Saját közép-európai régiónk sereghajtói vagyunk, innen kellene elmozdulni

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni a következő tíz évben? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét Magyarország középtávú kilátásairól.

Nemrég az Osiris Kiadónál megjelent az újonnan alapított Egyensúly Intézet Magyarország 2030 c. kötete Boros Tamás és Filippov Gábor szerkesztésében. A könyvbemutatón elhangzottak szerint a kötetet a szerzők nem csak a tudományos szférának szánják: a cél az volt, hogy az orvostól az építőmunkásig bárki elolvashassa és megérthesse, és a megszerzett tudás birtokában víziót formálhasson Magyarország jövőjéről.

Kik a szerzők és mit akarnak?

Az újonnan alapított Egyensúly Intézet öndefiníciója szerint a politikai döntéshozatal számára kíván támaszul szolgálni. Az intézetet Boros Tamás, a Policy Solutions korábbi igazgatója és Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet egykori igazgatója hozták létre. Hozzájuk csatlakozott később Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research tulajdonosa és Filippov Gábor történész-politológus is.

Az intézet önmagát pártoktól függetlennek tartja, az első nyilvános információk szerint több mint kilencven százalékban magánadományokból működik. Mivel fókuszukban a közpolitika és a szakpolitika áll, az intézetben dolgozókat elsősorban nem a politikai hatalom megszerzésének módja foglalkoztatja, hanem az, hogy

Miről szól a kötet?

Magyaroszág lehetséges jövőjéről.

A Magyarország 2030 fő témája az, hogyan fogunk élni a közeljövőben, milyen Magyarországon szeretnénk élni tíz év múlva, és milyen úton szeretnénk eljutni ehhez az ideálisnak tekintett Magyarországhoz.

A jövő különböző víziói mellett a szerzők a magyar lét négy sarokpontját is azonosították:

1. demokrácia és jogállamiság mint a magyar politikai közösség számára legoptimálisabb berendezkedés;

2. magántulajdonon alapuló, de szabályozott keretek között működő piacgazdaság;

3. a közösségiség elve, ami a nemzeti kohézióban kéne megmutatkozzon;

4. Magyarország euroatlanti táborhoz való tartozása.

Hol állunk éppen?

A kötet szerzői szerint Magyarország nincs a szélsőségek közelében, nem keleti típusú despotizmus, sem az állam berendezkedését, sem pedig a magyarok értékrendjét tekintve. Sokkal inkább

A szerzők a fő problémát az elszalasztott lehetőségekben látják. Szerintük Magyarország nem fektet eleget a humánerőforrásba, ahogy ezt a közoktatás helyzete is mutatja – ha pedig továbbra is így teszünk, akkor folytatódik Magyarország leszakadása a régiótól.

A másik problémát a magyar „habitusban” látja a kötet – szerintük

Ez az individualizmus és a magyarok anyagias szemlélete akár jó tulajdonság is lenne, azonban pont a kockázatkerülés gátolja egy jól működő, teljesítményalapú piacgazdaság működését.

Tovább ront a magyar gazdaság teljesítményén, hogy az állam átveszi a piaci szereplők helyét és visszafogja a kezdeményezést. A magyar állam gazdasági szerepvállalása elsősorban a hatalmi centrumhoz kötődik, az EU 27 tagállamából Magyarország magasan veri az összes többit az egyszeri kormánydöntéssel adható, vissza nem térítendő vállalati támogatás odaítélésében. A szerzők szerint hosszú távon ez a magyar gazdaság versenyképességét rontja, 2030-ra ezt a szemléletet meg kell haladni.

Hogyan nézhet ki a jövő?

A következő évtized a magyar állam, társadalom és gazdaság felkészülésének évtizede kell legyen. A magyarság számos kihívással fog majd szembenézni az elkövetkezendőkben: ilyen a demográfia kérdése (fogyó és elöregedő magyar népesség), a klímaváltozás és a gazdasági automatizáció kérdése is.

A kötet szerzői szerint családpolitikával lehetetlen a magyar demográfia fogyó trendjét megállítani: bármit is tesznek a jövendő kormányzatok,

Ezt a demográfiai helyzetet az elöregedés is súlyosbítani fogja, 

A gazdasági automatizáció kérdésében a kötet szerzői szerint Magyarország nincs annyira veszélyben, de folyamatosan készülni kellene az előbb-utóbb bekövetkező gazdasági kihívásokra. Az átlagos magyar munkavállaló nem rugalmas, nem fogja tudni hatékonyan reprofilálni magát, ezért veszélyekkel néz szembe. Bizakodásra adhat okot, hogy a magyar állam fontosnak tartja a digitalizációt, és 2030-ra várhatóan minden közigazgatási szolgáltatás online is elérhető lesz.

Külpolitikai szempontból a szerzők nem jósolnak nagy változásokat. Szerintük

Ugyanakkor egy ideig működhet Magyarország hintapolitikája – vagyis hogy a keleti, autoriter rendszerek felé is nyit, és nyugati kapcsolatait is tartja – 2030-ra azonban biztosan választanunk kell majd. Az egyértelmű kulturális, földrajzi, államigazgatási hagyomány az euroatlanti tömbhöz köti Magyarországot, és 2030-ra világosan el kell majd köteleződjön a nyugat oldalán.

A Magyarország előtt álló kihívásokat is felsorolták. Szerintük az európai kontinesre nehezedő migrációs nyomás 2030-ig megmarad, sőt, növekedni fog. A szerzők szerint az EU álláspontja – vagyis a külső határok lezárása és az elvándorlás megelőzése gazdasági segélyek utalásával – is megmarad.

Hogyan jutunk el ebbe a jövőbe?

A múltbéli döntéseink hatást gyakorolnak a jelenre és a jövőre egyaránt – ezt nevezi a szakirodalom útfüggőségnek. A történelem során a magyarság számos alkalommal jutott el olyan fordulóponthoz, ahol választani kellett, melyik utat követi. 

Ha a magyarok egyszer az egyik út mellett döntöttek, az jelentősen szűkítette – de nem lehetetlenítette el teljesen – a változtatás lehetőségét.

Ezért tartják a szerzők különösen hangsúlyosnak azt a kérdést, hogy milyen úton indul el 2020-ban Magyarország, hogy 2030-ra ki tudjunk törni a középszerűségből. Mivel tud Magyarország felkészülni az előtte felbukkanó kihívásokra? A kötet szerzői

Szerintük az országnak és a magyar népességnek van mozgástere, és nem kell beletörődnie a jelenlegi helyzetbe, jó modellek adaptálásával sikerülhet ezt a kihívást legyőzni. Ha a humánerőforrásba beruháznak, akkor Magyarország előtt is prosperálóbb jövő áll. A szerzők szerint a magyar közúti és digitális infrastruktúra a gazdaság fejlettségéhez mérten jónak számít, ezzel az adottsággal élni kell.

A kötet szerint az erős nemzettudatra építve pozitív nemzettudatban kéne gondolkodni, hogy „a magyar” ne Trianonon, a vereségeken, a történelmi múlton bánkodó, hanem előretekintő, közös célokkal rendelkező nemzet legyen. 2030-ra a nemzetállamok biztosan nem fognak leépülni,

Azonban az egyetemes értékekhez való ragaszkodás és a nemzettudat nem egymást kizáró, hanem egymásra épülő értékek kellene legyenek a magyarok számára. A 19. század liberális nacionalistái (Kossuth és társai) számára például a jövőt az jelentette, hogy ki kell vezetni a magyarokat (és a velük együtt élő nemzetiségeket) a középkori viszonyok közül a polgári, modern államba.

A magyarok legnagyobb problémája a szerzők szerint azonban – a társadalmi normákat nagyban korrodáló korrupció mellett – nem a nemzethalál, a kihalás veszélye, hanem a kényelem. Ahogy a kötet fogalmaz:

NYITÓKÉP: Antal Róbert-István / Azonnali