Miért Márki-Zay Péter a legjobb opció?

Nem lenne ördögtől való, és senkinek sem tenne rosszat (kivéve persze a fideszes oligarchákat és a rendszer kegyeltjeit), ha tizenkét év után nem Orbán Viktornak hívnák a miniszterelnököt.

Túl vagyunk a harmadik kétharmados Orbán-kormányon, tizenkét éve van hatalmon a Fidesz-KDNP, és akkor is azt gondolnám, hogy eljött a váltás ideje, ha hellyel-közzel elégedett lennék a kormány működésével. Azonban nem vagyok, rengeteg dolog van, ami felháborít, és szeretném visszakapni az országomat, vagy – és ez talán még helyesebb – szeretnék kapni egy élhető, működő országot.

Egy olyat, ahol a mindannyiunk által fizetett közmédiában nem kormánypropaganda zeng, hanem az épp nem hatalmon lévő politikai szereplőket is meghívják oda – nem csak négyévente egyszer öt percre.

Olyat, ahol az aktuális miniszterelnök szellemileg meglehetősen gyenge képességű gyerekkori barátjából nem lesz pár év alatt 500 milliárdos úgynevezett üzletember (vagy inkább kétlábon sétáló pénztárca), vagy ha lesz, mindezt csak és kizárólag saját tehetségének és tudásának köszönhetően teszi meg.

Olyat, ahol a miniszterelnök vagy épp a jegybank elnök családja sem gazdagodik meg közpénzekből nem tisztességes módszerekkel, nem tisztességes úton.

Olyan országot is szeretnék, ahol az aktuális miniszterelnök hátsó kertjében nem épül stadion, ahol az aktuális miniszterelnök kedvenc falusi focicsapatát nem srófoljak ki több tíz milliárd forinttal.

Olyan országot is szeretnék, ahol az előrejutás feltétele nem a hosszú nyelv, és a gumigerinc, hanem a tudás, a tisztesség, a munka és az alázat.

Továbbá szeretnék olyan országban élni, ahol végre euróval fizethetünk, ahol a pénzem értéke nem romlik egyik napról a másikra 20-30 százalékot.

Olyan országot is szeretnék, ami nemet mond a keleti diktatúrákra és igent nyugatra. Ne feledjük: a teljes magyar történelem arról szólt, hogy Nyugathoz tartozzunk, nem véletlenül. Nem kívánok egy hanyatló keleti autokrácia utolsó csatlósának az állampolgára lenni.

Olyan országot is szeretnék, ahol az aktuális miniszterelnök kellően bátor ahhoz, hogy vitázzon a kihívókkal és ne futamodjon meg előle. Nem szeretnék továbbra is egy gyáva miniszterelnök országában élni.

Olyan országot is szeretnék, ahol akkor is a nemzet része lehetek, ha nem az aktuális kormánypártot és annak az ideológiáját támogatom, valamint olyan országot is szeretnék, ahol a köztársasági elnök nem az ország negyedének, hanem az egész lakosságának a köztársasági elnöke tud lenni.

Nem olyan nagy elvárások

Alapvetően nincsenek nagy elvárásaim az országot illetően: a kormány lehetőleg ne lopjon, vagy legalábbis ne ennyit. A sajtó legyen szabad, és mindenki boldogulhasson a saját szorgalmának, tudásának megfelelően. Azt gondolom, hogy egyetlen magyar embernek sem lehet érdeke, hogy az adóforintjaiból oligarchákat és propagandistákat tömjön ki a kormány ahelyett, hogy például az oktatásba invesztálná azt. A fideszes honfitársainknak is azt kellene megérteniük, hogy amikor Mészáros, Tiborcz vagy Matolcsy Ádám gazdagszik, az az ő kárukra is megy: mikor ők lopnak, tőlük is lopnak.

Nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti adófizető magyaroktól is lopnak, és nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti magyarok is végtelenül hosszú kórházi várólistákra fognak kerülni, az ő gyermekeik is az egyre rosszabb színvonalú közoktatásba fognak járni.

Az elmúlt tizenkét év után az egyértelmű, hogy Orbán nem akarja – és talán ami ennél is rosszabb –, nem is tudja ezt az országot megteremteni. Képtelen a konszolidációra, lételeme a képzeletbeli ellenségek elleni harc (amikor pedig igazi harc van, akkor fülét-farkát behúzza természetesen), most épp a nemváltó óvodásokon a sor.

Orbán az elmúlt tizenkét év során a keleti illiberális rezsimeket választotta követendő példának, a nyugati jóléti demokráciák helyett.

Ezen a választáson egyetlen jó jelölt van, egyetlen, akinek legalább esélye lehet megteremteni egy ilyen országot: Márki-Zay Péter.

Márki-Zay Péterről már az előválasztás során is úgy vélekedtem, hogy ő a legjobb opció, és ez ma sem változott. Jellemző, hogy érdemben a Fidesz médiagépezete sem tudta őt támadni: habár keresték a hibát a múltjában, nem találták, így fegyvereik ellene a kontextusból kiragadott, vagy tendenciózusan összevágott videók voltak, mely szerint Márki-Zay Péter ugye eltörölné a rezsicsökkentést (nem, nem törölné el), katonákat küldene Ukrajnába (nem, nem küldene) és indiai szemészekhez küldené a betegeket (nem, nem küldené).

Márki-Zay Péternek ellenben van valamije, ami Orbán Viktornak nincs: kész programja és terve arra, hogy miképpen lehetne Magyarországot demokratikus, nyugati útra terelni.

Milyen módon lehetne megfékezni az inflációt, hogyan lehetne elkerülni a megszorításokat, megoldani az oktatás és az egészségügy helyzetét. Egyik sem könnyű, de legalább az ellenzéknek valós terve és programja van erre, míg a jelenlegi fideszes kormány képességeiből hatósági árakra és a tanárok elleni uszításra futja: ez Orbánék válasza a problémákra.

Akárhogy is, nem lenne ördögtől való és senkinek sem tenne rosszat (kivéve persze a fideszes oligarchákat és a rendszer kegyeltjeit), ha tizenkét év után nem Orbán Viktornak hívnák a miniszterelnököt. Ugyanis én nem szeretnék olyan országban élni, ahol az aktuális vezető leválthatatlan és elszámoltathatatlan, nem szeretnék a Kádár-korszak után egy Orbán-korszakot, nem kívánom a teljes felnőttkoromat a NER-ben és annak fertő szellemiségében leélni, ahogy nem kívánok külföldre sem elköltözni: ezért fogok vasárnap Márki-Zay Péterre szavazni.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!