Mit tehetünk, ha pszichésen megvisel minket az ukrajnai háború?

Hogyan hat a menekülőkre, és hogyan hat a hírfogyasztókra a háború? És ha nagyon megvisel, mit tudunk tenni? Dr. Perczel-Forintos Dórával klinikai szakpszichológussal, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetőjével beszélgettünk.

Hogyan befolyásolja az emberek életét a háború, milyen negatív pszichés hatások érhetik ilyenkor őket?

Nagyban függ attól, milyen helyzetben van az illető személy, különbség van ugyanis aközött, hogy valaki egy ukrán vagy kárpátaljai menekült, vagy Tiszabecsen él vagy Budapesten. És árnyalja a képet az is, hogy valaki közvetlenül érintkezik-e a menekültekkel, vagy pusztán végzi a napi tevékenységét, és csak a hírekből hallja, hogy a szomszéd országban háború zajlik.

Annak ellenére, hogy általánosítani nem lehet, azt el lehet mondani, hogy

teljesen természetes, hogy a háború szorongást és félelmet kelt mindenkiben.

A huszadik században, főleg a vietnámi háború után ismerték fel az úgynevezett gránátsokk-jelenséget, amikor a veteránok évekkel a háború befejezése után rémálmokról, heves szorongásokról számoltak be. Ezt nevezik poszttraumás állapotnak.

Akut traumáról akkor beszélünk, amikor valaki azzal szembesül, hogy valami az életét veszélyezteti, vagy szemtanúja annak, hogy valaki, valakik átmennek egy ilyen szituáción. Amellett, hogy ilyenkor a szorongás teljesen természetes, normális jelenség, különböző módokon reagálhatunk rá, és azon túl, hogy a napi tevékenységünk mennyire kapcsolódik a háborús tevékenységhez, az élethelyzetünk, a személyiségünk, a környezetünk is befolyásolja. Van, aki jobban bírja a stresszt, van, aki viszont különösen szenved tőle.

Viszont ahhoz, hogy traumát átélő személyről beszéljünk, nem elég, hogy valaki virtuálisan szembesül az eseményekkel.

A DSM4 és DSM5 mentális betegségek diagnosztikai rendszere szerint traumatizáció akkor történik, ha valaki maga szenved el egy olyan eseményt, ami az életét közvetlenül fenyegeti vagy közvetlen szemtanúja ennek. Az még, hogy a híreket nézzük – és hát folyamatosan sugározzák a hírforrások a háborús eseményeket, és ezek megterhelők, nagyon nyugtalanítók – nem nevezhető traumatizációnak.

Aki elszenvedi a háborút, például aki bombázást él át, annál akut stresszállapot alakulhat ki.

A veszély elmúltával, néhány hónap múlva alakulhat ki a poszttraumatikus stressz állapot, más néven PTSD. Az akut stressz állapot azonban szinte nem is betegség, hiszen életveszélyes helyzetekben illetve annak szentanújaként, érintettjeként az emberek 99 százalékánál kialakulhat. 

Milyen esetben alakul ki a poszttraumás stressz szindróma?

Ha valaki nem tudja megfelelően feldolgozni az elszenvedett stresszt,

de szerencsére csak a traumatizálódó személyek húsz-negyven százalékánál alakul ki poszttraumás állapot.

Az emberek nagy része tehát fel tudja dolgozni. Vagy azért, mert elmúlik ez az élethelyzet, vagy mert kap megfelelő támogatást a család, barátok vagy mások részéről. A legveszélyesebb az az időszak, amikor kontrollálhatatlan még a helyzet. De ha valaki már átjött a határon, megvolt az egészségügyi vizsgálat, megvan, hogy hol fog aludni, van mit ennie, akkor számára kezd belátható folyamattá válni a helyzet.

A fő választóvonal, hogy mennyire vagyunk urai a helyzetnek, és mennyire tudjuk kontrollálni. Ha nem tudjuk, az nagyon nyomasztóvá válhat. Ha például az emberek állandóan a híreket hallgatják, akkor úgy tűnhet, hogy információkat kapnak, és ez egy biztonságos helyzetet teremt, de ez egy virtuális biztonság. Egy része eleve hamis információ lehet, másrészt pont azáltal, hogy nem tudjuk irányítani a helyzetet, szorongáskeltő lesz. 

Ezért kell nagyon figyelni a tudatos hírfogyasztásra, hasonlóan ahhoz, ahogy a járványhelyzetben is ez volt az adekvát magatartás.

A koronavírus időszaka felkészíthetett már minket arra, hogy nem irányíthatjuk az eseményeket, nem vagyunk befolyással a vírus terjedésére például. Ahogy aztán a védekezés egyre sikeresebb lett, azzal a kontrollt elkezdte visszanyerni a társadalom. A karantén, a lezárások, az oltás mind-mind eszközök voltak arra, hogy valamit mégiscsak lehet tenni, vannak eszközök a járvány megfékezésére.

A háború kimenetele nem tőlünk függ, nem tudjuk irányítani, de magunk fölött visszaszerezhető az irányítás: megnézhetjük, honnan szerezzük az információkat és limitálhatjuk a hírekre szánt időt.

Milyen hatása van annak, hogy gyors egymásutánjában két válsághelyzettel szembesül a társadalom?

Mindenki sérülékenyebb állapotban van most a korlátozások, a bizonytalanságok és a kontrolállhatatlanság miatt. Csakhogy a koronavírus pont két éve kezdődött, és lépésről lépésre visszanyertük a kontrollt.

Átnézve a szakirodalmat, hogy a középkori nagy járványok idején mit csináltak, hát két éve még mi is azt csináltuk, mint amit a középkorban: karantén, izoláció, kézmosás. Az izolációt azért nagymértékben megkönnyítette a technikai civilizációs fejlettség, az online felületeken való kapcsolattartás lehetősége.

Rendben, de nincs akkor plusz egy nyomás ilyenkor, mikor egyik vészhelyzetből belecsöppenünk egy másikba?

De igen, mindenképp megterhelőbb, hiszen a pandémiában kifáradt társadalmak kapják most az ukrán válságot. De másféle teher ez.

Azáltal, hogy lehet segíteni, egy nagyon fontos megküzdési és biztonságot adó lehetőséghez jutnak azonban az emberek. Lehet segíteni adományokkal, lehet önkéntesként dolgozni menhelyeken, pályaudvarokon, a határnál stb.

Az, hogy tudunk cselekedni, csökkenti a kiszolgáltatottság érzését és a stresszt. 

Ez tehát megküzdési lehetőség lehet azoknak, akiket itthon nagyon megvisel a háború, hogy aktívan vegyenek részt a segítésben.

Igen, és nem kell rögtön Tiszabecsre elmenni, elég, ha a saját kerületeikben, falujukban, városukban segítenek.

A másik fontos dolog, hogy legyen együttműködés, társas támaszt kapjanak az emberek.

Ha be tudnak kapcsolódni a segítői hálózatba, ezzel részévé válnak egy nagyobb közösségnek, ami segíthet a magányosság és kiszolgáltatottság érzés megszűnésében vagy csökkenésében.

Ön nemrég írt egy cikket a koronavírus kapcsán, ahol a katasztrofizációval bőven foglalkozik. Ebben a helyzetben mi minősül annak?

A szorongás tulajdonképpen egy valós vagy vélt veszélyhelyzetre adott reakció, és a szorongást felerősíti, ha felnagyítjuk a veszélyt, például, ha világháborút vizionálunk.

Tehát ha valaki egyfolytában a híreket hallgatja, és az eseményeken tépelődik, akkor fokozhatja a saját szorongását.

Ezzel szemben, ha egy személy képes az adott pillanatban jelen lenni, azzal a szemlélettel, „hogy elég a mának a maga baja” és nem engedi szabadjára a fantáziáját a világ végével kapcsolatban – azaz nem katasztrofizálja a történéseket –, akkor még egy nehéz helyzet is elviselhetővé válik.

Számomra úgy tűnik, hogy a lakosság előzőleg már megedződött a háborús híreken, ha azok messze történtek, de az ukrajnai eseményeket mindenki nehezebben viseli. Ez valós, illetve, ha igen, mi az oka? Pusztán a közelség?

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az ingerküszöb magasabbra helyeződött. Ha úgysem tudunk semmit sem csinálni, jó védekezésnek tűnik, hogy kevésbé foglalkozzunk a problémával.

Ukrajna szomszéd ország, Kárpátalján sokaknak van ismerőse, magyar kisebbség él ott. Ezzel sokkal könnyebb empatizálni, átérezni a helyzetüket, fenyegetettségüket. Ez sokkal közelebbi kapcsolat és élmény, velünk is megtörténhet, azonos a kultúránk, van akivel a nyelvünk is, így sokkal jobban tudunk empatizálni és azonosulni.

Itt is érvényes, amit a trauma definíciójánál mondtam, hogy nemcsak azt tudja az egyén traumaként megélni, ami vele, hanem azt is, ami a közvetlen családtagjaival történik.

Ukrajna közelsége miatt minden valószínűséggel jobban érintve érzik magukat az emberek.

Vannak-e a társadalomnak azonosítható csoportjai, akikre jobban hatnak a háborús események?

Mondhatni, hogy a gyerekek sérülékenyek, de az ő érzelmi állapotuk nagymértékben függ a szülők állapotától, hozzáállásától. Továbbá, transzgenerációs hatások és érvényesülhetnek, hiszen azok,

akik éltek már át háborút, az idősebb korosztály valószínűleg nagyobb szorongást él át, és érzi, hogy ennek nem szabadna folytatódnia, szemben a mai negyven vagy húszévesekkel, akik békében élnek, és szerencsére nincs háborús tapasztalatuk.

És mit tehetnek azok, akik ma nagyon szoronganak a háború miatt, és akiknek gátolja a mindennapi munkájukat is akár?

Egyrészt érdemes arra gondolni, hogy egy háborús helyzetben „normális”, hogy az ember fél és szorongást él át. Másrészt el kell fogadni, hogy ez valóság, a szomszéd országban háború van, a háború tényleg veszélyes, és természetes, hogy szorongás kelt.

Aztán meg kell próbálni a jelenben maradni, arra fókuszálni, hogy most éppen mit csinálok, mi a dolgom ebben a pillanatban.

Ha például ülök a buszon, vagy a gyerekemmel vagyok, akkor ezt kell tudatosítani, hogy ez a valóság és nem szabad engednem, hogy egy távoli esemény átvegye a hangulataim fölött az uralmat. Tehát katasztrofizálás helyett benne maradni az életben. Ebben például a mindfulness-technikák használata sokat segíthet.

Említettem már a felelős hírfogyasztás fontosságát is. Érdemes kiválasztani két-három hiteles hírforrást és csak ott, csak meghatározott időben kell a hírekkel foglalkoznunk. Nem egész nap és folyamatosan, hanem csak bizonyos, korlátozott időben érdemes követni a híreket.

Továbbá cselekvéssé kell formálni a szorongást, meg kell próbálni kitalálni, mit lehet valósan tenni ahhoz, hogy megnyugodjak, segítsek másokon és magamon,

ha lehet, ezt kapcsolatrendszer segítségével tenni.

Ha valakit elborít a pánik, és azt érzi, hogy szétesik a napja, mert egész nap csak a híreket fogyasztja, akkor inkább készítsen napirendet magának, amihez megpróbálhatja tartani magát, visszatérni a normál napirendhez.

Emellett törekedhetünk a jól ismert szorongáscsökkentő módszerek alkalmazására: mozogjunk, menjünk ki a levegőre, relaxáljunk, foglalkozzunk olyan dolgokkal, amik lekötik a figyelmünket.

Mikor kell szakértőhöz fordulni?

Furán hangozhat, de

a háború nem egészségügyi kérdés,

hanem az élet egy nagyon nehéz helyzete, nem biztos, hogy az egészségügy kell választ adjon. Ápolni kell a családi, baráti, munkatársi kapcsolatokat, értelmes dolgokkal kell foglalkozni és segíteni, ahol lehet.

Persze ha valaki szorongásos megbetegedéstől szenved már eleve, a háborús helyzet ezt fokozhatja, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

NYITÓKÉP: Önkéntesek segítenek ukrajnai menekülteknek a Keleti Pályaudvaron 2022 márciusának elején. mindfulness Elekes Andor / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)