Squid Game, avagy egy ügyes és esztétikus közhelyparádé

Szerző: Ágoston Dániel
2021.10.30. 09:53

Julie Andrews egyszer azt mondta: „Hát kezdjük az elején mindjárt, az elején kezdeni jó”. Úgyhogy ide teszem gyorsan az alábbi cikkel kapcsolatos standard reakciót: „Nem attól leszel egyedi, hogy népszerű dolgokat fikázol”. Disclaimer: nem akarom és nem is fogom fikázni a Squid Game-et. Csak azt írom le róla, amit láttam. Spoilermentesen.

Squid Game, avagy egy ügyes és esztétikus közhelyparádé

Tény és való, hogy van bennem egy eleve meglévő ellenérzés azon dolgok kapcsán, amiktől valamiért széles körben kell elájulni. Ilyen volt a Berlin Calling, amitől földre kellett zuhanni, tudniillik micsoda korszakos alkotás. Aztán évekkel később rájöttem, hogy egyébként tényleg egy tök jó film.

De ilyen volt a Money Heist is, aminek első évadja az esetlensége ellenére is egész nézhető volt – ugyanakkor itt már tényleg nehezen volt érthető a hype. Mert hát hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan sorozatot, ami a történelem legnagyobb pénzrablását akarja elhitetni velem, amiben a mesterterv első lépéseként olyan embereket válogatnak össze nagy gonddal, akikre egy vegyesbolt kirablását sem bíznám rá soha az életben? Arról nem is beszélve, hogy ez utóbbit a második évad harmadik részénél üvöltve kapcsoltam ki, oly kellemetlen ostobasággá vált.

Ennek ellenére már úgy vagyok minden ilyesmivel, hogy inkább megtekintem őket szemmel, hátha jók lesznek. Zenei fronton Lady Gaga-ra is azt mondták, hogy egyslágeres énekesnő, aki csak flufferelve van egy nyár erejéig, aztán hát mekkora zseni már mégis?

Szóval, Squid Game.

Precíz hatáseszközök, kiszámítható végkifejletek

Tán mindannyian tudjuk már, hogy a hihetetlenül hülyén „Nyerd meg az életed”-re fordított Netflix-sorozat minden eddigi nézettségi rekordját többszörösen is megugrotta a streamingszolgáltatónak, amit eleinte nem nagyon értett senki.

Aztán kiderült, hogy dél-koreai sorozat, ami ugye most roppant forró terep, aminek örvén elkezdték nézni a fiatalok, mígnem begyűrűzött a dolog odáig, hogy idén mindenki vagy maszkos katonának vagy játékosnak vagy a Frontman-nek fog öltözni halloweenkor – ami ugye nálunk nincs, mivel nálunk Gyurcsány Show van.

Meg kell mondjam, hogy az első rész tényleg baszottul erős.

Fura az egész, idegesítők és egyben átélhetők a karakterek, az első játék jelenete pedig tényleg megrázó.

Fotó: Noh Juhan | Netflix

De az egész sztori frankón van felépítve, végig következetes a dolgok menetében, egy olyan elvarratlan szál sincs, ami tátongó plot hole-t hagyna maga után, nagyon erős a képi világ, pazar az operatőri munka és a főbb karakterek sem mélység nélküliek.

Fasza az egész világ, amit felépít, gyönyörűek a díszletek; a dolog azonban itt meg is áll, mert bár tényleg nagyon precíz és alaposan felépített sorozatról beszélünk, ami nagyon szépen van vezetve, pontosan ugyanez a precizitás szabja a Squid Game legnagyobb korlátait is.

A történet ugyanis pontosan úgy zajlik, ahogy az ember reméli: a karakterek pontosan úgy reagálnak dolgokra, ahogy azt elvárnánk a szerepeik alapján, a gonoszok nagyon gonoszok, a jók, pedig bár esendők, de nagyon jók, a játékok éppen eléggé betegek ahhoz, hogy az emberek széles körét biztonságosan hozza zavarba – kit többé, kit kevésbé –, a díszlet cukormázas,

gyerekjátékos kontrasztja a mészárlásokkal összevetve pedig óramű pontossággal működnek.

Fotó: Netflix

Ahogy az emberi gyarlóság és kicsinyesség is, amely tanmese szintjén van belenyomva a nézők arcába, akárcsak a nagyobb társadalmi üzenetek is, miszerint a kapitalizmus rossz, a tetteinkért mi magunk felelünk, az igazságtalanság pedig nem maradhat megtorlatlanul, úgyhogy vörösre festett hajjal kell szembeszállni pszichopatává gazdagodottak ellen, mert abból látjuk majd igazán, hogy a kisembernek fel kell lázadnia, különben el lesz nyomva.

Ennek ellenére a Squid Game egy tökre nézhető sorozat, ami talán nem is akarna több lenni annál, mint ami, ha ne kerekedett volna köré ez az istentelenül nagy hiszti. De a fordulatok sajnos pont azok, amikre az ember számít, olyannyira, hogy az egyik karakterről még az is kiderül, hogy véletlenül pont a leghíresebb koreai színész alakítja –

a legvégén lévő fordulat fordulatának a fordulata pedig már akkora fordulat, hogy az ember csak annyit mond már rá, hogy „meh”.

Merthogy, ha már Dél-Koreáról beszélünk, akkor ezer és egy olyan k-thriller van, amitől tényleg eldobtuk már az agyunk. Elég csak az Élősködőkre gondolni, ami nemhogy történetében dobál folyamatosan csavarokat, de saját zsánerében is, vagy ott az Oldboy, ahol tényleg felüvöltött mindenki, aki nézte, miután kiderült, hogy valójában a lányát répázta le a főhős.

Fotó: Noh Juhan | Netflix

A Squid Game esetében azonban ezeket a fordulatokat folyamatosan látjuk jönni és mindig patikamérlegen vannak kimérve. Ennek ellenére ezek mind-mind nagyon ötletesen és ügyesen vannak megoldva, a legkevésbé sem trehány módon.

Szóval a Squid Game egyáltalán nem rossz sorozat.

Csak hát hiába van nagyon ügyesen, illatosan és esztétikusan tálalva, igazából egy mindvégig kiszámítható közhelyparádé.

Hvang Dong-hyuk: Squid Game. Netflix. 2021.

NYITÓKÉP: Netflix

Ágoston Dániel
Ágoston Dániel az Azonnali újságírója

Podcast, techno, divat, publicisztika.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek