A magyar kormány heroinja a migráció, más nem fér be mellé az életébe

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.11.25. 17:21

A vezetőink annyira képtelenek elfogadni, hogy a hülye EU kivételesen valami olyan dologról akarna beszélni, amiről még nincsenek előre legyártott mondataik, hogy inkább elhallgat egy hasznos kérdőívet.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Most már aztán tényleg elmondhatjuk, hogy a Fidesz-KDNP világszinten is új dolgokat vezetett be a politikába: az illiberális demokrácia kitalálása már jól láthatóan irányba terelte a párt kreatív géniuszait, de akkor még nem is sejtette talán senki, hogy nem olyan sokára megérkezik a történelem első szupertitkos nemzeti konzultációja, amiről a kormány időközben megmagyarázta, hogy valójában nem is nemzeti konzultáció. Ugye arról a kormányról beszélünk, ami mindig a magyar választópolgárok felhatalmazására hivatkozik akkor, ha a saját kedve szerint módosítja a törvényeket, bezárat újságokat, és úgy általában magyarázatra kényszerülne bármi miatt.

A konzultációk témái különösen változatosak voltak, és nagyon jól mutatják a kormányzati kommunikáció változását is 2010 óta: abban az évben még a nyugdíjakról és járulékokról kérdezték a magyarokat, 2011-ben az Alaptörvény alkotásába vonták őket bele, 2012-ben adózásról, minimálbérről és hasonlókról volt szó, hogy aztán három évvel később a nagy fordulat után már szülessen konzultáció a menekültekről, terrorizmusról és az Európai Unióról. 2017-ben pedig egyszerűen csak arról kérdezték ki az emberek véleményét, hogy mennyire szeretnék megállítani Brüsszelt.

Ebbe a fejlődési ívbe speciel valóban nem fér bele a klímavédelem témája, hiszen a legutolsóból

logikusan csak a „Soros vagy a migránsai erőszakolják meg gusztustalanabbul a fehér keresztény nőket?” kérdés következne, nem ez a romkocsmai hülyeség a légkondiról.

Gyorsan ki is derült, hogy igazából csak a hülye Európai Unió kötelezte a tagállamokat a kitöltésre, a magyar kormánynak eszébe sem jut erről megkérdezni bárkit is, a szóvivő, Hollik István pedig tulajdonképpen be is vallotta, hogy szándékosan hallgatták el az egészet, és már csak az hiányzott, hogy megkérjen mindenkit, hogy ne töltsék ki.

A történet leginkább azt mutatja, hogy a kormányunk egyszerűen képtelen mit kezdeni a klímavédelemmel: a fizetett beszélő fejek rendszeresen mondanak egymásnak ellentmondó dolgokat a kérdésben, Áder János köztársasági elnök elvileg kiemelt ügynek tartja, közben a hírek szerint Orbán Viktor az egész kérdést baloldali huncutságnak tartja, amit Barack Obama környezete talált ki.

Attól most tekintsünk el, hogy Orbán Viktor annyira beleszokott a saját maga által teremtett rendszerbe, hogy el sem tudja képzelni a politikai akarattól függetlenül történő dolgokat a világban, és maradjunk a kérdőívnél! Szóval itt van valami, amire kivételesen lehet válaszolni az ikszelésen túl is, ráadásul nincsenek irányítva a kérdések sem a készítők szerinti helyes válasz felé. Egyszerűen le kell írni, amit gondolunk bizonyos kérdésekben a nagyon jó nevű Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról, aminek pár nagyon alapvető kérdése maximum azért furcsa, mert állítólag mi már amúgy baromi jó klímastratégiával rendelkezünk.

De akkor miért nem akarta a kormány, hogy bárki is kitöltse a zárásig 150 ezer példányben letöltött dokumentumot? Hát azért, mert még a végén értelmezhető párbeszéd alakult volna ki egy olyan témában, amit a kormány nem szeretne napirenden tartani.

A magyar ember gyomra egyszerre valószínűleg csak egy katasztrófától tud remegni, és azt fenn kell tartani a migránsválságnak. Hülyeség is lenne lecserélni, pláne amíg jól láthatóan nincs egységes álláspont róla, mit kéne mondani.

A Fidesz ugyanis olyan, mint azok az idegesítő exheroinisták, akik bármilyen beszélgetést fél perc alatt átfordítanak abba, hogy ők amúgy régen heroinoztak, és megjárták a poklot. Lehet itt szó klímaváltozásról, nyugdíjakról vagy arról, ki milyen filmet látott a moziban, a végén valahogy mindig előkerülnek a régi durva herkás történetek, vagy ezúttal a Fidesz heroinja, a migráció/Brüsszel/Soros.

Ez az egyetlen pálya, amin tudják, mit kell mondani, ráadásul érdekesnek is tűnhetnek vele, ráadásul annyira el vannak telve vele, hogy fel se merül bennük, hogy esetleg vannak emberek a társaságban akiket valamiért mégsem érdekel annyira a hülyeségük.

Ennek fényében különösen szórakoztató a tény, hogy a kérdőív már akkor is nagyobb érdeklődésre tart számot, mint a Brüsszel megállításáról szóló bingó, ha a 150 ezer letöltésből akár csak 50 ezren (vagy akár csak százan) válaszoltak: 2017-ben 68,1 millió forintot hagytak a nyomdában, és 881,5 millió forintért postázták ki (és ezekben még nincs benne a plakátkampány sem), és 100 ezer kérdőívet küldtek vissza.

Bár kevés esély van rá, de ezek után akár azon is el lehetne kezdeni gondolkozni, hogy most már tényleg elkezdhetnénk valami másról is beszélni a migráció mellett, mert jól láthatóan mutatkozik rá igény. 

Olvasnál még Fekő Ádámtól? Ide kell kattintanod!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek