Manfred Weber politikai Stockholm-szindrómából szavazta meg a Sargentini-jelentést, ami így is érvénytelen, mert valójában a tartózkodásokkal együtt nem lett meg a kétharmad az Európai Parlamentben – mondja Deutsch Tamás az Azonnalinak. Szerinte vérlázító, hogy milyen kevés pénzt kapunk az EU-tól, a korrupciós ügyek firtatására pedig az a válasza: a nyugati tagállamok előítéletesek a keletiekkel, és numerus clausust alkalmaznak velük szemben. Nagyinterjú.
Orbánt elhagyta még visegrádi szövetségeseinek egy része is, konzervatív pártcsaládjának többsége pedig ellene voksolt. Azonban számos új orbánistát ismerhettünk meg szerda kora délután: német neonácik, portugál sztálinisták szavaztak például mellette. Névsorolvasás az Azonnalin!
Míg a hetes cikkes szavazást követően az osztrákok közül van, aki kijelentette: nem Orbán, hanem Juncker Európájára van szükség, a holland szélsőjobboldal szerint Orbán Nobel-díjat érdemelne.
A Magyarországról szóló elmarasztaló jelentést készítő Judith Sargentini nem kívánta kommentálni az Azonnali kérdésére, hogy mit gondol frakciótársa, Meszerics Tamás távolmaradásáról a szavazáson. Az Azonnali villáminterjúja.
Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország elleni 7-es cikkelyes szankciós eljárás megindítását a Néppárt nagy részének voksaival. 448 képviselő támogatta, 197 ellenezte, 48 tartózkodott. Ilyen szavazásra még soha nem volt példa az Európai Unió történetében.
Kétfelé szavaznak a hetes cikkről döntő szavazáson az olasz kormánypártok EP-képviselői: a Liga Orbán Viktort támogatja, az Öt Csillag Mozgalom viszont megszavazza a Sargentini-jelentést.
A nepotizmus nem európai érték, nem keresztény jogok vannak, hanem emberi jogok, Orbán Viktor pedig sosem hallgattatná el azokat, akik nem értenek vele egyet. Melyik volt a keddi vitanap legjobb beszólása az Európai Parlamentben?
A magyarok és a Fidesz is az EU áldozatai Orbán narratívájában. De mit tud kihozni abból a miniszterelnök, ha megindítják a 7-es cikkes eljárást Magyarország ellen, és még a Fideszt is kiteszik a Néppártból? Milyen lehetőségek vannak még, és hogyan hat ki ez az egész a jövő májusi EP-választásra?
A Fidesz ellen fordul a pártot eddig kordában tartani próbáló EPP-frakcióvezető.