Maróth Miklós Pókemberről és Harry Potter-könyvekről alkotott gondolataiban nem is az a zavaró, hogy hülyeségek, hanem hogy valójában visszatér velük a középkori egyház képmutatása.

A kérdés azért fura, mert igazából egyedül a hímtagok jelenléte a hasonlóság a két politikusról kiszivárgott anyagokban.

A kultúrharc kitalálói nagy feladatot kaptak: el kell hitetni az országgal, hogy könnyűzenében is verhetetlenek és egyediek vagyunk. Nehéz lesz átvinni, de igény van rá.

Az államtitkár nemzetközi hírűvé vált produkciója és annak magyarázata tulajdonképpen hetente megtörténik a szegényebb településeken, csak a körítés más.

Komolyan gondoljuk, hogy miközben egy 16 éves svéd lány az ENSZ-nek tart beszédeket megváltóként, addig egy 22 éves ne lenne alkalmas Novák Katalin sidekickjének?

A vezetőink annyira képtelenek elfogadni, hogy a hülye EU kivételesen valami olyan dologról akarna beszélni, amiről még nincsenek előre legyártott mondataik, hogy inkább elhallgat egy hasznos kérdőívet.

A magyar kormány leghűségesebb kitartottjai már megint ki akarnak sajátítani egy közös dolgot azzal, hogy megtalálták a gonosz liberálist, akit nem érdekel az Ismerős Arcok. Pedig lehetne a meccsre járásról úgy is beszélni, hogy nem tűnünk közben idiótának.

Magyarország tartozott magának annyival, hogy legalább egy rendes stadiont épít. Nem is erre nem volt szükség, hanem az előtte épült stadionok nagy részére.

Karácsony Gergely és Fekete-Győr András kijelentései is bizonyították, hogy jelenleg képtelenek vagyunk háromdimenziós emberként elképzelni a határon túli magyarságot. Emiatt pedig se politikában, se kultúrában nem lehet értelmes véleményt formálni.

Fekő Ádám leírja, hogy miként tesz keresztbe az állam a piacnak azzal, hogy az adónkból igazságtalan lakástámogatási rendszert tart fenn, megoldásként mégis azt javasolja, hogy még jobban toljunk ki a piaccal.