Könyvek, amiket még próbálj meg elolvasni a választás előtt

Egy hét múlva megyünk szavazni. Ezt az időt akár arra is kihasználhatjuk, hogy képbe hozzuk magunkat a világgal: például az eddigi magyar választásokkal, Bibó István aktualizálásával, és a jövő politikájával.

Jövő hétvégén választás, de még mindig van idő, hogy képbe kerüljünk a világgal.

Mi ezt a három könyvet ajánljuk.

Révész Sándor: Húzzuk a keresztünk (Európa, 2022)

A magyar választások alakulását és hátterét általában kényelmesen vissza tudjuk mondani az életünkből, ha különösen érdeklődők vagyunk, akkor még egy kicsit korábbról is. Ahhoz viszont, hogy igazán értsük, honnan jutottunk ide, érdemes az előtte lezavart kalandokat is átnyálazni, és kicsit közelebbről ismerni annál a magyar választásokat, hogy „elcsalták a komcsik”. 

Révész Sándor könyve nem véletlenül ígér izgalmat, drámát, tragédiát és bohózatot is: Magyarország 1905 óta sokkal érdekesebb hely annál, mint amilyennek 2010 óta tűnik a teljesen sima és fantáziátlan választásokkal a háta mögött. Az a legjobb az egészben, hogy az ígért műfajok sokszor egyszerre vannak jelen: a Fidesz meglepetésszerű 2002-es bukásán egyszerűen nem lehet nem nevetni így visszanézve, ahogy a 2010-es MSZP-teljesítményt is csak szájtátva olvassa az ember.

Ráadásul van egy jó hírem: úgy tűnik, a politikai szerencsétlenkedés valamiféle történelmi hagyománnyá alakult Magyarországon (és valószínűleg a világ nagyrészén is), úgyhogy a legtöbb választással kapcsolatban kapunk Révésztől valami megdöbbentő történetet.

A választások története ráadásul meglepően sokatmondó képet ad a 2022-es állapotokról, illetve az állapotok gyökereiről is: akit érdekel egy gyorsan, szórakoztatóan és pontosan bemutatott áttekintés, akár át is szaladhat rajta április 3. előtt. 

Bibó István és a 21. század (Corvina, 2022)

Ahhoz képest, hogy mennyit kéne beszélni Bibó Istvánról, megdöbbentően kevés szó esik róla, pedig elég mondjuk a Wikipedia-szócikkét elolvasni ahhoz, hogy felmerüljön a kérdés: van-e vajon nála alkalmasabb ember az össznemzeti példakép kategóriára? Valószínűleg nem, de sajnos az sem véletlen, hogy a nagyon korai Fideszen kívül különösebben senki nem tartja fontosnak Bibóról beszélni: az 1911 és 1979 között élt jogász/tanár/politikai gondolkodó egy jó nagy sablonnal érve korát nagyon megelőzve ásott a mélyére a magyar nemzeti traumáknak, és próbálta őket feloldani.

Ezek azok a nemzeti traumák, amik a mai napig meghatározzák a közgondolkodást, miközben Bibó arra is megtanít, hogyan szúrjuk ki már messziről a rendszerhibákat.

Sajnos a jelenlegi „politikai elit” jelentős része pontosan azokból a rendszerhibákból és traumákból él, amiket Bibó már nagyon régen pontosan körbeírt, ezért a legjobb tulajdonképpen nem is beszélni róla.

A Bibó István és a 21. század arra tesz kísérletet, hogy aktualizálja kicsit Bibó gondolatait: a Majtényi László által szerkesztett kötet többek közt Balog Iván, Dénes Iván Zoltán, Fleck Zoltán és Lázár Domokos írásait tartalmazza, amik egytől-egyig arra próbálnak választ kapni, hogy mit javasolna nekünk Bibó István 2022-ben. 

Azon talán nem kell meglepődni, hogy olyan nagyon nem lelkesedne a jelenlegi helyzetért, de ezen túlmenően is érdekes a könyv: a fordított szelekciós mechanizmusok körbeírásából, az eltorzult magyar alkat leírásából kiderül, hogy valójában meglepően kevés dolog változott a nemzeti karakterünkben 1948 óta. És főleg azért nem, mert az egymást váltó vezetések mintha nem vettek volna tudomást arról, mit javasolt Bibó István.

A kötet egyébként kedvcsinálónak is jó ahhoz, hogy kicsit mélyebbre ássuk magunkat az életműbe, esetleg megrendeljünk pár kötetnyi Bibót, hogy aztán kedvünkre válogassunk történelmi, politikai, esetleg jogi elemzéseiről.

Jamie Susskind: Politika a jövőben – Életünk a technológia uralta világban (Athenaeum, 2022)

A politika közelről nézve valamiféle állandó világok harcának tűnik, ezért érdemes belenézni abba, mi várható: Jamie Susskind Politika a jövőbenje az a könyv, ami már nem sci-fiként beszél a mesterséges intelligencia hatalomátvételéről, hanem valószínűsíthető forgatókönyvként. A szerző eleve abból a bátor alapállításból indul ki, hogy hamarosan már tényleg véget érhet az 1900-as évek, és az abból fakadó problémahalmaz, és kapunk helyette újakat: egy olyan világot ír le, amiben a kód a törvény, az életünket megkönnyítő algoritmusok pedig úgy fognak minket terelgetni, hogy egy idő után már az is felmerül, egyáltalán megvan-e még a valódi szabadságunk.

Susskind könyve azért minimum zseniális, mert úgy gondolkodik el szabadságról, szabad döntésről, erkölcsről, hogy közben nem nem akar semmit a szájunkba rágni. Nem azt üzeni, hogy a jövő sötét lesz és gonosz, hanem azt, hogy tényleg itt lenne az ideje feltenni pár kérdést, és elismerni, hogy ezek politikai kérdések: Mekkora hatalma lehet egy magánkézben lévő techcégnek? Mi garantálja azt, hogy előbb-utóbb nem él vissza a hatalmával ez a techcég?

És hogy fog hatni a demokrácia működésére, ha bizonyos döntéseinkről lemondunk a kényelem érdekében, miközben lassan egyáltalán nem értjük már a minket körülvevő rendszerek működését?

A szerző nem egyszerűsít túl, de mégis bárki számára érthetően magyarázza el, miért problémás például az, ha egy ápolórobot nem engedi meghalni az öngyilkosságot tervező betegét.

Miközben azon agyalunk, liberális vagy illiberális demokráciát szeretnénk, érdemes kicsit nagyobb távlatokban is gondolkozni: amit Jamie Susskind jósol, az a szerző szerint sem biztos, valóra válik, de egyelőre minden abba az irányba mutat, hogy valóra fog. Akkor pedig jobb, ha nem ér minket meglepetésként.

Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!