek megfelelő, értékalapúnak álcázott bullshitgyűjteményt pedig öt perc alatt összedobnak ezek a nagy öregek indokolásként, az elvtársak érdekében.

Az mindenesetre biztos, hogy a politikai tárgyalóasztalnál kiválogatott és átláthatatlan szempontok alapján dolgozó bölcsek tanácsánál sokkal jobb módszerek is lennének a jogállamiság-problémák orvoslására, már ha tényleg az lenne a cél. Például az, amelyikkel Manfred Weber néppárti csúcsjelölt mostanában haknizik.

Weber egy ALDE-s javaslattal lett sztár a FAZ-ban

A magyar sajtó áttörő innovációként számolt be Manfred Weber néppárti csúcsjelölt Udo di Fabio volt német alkotmánybíróval közösen írt cikkéről a FAZ-ban, ami amúgy lényegében egy olyan javaslatot ír le, amihez nagyon-nagyon hasonlót az EP már két és fél éve megszavazott egy liberális holland képviselő indítványára. A lényeg, hogy az összes tagállamot rendszeresen monitorozzák független szakértők segítségével a jogállami normák betartása szempontjából. 

Akkor azért nem lett ebből semmi, mert a Bizottság szerint felesleges és kivitelezhetetlen lenne – ez még a magyar és a lengyel hetes cikk elindítása előtt volt. Feltehetően a FAZ-os cikkel Weber azt akarja mondani, hogy ha majd ő bizottsági elnök lenne, nem állna útjába ilyesminek.

Hogy Weberből lesz-e bizottsági elnök, és ebből a javaslatból lesz-e valami, az kétesélyes, de még mindig valószínűbb annál, mint hogy Orbán húsz év múlva jogálllamisági ügyeket vizsgáljon, ahogy ígérte. Ha a Schüssel-hasonlatot végigvisszük, ahhoz az kellene, hogy Orbán legnagyobb bűne az legyen, hogy a KDNP a kampányban párszor hülyeséget mondott. Csakhogy a helyzet az, hogy a KDNP a Fidesszel ellentétben a Néppárt teljes jogú tagja maradt.

NYITÓKÉP: Pintér Bence Napnyugati bölcsek című munkája

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek