Gyurcsány és Ujhelyi ellen is indult a hetes cikkely! Deutsch Tamás az Azonnalinak

2018.09.13. 09:40

Manfred Weber politikai Stockholm-szindrómából szavazta meg a Sargentini-jelentést, ami így is érvénytelen, mert valójában a tartózkodásokkal együtt nem lett meg a kétharmad az Európai Parlamentben – mondja Deutsch Tamás az Azonnalinak. Szerinte vérlázító, hogy milyen kevés pénzt kapunk az EU-tól, a korrupciós ügyek firtatására pedig az a válasza: a nyugati tagállamok előítéletesek a keletiekkel, és numerus clausust alkalmaznak velük szemben. Nagyinterjú.

Gyurcsány és Ujhelyi ellen is indult a hetes cikkely! Deutsch Tamás az Azonnalinak

Gratulált már Orbán Viktornak a negyedik kétharmadához?

Nem iszom előre a medve bőrére.

Az Európai Parlamentben saját maga ellen elért kétharmadra gondolok.

Nem sikerült elérnie.

Úgy sikerült, ahogy önöknek a 45 százalékkal a kétharmadot, vagy még egy kicsit jobban is.

Na, azért Karinthy óta tudjuk: vicceljünk, ne viccelődjünk, hiszen a humorban nem ismerünk tréfát! Ön nem viccel, hanem viccelődik. Az Európai Parlament szavazási rendjére világos szabályok vonatkoznak. A Sargentini-jelentés szavazási módjáról nem egyszerűen a parlamenti házszabály, hanem az EU alapszerződése rendelkezik.

Igen, és az azt mondja, hogy a leadott szavazatok kétharmada szükséges ahhoz, hogy átmenjen a jelentés. Az volt a kérdés, hogy a tartózkodás leadott szavazatnak számít-e, vagy sem.

Teljesen egyértelmű, hogy leadott szavazatnak minősül. A házszabály szerint a szavazáskor az igen és a nem szavazatokat kell figyelembe venni. Félreértés ne essék, nem mondja azt a házszabály sem, hogy a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak. Csak azt, hogy nem kell azokat figyelembe venni. Kivéve, ha az alapszerződés ettől eltérő minősített többséget állapít meg. Márpedig az alapszerződés ez esetben szándékosan a „leadott szavazatok” kifejezést használja. Háromféle leadott szavazat van: igen, nem és tartózkodás. Így az összes leadott szavazat 693 volt, ennek a kétarmada 462, és ehhez képest 448-an szavaztak igennel a jelentésre. Ha visszatérünk a vicceskedő, és sajnos nem vicces bevezetőjére, akkor az a helyzet, hogy

nem jött össze a kétharmad. Ez egy érvénytelen szavazás volt. Az önök stílusában mondhatnám úgy is: megbukott a Sargentini-jelentés!

És most mit csinálnak? Mennek az Európai Bíróságra?

Az Európai Parlamentnek nincs hatásköre és feladata innentől kezdve. Most az Európai Unió Tanácsa elé kerül a jelentés, ami „strukturált párbeszédet” kezdeményez az érintett tagországgal. Sok ilyen bullshit szöveg van az európai közbeszédben. A Tanácsnak megítélésem szerint – nem akarok tanácsot adni nekik, bölcs emberek, komoly jogi apparátussal – azt kell először megnéznie, hogy egyáltalán a vonatkozó szabályoknak megfelelően született-e meg ez a javaslat.

Akkor most ez lesz a stratégia, hogy belekötnek formai dolgokba, minthogy ez egy érvénytelen szavazás volt, és nem fognak részt venni tartalmi érvekkel a „strukturált párbeszédben”?

Az nem tartalmi kérdés, hogy valakik azt mondják – egyébként tényekkel alá nem támasztva, nyilvánvaló hazugságokat tartalmazó szöveget összeállítva, mérhetetlen elfogultságtól vezetve –, hogy a jogállamiság sérelme áll fenn egy országban? Majd pedig pont ezt az előterjesztést egy nyilvánvalóan jogszabályellenes formában fogadják el?

Tehát nem azzal fognak érvelni, hogy „de, Magyarországon igenis jogállam van”, hanem, hogy „bezzeg az EU-ban sincs”?

Azt, hogy a Sargentini-jelentésben említett ügyekben mi az igazság, már elmondtuk. Elmondtuk hat éve, négy éve, két éve, és most is. Érvek inkább a másik oldalon nincsenek. Az nem érv, hogy valakinek valami nem tetszik. Az egy vélemény. Az érv az, hogy a demokrácia ezzel meg ezzel az intézkedéssel, törvénnyel sérül.

Ilyen állítás egy sincs a jelentésben. Csak vélemények, csúsztatások, sugalmazások. A tények ezzel szemben azt mutatják, hogy indokolatlan egy ilyen eljárást elindítani Magyarországgal szemben. A tényekre fittyet hánytak, és mégis azt mondták, hogy ez indokolt. Ráadásul ezt jogszerűtlenül tették. A Tanácsban a magyar kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez világos legyen.

Meg is köszönhetnék ezt a döntést, mert ez nagyon jó kampánytéma lesz a Fidesznek az EP-választáson.

Sokszor megköszöntük már.

Sargentini asszonynak is?

Neki is megköszöntük már.

És Manfred Webernek?

Persze. Kétfelől lehet nézni azt, hogy ő is megszavazta a jelentést. Az egyik, és én efelé hajlok inkább, hogy iszonyatos nagy volt rajta a nyomás.

Honnan jött a nyomás?

A szocialista és liberális politikusok, a médiaelit és az úgymond civil szervezetek felől. Weber ugye Spitzenkandidatja akar lenni a Néppártnak az EP-választáson. Ha a Néppárt nyer, ő lehetne az Európai Bizottság elnöke. Ehhez viszont neki a szociálliberális erőket, képviselőket is meg kell nyernie. És ő láthatóan úgy gondolta, hogy ennek érdekében enged a nyomásnak ebben a kérdésben.

Szerintem ez egy teljesen téves magatartás, ez a merjünk kicsik lenni álláspontja. Ezzel szemben mindig azok a jobbközép politikusok voltak sikeresek, akik nem aszerint politizáltak, amit a szociálliberális politika, média és értelmiségi elit elvárt, hanem akik a saját koordinátarendszerükben mozogtak.

Egy szociálliberális koordinátarendszerben egy néppárti soha nem lehet elég jó. A bukott néppárti a jó. Meg a halott, mint Helmut Kohl.

Antall József is azóta bezzegpolitikus a szocialisták, meg a liberálisok körében, mióta nem él. Addig meg ő volt a patás ördög.

Manfred Weber akkor gyenge ember? Hiszen engedett a nyomásnak.

Nem, ez nem gyengeség, ez egy képesség kérdése.

Akkor van még hova fejlődnie Webernek, hogy el tudja viselni a nyomást.

Igen, a nyomástűrő képessége nem elégséges. A nyomás rossz, kellemetlen szituációkat hoz magával. Csak nézzék meg, hogy mi történt Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatóján! Oda jutottunk, hogy egy újságíró a nemzetközi sajtótájékoztatón nem kérdést tesz föl, hanem emelt hangon számonkéri, leüvölti a politikust. Ez agyrém!

Miért általánosít egyetlen újságíró kérdése alapján?

Ha ezt egy újságíró csinálja, már az is sok. Ha nem engedsz a nyomásnak, ilyen helyzetekbe kerülsz. Weber most azt gondolhatja, ezektől megszabadult, de ez tévedés.

Ez egyébként a politikai Stockholm-szindróma.

Aki szerelmes lesz a fogvatartóiba, az nem a szabadságát növeli, hanem becsapja magát, és a rabságát mesterségesen elfogadhatóvá teszi. Az ő esetében szerintem most ez a helyzet.

Innentől kezdve, és tekintve, hogy ő egyértelműen Magyarországgal szemben foglalt állást, nekünk, fideszeseknek végig kell gondolnunk, hogy lehet-e, szabad-e támogatnunk az ő csúcsjelöltségét. Amikor Weber egy hete bejelentette a csúcsjelöltségi szándékát, nem volt ellene szóló érv, és nekem is evidens volt, hogy őt kell támogatnunk. Most már nem az, és a kérdést meg kell vitatni.

A másik ilyen evidencia az volt, hogy a CSU és a Fidesz a legjobb barátok.

Amennyire én tudom, egyedül Weber szavazott igennel, meg sok CDU-s politikus. A CSU-s képviselők viszont mind nemmel szavaztak vagy tartózkodtak.

A néppárti frakció 40 százaléka ebben a kiélezett helyzetben is egyértelműen mellettünk volt, ez jó kiindulópont, azt hittem, 30 százalék körül van a támogatottságunk.

Engem ez pozitívan lepett meg.

Melyik testvérpárttól fájt legjobban, hogy megszavazták a jelentést?

Van egy-két ember, aki túltolta a dolgokat az elmúlt időszakban a jelentés elfogadását megelőzően.

Mit toltak túl?

Például a stílust. A szövegeikben nemhogy Sargentinit, de a kommunistákat is balról előzik.

De kik tolták túl? A svédek? Az osztrákok?

Azok általában, akik a nyilvánosság előtt is beszéltek. Nekik ez kampány is volt. A Fidesszel szemben a Néppárton belül gyűlöletet az elmúlt években csak a sikertelen, vagy a lejtőn lefele tartó pártok politikusaitól tapasztaltam.

Tehát a Néppárt lúzerei bántják önöket irigységből?

Nem azt akarom mondani, hogy a Fidesszel szemben kritikát csak a lúzerek fogalmaznak meg, de akik a legvállalhatatlanabb véleményekre ragadtatják magukat, azok általában lúzerek.

Frank Engel például Juncker pártjának tagja, az ő pártja otthon harminc éve a liberálisokkal és szocialistákkal képez nagykoalíciót. Luxemburgban pedig, ha felszólal egy néppárti, vagy szocdem képviselő, még a legtájékozottabb újságíró sem tudná megmondani, hogy az illető melyik párthoz tartozik. Teljes szimbiózisban van a különböző ideológiájú pártok mondanivalója.

Ez miért baj?

A hetvenes-nyolcvanas évek nagy konvergenciatörténete ez: a liberális, a konzervatív és a szociáldemokrata erők konvergálnak, és nagy középerőt hoznak létre.

Ezt csinálta a Fidesz is Magyarországon, csak egymaga.

Nem. Nálunk az egyik szereplő nagyon naggyá vált, itt meg elmosódnak a határok az úgynevezett centrumerők, a liberálisok, szocialisták, konzervatívok között. Ráadásul a liberálisok politikai ideológiája fölzabálta a másik kettőt. A konzervatívok és a szocialisták is a liberális kiskátét mondják fel. Ez aztán megváltozott az újkonzervativizmussal, és többek közt ez is vita a Fidesz és egyes néppárti tagpártok között:

ők ma liberalizmus által felzabált politikai ideológiarendszerben gondolkodnak, mi meg nem.

A lengyel Polgári Platformot (PO) is felzabálta a liberalizmus? Ők is önök ellen szavaztak.

Az más történet, a PO a Fideszhez képest kicsit balra van, és kicsit olyan a helyzetük, mintha a Jobbik-Fidesz versenyben a Jobbik szerzett volna 40 százalékot, a Fidesz pedig 20-at. Ők elszenvedtek egy nagy vereséget.

Pár éve még a PO legfőbb versenytársával, a Jog és Igazságosság Pártjával (PiS) némi feszültséget is bevállaltak, mert a Fidesz a PO-s Donald Tuskot támogatta. Hová tűnt ez a lojalitás és barátság?

Megharagudtak ránk. A magyar kormány a PO és a PiS által vezetett kormányokkal is jó viszonyban van a hagyományosan jó lengyel-magyar kapcsolatoknak köszönhetően. Most belehergelték magukat a megcsalt szerelmes állapotába: egyrészt mert mekkora disznóság, hogy a PiS nyert, és nem ők, és ráadásul mi velük is jóban vagyunk. De mi a szocialista lengyel kormánnyal is normális viszonyban voltunk, kormányok között mások ezek a kapcsolatok, mint pártok között.

Meddig lesznek még a Néppártban? Nem kellemetlen nekik a helyzet, hogy eljárás indult egy tagpárt ellen, ráadásul részben néppárti szavazatokkal?

Ellenünk nem indult, hanem Magyarország ellen. Hol van leírva a jelentésben a magyar kormány? Lehet akár Gyurcsány vagy Ujhelyi ellen is. Ők is Magyarországot jelentik.

Ujhelyi a jelentés mellett szavazott.

Ezt a problémát Orbán Viktor nagyon jól mutatta be, amikor azt mondta a vita végén, hogy az Ujhelyi-félék jobban gyűlölik őt, mint amennyire szeretik a hazájukat. Ennek az ellenkezője viszont nem igaz,

a Fidesz-szavazók sem szerették Gyurcsányt, de sosem volt akkora az ellenérzés, hogy felülírta volna a hazaszeretetet.

Nem úgy, mint most a Magyarország ellen szavazó magyar képviselőknél. Ez a történet különben sem a Fideszről, hanem egyrészt Európa kormányozhatóságáról szól, másrészt arról, hogy van ma egy mindent megelőzően meghatározó kérdés: a migrációé, ez pedig mindegyik pártot megosztja, és a Néppártot a többinél jobban.

40-60 százalékos arányban?

Nagyjából. Ez egy nagyon komoly megosztottság. Másrészt ma az európai politikában – ha kiveszem ebből a zöldeket és a kommunistákat – az úgynevezett középpártok a status quo fenntartásában érdekeltek. Márpedig változásra van szükség, mert a migráció problémája mellett Európa a folyamatos gyengülés irányába halad. Az irányról való vitában mi még mindig a kisebbségi oldalon vagyunk, pedig az irányok most rosszak.

De önök a Néppárt tagja, és abban is akarnak maradni. Az Európai Bizottság elnökét és az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Néppárt nem a status quo része?

Mi az Európai Néppárt részei vagyunk, és azon belül a változás hívei vagyunk. A brexit a legnagyobb egyes abban a bizonyítványban, amit a status quo-párti szereplők kaptak. Nem most jelent meg valami új dolog a brit társadalomban, ami az Európával való együttműködés ambivalenciájáról szólt. Csak az unió vezetői nem törődtek az egésszel: a huszonhét másik miniszterelnök közül egyetlenegy volt, aki a maradás melletti újsághirdetést jelentetett meg. Orbán Viktor. Nem ezt kellett volna, hogy tegye például Juncker?

Mit szóltak volna önök ahhoz, ha egy másik ország kormánya a migránskvótáról szóló népszavazás előtt elkezd hirdetésekben kampányolni az igen mellett? Nem tartotta volna az ország belügyeibe való beavatkozásnak?

Bárcsak így tettek volna! De ehelyett ők a saját lapjaikban fogalmaztak meg fenyegető üzeneteket a magyaroknak. Elmondhatták volna a véleményüket: nem úgy, hogy azt mondják, hogy ha nem veszünk részt a kötelező kvótarendszerben, akkor nem lesz uniós pénz, mert akkor mi küldtük volna el őket a fenébe. De lehetett volna érvelni, azzal nem lett volna baj. Ők azonban a vitát el sem tudták képzelni, inkább erőből oldották volna meg a kérdést, mondván: mit képzel magáról egy 10 millió lakosú, frissen belépett, másodrangú ország? Ez ahhoz kapcsolódik – hát jó, akkor ezt az Azonnalin fogom kimondani –, hogy

Európában ma gyakorlatilag numerus clausus van a közép- és kelet-európai országokkal szemben: az unió vezetésében az elsőrangúak, a nyugat-európaiak kell, hogy legyenek.

Most épp Donald Tusk az Európai Tanács elnöke. Úgy tudjuk, ő lengyel.

A numerus clausus sem azt jelentette, hogy egyáltalán nem engednek oda senkit, hanem, hogy a másodrangú országokból csak bizonyos számú ember lehet pozícióban.

Szokott beszélgetni a német kollégáival arról, hogy az ön mandátumára hány magyar szavazó jut, és például a sokat emlegetett Manfred Weber eközben hány német szavazót képvisel? Az ebben a kisebb államok javára meglévő eltérés is a numerus clausus része?

Az egy bölcs döntés volt a lisszaboni szerződésben, hogy maximalizálták az EP-képviselői létszámot. A 80 milliós Németország polgárai 96 képviselőt választhatnak, a tízmilliós Magyarország választói pedig huszonegyet. Aránytalan. Ennél már csak az aránytalanabb, hogy az alig félmilliós Máltának hat képviselője van.

De ne essünk hasra a nagyokat sújtó igazságtalanságtól: a nagy uniós országok parlamenti képviselői szépen nemzeti alapon, frakciókon átívelve, ha kell – nem mondom, hogy minden esetben – megoldják a dolgokat: a kilencvenhat német, és a hetvensok angol, olasz, francia mindegy, hogy az ECR-ben vagy a szocdemeknél vannak.

Ez miért baj? Az előbb a hetes cikkes szavazás kapcsán pont ezt várta volna el a magyar képviselőktől is.

Én ezt nem is tartom bajnak. Csak azt mondom, hogy ez így működik. És egy

velőtrázó marhaság, hogy az Európai Parlament az arányos képviselet csimborasszója lenne,

mint ahogy erről értekezett a hvg.hu egy cikke a Sargentini-jelentés kapcsán, mert egy német képviselő mögött majdnem kétszer annyi szavazatnak kell lennie, mint egy magyar mögött.

A mi tízmilliónkra jut huszonegy képviselő az Európai Parlamentben, a németek nyolcszor annyian vannak, de mégis csak négy és félszer ennyi képviselőt küldenek. A numerus clausust arra értem, hogy úgy működik az Unió, hogy amikor tizenöt tagú volt, tizenöt fontos, elsőrangú országa volt, amikor meg huszonöt tagú lett, akkor továbbra is tizenöt fontos, elsőrangú országa maradt. Ez azóta is így van.

Miért fizetnek akkor nekünk mégis ennyi pénzt?

Mi? Hét évre 25 milliárd euró. Nehogy már hasra essünk!

Az egész unióban a bruttó nemzeti jövedelem 99 százalék megmarad a tagállamoknak. Egy százalékot raknak be az unió költségvetésébe. Az uniónak egy évben a költségvetése 150 milliárd euró, az hét év alatt ezermilliárd. Ebből hét év alatt 25 milliárd jut Magyarországnak. Évente 3,5 milliárd euró, a Bayern München éves költségvetésének alig az ötszöröse. Egész őszintén ez vérlázító.

Főleg a rajta lévő korrupciós költség a vérlázító, nem?

Milyen korrupciós költség?

Például amikkel kapcsolatban az OLAF nyomoz.

Korábban volt az antiszemitizmus, a nacionalizmus meg a populizmus –

most éppen a korrupció van, ami a kedvenc politikai csodafegyver a Fidesz-KDNP-vel meg a kormánnyal szemben.

De az, hogy OLAF-vizsgálat folyik, nem jelenti azt, hogy az OLAF el is marasztalt minket. Az OLAF ráadásul azt mondja, hogy szerinte ennyi a csalással érintett összeg. Aztán arról, hogy végül is mennyi pénzt fizettetnek vissza úgymond büntetésből, arról az Európai Bizottság dönt.

Ez történt a 4-es metró ügyében is, és az OLAF még javaslatot tett arra, is hogy a magyar ügyészség indítson büntetőeljárást, ez pedig zajlik. Mint ahogy zajlik ilyen Nagy-Britanniában vagy Németországban is. Amúgy meg egy középgyenge 444-cikk tirádája nem jogi kategória a közpénzek felhasználását illetően.

A vitában úgy tűnt, hogy a nyugat-európai képviselőket ez zavarja nagyon: elhangzott, hogy a szavazóik számonkérik őket, mondván, „miért fizetünk ezeknek pénzt, ha úgyis ellopják”? Nekik ez kínos a kampányban.

Ez, ami zajlik, ez a közép- és kelet-európai országok és emberek lenézésének a csimborasszója.

Miért, a magyar emberek lopják el az EU-s pénzt?

Nem, amit csinálnak a nyugat-európai képviselők.

A nyugat-európai képviselők csodálkoznak, hogy Szófiában késsel és villával esznek az emberek.

Az az előítélet, hogy „hát bizantiánus országok, ott korrupció van”.

És valójában nincs.

Bocsánat, hát Dacia-ügy van, vagy Volkswagen-dízelbotrány?

A Dacia a franciáké.

De romániai autó. De a Volkswagen dízelbotránya, az mi volt? Csalás!

Tehát akkor mindketten csaljunk, és mutogassunk egymásra?

Nem, nem. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy véletlenül se mérnek azonos mércével. A Volkswagen-ügyben becsaptak államokat – mert máshogy kellett volna adózniuk –, és becsaptak fogyasztókat, sőt, nem csak az autóvásárlókat, mivel másoknak is környezeti károkat okoztak.

A különbség az, hogy a Volkswagen egy magáncég.

Ugyan már! Miért, Magyarországon állami vállalatokat érintenek ezek a vádak?

Mészáros Lőrinc állami vállalat? Tiborcz István állami vállalat?

Tehát ők és mondjuk a Volkswagen fejesei ugyanolyan haver-oligarchák?

Nem ugyanolyanok. Ők németek. Ez az egész egyébként pont olyan, mint a kilencvenes évek márkaforradalma, ahol nem a valóság számít, hanem a brand. Ha veszek egy Volkswagent, és 300 méter múlva lerobban, akkor azt mondom, hogy micsoda pech, annak ellenére, hogy ez egy megbízható német autó. Ha meg Trabantom van, ami tizenöt éve jól működik, akkor azt mondom, hogy micsoda csoda, hogy tizenöt éve ilyen jól megy ez a tragacs. Nem a valóság számít, hanem a brand.

Ugyanez van itt is: Németország nem korrupt, Svédország nem korrupt. Közép-Európában az országok mindig zavarosak voltak, meg még kommunizmus is volt, ezek korruptak. Németország tisztességes, még ha ki is derül, hogy van ez a Volkswagen-ügy, vagy ennél meg annál a vállalatnál kiderül ez-az, meg a Gripen lekorrumpálta a fél világot; az csak kivétel lesz.

De bezzeg a román, az nyilvánvalóan egy raklap ásványvizet is korruptan ad el.

Vannak előítéletek, pozitívak meg negatívak is. Budapest 20 évvel ezelőtt, mikor önmaga árnyéka volt, akkor is mindenki el volt ájulva, hogy jajj, Budapest. Frászt. Budapest rendetlen volt és alulfejlett. A Duna akkor is ott volt, a Vár ott volt, a Lánchíd ott volt. És semmit nem tett hozzá az elmúlt 150 év sem a Lánchídhoz, sem a Várhoz, inkább csak elvett.

A negatív előítéleteket meg pusztán leírtam, ez nem a szegény kisgyermek panasza volt. De azért amikor EP-képviselők meg a költségvetési ellenőrző bizottság azt mondják, hogy ők hihetetlenül objektívak, de közben

a legprimitívebb kocsmapolitizálás szintjén előítéletesek a románokkal, bolgárokkal, horvátokkal, az felháborító.
 

Én az ügyeletes fogadatlan prókátora vagyok ezeknek az országoknak a költségvetési ellenőrzési bizottságban, mert ez felháborító.

Még szerencse, hogy a Fideszben nincsenek semmilyen előítéletek. Sem a bevándorlókkal, sem a más vallásúakkal szemben.

Nem akarok ismeretelméleti magasságokba emelkedni, de az komplett tévedés, hogy az előítéletek csak rosszak lehetnek. Például ennek hiányában mindannyiunknak le kéne égetni az egyik kezét a rezsón. Amihez azért nem nyúlunk hozzá, mert anyukánk azt mondta, hogy ne nyúlj hozzá, mert forró.

Előítélet miatt alakul ki bennünk, hogy a láng forró, nem személyes tapasztalat alapján. De amikor az előítélet nem tényeken, mások tapasztalatain alapul, és nem az egyed személyes túlélését vagy más pozitív célokat szolgál, hanem mondjuk annyiban merül ki, hogy a román korrupt, az teljesen más.

Előítélet és előítélet között is van különbség.

Nekem is vannak előítéleteim.

Mondjon egyet!

Például a gáztűzhelyre nem tettem rá a kezemet, mert elhittem anyukámnak, hogy forró.

Ennyi? Valami jobbat mondjon!

Kommunista nem lehet jó ember.

Húha, akkor a cseh kommunista Jaromír Kohliček, aki azt nyilatkozta nekünk, hogy a hetes cikkely ellen fog szavazni, lehet, hogy most megbánta a szavazatát.

Lehet, hogy ő kivétel, ami erősíti a szabályt.

És Thürmer Gyula jó ember?

Nem, dehogyis. Szörnyű. Rettenetes.

Hogyan tenné helyre akkor a kelet-európaiak becsületét az EU-ban?

Az egész mögött valójában az húzódik meg, hogy pont az ellenkezője a helyzet annak, mint amit előszeretettel szoktak állítani – bár nem akarok inkorrekt lenni, az elmúlt egy-két évben már kezdenek leszokni róla. Arról, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó tíz új tagállamról, köztük a közép-európaiakról azt szokták mondani, hogy formálisan csak-csak felkészültetek a csatlakozásra, de valójában mégse. Pont az ellenkezője az igaz. Az akkori tizenöt tagország nem volt felkészülve a csatlakozásra. És ők a saját felkészületlenségüket kivetítik ránk.

Úgy gondolták, hogy egyszerűen elég a velük született intelligencia, a fantasztikus kulturális hagyományaik, a megkérdőjelezhetetlen nagyszerűségük; hiszen ők svédek, németek, franciák, olaszok és spanyolok. Nekik nem is kell erre nagyon készülni, mert gyakorlás nélkül menni fog az, hogy másmilyenekkel vannak egy társaságban, akik ennek a társaságnak az egyenrangú tagjai. És ezek után

a csatlakozásunkra való felkészületlenségük miatt kialakult helyzetben úgy viselkednek velünk, mint amikor a két szülő leül a gyerekkel, és egymásra licitálva korholják.

Először csak az a baj, hogy kettes lett a témazáró, utána már az, hogy rendetlenség van a szobádban, és egyébként még a hajad is hogy áll.

Ez rólam lepereg, mert nem a szüleim, de tényleg ez megy. Nem a Sargentini-jelentésnél, hanem úgy általában. Hogy a búbánatba jön ahhoz egy spanyol vagy portugál, hogy nekünk észt osszon demokráciából? Nem arra emlékszem történelmi tanulmányaimból, hogy a 16-7-8. századtól kezdve modellértékű demokrácia lett volna ezekben az országokban. Mintha pont az ellenkezője lett volna.

Történelmi bűnöket akar számonkérni?

Nem, hanem csak egy kis higgadtságot kérek. Vegyék tudomásul, még a nyugati értelmiség baloldali gondolkodásra nyitott része is, hogy milyen érzékenységeket sértenek – most, hogy már velük vagyunk – például akkor, mikor Marx-szobrot avatnak. Őket sosem nyomorította marxizmusra épülő diktatúra. Ha a véleménynyilvánítási szabadságot kiegyensúlyozó jóérzésük a náci bűnökkel kapcsolatban megvan, akkor ilyenkor, a kommunizmus bűnei esetében miért nincs? És ez csak az egyik szimbolikus kérdés.

Fordítsuk le a gyakorlatra: hogyan oldaná meg a kelet-európai tagállamok elnyomását? Most mondta, hogy kétszer is meggondolják, hogy Weber mögé beállnak-e Spitzenkandidatként. Itt a lehetőség: indíthatnának egy saját kelet-európai Spitzenkandidatot. Mit szól hozzá?

Meg kell fontolni. Ha Tusk lehetett az Európai Tanács elnöke… Még egyszer mondom, a numerus clausus abban áll, hogy ez a hozzáállás: „hány rendes ország is van Európában? Tizenöt. És közben ugyan bővítettük az uniót, de sajnos az a tizenöt hely már foglalt”. Szerintem meg a dolog úgy néz ki, hogy aki uniós tag, az rendes ország, tehát a rendes országok létszámát kell 28-ra bővíteni.

Mindenki rendes ország – különböző módon.

Volt egy jó kis Facebook-bejegyzés egy civil embertől, aki – még 2011-ben, mikor a jajongás volt az Európai Parlamentben az új alkotmány miatt – leírta, hogy mi a természetes alkotmányjogi szituáció különböző nyugat-európai országokban, és az mondta, ha ez meg az nálunk lenne, akkor már az Európai Unió nem létező egyesített hadserege bevonult volna.

Államegyház van például néhány európai országban! Meg monarchia. Persze náluk ez történelmi hagyomány, de nekünk meg bizonyos történelmi hagyományainkat magunk mögött kéne hagyni. És abból is mekkora felháborodás volt, hogy Magyarország vagy Magyar Köztársaság az ország neve.

Bár az alkotmányos szabályozás teljesen egyértelműen tagállami hatáskör, de akkor ennyi erővel tessék szépen felszólítgatni a monarchiákat is negyedévente, hogy „jó, értjük, hogy ez több évszázados hagyomány nálatok, meg nincs jelentősége, csak szimbolikus, de akkor is, azért a köztársaság az szebb, mint a monarchia”. Totál abszurditások.

Meg az alkotmányjogi panaszba is belekötött most Sargentini, ami nálunk legalább van, huszonhat másik országban meg nincs is.

Ez olyan, mint mikor a Tavares-jelentés vitájában az osztrák Lunacek asszony – már nem EP-képviselő – a zöldombudsmant hiányolta Magyarországon. Erre Szájer visszakérdezett, hogy Ausztriában van zöldombudsman? Hát nincs.

Melyik jelentés volt jobb, Tavaresé vagy Sargentinié?

Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Egy biztos, hogy a jelentéstevőknek az EP-karrierje ezzel véget ért.

Biztosan csak azért, mert újat húztak önökkel.

Tavares akart volna újraindulni, de nem választották meg, Sargentini meg nem indul.

És ön indul akkor is, ha a Fidesz nem a Néppártban lesz?

Mi a Néppártban indulunk.

És ott is kötnek ki?

A mi iránytűnk változatlan. GPS-sel vagyunk, vagy Waze-val.

Önök mennek egyenesen, és Manfred Weber az, aki kanyarodik a liberálisokhoz?

Dehogyis, nem kanyarodik ő sehova se.

A Néppárt tagjai vagyunk, a Néppárttal indulunk, és néppárti képviselőnek készülök.

Ember tervez, nálánál nagyobb erők meg végeznek.

Mi az, amit már nem tenne meg Orbán Viktorért? Hol van a határ?

Azért ennek kölcsönösen mindig értelmes határai voltak. Az ember nyilván nagyon messze is elmegy a barátaiért, de a józan ész keretein belül.

A Felcsútnak akkor nem szurkolna, ha majd az MTK ellen játszanak.

Én MTK-drukker voltam már akkor, amikor Orbánt még nem is ismertem.

Junckernek egy viszontpofont bevállalna Orbán kedvéért? Ő szerette pofozgatni Orbánt.

Nagy tisztelője vagyok az idős embereknek, azoknak is, akik mindent megtesznek, hogy ezt a tiszteletet leépítsék bennem.

A kort tisztelem, az egy önmagában tiszteletre méltó dolog.

Melengeti a szívét, hogy az exjobbikos Morvai Krisztina megenyhült a kormány irányába? A Sargentini-jelentés keddi vitájában is védelmébe vette a Fideszt.

Jóval régebb óta ismerem őt, mint a széles nyilvánosság, hiszen vizsgáztam nála még a jogi egyetemen. Engem inkább az túlzásoktól hemzsegő jobbikos szerepvállalása lepett meg. Az, hogy jobbikos lett, nem lepett meg...

Fideszes lehetett volna?

Minden lehetett volna, erre ő tud választ adni. Nem hiba, és nem is elítélendő erkölcsileg, ha valaki tagja vagy politikusa a Jobbiknak, és politikusként nyilván érti is az ember, ha egy másik politikus rendre vehemensen nyilvánul meg,

de Morvai jobbikosként megmagyarázhatatlanul túltolta.

Az viszont a javára írandó, hogy miután alulmaradt a Vona Gáborral szembeni konfliktusában, nem csatlakozott a párton belül végül háttérbe szorulókhoz. Minden pártban vannak olyanok, akik elkezdenek nyafogni és kifelé beszélni, miután elvesztettek egy párton belüli meccset. Ilyen a nagy kedvencem is – ezt dupla idézőjellel mondom most  –, a... hogy is hívják azt a kis náci jobbikost?

Toroczkai László?

Nem, nem...

Novák Előd?

Novák Előd! Aki olyan hirtelen szabadszájú lett, miután kezdett háttérbe szorulni a Jobbikon belül. Visszatérve Morvai Krisztinára: számomra egy percig nem volt kérdés, miután Vona vezetésével elkezdődött a Jobbik el-SZDSZ-esedése, hogy Morvai vagy ringbe száll Vona ellen, mint Toroczkai és Novákné, vagy oldalra lép. Azért mögötte említésre méltó tudományos karrier van.

Szerintem ő nem is annyira a Fidesz felé lépett, hanem egyszerűen leszállt a jobbikos Vona-T-ról – jaj, de vicces vagyok –, és azt mondta, rendben, fiúk, menjetek tovább, de nélkülem.

Milyen gombot nyomott egyébként Morvai Krisztina a Sargentini-jelentésre?

Ellene szavazott. Ahogy Kovács Béla is.

Kovács Béla nemmel szavazott?!

Ez biztos Moszkva hatása!

Az... (nevet)

Kovács Bélával szavazott a Fidesz, tökéletes szalagcím.

A Fidesszel együtt szavazott Kovács Béla. Hát Istenem...

Azért nem irigylem a jobbikos Balczó Zoltánt, akinek pártja álláspontja szerint tartózkodnia kellett a szerdai szavazáson.

Egyébként ez a nehéz része a politikának. Kerül az ember erkölcsi dilemmába az életben is néha. De a politikában kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy folyamatosan döntenie kell: személyes erkölcsi szempontjait vagy politikai közösségének erkölcsi szempontjait válassza-e. És Balczó szerintem most állandóan ebben a helyzetben van.

De hát az előbb még pont ön mondta, hogy a tartózkodás egyenlő a nemtámogatással!

Persze, de különösebb problémát nem jelentett volna neki az se, ha nemmel szavaz. Pláne úgy, hogy még a Kovács Béla is otthagyta őt ebben... De ez legyen az ő baja. Ha meglőtte, hadd vigye.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek