Propaganda: tessék megérteni végre, hogy itt háború van!

Az ellenzék hibázik, amikor elfogadja a kormánypropagandisták által magukra öltött álcákat: világosan meg kell határozni, hogy kit tekintenek propagandistának, és úgy is kell kezelni őket.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Demeter Márta elleni legutóbbi lejáratóhadjárat és az arra adott ellenzéki és médiareakciók ismét bebizonyították, hogy az ellenzék nem érti a Fidesz politikai kommunikációjának a lényegét, és ezért nem is tud vele mit kezdeni.

számára károkat nem okozó kritika. A kormányzati propagandának ugyanis jelenleg nincsenek minőségi szintjei. Nincsenek, mivel a propaganda jó ideje háborús logikát követ.

A kormánypropaganda militarista felfogása és működése nem csak az általa használt kifejezések (támadás, védekezés, harc, megszállás, invázió) útján érhető tetten. Katonai szigor és megtorlás jár minden egyes kilengését és hibáért. A központi utasítástól a legkisebb mértékben sem szabad eltérni. A hosszú távú cél érdekében rövid távon képes bizonyos állásait feladni és járulékos veszteségként tekinteni az áldozatokra.

A kormánypropaganda semmilyen teret nem enged az ellenfelei számára: ha kell, felvásárolja, elfoglalja, vagy éppen beszántja a legutolsó „végvárat” is. A hadszíntér – jelen esetben a média és a közélet – teljes egészét uralni akarja, nincsenek demilitarizált zónák. A legkisebb hibát is könyörtelenül kihasználja, ahogy tette ezt Demeter Márta kapcsán is.

Hogy miért ilyen kegyetlen és durva a propaganda? 

Mert ezt diktálja a logika, amit követ. Ez a logika pedig – ahogy a fenti példákon keresztül láthattuk – egy háborús logika. A háborúban pedig egy szabály létezik: hogy nincsenek szabályok. Hiába hangzik közhelyesen a fenti mondat, az eddigi tapasztalatok alapján a propaganda kitalálói, előállítói és terjesztői vallják ezt a megállapítást. Ez tehát az alaphelyzet, amiből az ellenzéknek ki kell indulnia, amikor a propaganda elleni védekezés és legyőzésének receptjét keresi.

Pénzügyi szempontból semmikép, hiszen állami hirdetésekkel gyorsan pótolható a kártérítések okozta veszteség, így kockázata sincs a dolognak.

A dezinformáció, fake news pedig mindig is része volt a háborúknak, így a háborús logikát követő propaganda sem fog lemondani erről az eszközről. A nézettség, a hallgatottság és az olvasottság pedig hiába csökken egyelőre a felvásárolt és propaganda terjesztésére átállított tévék, rádiók, újságok és internetes oldalak esetében, ha végül nem lesznek más forrásai a tájékozódásnak.

Milyen stratégiát kövessen tehát az ellenzék, hogy képes legyen felvenni a harcot a háborút vívó propagandával? Először is el kell fogadnia, hogy a jelenlegi politikai és közéleti térben a propaganda háborút folytat és háborús logika mentén cselekszik. Másodszorra pedig egy olyan lépést kell tennie, amit nem csak az ellenzéki pártok, de a teljes magyar közélet és média is fél megtenni:

A propagandisták álarc mögé bújnak

A 21. századi magyar propaganda legnagyobb versenyelőnye, illetve az ellenzéket, illetve a médiát sakkban tartó eszköze az „álarc-rendszer”. Az Abcúg riportjában megszólaltatott négy interjúalany szavaiból is kiolvasható, hogy

és álarcként hordhassa magán, hogy ő is média és a dolgozói újságírók, nem pedig propagandisták. Így téve hihetőbbé és hitelesebbé a propaganda üzeneteit.

Ez azonban nem egyedi eset, hanem – ahogy említettem –, rendszer is egyben. A propagandisták van, hogy elemzői, szakértői, vagy éppen civil álarcot öltenek magukra, ahogy éppen a szituáció megkívánja. Az ellenzéki pártok pedig folyamatosan csak reagálnak a felöltött álarcokra, mintha az lenne a valóság, és valóban újságírókkal, elemzőkkel, szakértőkkel és civilekkel kommunikálnának.

Nem szabad elfogadni a kormány álvalóságát

Nem csak intézményi, de személyi konfliktusokat is fel kell vállalniuk a jövőben. Például azzal, hogy nem fogadják el a propaganda és a propagandisták aktuális álarcát, és nem helyezkednek az álarc által megszabott szituációba. Ragaszkodnak például ahhoz, hogy mi számít médiának és mi számít propagandának. Ezzel a helyzettel pedig folyamatosan szembesítik a velük szemközt ülőt, így nem engedve, hogy magára öltse valamilyen szakma álarcát.

Nem tekintik interjúnak tehát az Origo alkalmazottaival való beszélgetést, nem tekintik szakmai kerekasztalnak a Nógrádi Györggyel való vitát, és nem tekintik a civilekkel való kapcsolatépítésnek az Alapjogokért Központ rendezvényein való részvételt. Már amennyiben nem akarják, hogy a propaganda által írt álvalóság szabályainak köszönhetően folytatódjon a vereségsorozatuk a kommunikációs térben.

Egyértelműen és tisztán rá kell mutatniuk, hogy szerintük mely források és milyen személyek számítanak hiteles forrásnak és melyek nem. A kulcs ugyanis a hitelesség, és ezt maga a propaganda jelenlegi legfőbb módszere, az  „álarc-rendszer” bizonyítja. Semmi más célja nincs ugyanis ezzel a rendszerrel, mint az általa feltöltött álarcok, azaz szakmák és hivatások hitelességét „kölcsönvenni”, és ezzel meggyőzni a választókat, hogy releváns és valóságos az információ, amit átadnak.

De ehhez előbb észre kell venniük, hogy amit hallanak maguk körül, az nem egy demokratikus közélet harsány fóruma, hanem csatazaj, hiszen egy háború kellős közepén állnak, és ezt a háborút ellenük vívják.

A szerző politológus. Vitatkoznál vele? Ide írj nekünk!

NYITÓMONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali