Álljunk meg egy versre!

Higgyük el József Attilának – de ne csak néhány percre –, hogy a költészettől teljesebb lesz az életünk. Higgyük el, hogy az élet két alappillére – ahogy ő fogalmazott az Ars poetica c. versében – a szellem, vagyis az intellektus, és a szerelem.

Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján tisztelgünk az ő és a többi magyar költő teljesítménye előtt. Fejet hajtunk a már nem élő magyar költőóriások sírhatja fölött. Az emlékezés lehetőséget teremt arra, hogy újraolvassuk – a költészet napi rendezvény kapcsán pedig – újra meghallgassuk a kedvenc költőink verseit és felfedezzünk a magunk számára újakat is.

Tudom, most majd sokan megmosolyognak majd, főleg egy ilyen kiélezett kampány és nagyon sokak számára dermesztőnek ható Fidesz-győzelmet követően amiatt, hogy

azt ajánlom Magyarország polgárainak: álljunk meg egy versre, és/vagy üljünk le egy verssel a kezünkben!

Tegyük meg, hogy legalább néhány percig nem foglalkozunk az országgyűlési választáson történtekkel. Higgyük el József Attilának – de ne csak néhány percre –, hogy a költészettől teljesebb lesz az életünk. Higgyük el, hogy az élet két alappillére – ahogy ő fogalmazott az Ars poetica c. versében – a szellem, vagyis az intellektus, és a szerelem.

Ha a világ bármely részéről Magyarországra érkező újságíró feltenné nekünk azt a kérdést, hogy mire vagyunk leginkább büszkék mi magyarok, akkor feltételezésem szerint a többség biztos azt válaszolná, hogy a tudósainkra és a kultúránkat formálókra, alakítókra – azaz a művészek, írók, költők, teljesítményére. Van mire büszkének lenni mindegyik területen.

A magyar költészet olyan gazdag, hogy megismerése időigényes, a közoktatásban ennek áttekintése csak felületesen lehetséges.

Több évszázadot – sőt, ezer évet – kellene áttekinteni annak, aki szeretne elmélyülni ebben, kezdve a lovagi epikától a kortárs költészetig. Tegyük hozzá, hogy a magyar költészet nem csak gazdag, hanem sokszínű is. Egyes források szerint Gellért püspök legendájának szerzője arról is írt, hogy „abban az időben az egyszerű nép is ismert már verseket”. De sorra születnek már 1200-1300 körül a magyar szenteket (István királyt, Szent Imrét) latinul megéneklő-verselő himnuszok. Volt azonban magyar nyelvű költeményünk is a XIII. században, a közoktatásban is megismert Ómagyar Mária-siralom.

Ilyenkor – az ünnep kapcsán – eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy a költő óriások közül, ha tehetnénk, kivel barátkoznánk szívesen, vagy ki lenne az, aki az éj kellős közepén is bizalommal fordulhatna hozzánk az őt foglalkoztató kérdéseivel.

Bizonyára lennének olyanok, akik csak egy, de lennének olyanok is, akik több versírót is megneveznének. Nekem sok kedvenc – Ady Endre, Arany János, József Attila, Nagy László, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Vörösmarty Mihály – közül kellene vállasztanom. Ugyanez eljátszható a kortársak esetében is. Sokan vannak, bőséges terméssel. Számomra nem csak élmény Kemény István, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Krusovszky Dénes vagy Orbán János Dénes egy-egy költeménye, hanem gondolatébresztő is.

A magyar költészet napján megkülönböztetett figyelemmel kell fordulnunk Nemes Nagy Ágnes munkássága felé. Kevesen lehetnek Magyarországon, akik legalább a gyermekversei révén ne ismernék – ezekből magam is sokat olvastam gyermekeimnek – a száz éve született Kossuth- és József Attila-díjas költőt, műfordítót, esszéistát. Sajnálom, hogy nem mélyültem el jobban munkásságában.

Ahogy költőtársai közül sokan, ő is megfogalmazta ars poeticáját:

„Mesterségem, te gyönyörű, / ki elhiteted: fontos élnem. / Erkölcs és rémület között / egyszerre fényben s vaksötétben.” 

A magyar költészet napja lehetőséget teremthetne arra is, hogy a választópolgárok az öntömjénező kampányszövegek helyett verseket kapjanak a postaládájukba és a megmaradt (ha maradt) kampánypénzeken olyan videók kerülnének föl a közösségi médiába, amelyen a kedvenc versük szólal meg.

Az meg már hab lenne a tortán, ha a közszolgálatinak nevezett csatornákon (nem csak a Dunán) ebben a hónapban minden nap elhangozna egy-egy vers: verset mondani tudó művészektől. Az meg már végképp felemelő érzés lenne, ha politikusaink nem dakota közmondásokkal szórakoztatnának bennünket, hanem klasszikusoktól vett idézetekkel. Lenne miben elmélyülniük.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!