Az elmúlt napok leginkább azt bizonyították be, hogy őrjítő hiba összefogni a DK-val

Vági Márton

Szerző:
Vági Márton

2021.10.19. 07:17

Ideális esetben egy háborúban csak előrefelé kell nézni, Márki-Zay Péternek viszont hátrafelé is figyelni kell majd.

Mint ismert: Márki-Zay Péter felmosta a padlót Dobrev Klárával, annak ellenére is győzni tudott, hogy mögötte nem állt sokáig egyetlen párt sem, ahogy komolyabb mennyiségű pénz sem, és a Fidesz lakájmédiája is arra biztatta a híveket, hogy szavazzanak Dobrevre. A tény, hogy MZP így is simán győzött Budapesten és vidéken egyaránt; a tény, ahogy a DK az elmúlt napokban viselkedett, ahogy a nyugdíjaskommandójuk megállás nélkül gyalázott mindent és mindenkit, aki nem Dobrevet támogatta, továbbá Gyurcsány hétfői sokat sejtető nyilatkozata engem egy dologban erősített meg: őrjítő hiba volt bevenni az összefogásba a Demokratikus Koalíciót.

A legerősebb ellenzéki párt mantráját hagyjuk is. Az év legfontosabb választása volt, elviekben a DK mozgósít a legjobban az ellenzéki oldalon, és így voltak képesek elérni 284 ezer szavazatot, úgy, hogy egészen biztosan voltak olyan MSZP-, Párbeszéd- vagy akár Jobbik-szavazók is, akik átszavaztak Dobrevre.

Ettől még lehet a DK a legerősebb ellenzéki párt, de ez nem túl nagy érdem, lévén egyik ellenzéki párt sem erős, többségük külön indulva a bejutási küszöböt sem ugraná meg.

A helyzet az, hogy ellenzéki oldalon már nem a pártok és a szimpatizánsaik vannak többségben, hanem olyan választók, akik egyik pártból sem kérnek, de változást szeretnének az országban. A DK sem kivétel, akik írd és mondd 284 ezer embert tudtak megmozgatni úgy, hogy még a kormánypárti média is bőszen melléjük állt, aligha véletlenül. Ha az ellenzék ezt a 284 ezer embert, – de még ha a 2019-es EP-választás 557 ezrével számolunk – elveszítette volna azért, mert Gyurcsány és a pártja nem lett volna rajta a közös ellenzéki listán, akkor is simán nyerhető lett volna a választás Márki-Zay Péterrel a lista élén.

Az ok egyszerű: 2018-ban is volt 2,7 millió ember, aki nem szavazott, többségük pedig épp azért nem tette ezt meg, mert a pártokat és az elmúlt harminc év politikai generációját hiteltelennek találta – nem kért sem Orbánékból, sem Gyurcsányékból.

Ellenben Hódmezővásárhely kétszer is megmutatta, hogy ha a választók kapnak egy hiteles és jó jelöltet, olyat, aki a rendszerváltás óta eltelt időszak egyetlen bűnéből sem vette ki a részét, akkor hajlandóak rá szavazni. Az előválasztás második fordulója is ékes példa volt erre, ahol tömegek – és zömében fiatalok – álltak Márki-Zay mellé.

Ha az ellenzéknek van egy olyan jelöltje, mint amilyen MZP, emellé hiteles programja, akkor pár százezer ellenzéki törzsszavazó gond nélkül pótolható a bizonytalanok tömegével. Tegyük hozzá – látva rengeteg DK-s kommentelőt, erre lehet, szükség is lesz –, simán benne van a pakliban, hogy egy részük addig fog duzzogni és hisztizni, hogy a végén nem szavaz az ellenzékre, lévén nem az általuk preferált jelölt fogja vezetni a listát.

Márki-Zaynak hátrafelé is pislantania kell

Apropó lista és annak vezetése: Gyurcsány Ferenc mai beszéde eufemizmus volt arra, hogy ők bizony nemigen akarják majd elismerni a tényt, hogy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, győzelme esetén az ország új miniszterelnöke. Másképp nemigen lehet értelmezni az alábbi mondatait:

„Valójában parlamenti helyekért küzdünk, és ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt. Először parlament, először többség, aztán majd kormányfő. Ez a sorrend.”

Értsd: majd választanak kormányfőt az Országgyűlésben! Tehát a bukott miniszterelnök épp arról beszél, hogy Márki-Zay kvázi igáslóként nyerje meg a választást a mérhetetlenül alacsony támogatással rendelkező pártoknak, aztán majd ők közösen eldöntik, hogy ki legyen a miniszterelnök. Mivel alighanem a DK frakciója lesz a legnagyobb az ellenzéki oldalon, sejthetjük, hogy kit fognak favorizálni, és kit nem. Ha ez megvalósul – és remélem nem fog –, az a teljes előválasztásnak és az ellenzéki összefogásnak, annak alapelveinek és valamennyi ellenzéki szavazónak az elárulása lesz.

Márki-Zay Péter nincs könnyű helyzetben. Ideális esetben egy háborúban csak előrefelé kell nézni, és egy ellenséget kell legyőzni, azonban neki legalább annyiszor kell majd a háta mögé fordulnia, mint előre, ugyanis a DK késsel a kezében áll mögötte. Az a DK, akiknek véleményem szerint ott sem kellene lenniük, akik nélkül ezerszer könnyebb lenne nyerni és tisztességesen kormányozni, akik miatt a Fidesz fújhatja az ostoba, egybites, de láthatóan működő Gyurcsány-show reklámjait, és akik miatt Orbánék maximálisan képesek lesznek mozgósítani. Hiszen ellenzéki összefogás ide, vagy oda, Márki-Zay győzelme ide, vagy oda, még mindig nagyon sokan vannak, akik nem akarják, hogy Gyurcsány visszatérjen a hatalomba, és miatta nem fognak az ellenzéki listára szavazni.

Innen nézve egyszerűbb lett volna kihagyni a DK-t, és nélkülük legyőzni a Fideszt. Mondanám, hogy utólag okos az ember, de én már 2020 őszén is ezt mondtam, kár, hogy nem hallgatott rám senki. Talán majd legközelebb.

Persze kár a múlton rágódni, a helyzet már változni sem fog, a DK nyilvánvalóan ott lesz az összefogás soraiban, vélhetően övék lesz a legnagyobb frakció. Innentől kezdve a többi párt felelőssége, hogy kvázi ellensúlyként egyenesítsék ki a hajót, és támogassák Márki-Zay Pétert, ne engedjék, hogy Gyurcsány Ferenc oly sok mindenkihez hasonlóan őt is megbuktassa. A felelősség óriási: egy emberként kell összezárniuk a DK-val szemben, és nem engedni, hogy megfúrják azt a jelöltet, akire az ellenzéki szavazók túlnyomó többsége szavazott az elmúlt héten.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

Vági Márton
Vági Márton vendégszerző

PhD-hallgató.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek