Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.
Habár szinte az összes közvélemény-kutatásban a demokrata Joe Biden vezet a republikánus Donald Trump előtt, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt akár 2016 is megismétlődhet. A demokrata jelöltre akár milliókkal többen is szavazhatnak, ha az Elektori Kollégium végül a republikánus jelöltet választja meg.
A diaszpóra szavazatainak megszámlálása után immár világos: Maia Sandu lett az első, a jelenlegi államelnök, Igor Dodon a második. Köztük dől majd el november 15-én, hogy milyen fordulatot vesz a moldáv állam.
A nőn kívül van-e másnak beleszólása az abortuszba? A magyar abortuszszabályozás elég liberális-e? Többek között ezekről kérdeztük azokat a tüntetőket, akik a lengyel nagykövetség előtt tiltakoztak a lengyel abortusztörvény szigorítása ellen. Videó!
Miután a román szocdemek nem szerepeltek olyan jól az önkormányzati választásokon, a párt megszabadult a leginkább sötét alakjaitól, akik csoportosan át is léptek egy román zöldpártba, amit egy volt szélsőjobboldali politikus mozgat a háttérből.
Eggyel kevesebb okból lehet abortuszt végeztetni Lengyelországban az Alkotmánybíróság múlt heti döntésének köszönhetően, pedig ilyen okból eddig se volt valami sok. A tüntetésekről sokat olvasni a magyar sajtóban, de mit is mondott ki pontosan a lengyel AB, és min változtat ez a gyakorlatban? És hogyan döntött egy nagyon hasonló ügyben idén a magyar Alkotmánybíróság? Elmondjuk!
Amikor a romániai megyei közegészségügyi hivatalok már nem állnak a helyzet magaslatán, akkor sor kerülhet ilyen jelenségekre is.
Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni a következő tíz évben? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét Magyarország középtávú kilátásairól.
Hozzá lehet-e szokni? Mennyire vennék szívesen, ha ezt is elrendelné a kormány? És miért hord kültéren maszkot már most is valaki, holott még nem is muszáj? Körbekérdeztünk Budapest belvárosában!
Romániai román, erdélyi magyar és világpolitika, valamint kultúra, gazdaság és sok minden más is fog szerepelni az erdélyi/romániai magyarság új portálján, az Új Héten. A portál az ötven évvel ezelőtt indult A Hét hetilap hagyományát folytatja majd.
Magyarország már nagyon régen nem végzi el a WHO által előirányzott tesztmennyiséget, az azonosított esetek száma viszont így is rekordot döntött. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.