Akkorát durrant karácsonyra a könyvpiac, hogy minden ismerőst felidegesíthetünk vele

Szerző: Fekő Ádám
2021.11.28. 08:03

Kevés jobb érzés van annál, mint olyan könyveket vásárolni barátoknak, amiket maguknak nem vennének meg. Egy közös mosolygás egyszerűen elérhető, csak jól kell választani. Ajánló!

Akkorát durrant karácsonyra a könyvpiac, hogy minden ismerőst felidegesíthetünk vele

Karácsonyi ajándékot venni alapvetően szívás: az embernek egy bizonyos kor után szerencsés esetben eleve olyan barátai vannak, akik meg tudják venni maguknak azt, amire igazán vágynak, tehát nekik illik kreatívnak lenni úgy, hogy valójában nemcsak nyűg az egész, és nem is akarunk sokat költeni.

Ezt az űrt tölti be a könyvpiac ilyenkor: addig mindenki eljutott már valószínűleg, hogy teljesen érdektelen, de nagy és szép könyveket vásárol a rokonnak a világ 150 legmagasabb épületéről, de az advanced level itt is az, amikor teljesen értelmezhetetlen dolgokat ajándékozunk a barátainknak.

Valószínűleg emiatt az attitűd miatt volt nagyon sok ideig az egyik legfontosabb ajándék baráti körben a sajnás már szinte beszerezhetetlen Gyurcsány a konyhában című szakácskönyv, ami több generációt is ráébresztett arra, hogy karácsonykor is röhögni a legjobb.

Szerencsére idén sem kell aggódni, világnézettől függetlenül adtak ki, vagy fognak kiadni az ünnepi piacra olyan könyveket, amiknek már a birtoklása és könyvespolcon tartása is jókedvre deríthet bárkit: van itt öntudatos oligarchafeleség, a Humor Egyik Nagyágyúja, teljesen érthetetlen létezésű hírességkönyv, világi turanizmus, és elemzés a HírTV zászlóshajójáról.

Mutatunk öt könyvet, amikkel egyszerűen és frappánsan rendezheted le az idei ünnepeket!

5. Farkasházy Tivadar: Halálcsoportban – avagy a kistérségi Napóleon eltüntet egy várost

Igen, Farkasházy kiadott egy könyvet a koronavírusról. Már önmagában ez indok a mosolygásra, de ha elolvassuk a címet, akkor kiderülhet, hogy itt bizony még mindig 2002 van:

a humorista már a címében is azon viccelődik, hogy Orbán Viktor bizony vidéki, tehát gondolhatja magát Napóleonnak, mégis csak olyan ember marad, aki szédül a betonon, bicskával eszi a fagyit, lololol.

A könyv műfaja amúgy nem egészen egyértelmű: elvileg viccelődik, de ugyanakkor mégis azzal foglalkozik, hogy Orbán Viktor és kormánya pár intézkedéssel akár meg is menthetett volna jelentős mennyiségű, mára a járványban elhunyttá vált embert, de közben értelemszerűen szó van a fociról is.

Az ajándékozottunk politikai meggyőződésétől függő eredményt érhetünk el a könyv megvásárlásával, ami szórakozásunk mindenképp garantált.

4. Ómolnár Miklós: Demjén Ferenc – Álmok könyve

A fikciós bulvár hazai megálmodója, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány egyik divíziófelelőseként ezt a fikciózási képességét a politikai újságírásban is hasznosító Ómolnár nem is író, hanem álomfejtő ebben a könyvben, amit ráadásul maga a Mediaworks ad ki.

Összességében az sem egyértelmű, megszólal-e egyáltalán benne Demjén Ferenc, de a kalandozásairól és három ponttal (...) lezárt mondatairól ismert szerzőt ismerve egyáltalán nem kizárt, hogy nem.

Sokkal közelebb az ajánló sem visz:

„Mégsem krónika, örvénylő energiák, vonzások és taszítások, mélységek és magasságok, maga a sodró természet határozza meg a könyv hangulatát.”

Ebből az ajándékból lehet aztán igazi dadaista karácsonyt csapni!

3. Vona Gábor: Átokból áldás – A turanizmus üzenete a 21. században

Ha pár éve ír Vona Gábor turanista könyvet, az ember simán legyint rá: akkoriban Vona egy teljesen hétköznapi fasisztavezér imidzsben volt, ez a kör pedig soha nem volt bátortalan, ha alternatív tudományok hangoztatására kerül sor.

Vona Gábor azóta viszont némileg bűnbánó módon valamiféle visszafogott és megértő hazabölcse lett, aki a szekértáborokban gondolkodó politikát épp úgy szereti bírálni, mint a Fidesz lopását, a cigánybűnözés szót pedig valamikor 2016 környékén hallhattuk tőle utoljára.

Azzal maga a szerző is tisztában van, hogy a turanizmus leginkább a hazai szélsőjobbhoz kötődik, és bizonyos körökben hajlamosak kinevetni azt, aki előveszi, de megpróbálja a lehetetlent azzal, hogy valamiféle polgári turanizmust állít elő.

A könyvből nemcsak az derül ki, hogy létezik-e ilyen, de a politikarajongó barátinkkal akár ki is elemezhetjük, milyen irányt vett Vona Gábor 2021 végére. 

2. Gyuricza Péter: Így beszélnek ők a Sajtóklubban

Talán egy más műsorból sem lett ilyen alacsony nézettséggel legenda, mint a Sajtóklubból:

a HírTV zászlóshajója tulajdonképpen egy velünk élő mémmé változott mostanra,

hiszen ha úri társaságban kimondjuk a Sajtóklub szót, akkor pár mosolyt biztosan bezsebelhetünk.

Főleg erre az érzésre építve érdemes megvásárolni az ígéret szerint műsorok százát kielemző könyvet (innen is pacsi Gyuricza Péternek, amiért képes volt ennyit megnézni belőle), miközben felidézhetjük a kedvenc Bayer Zsolt- vagy Gajdics Ottó-momentünket.

Nincs ember, aki ne akarná a polcán tudni, ezért tulajdonképpen bárkinek jó!

1. Dr. Várkonyi Andrea: Jogod van jól lenni

Nyilván kihagyhatatlan: Várkonyi Andrea pár hónapja bútorozott össze Mészáros Lőrinccel (akit a rossz nyelvek szerint Lőrinek hív otthon, én pedig csak remélni tudom, hogy igaz a pletyka), és mit ad isten, sínre került az élete: azóta már a TV2 vezetésébe is bekerült, jobban futnak a cégei,

szóval őt is elérte az ún. Mészáros-hatás, amit a legjobban talán úgy lehetne leírni, hogy minél közelebb van hozzánk egy ismert gázszerelő, annál többet kapunk mások adójából.

Így hát nem is csoda, hogy a nő, akihez képest Vajna Tímea szimpatikus volt az országnak, önsegítő könyvet adott ki.

Teljesen felesleges tényleg elolvasni az És ezt lehet?-et, elég megvenni valakinek karácsonyra:

garantált a móka és kacagás, hiszen mivel lehetne szeretetteleljesebb a szeretet ünnepe, mint egy jó gyűlölködéssel?

NYITÓKÉP: Azonnali-montázs

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek