+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
2019. július 29. 07:21
Leszek Miller nagyjából a lengyelek Horn Gyulája: a hatvanas években lépett be a kommunista pártba, a rendszerváltáskor a tárgyalásoknál a kommunista oldalon ült, majd miniszterelnökként bevezette Lengyelországot az EU-ba, idén májustól pedig EP-képviselő lett. Ennek apropóján kértünk tőle interjút, de nem tetszettek neki a kommunista múltjára vonatkozó kérdések, és faképnél hagyott minket. Írásban azért utólag közölte a gondolatait a jogállamiságról, a demokráciáról és a baloldaliságról. Rendhagyó interjú!
2019. július 17. 19:34
Részben egy olyan javaslatot melegít fel az Európai Bizottság, amit pár éve, mikor azt az Európai Parlament kezdeményezte, még maga is feleslegesnek tartott. Jól kiherélték persze az eredeti ötletet, de a lényeg, hogy minden tagállamban egységesen monitoroznák a jogállamiságot. Persze ettől még egyértelműen Orbán és a lengyel kormány az ihletadó múzsák.
2019. július 15. 12:22
Az Európai Bíróság dönthet arról, hogy jogszerű-e, hogy Handó Tünde OBH-elnök nem hajlandó vezető pozícióba kinevezni a neki nem tetsző bírókat. Az általa korábban szintén ki nem nevezett Vasvári Csaba függesztette fel az egyik büntetőügyét, hogy kiderüljön: összeférnek-e az uniós joggal a magyar bírósági rendszer visszásságai. Az apropó: egy lőszert tartó svéd török.
2019. július 13. 08:01
Hát a februárban alakult lengyel Wiosna, ami három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe. Robert Biedroń, a párt elnöke és EP-képviselője már most akkora sztár az EP-ben, hogy találkozni nem ért rá velünk, de írásban több körben válaszolt a kérdéseinkre. A lengyel vagy a magyar kormány érdemelte meg jobban a hetes cikkelyt? Le lehet-e győzni Orbán lengyel barátait a választáson, vagy már az is valami, ha a PiS nem szerez kétharmadot? Kellene-e kelet-európai kvóta az EU vezetésébe? Mit javasol a magyar ellenzéknek?
2019. július 11. 07:13
Miért küldtek a lengyelek idén ennyi nagy öreget és korábbi kormánytagot az Európai Parlamentbe? Van-e ennek köze a 7-es cikkes eljáráshoz? Kiáll-e a PiS-kormány Magyarország mellett akkor is az EU-ban, ha nem nyernek egyedül választást ősszel? Megérte-e 15 éve csatlakozni az EU-hoz, és tanulhatna-e bármit a Fidesz a PiS-től? Kaczyński korábbi külügyminisztere, a mostantól az EP-ben ülő Witold Waszczykowski elmondta az Azonnalinak Strasbourgban.
2019. július 2. 17:17
Lesz-e belőle EU-biztos? Kit szeretne főnökének? Kell-e szégyenkeznie az EP-ben az életműve miatt? Trócsányi László eddigi igazságügyi minisztert, újdonsült fideszes EP-képviselőt az Európai Parlament folyosóján kérdeztük.
2019. március 27. 10:59
A Néppárt csúcsjelöltje az EP-ben az Európai Tanácsot sürgette, hogy vegyék végre napirendre a két illiberális EU-tag jogállamiságának ügyét. Pedig nem is nekik kéne.
2019. március 22. 07:12
Nem most találták ki az EU-ban, hogy afféle bölcsek tanácsával vizsgáltassák ki a gázos ügyeket. Csakhogy amikor a múltkor ezt csinálták, méghozzá az osztrák kormánnyal, nagyon más volt a helyzet. Az ügy most jóval macerásabb, úgyhogy a három bölcs felkötheti a gatyáját. Vagyis felköthetné, ha nem csak az európai parlamenti erőviszonyok kivárásáról szólna ez az egész.
2019. március 21. 17:08
Miért nem történik semmi a Magyarországi ellenes hetes cikkel? A román elnökség részéről ígérik: áprilisban tárgyalni fognak az ügyről.
2019. január 30. 17:28
A Sargentini-jelentés elfogadásával az Európai Parlament megindította a hírhedt hetes cikkelyes eljárást Magyarország ellen. Azóta az ügyben nem történt semmi előrelépés, a képviselők viszont aggódnak az azóta történtek miatt, úgyhogy tartottak egy vitát Magyarországról. Sargentini is felszólalt, a fideszes Gál Kinga nyuszikás viccet mesélt, többen pedig a románokat sürgették, hogy csináljanak valamit. Szürreálisnak hangzik? Olvasd vissza!
2019. január 28. 20:55
Most kiderült, kik a legnagyobb ellenségek: Juncker és Sargentini mellé Nagy Blanka is felkerült a bankjegyekre.
2019. január 21. 07:52
A következő másfél év során összesen három fontos választáson fognak szavazni a lengyelek. Hogyan vág ennek neki az Orbánnal szövetséges PiS, a nacionalista-konzervatív kormánypárt? A PiS ráadásul nem is egységes: több, versengő frakció küzd benne egymással, helyzetük a kormánytisztséget nem viselő pártelnök, Jarosław Kaczyński döntéseitől függ. Radikalizálódás vagy mérséklődés jön? Az Azonnali elmagyarázza!
2019. január 14. 08:54
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje támogatja egy olyan mechanizmus bevezetését, ami megvonná az EU-s forrásokat a jogállamot leépítő országoktól.
2018. december 11. 16:26
Nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavaztam, mondta Weber, aztán kiakadt a magyar ellenzékre, hogy félreértelmezik őt.
2018. december 11. 14:00
A CEU kiszorítása után sem lép a Fidesz ellen a Néppárt, Manfred Weber az Európai Bíróságra bízza a dolgot. Udo Bullmann szocialista frakcióvezető pedig arról beszélt, nem zárnak ki csak azért PSD-seket az S&D-frakcióból, hogy példát mutassanak a Néppártnak. Az Azonnali az Európai Parlamentben kérdezte a frakcióvezetőket.
2018. október 31. 13:17
Lírai szövegben ment neki a hetes cikkes szavazás kapcsán volt pártjának, az európai zöldeknek, Frans Timmermansnak és Judith Sargentininek az LMP-ből kilépett EP-képviselő, Meszerics Tamás.
2018. október 30. 21:21
Lakossági fórum-sorozatba kezdenek vezető kormánypárti politikusok, hogy a jövő tavaszi EP-választásig is életben tartsák táboruk lelkesedését, Budapesten Gulyás Gergely kezdte a sort. Ki az a Sargentini? Nem kellene-e emlékmű a „bevándoroltatottak” áldozatainak? Ezeket is kérdezték a Soros helyett inkább Macronról beszélő minisztertől a fórumon.
2018. október 17. 06:57
Ha már a plakátokról is ő köszön vissza Magyarországon, az a minimum, hogy a közösségi médiában is tartsa a kapcsolatot az átlagemberekkel!

összesen: 70 db | 18 db/oldal

1 2 3 4