Ki dönti el, hogy kell-e a szlovákiai magyaroknak egy szlovák lap magyar projektje?

Meglepetés: az olvasók. Közben a Denník N magyar projektje ellen a kizárólag magyarországi állami pénzből működő szlovákiai magyar sajtó tiltakozik a leghangosabban.

A szlovák Denník N azzal az indoklással indít magyar lapot, hogy egyrészt a magyar(országi) sajtószabadság válságban van, másrészt a szlovákiai magyar sajtó egy jelentős része „politikusok, oligarchák és üzleti körök kezében van”.

Az utóbbi, a szlovákiai magyar sajtó nem is nagyon reagált az új projektre – az immár 74 éves múltra visszatekintő egyetlen napilap, az Új Szó online kiadása nem számolt be róla, a legolvasottabb magyar nyelvű szlovákiai online lap, a Paraméter egy rövid hírben ír a címbeli idézőjelezésből meg a „bármit is jelentsen ez” hozzáfűzéséből (mármint hogy a Denník N projektje független lesz a hazai és a külföldi politikától, amit a Parameter valamiért bel- és külpolitikának fordított) ítélve némi nyegleséggel.

A két állítás közül az első – hogy a magyarországi sajtószabadság válságban lenne – azóta vita tárgya Magyarországon és a szlovákiai magyar közéletben is – ami sikeresen importálta a magyarországi belpolitika vitáit és megosztottságát –, hogy a Fidesz átállította az Origót (aztán kicsinálta a Népszabadságot meg újra domasztikálta a Simicska-médiát, majd koronaékszerként átállította az Indexet is), és a kormánypárti véleményvezérek

ma is nagy hangon állítják, hogy „baloldali médiafölény” van, vagy újabban azt, hogy már „kiegyenlítettek a médiaviszonyok”,

ami abból a szempontból bizonyára igaz, hogy a kormányközeli médiabirodalom a világ összes pénzéből sem képes több embert elérni, mint a maroknyi független sajtó, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy az emberek többsége alapvetően inkább újságot olvasna, mintsem propagandát.

A médiafölény-duma meg nyilvánvaló baromság a másik szempontból, nevezetesen hogy darabra hány sajtótermék teríti a kormánypropagandát; a Válasz Online friss gyűjtése szerint a vállaltan kormánypárti és az ellenzékinek láttatott, de már a kormány befolyása alatt álló lapokat összeadva

a médiapiacon is megvan a kétharmad a Fidesznek.

A Fidesz médiapiaci nyomulása egyébként a saját szemszögéből némileg kontraproduktív, mert ha a tulajdonosi stuktúrába beszivárgással be is tud szántani vagy át is tud állítani lapokat, tekintve, hogy továbbra is az EU tagjai vagyunk és nem tudunk teljes mértékben hasonulni az Orbánék számára sok mindenben példaként követett Oroszországhoz, a Fidesz ennél durvább dolgokat egyelőre nem tud tenni.

Így a nyomulásnak az lett az eredménye, hogy a kicsinált vagy átállított lapok egy részénék, mint a Heti Válasznak vagy a G-nap utáni Magyar Nemzetnek a szerkesztősége

megrázta magát és a saját lábán állva új lapot csinált, és más online lapok is elmozdultak az előfizetéses rendszer irányába.

Hogy a magyarországi médiaszabdságnak szüksége van-e a szlovák Denník N segítségére, az tulajdonképpen egy felesleges kérdés. A Denník N mindenesetre példát mutatott, hogyan kell összerakni úgy egy lapot, hogy az a politikától, az üzleti köröktől és még a hirdetőktől is független tudjon maradni és egyúttal profitábilis is legyen, azt meg, hogy fogják-e olvasni Magyarországon is a lap magyar projektjét, eldöntik a magyarországi olvasók azzal, hogy előfizetnek-e rá vagy sem.

A szlovákiai magyar olvasók – meg a támogatók névsorából ítélve egy csomó szlovák olvasó is – mindenesetre

épp úgy döntenek, hogy nekik kell a magyar Denník N,

ugyanis a projekt támogatására indított gyűjtés már elérte a harmadik, legmagasabb kitűzött célösszeget, így az már biztosan nem csak egy magyar rovat lesz a szlovák lapban, hanem önálló magyar portál legalább napi két nagy anyaggal és rövidhíres rovattal.

Ez azt a kérdést is megválaszolja, hogy a szlovákiai magyaroknak kell-e a Denník N magyar projektje,

az üggyel többet foglalkozó egyetlen szlovákiai magyar sajtótermék véleményvezérei azonban más választ adnak erre a kérdésre.

Ez a lap a ma7.sk, ami két véleménycikkben is bírálja a projektet. Száraz Dénes publicista a Denník N tervét valamiféle asszimilációs projektként látja, ami magához édesgeti, aztán beolvasztja a magyarokat, példaként fel is hoz egy sor kísérletet, mind közül nyilván a legjelentősebb a Most-Híd vegyespárt.

Kövesdi Károly veterán író-újságíró pedig, aki a lap véleményrovatában tartalmi és formai tökéletességű stílusgyakorlatokkal imitálja a magyarországi kormánypárti heccsajtó modorosságait (vagyis hát nem imitálja, hanem sajnos komolyan gondolja őket),

egyenesen a „liberális polip nyújtózkodásáról” ír,

amit szerinte a projektet nyilvánosan támogató közéleti személyiségek névsora is alátámaszt. (Közülük a legismertebb Hunčík Péter pszichiáter, aki a Híd egyik szellemi atyja volt, és egyébként tagja a Denník N szerkesztőségi tanácsának is, ami az újságírói etikai kódex betartását ellenőrzi a lapnál.)

Természetesen Kövesdi szerint sem igaz, hogy a magyarországi sajtószabadság válságban lenne, merthogy lehet diktárotozni meg rezsimezni, arról azonban némileg megfeledkezik, hogy bár valóban van még szabad része a magyar sajtónak, az elmúlt évek lapbezárásai és átállításai azért elég egyértelműen árulkodnak a szándékról. Márpedig ha a politika azon dolgozik, hogy ellehetetlenítse a független sajtó működését, az attól még aggasztó, hogy egyelőre nem sikerült neki („De sikerült?” – hogy a klasszikust idézzem),

és az egész jelenség joggal nevezhető a sajtószabadság válságának.

Az meg külön érdekes, hogy egy az olvasók által önként eltartandó projektről annak a lapnak a munkatársa akarja megmondani, hogy szükség van-e rá,

ami teljes egészében a magyar állami támogatásból működik, még reklámok sincsenek benne.

Ez önmagában még nem kellene, hogy probléma legyen – a határon túli magyarok Magyarország általi támogatásának elvét helyesnek tartom, a gyakorlata viszont aggályos –, és a ma7.sk-n kívül kulturális lapot, online tévét és sportlapot is magába foglaló médiacsalád leginkább csak a ma7 véleményrovatában, és ott is csak némelyik szerző által visszhangozza a magyar kormány narratíváit (meg a magyarországi belpolitikáról szóló cikkekben), egyébként a lapcsalád az egyértelmű ideológiai elköteleződés mellett is sokszínű és korrekt anyagokat hoz a szlovák, szlovákiai magyar belpolitikáról és a mindenféle regionális történésekről; vannak szerzői, akiket magam is nagyra tartok és szívesen olvasom őket.

Így a magam részéről a ma7.sk létjogosultságát nem vonnám kétségbe – még ha egész sor érvet is lehetne felhozni ellene, ahogy azt a Magyar Hang megtette, a támogatás felhasználásának átláthatatlanságától kezdve addig, hogy ténylegesen hányan olvassák az oldalt vagy veszik meg a nyomtatott hetilapot –, csak hát ha valaminek a létjogosultságát még kevésbé lehet kétségbe vonni, az pont a Denník N magyar projektje.

Arról ugyanis az olvasók döntötték el már előre, hogy kell nekik,

és nem a politika vagy a befektetők jóindulatától függ majd a működése, és nem is attól, hogy tudnak-e szerezni pénzt valamelyik kormánytól, és azért kell-e cserébe valamit tenniük.

Frissítés (18:24): Amíg ezt a véleménycikket és a szlovákiai magyar médiát áttekintő elemzést írtam, egyszer sem jutott eszembe, hogy az Azonnali többségi tulajdonosa is egy politikus, Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője, mivel ez a tény semmilyen módon nem befolásolja, hogy mi jelenik meg az Azonnalin. Azonban a téma miatt úgy korrekt, ha ezt is rögzítem.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!